Kereső toggle

Vietnámmá válhat Libanon Izrael számára

Bömbölő oroszlán vagy cincogó egér

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A politológusok szerint a nemzeti egységkormány megalakítását mindig az
ellenzék javasolja, és a kormánypárt elutasítja. Ám Izrael története során több
ízben is alakult ilyen kormány, elsősorban háborúk (1967-ben és 1973-ban) vagy pedig
olyan súlyos gazdasági válság, mint a nyolcvanas évek közepén elszabadult
infláció idején. Tavaly Netanjahu kétszer is felhívta Ehud Barakot, hogy csatlakozzon
a kormányhoz, ám az ellenzék vezetője – saját választási győzelmében bízva –
mindkétszer elutasította az ajánlatot.



A purim ünnepe alatt is teljes a készültség Észak-Izraelben    Fotó:
MTI

Netanjahu hangsúlyozta, hogy az ország olyan súlyos kérdések megválaszolása
előtt áll, mint amilyen Jeruzsálem státusza, a palesztin autonómia végső
rendezése, a menekültkérdés, a zsidó települések sorsa, amelyek eldöntéséhez
széles nemzeti konszenzus szükséges. Az elmúlt hetek történései arra indították
Saron külügyminisztert, hogy megismételje Netanjahu felhívását egy nemzeti
szükségkormány megalakítására, és a május 17-ére kitűzött választások
elhalasztására. A Munkapárt azonban választási trükknek minősítette és
elutasította a veterán politikus javaslatát.

A javaslat előzménye az utóbbi idők legsúlyosabb merénylete volt. Az izraeli katonai
konvoj Saba falvából haladt visszafelé a hegyi úton. Amikor a páncélozott,
golyóbiztos Mercedes a kanyart bevette, hirtelen éktelen robbanás hallatszott. Az út
mentén elhelyezett bombát távoli kezek hozták működésbe. Az autót a robbanás
ereje a magasba emelte, s égő roncsként hullott vissza az útra.

Az utasok: Erec Gerstein dandártábornok, a tábornok drúz sofőrje, Abu Ris, aki úgy
ismerte a dél-libanoni vidéket, mint a tenyerét, Omer Alkabétz rádiós őrmester és
Ilan Roeh, az Izrael Hangja veterán riportere, aki "közelről akarta látni és
hallani az eseményeket", valamint egy 38 éves összekötő tiszt azonnal életüket
vesztették. A konvoj életben maradt tagjai tovább kutattak a helyszínen, és további
két fel nem robbant pokolgépet hatástalanítottak.

A merényletért Bejrútban a Hezbollah ("Isten Pártja") elnevezés? síita
szervezet vállalta magára a felelősséget. A legutóbbi merénylettel az izraeli
áldozatok száma ebben az évben hétre emelkedett.



Izraeli vadászgépek bombázzák a Hezbollah állásait Dél-Libanonban. A megoldás
kulcsa Háfez Aszad szír elnök kezében van    Fotó: Hetek
archív

A libanoni front



A történtek ismét középpontba állították a libanoni–szír front kérdését,
amelyet a palesztin probléma időről időre háttérbe szorít. Saul Mofaz vezérkari
főnök azonnal elrendelte az eset körülményeinek vizsgálatát. Vajon a támadók
tudták-e, ki a Mercedes utasa? Ha igen, honnan szerezték információjukat? A tábornok
az utazás előtt megváltoztatta az útvonalát, s így felmerült a gyanú, hogy az
informátor egy helyi faluból kerülhetett ki. Ez felerősítheti az izraeli
társadalomban azokat a hangokat, amelyek szerint Izraelnek magára kellene hagynia a
dél-libanoni "szövetséges" falvakat, hiszen elképzelhetetlen, hogy a sorozatos
robbantásokat helyi segítség nélkül hajtják végre.

Össztűz alá került az a hallgatólagos megállapodás is, amelyet az 1996. áprilisi
hadműveletek után az akkori amerikai külügyminiszter, Warren Christopher közvetített
ki. A Steinbeck-regény címéről elnevezett "Érik a szőlő"-akció légicsapásai
után a felek hallgatólagosan megállapodtak, hogy kölcsönösen megkímélik a polgári
lakosságot. A Hezbollah pedig vállalta, hogy tartózkodik további "katyusák"
kilövésétől Észak-Izraelre, és nem helyezi el bázisait polgári települések
közelében. A Peresz-kormány által

megkötött megállapodást erős bírálat érte a jelenlegi kabinet részéről,
mondván, hogy ezáltal az izraeli

katonák céltáblákká váltak a Hezbollah fegyveresei számára. Az iszlám szervezet
egyébként időről időre megsérti ezt a megállapodást. A merénylet napján is két
rakéta landolt egy galileai településen. A fegyveresek pedig rendre a polgári
lakosság háta mögé bújva indítják akcióikat, amely lehetetlenné teszi, hogy
Izrael megfelelő választ adjon a gerillák kihívásaira.

Az izraeli légierő gépei még aznap a magasba emelkedtek, hogy megtorló csapást
mérjenek a baalbeki főhadiszállásra, valamint a nabatijei, a dzsemajdzsemai és a
Bejrúttól délre fekvő célpontok ellen. A támadással a Hezbollah működésére
szándékoztak csapást mérni. A másnapi kabinetülésen éles vita bontakozott ki, a
"hogyan tovább"-ról. A döntés a további hadműveletek leállítása volt, annak
ellenére, hogy előző este Netanjahu már szárazföldi és tengeri csapatok
bevetéséről is szólt.



Biztonsági övezet



Erre azonban nem került sor. A miniszterelnök felfüggesztette a támadást, és egyben
figyelmeztette a Hezbollahot: amennyiben a gerillák rakétát lőnek ki Galileára,
Izrael súlyos ellenlépéseket tesz. A zsidó államnak – mondta Netanjahu – nem
érdeke a konfliktus eszkalálódása, de nem hajlandó kibékülni a jelenlegi helyzettel
sem. A kormány fontolgatja az "Érik a szőlő"-megállapodás felmondását, és
kész arra, hogy mentesítse a megállapodás okozta korlátok alól a "Cahalt", az
izraeli véderő Libanonban harcoló egységeit. A hadműveletek leállításában
szerepet játszott az amerikai kormányzat is, amely azonnali önmérsékletre
szólította fel a szemben álló feleket.

A merényletek kapcsán újra óriási erővel lobbant fel a vita a libanoni kérdés
megoldásáról. A "Négy Anya" elnevezés? mozgalom, amelynek a célja az izraeli
fiatalok hazahozatala a libanoni frontról, fokozta kampányát. Jelszavuk: "Libanon
Izrael Vietnamja". Véleményük szerint egy megoldás van: az izraeli hadsereg
egyoldalúan vonuljon vissza a nemzetközi határra. Izraelnek nincs semmi keresnivalója
Libanonban, s az északi településeket a határról is meg lehet védeni. A napokban
hasonló céllal megalakult egy másik mozgalom is, "Harminc Anya" néven. A
"harmincak" – szemben a világi "négyekkel" – a Nemzeti Vallási Párt
támogatásával ortodox szülőket tömörítenek. A Munkapárti Josszi Beilin – Simon
Peresz külügyi "szárnysegédje" – is szervezetet alapított annak
előmozdítására, hogy Izrael egyoldalúan vonja vissza csapatait az úgynevezett
"Biztonsági Övezetből".

A Likudos Saron-terv szintén egyoldalú kivonulást helyez kilátásba, ám fokozatosan,
azt vizsgálva, hogy vajon a kiürített területeket a libanoni központi
kormányhadsereg veszi-e ellenőrzése alá, vagy pedig a Hezbollah paramilitáris
egységei ássák be oda magukat. Ezzel szemben mind a munkapárti Barak, mind pedig a
kormány hivatalos álláspontja úgy véli, hogy Izraelnek nem szabad a libanoni
kormánnyal való biztonsági megállapodás nélkül kivonulnia az övezetből, mert
akkor a Hezbollah kijuthat a nemzetközi határra és támadásait már közvetlenül az
észak-izraeli célpontokra összpontosíthatja. Ezzel visszaállna az 1982-es "Békét
Galileának"-hadművelet előtti helyzet, amikor Arafat felfegyverzett harcosai
szivárogtak be északról vízen, levegőben és szárazföldön, hogy "csapást
mérjenek a cionista hódítókra". Izrael akkor a fegyveres támadásokra válaszolva
indított háborút Arafat csapatai ellen, és sikerrel kiűzte őket Libanonból. A
kivonuló izraeli csapatok egy 40 kilométer széles biztonsági övezetet alakítottak
ki.

Az izraeli kormány néhány hónapja elfogadta az ENSZ Biztonsági Tanácsának 425.
számú határozatát, amely felszólítja Izraelt, hogy vonja ki csapatait Libanon
földjéről. A kompromisszumos javaslat szerint a libanoni kormánynak kellene
garantálnia Izrael északi határait. Szelim el-Hossz miniszterelnök, "szíriai
alkormányzó" a javaslatra először kedvezően reagált, majd – szír nyomásra –
véleményét megváltoztatva teljesen befagyasztotta a kapcsolatokat. Izrael nem
békeszerződést ajánlott, hanem azt, hogy kivonja csapatait, ám Libanon nem hajlandó
felelősséget vállalni Izrael határainak biztonságáért. Annak ellenére sem, hogy
minden állam nemzetközi kötelezettsége a területéről kiinduló fegyveres agresszió
megakadályozása, amely más állam ellen irányul. Franciaország, Libanon hagyományos
védnöke is támogatásáról biztosította a bejrúti álláspontot.



Patthelyzet



A holtpontról történő elmozdulást a politikusok és a szakértők különböző
utakon látják elérhetőnek. Annyi bizonyos, hogy a Hezbollah elleni légicsapások nem
hoztak megoldást. Efrájim Sené veterán munkapárti tábornok szerint Izraelnek a
libanoni víz- és áramszolgáltatás, valamint a libanoni építkezések – amelyeken
közel egymillió szír munkanélküli dolgozik – megbénításával kellene arra
kényszerítenie Libanont, hogy fékezze meg a Hezbollah tevékenységét. Uzi Landau, a
Kneszszet külügyi bizottságának elnöke szerint Libanon "szíriai gyarmat", így
Izraelnek az igazi felelősre, a megszálló szír hadseregre kell csapást mérnie.
"Majd ha az ő katonáik is koporsóban érkeznek a damaszkuszi repülőtérre, talán
megváltozik az álláspontjuk" – jelentette ki Landau.

Abban az eltérő álláspontot vallók is egyetértenek, hogy Libanon a "szír
patrónus" gyámkodása nélkül már rég megegyezett volna Izraellel. Ám – úgy
tűnik – nincs mit tenni: Izrael nem oldhatja meg libanoni problémáját anélkül,
hogy ne bocsátkozna alkuba Aszaddal. A szír elnök pedig nem engedi Libanont, hogy
megegyezzen, mert az rontaná esélyeit a Golán visszaszerzésére. Így fordulhat elő,
hogy a "hódító" Izrael kivonná csapatait Libanonból, ám a "meghódítottak"
– a libanoni kormány – bár nem önszántukból, de nem egyeznek bele a
"felszabadulásba". Még a Nasrallah vezette Hezbollah sem venné jónéven a
kivonulást, mert ezzel megszűnne az úgynevezett "raison d\'être"-je
(létezésének oka), az "izraeli megszállás", mielőtt a mozgalom a libanoni
társadalom meghatározó erejévé nőné ki magát.



Szíria, a patrónus



A libanoni csatározások a Golán-fennsíkért folynak. Ha Izrael a politikai megegyezés
útját választja, akkor fel kell áldoznia – részben vagy egészben – a fennsíkot
Libanon oltárán. Ezzel megoldhatja a libanoni válságot, de egyúttal új konfliktust
teremthet a szír határ mentén. 1967 előtt a Golán volt Izrael számára az, ami ma
Libanon: nem múlt el nap, hogy a határmenti települések lakosait a fennsíkról ne
érte volna támadás a mélyebben fekvő területeken. Szíria a tárgyalások
felújításának előfeltételéül azt tűzte ki, hogy azok ott folytatódjanak, ahol a
Rabin-kormánnyal megszakadtak. Mint ismeretes, az akkori izraeli kormány megfelelő
biztonsági garanciák intézkedése fejében lemondott volna a fennsíkról. Aszad
azonban hallani sem akart arról, hogy a fennsíkot demilitarizálja, és az izraeli
előrejelző állomások megmaradjanak a helyükön. Izrael hajlandó a párbeszédre, de
minden előzetes feltétel nélkül. A szírek viszont azt szeretnék, ha a zsidó állam
– mindenféle tárgyalást megelőzően – kötelezné magát, hogy kivonul a
Golánról. Erre Izrael természetesen nem hajlandó, így nincs elmozdulás a
holtpontról.

Az idő nem Izrael javára dolgozik: a Hezbollah egyre inkább meghatározó tényezővé
nőheti ki magát a libanoni politikai életben. Minél később történik meg a
politikai rendezés, annál kisebb lesz az esély a szervezet lefegyverzésére, amely a
maronita keresztény–muszlim egyensúlyt megbontva iszlamizálhatja Libanont. Az iráni
atomfegyverkezés pedig Szíria ellenállását erősítheti. Izraelnek meg kell győznie
Angliát, Franciaországot és az Egyesült Államokat, hogy érdekeik közösek Libanon
függetlenségének helyreállításában, a megszálló szír csapatok kivonásában,
Damaszkusz kompromisszumra kényszerítésében és az iráni atomfegyverkezés
megfékezésében egyaránt.

A palesztin probléma rendezése, a Libanonból való kivonulás és a szírekkel
történő kompromisszum sokak szerint elérhetetlen egy nemzeti egységkormány
megalakítása nélkül Izraelben. Erre azonban – a baloldal jelenlegi elutasító
magatartása miatt – alighanem csak a választások után kerülhet sor. A problémák
rendezése valószínűleg ötvözi majd a katonai és politikai eszközöket. Az
ezredforduló előtti utolsó esztendő sorsdöntőnek ígérkezik tehát a zsidó állam
számára, amelyben kiderül majd: Izrael "bömbölő oroszlán-e vagy pedig cincogó
egér".

Olvasson tovább: