Kereső toggle

Jézus kétezer éve

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"A keresztények számára Jézus Krisztus a történelem kulcsszereplője, de még
a világi mércék alapján is ő a nyugati kultúra legmeghatározóbb személyisége"
- állítja a Newsweek magazin amerikai kiadása, amelynek március 29-i száma
terjedelmes összeállításban arra a kérdésre keresett választ, hogy miként alakították
a keresztény tanítások a modern világot a történelem folyamán.

A harmadik évezred közeledtével mind gyakrabban tekintünk vissza a történelemben,
és egyre többször merül fel az a kérdés, vajon ki vagy kik azok a személyek, akik
az emberiség történelmét a legnagyobb mértékben befolyásolták. Tudósoktól kezdve
politikusokon és művészeken át a vallásalapítókig sok mindenki szóba jöhet,
egyben azonban szinte egységesnek látszik a világ: Jézus Krisztus élete és tevékenysége
jelentőségben mindannyiuk fölött áll - véli az amerikai magazin. Ezt az álláspontot
látszik alátámasztani egy interneten készített közvélemény-kutatás, amely során
közel kétmillió válaszadóból a legtöbben Jézust választották a "XX. század
emberének". (A teljes lista www.time.com/top100 címen olvasható.)

Kétezer év elteltével még mindig az ő születésétől számítjuk az időnket, Indiában
és Kínában éppúgy, mint Európában, keresztények és nem keresztények egyaránt.
Ő az, aki a keresztény vallás alapköve, az idő teremtője és fenntartója, akit ma a
világ lakosságának mintegy egyharmada követ.

A Jézus által teremtett folytonosság máig ható. Teológusok már régen megállapították,
hogy Jézus tanításaiban kevés olyan újítást lehet találni, amit ne fedezhetnénk
fel a zsidó írásokban. Krister Stendhal megállapítása szerint "a kereszténység
tulajdonképpen a pogányok számára készült judaizmus". Bár Jézus tanításai lényegileg
az ószövetségi tanítások kiterjesztésének tekinthetők, az Újszövetség elsősorban
Jézusról szól, a feltámadott Megváltóról. Ebben a tekintetben teljesen újat hozott
a világ számára. Hatása a mai napig egyértelm? abban, ahogyan az ember a világról,
a társadalom rendjéről és benne önmagáról gondolkodik.

"Jézus élete és tevékenysége jelentős
mértékben befolyásolta a nyugati kultúrát. A nyugati világ legtöbb ideálja, értéke
és újítása az Istent Jézus nevében tisztelő hitben leli meg forrását és inspirációját.
Akárhová tekintünk, legyen az a művészet, a társadalom, a politika vagy a gazdaság,
házasság és család, jó és rossz, test és lélek a kereszténység az emberi élet
minden területét jelentős mértékben befolyásolta és befolyásolja a mai napig. Ezt
a nevet persze sok mindenre felhasználták már a történelem folyamán. Vele igazolták
a keresztes hadjáratokat és az inkvizíciót, keresztények és nem keresztények üldözését
egyaránt."

A folytonosság másik tényezője, hogy az első keresztények maguk is zsidók
voltak, akik Jézus nevében hirdették az evangéliumot. Mint zsidó egyistenhívők, azt
az Istent prédikálták, akinek Jézus, az ő egyszülött fia a halálig engedelmes
volt, és aki a világ vallásai között egyedülálló Isten. Szemben a görög és római
elképzelésekkel, melyek szerint az univerzum örök és változatlan, a kereszténység
egy olyan Istent "adott" a nyugati kultúrának, aki Jézus személyében egyértelműen
kijelentette magát az embernek, és a Szent Lélek munkája által az idők folyamán is
folytatja megváltó munkáját. A kereszténység hozta be a nyugati gondolkodásba az
Isten által alkotott jövő fogalmát, és oldotta fel a halálról addig alkotott képet.

A görög és római kultúra számára csak az istenek voltak halhatatlanok - ettől
voltak istenek. A kereszténység azonban megismertette az emberrel a Krisztusban
elnyerhető örök élet fogalmát. Az üzenet egyszer? és világos: Jézus, alávetve
magát a halálnak, legyőzte azt. Ez a keresztény bizonyság egy csapásra megváltoztatta
az élet és halál kapcsolatát, ahogyan azt az antik kultúra látta. A feltámadás az
igazi válasz a halál kérdésére, hiszen a halált, mint a születést, eseménnyé
teszi, ami így túlélhetővé válik.

A halál legyőzése természetesen új perspektívát ad az életnek is. A Washingtoni
Egyetem professzora, Rodney Stark felhívja a figyelmet arra, hogy a Római Birodalomban a
rendszeresen ismétlődő pestisjárványok idején a keresztények között kiemelkedően
magas volt a túlélők aránya. A rómaiak annyira féltek a fertőzéstől, hogy annak
legkisebb jelére kilökték a beteget az utcára, nehogy elkapják a bajt. A keresztények
azonban örök életük tudatában kevésbé féltették földi létüket, és ápolták
betegeiket, akik így kisebb arányban pusztultak el.



Az evangélium

társadalomformáló ereje



A kereszténység alapvetően átformálta az addig elfogadott értékrendet is. A próbatételek
és a szenvedés - amelyekre az antik világ többnyire szánalommal tekintett -
tiszteletre méltóvá váltak, és az igaz kereszténység jele lett a keresztre feszített
Krisztussal való közösségvállalás. Jézus maga azt tanította, hogy Isten országában
az elsőkből lesznek utolsók, és az utolsókból elsők. Szintén átalakult az erényes
életről alkotott kép. Míg Arisztotelész szemében a bölcsesség, igazság, bátorság
és mértékletesség volt az erény feltétele, Jézus az alázat, a türelem és megbékélés
üzenetével jött. Buddha a megvilágosodás állomásának tekintette a részvétet, Jézus
azonban tetteket kívánt: "amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai
közül, én velem cselekedtétek meg." A keresztény együttérzés éppen ezért nyilvánul
meg különösen az árvák, özvegyek, öregek és betegek felé való gondoskodásban.

Az individuum "felfedezése" szintén a kereszténységnek köszönhető. Az ókori
világ az egyénre elsősorban mint egy törzs, család, nemzetség tagjára tekintett, és
ennek megfelelően is értékelte az embereket. A zsidók számára ez azt jelentette,
hogy egy személy Istennel való viszonya elsősorban azon múlik, milyen a viszonya az ő
választott népével, Izraellel. Az Újszövetség azonban számos példát mutat arra,
hogy Jézus egyénként foglalkozik az emberekkel, az egyiknek a betegségét gyógyítja
meg, a másiknak bűnbocsánatot ad, és mindenkit személyes megtérésre szólít fel.
Zsidókat és nem zsidókat egyaránt vár Isten, egyén voltukra téve a hangsúlyt azáltal
is, hogy a személyes megtérés szükségességét hangsúlyozza.

Jézus újszövetségi tanításai megalapozták a nők társadalmi helyzetét is a
nyugati kultúrában. Az ószövetségi zsidóknál a férj elválhatott feleségétől, a
feleség azonban nem tehette meg ugyanezt, ami sokszor kiszolgáltatott helyzetbe hozhatta
a nőket. Jézus elfogadta és megbecsülte a nők jelenlétét és szolgálatát környezetében
és a tanítványok között. Ugyanakkor a házasságtörés esetének kivételével
megtiltotta a válást, ami felemelte a nőt, és anyaként, illetve feleségként nagyobb
védelmet nyújtott neki. A kereszténység valójában azt a zsidó viszonyulást vitte
tovább az európai kultúrába, amely határozottan megbecsülte a házasság intézményét.
Szociológiai fogalommal a keresztény házasság az ókori mintához képest "szimmetrikus"
viszonyt ajánl a házastársak között: a feleség ugyan alá van rendelve férjének,
azonban - Pál apostol megfogalmazása szerint - "Krisztusban mindnyájan egyek".

Az egyház a gyermekeknek is nagyobb védelmet nyújtott, akik a római törvény alatt akár
apjuk kegyetlenségének áldozatává is válhattak. Különösen igaz volt ez a lánygyermekekre,
akik közül keveset neveltek fel, mivel őket csak költségnek és tehernek tekintették.
A kereszténység már a kezdetektől élesen ellenezte az abortusz minden formáját,
megvédelmezve ezzel mind az anyát, mind a gyermeket a különféle barbár és életveszélyes
eljárások következményeitől.

Ugyanakkor átértelmeződött a férfiasság jelentése is, ha némileg áttételesebben
is. A domináns harcos alakjának helyébe lépett a megbékélés üzenetét hordozó férfi,
aki visszaütés helyett képes a másik orcáját is odatartani, ha megütik. A gondolat
persze azt is magában hordozta, hogy akik hittek benne, azok tiszta lelkiismerettel nem háborúzhattak.
Amíg a kereszténység kezében nem volt hatalom, addig nem is volt nehéz megtartani az
erőszakmentességet. Az eszme később Augustinus által úgy módosult, hogy csak igazságos
háborút szabad vívni, azaz a háború csak az utolsó eszköz lehet egy konfliktus során,
ami csak rövid ideig tarthat, és nem irányulhat zsákmányszerzésre. Ezek az elvek
azonban nem akadályozták meg a történelmi kereszténységet abban, hogy Jézus nevében
"igazságos" háborút folytasson akár a Szentföldért a keresztes hadjáratok során,
akár az eretnekek ellen azok teljes elpusztítására.



Új inspiráció



Keresztény hittérítők és szerzetesek jelentős szerepet játszottak abban, hogy a Római
Birodalom összeomlása után az antik világ értékeit sikerült a barbár kor viharai
elől az impérium határain kívülre - például az ír szigetekre - menekíteni. Ők
alapították Európában az első egyetemeket is Bolognában és Párizsban. Egy dominikánus
szerzetes, Aquinói Tamás koronázta meg a középkort Summa Theologica cím? filozófiai
és teológiai művével, és szintén egy szerzetes, Luther Márton indította útnak a
protestáns reformációt, amely újabb inspirációt adott a Nyugat fejlődéséhez.

A reformáció egyik legnagyobb vívmánya az volt, hogy elkezdődött a Biblia lefordítása
az egyes nemzeti nyelvekre, ami ösztönözte a tanulást és a művelődést, és fejlődésnek
indította a nemzeti nyelveket. Keresztény misszionáriusok tömegei indultak útnak,
hogy elvigyék az evangéliumot Ázsiába, Afrikába és az amerikai kontinensre. Sokszor
ugyan a kereszt követte a zászlót - a hit a kolonializmus és imperializmus velejárójaként
jött, de mégiscsak áldást jelentett az evangélium által addig érintetlenül hagyott
kultúráknak. Sok bennszülött törzs számára teremtődött meg a lehetőség, hogy
nyelve írásbelivé váljon - amire a Biblia lefordításához szükség volt -, s ezáltal
egyáltalán fennmaradjon. Nem egy esetben a misszionáriusok dolgozták ki egy-egy nyelv
nyelvtanát, készítették el szótárát. Így maradhattak fenn olyan kis helyi kultúrák,
amelyek az evangélium megérkezte nélkül ma már valószínűleg régen nem is léteznének.
Számtalan kórház, iskola alakult a missziók tevékenysége során. A XX. századi
nemzeti függetlenségi mozgalmak számos vezetője - például Nelson Mandela - ilyen
miszsziós iskolákban tanult.

A harmadik évezredhez közeledve néha úgy tűnik, a kereszténység - vagy legalábbis
annak egy része - messze eltávolodott attól, amit Jézus hozott. Mégis, ma is számos
helyen ugyanazt az evangéliumot prédikálják, amit Isten fia az apostolokra bízott. A
keresztények üldözése sem vált teljesen történelemmé: egyedül a huszadik században
sokszorosan több mártírja volt a kereszténységnek - különösen Hitler és Sztálin
alatt -, mint az összes római császár alatt együttvéve. Sokan egy "kereszténység
utáni", szellemileg kimerült Európáról beszélnek, miközben Észak-Amerikában is
egyre nagyobb tért hódít a szekularizáció. Az evangélium terjedése mégsem állt
meg. Afrika, Dél-Amerika új és megújuló gyülekezetei, Kína üldöztetésben is
kitartó hívő milliói a kereszténység jövőjét jelenthetik. Hogy az evangélium
milyen új inspirációt hoz az új évezredben, még nem tudhatjuk. János jelenéseinek
könyve csak ennyit mond erről: "Ímé, mindent újjáteszek" - zárja a kereszténység
2000 évéről szóló áttekintését az amerikai hetilap.

Olvasson tovább: