Kereső toggle

Hogy kerül a labda a politikus asztalára

Az új idők focija

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az elmúlt hétvégén a sokat megért Üllői úti stadion falai nem(csak) a zöld
gyepen láthattak izgalmas pillanatokat. A rangadónak számító FTC–UTE találkozó előtt,
után és alatt is a rendfenntartóknak nem kis fejfájást okozó szurkolók voltak a főszereplők.
Az elszabadult indulatok nem csak a pálya környékén, hanem a politikai közéletben is
vihart kavartak: Torgyán József, az FTC elnöke első olvasata szerint a rendőri intézkedés
brutális és eltúlzott volt, és mindezek kivizsgálására a politikus parlamenti vizsgálóbizottság
felállítását akarta kezdeményezni. Ezzel szemben Pintér Sándor belügyminiszter
jogszerűnek minősítette a rendőri beavatkozást. Több szakértő és politikus
szerint az ügy mentén újra kirajzolódni látszik, hogy a labdarúgás és a politika
ilyen mérv? összefonódása nem csak a sportot sérti, de a politikának sem tesz jót,
hiszen a sportban jelentkező problémák a politikai közéletben is hasonló
konfliktusokat váltanak ki.



Fradi-Újpest mecs előtti pillanat. Az események a pályán kívül történnek
    Fotó: MTI

"Egyformán ludas mind a két társaság, egymásnak akartak ugrani, át akarták törni
a két tárbort elválasztó kordont" – nyilatkozta az MTI-nek Dézsi Mihály, az Országos
Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője. A külön metrószerelvénnyel érkező Újpest-szurkolók
rendőri kísérettel értek a stadion bejáratához, ahol már több száz Fradi-drukker
várt rájuk. A dózsások a szoros rendőri kísérettel viszonylag gyorsan a stadionba
jutottak, így a ferencvárosi "kemény mag" csalódott dühe a hatóság ellen
fordult.

A "borgőzös" drukkerek nyomdafestéket nem tűrő szavak kíséretében sörösüvegekkel,
lécekkel, közlekedési táblával és egy vaskorlát darabjaival dobálták meg a
zsarukat. A szurkolók a meccs folyamán is többször adtak kisebb-nagyobb "életjeleket"
magukról. Ez leginkább az ellenfél játékosainak leköpdösését, valamint füstbombák
dobálását jelentette.

A mérkőzés után előbb a ferencvárosi szurkolók hagyták el a stadiont, majd rendőri
felügyelet mellett a Dózsa-tábor vonult el a Nagyvárad téri metrómegállónál várakozó
különvonatokhoz. A Fradi-szurkolók egy 3-400 fős csoportja azonban nem hagyta el a
stadion környékét. Provokálta a kivezényelt rendőröket, és akadályozta a
forgalmat, ezért az akció parancsnoka elrendelte a tömeg feloszlatását. A feladat végrehajtását
lovasrendőrök tették hatékonnyá. A végeredmény: FTC–UTE 1–0, egy törött rendőrláb,
tizennyolc előállított és mind a négy oldalon kisebb zúzódások.

Torgyán József, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, az FTC társadalmi
elnöke a mérkőzés utáni nyilatkozatában elítélte és indokolatlannak minősítette
a rendőrség beavatkozását, és első felindulásában kilátásba helyezte, hogy egy
parlamenti vizsgálóbizottság felállítását fogja kezdeményezni az ügyben. Az elnök
hangsúlyozta: jogtalan és a demokráciával, az emberi jogokkal összeegyeztethetetlenül
durva volt a hatóság beavatkozása.

Pintér József belügyminiszter szerint viszont a rendőri beavatkozás nemcsak szükséges
és jogszer? volt, hanem – mint mondta – kitűnő munka. Mindenesetre a belügyminiszter
ígéretet tett Torgyán Józsefnek, hogy videofelvételről átnézi, és szakértőkkel
megvizsgáltatja azokat a brutális rendőri cselekményeket – például egy földön
fekvő ember rugdosását – amelyekre keddi találkozójukon a kisgazda pártelnök külön
felhívta figyelmét.

"Ami a Ferencváros–UTE mérkőzés előtt és után történt, annak semmi köze a
szurkolói érzelmekhez, ez huliganizmus, szabálysértés és törvénysértés" –
ezt Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter jelentette a kormány keddi ülése utáni
sajtótájékoztatón. A miniszter kifejtette: egyelőre a műszaki beléptetőrendszer hiánya
akadályozza, hogy a rendzavarókat határozott vagy határozatlan időre kitiltsák a
sporteseményekről.

Dr. Kecskés László jogászprofesszor szerint is az lenne a megfelelő megoldás, ha a
renitens szurkolókat távol lehetne tartani a sporteseményektől, de – mint lapunknak
elmondta – ehhez pontosan ki kell dolgozni a jogi kereteket, hiszen biztosítani kell,
hogy a drukkerek "szűrése" ne diszkriminatív alapon történjen. Ez azért is nagy
feladat, mert Magyarországon nincs hagyománya a diszkrimináció elleni fellépésnek,
"a témára való ráhangolódás a jog területén elég lassan történik meg".

"A sportrendezvények biztosításáról szóló törvénytervezet, amely mintegy két
éve parkol különféle parlamenti szinteken, a hétvégi problémák jelentős részét
kezelte volna." – hangsúlyozta a Heteknek Kolláth György alkotmányjogász. A
szakember külföldi példákra hivatkozva rámutatott, hogy Angliában 1985-ben egy hónap
alatt elfogadtak és érvénybe léptettek egy törvényt, ami megoldást nyújtott a
futballhuliganizmusra. Az alkotmányjogász kifejtette: a tervezett törvény előírná többek
között, hogy milyen módon lehetne kezelni a biztonsági problémákat, meghatározná,
hogy az egyesületeknek milyen jogaik, illetve kötelezettségeik lennének a huliganizmus
visszaszorításában, valamint biztosítaná hogy a vandál egyéneket ki lehessen szűrni
a tömegből. "Ne várjuk meg az első ember halálát" – mondta végül az alkotmányjogász,
utalva arra, hogy nem lenne helyes ha a törvény elfogadásából a pártok politikai kérdést
csinálnának.

A történtekkel kapcsolatban egy másik kérdés is újra felmerül: meddig mondható egészségesnek
a politika, illetve az állami pénzek jelenléte a sportban, hol húzódik az a határvonal,
ami mögé a politikusoknak viszsza kell(ene) vonulniuk? A rendszerváltás óta a kérdés
megoldásában nem sikerült áttörést elérni. Az egyesületek nagy többsége –
mivel nem sikerült áttérni a gazdasági társaságokként való működésre – a kádári
időszakhoz hasonlóan az állam gondoskodó karjaiban maradt. Persze ez alól is vannak
kivételek, mint például a minden szakosztályát sikeresen működtető Dunaferr, a
Fotex– Veszprém kézilabdacsapat, valamint az ugyancsak a Fotex által támogatott
abszolút bajnokesélyes MTK.

A sportban vezető szerepet betöltő politikusok és az anyagi gondokkal küzdő egyesületek
– úgy tűnik – sajátos szimbiózisban élnek egymással: a csapatok a politikusokon
keresztül anyagi támogatáshoz, a politikusok a csapatokon keresztül nagyobb népszerűséghez
juthatnak.

"A fociba való ilyen – torgyáni szint? – beavatkozás egyszer? népszerűség-hajhászás"
– fogalmazta meg lapunknak Érsek Zsolt, az Ifjúsági és Sportbizottság (ISB) MSZP-s
tagja. A politikus szerint kell minisztériumi szinten foglalkozni a sporttal, az ifjúsággal,
de nem biztos, hogy egészséges ha kiemelt állami pénzek irányítják a labdarúgást.
"A sportban pont a pártatlanság lenne a szép" – emelte ki, majd hozzátette: sajnálatos,
hogy a sportvezetők is rá vannak kényszerülve, hogy a politika és a közélet neves
személyiségeitől "koldulják össze" a csapatok, illetve egyesületek fenntartásához
szükséges pénzeket. A képviselő szerint a megoldás az lehetne, hogy az állami szféra
fokozatosan vonulna ki a sportból, és adná át helyét és szerepét a gazdasági társaságoknak.

Dr. Fenyvesi Máté, az említett sportbizottság kisgazda tagja, a Ferenvárosi Torna
Club ügyvezető igazgatója szerint semmi rossz nincs abban, hogy egy politikus mondjuk
egy egyesület elnöke lesz, hiszen ezt az összeférhetetlenségi törvény nem tiltja,
és "ami pedig nincs tiltva, azt szabad". A képviselő szerint azért van esély
arra, hogy a minisztériumokat előbb-utóbb gazdasági társaságok váltsák fel ezen a
téren, de ez nagyban függ hazánk gazdaságának fejlődésétől.

Többen felvetették már a jelenlegi kormány tevékenysége kapcsán, hogy csorbult a társadalmi
szférák államtól való függetlenségének, az úgynevezett szektorsemlegességnek
elve.

"A sport terén ez az elv már akkor megsérült, amikor a politikusok kampányszerűen
kezdtek elfoglalni bizonyos egyesületeken belüli tisztségeket" – nyilatkozta
lapunknak Enyedi Zsolt politológus, a Közép– Európa Egyetem (CEU) munkatársa. Mint
mondta: elindult egy erős összefonódás, ami nem csak a sportot sérti, de a politikának
sem tesz jót, hiszen a sportban jelentkező problémák a politikai közéletben is olyan
konfliktusokat indukálnak, amelyeknek nem sok közük van a politikához. Jelen esetben
annak vagyunk tanúi, hogy Torgyán elnök úr sportérdekeit politikai szintre emeli. A
szakértő kiemelte: "Az állam, illetve a kormány beavatkozása a sportba csak addig
egészséges, amíg a támogatásra szánt összegek nem az azon belüli demokrácia,
valamint a már kialakult erőviszonyok megváltoztatását szolgálnák".


Csapat(ideológiák) történelme

Magyarországon jelentős múltja van a labdarúgás és a politika öszszefonódásának.
Ez derül ki Hadas Miklós és Karády Viktor Futball és társadalmi identitás, avagy
adalékok a magyar futball társadalmi jelentéstartalmainak történelmi vizsgálatához
cím? tanulmányából, melyet a szerzők bocsátottak lapunk rendelkezésére.

A század elejének magyar futballjában két csapat, az 1888-ban – zsidó polgárok által
– alapított MTK, és az 1899-ben – a kilencedik kerület túlnyomórészt német ajkú
lakosságának keze nyomán – létrejött FTC játszotta a főszerepet. Érdekes, hogy
az MTK volt amely kiemelte nevében, hogy magyar. A két együttes közötti feszültségek
alapjául egyébként az a kezdetektől fogva kialakult előítélet szolgált, hogy az
MTK mindig is hidegen kalkuláló, üzleties szellemű, és legfőképpen "idegen gyöker?",
a Fradi pedig "keresztény" – tehát érzékeny, jószív? és "magyar" játékosokból
álló – csapat volt. Magyarán: az antiszemitizmus kérdésköre is megjelent a szurkolói
identitásban. Ez azért is irracionális, mert a század elején a játékosok mindkét
együttesnél munkás és kispolgári családból származtak és figyelemre méltó, hogy
az FTC focistáinak is negyede-harmada zsidó származású volt.

Későbbiekben főleg a második világháború idején a két csapat szembenállásában
egyre fontosabb szerepet játszott a zsidó, nem zsidó ellentét, de ez sosem a csapatok
szociológiai adottságaiból táplálkozott elsősorban, hanem a külső, politikai-ideológiai
erőtér alakulása mutatkozott meg benne. Ezt jól mutatja az a szélsőséges eset,
amikor 1939-ben – a társadalom minden terén megjelenő árjásítási hullám nyomán
– az akkor Hungária néven futó MTK élére előbb egy szélsőjobboldali kormánybiztost
neveznek ki, aki feloszlatta az együttest. A "zsidó csapat" ilyetén megszűnése után
pedig a Ferencváros egyre inkább a jobbra tolódó rezsim hivatalos csapatává válik:
1944-ben, a német megszállás alatt, az a Jaross Andor lesz a klub elnöke, aki nyilas
belügyminiszterként az egyik fő szervezője a zsidók deportálásának. Ugyan a
negyvenes évek Fradijának szurkolótáborát nem lehet kizárólag a szélsőjobboldallal
azonosítani, viszont tény az, hogy a rövid életű, nácibarát kormány törekvése
nyilvánvaló: a Fradi népszerűségét felhasználva saját kétes dicsőségét
igyekezett növelni.

A kommunista hatalomátvételt követően azonban a sportot teljesen újjá- és átszervezték.
A Rákosi-rendszerben a szélsőjobbos múlt miatt a Fradit 1950 után valósággal
kizsigerelik: legjobb játékosait elviszik, az Élelmezési Dolgozók Szakszervezetének
csapatává teszik, nevét előbb ÉDOSZ-ra, majd 1951-ben Kinizsire módosítják. Színüket
fehér-pirosra változtatják.

Az MTK-val szemben nem léptek fel hasonló intoleranciával, de ugyanakkor – a
csapathoz tapadó "zsidó jelleg" miatt – mégis bizonyos fenntartással viseltetnek
iránta (ennek sajátos bizonyítéka, hogy az egyesület színeit szintén piros-fehérre
módosítják, talán ezáltal is igyekezvén elkerülni az izraeli állami zászló kék-fehér
színéből adódó esetleges konnotációkat).

Rákosiék legkedvesebb csapata kétségkívül az egykori Kispest újjászervezése révén
megszülető Honvéd lett (melynek hajdani színei, a piros és a fekete helyébe – a változatosság
kedvéért – a piros és a fehér lépett). A kommunista éra másik kiemelt csapata az
egykori Újpestből átszervezett Újpesti Dózsa lett. A csapat neve egyaránt utal a fővárostól
északra elhelyezkedő, túlnyomórészt nagyipari munkások és zsidó kispolgárok lakta
egykori önálló városra, valamint Dózsa Györgyre, akit a rezsim nemzeti hősnek, a
paraszti osztályharc forradalmi vezetőjének tekintett. Az UTE a Belügyminisztérium,
pontosabban a rendőrség csapata lett.

Az egyesületek "átszervezésekor" más tényezők is közrejátszanak. Említésre méltó
a Vasas csapata, mellyel kapcsolatban a kommunisták viselkedését bizonyos ambivalencia
jellemzi. A korábbi rezsim baloldali ellenzékiségét megtestesítő angyalföldi együttes
neve – kivételként – változatlan maradhat. A szociáldemokratákhoz fűződő
kapcsolatai miatt azonban a hatalom bizalmatlanul szemléli. Föloszlatására ugyan nem vállalkoznak,
ám az erőforrásaikat korlátozzák. Ellenpontjukként létrehozták a Csepel-Vasast,
mint a proletár élcsapatként feltüntetett nehézipari vas- és kohómunkások családjának
együttesét.

Kádárék annyiban változtattak, hogy mindent megtettek azért, hogy – amennyiben ez különösebb
politikai vagy gazdasági költséget nem jelent számukra – a tribünök népének kedvében
járjanak Ezért maguk igyekeztek az egyes klubokról lehántani a Rákosi-diktatúrában
rájuk kényszerített, s a szurkolók túlnyomó többsége által gúnyolt és gyűlölt
konnotációkat, s azt is eltűrik, hogy a csapatok által hordozott eredeti jelentéstartalmak
java része újból föléledjen.

Mindenekelőtt a Fradi-szurkolótábor kiengesztelése volt számukra a cél: a Fradi
visszakapott mindent. Említésre méltó a Vasas szerepe. A Vasas hatvanas évekbeli
kiemelkedő szereplése például bizonyára nem függetleníthető attól a ténytől,
hogy ezt a csapatot a posztsztálinista rendszer szinte hivatalos kedvencének tekinti, és
hogy mérkőzésein maga Kádár is gyakorta fölbukkan. A korábbi szociáldemokrata
asszociációitól megtisztított Vasas az újonnan konstruálódó ideológiai térben a
szocialista társadalom fölépítésére hivatott "munkásosztály", azaz a rendszer
tömegbázisának tételezett társadalmi csoport megtestesítőjévé lett, miközben beágyazottságának
Angyalföldre utaló lokális elemei is fölerősödnek. És amikor a Vasas némileg háttérbe
szorul, helyét az az Újpesti Dózsa veszi át, amely hangsúlyozottan és köztudottan
továbbra is a rendőrség, illetve a szovjet típusú rendszerek erőszakszervezeteinek
dicsőségét hivatott képviselni.

Olvasson tovább: