Kereső toggle

A magyar adózás szelleme

Mindent az államnak

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Január 29-én megkezdte munkáját az adóhivatal nyomozó hatósága, az adórendőrség
néven elhíresült egység. Vezetőjét már le is váltották. Szakértők szerint
viszont az adórendőrség körüli purparlék ellenére a nyomozó hatóság csak hab a
tortán. Igazából a magyar adórendszer szellemével van a baj, tudniillik olyan nagy mérv?
az elvonás, hogy az egyenesen gerjeszti a feketegazdaságot, s az adóellenőrök körében
"kvázi halálos bűnnek" számító adóeltitkolást és -csalást. Ezért kissé
kificamodott érvelés – mondják –, hogy az Egyesült Államok-beli, illetve a német
adószigorra hivatkoznak a szervezet létrehozásakor. Ugyanis ezen országokban lényegesen
alacsonyabb az adó.



Felszerelik Győrben az adórendőrség tábláját. Szigorúan ellenőrzött adózók
   Fotó: MTI

Magyarországon – legújabb korunkban legalábbis – eddig soha nem látott
nyomozati eszközökkel felfegyverzett hatóság indult el minap rögös pályáján. A
polgárok nyelvén csak adórendőrségként elterjet hatóság ezentúl a legintimebb
információinkhoz is könnyedén hozzájuthat, és titkosszolgálati módszerekkel
eredhet a gyanúsítottak nyomába, sőt a nyomozati tevékenység elősegítése céljából
megjelölhetik a személyi, lakcím és egyéb nyilvántartásainkat.

Az egyelőre (országosan) 240 fővel startoló igazgatóság – politikai ígéretek
szerint legalábbis – a nagy halakra utazik majd: a feketétől halad a szürke felé. A
törvény szövege azokat célozza meg, "akik az államháztartás érdekeit súlyosan
veszélyeztetik". Ez a súlyosság azonban – a hatályos büntető törvénykönyv
szerint – az 50 ezer forintot meghaladó adócsalást jelenti. Az ügy felderítése érdekében
az APEH korábbi jogköreit jelentősen meghaladva, az adónyomozó akár titkosszolgálati
módszereket is alkalmazhat, igazoltathat, ellenőrizheti az árukat szállító járműveket,
sőt hat órán keresztül előállíthatja a gyanúsítottat.

Az adónyomozó hatóság az eljárás folyamatában testi kényszert vagy kényszerítő
eszközként használatos vegyi vagy akár elektromos sokkolót, sőt bilincset is használhat.
Ha ezek nincsenek kéznél, más e célra alkalmas eszközt is bevethet. Mindezt pedig egy
akciófilmhez illő jelenet formájában tessék elképzelni: amikor is az "intézkedés
alá vont személy" (értsd: adócsaló) ellenszegülne a nyomozóhatóságnak vagy
netalán megtámadná a nyomozót, ő az előbb említett eszközök mellett vagy azok
helyett még önvédelmi fogásokkal (csípődobás és így tovább) is élhet. A jogszabály
mindenesetre felhívja a nyomozó figyelmét arra, hogy kényszerítő eszközeit a kívánt
eredmény érdekében csak oly mértékig használja, amely mellett a gyanúsítottat a
legkisebb személyi korlátozás, illetve sérülés éri. Ha

az akciójelenetben azonban mégis megsérülne a gyanúsított, orvosi ellátásról, és
kórházi elhelyezésről kell gondoskodni. Megkönnyebbülhetünk a záró passzusnál:
(jogos védelem esetét kizárva) szemmel láthatóan terhes nő és gyermekkorúval
szemben a kényszerítő eszközök nem alkalmazhatók.

A sokkoló eszközök után következzenek sokkoló módszerek! A Bűnügyi Igazgatóság
akár "vesevizitet is tarthat". Az adónyomozók ugyanis személyi adat- és lakcímnyilvántartásból,
gépjárm?- és határforgalmi, továbbá a külföldre utazásban korlátozottakra és
az útlevélre vonatkozó nyilvántartásból, valamint a büntetés-végrehajtási intézményekben,
a cégnyilvántartási és a társadalombiztosítási nyilvántartásból is kérhet
adatokat. De a jogszabály még ennél is tovább megy: az adórendőrség adatokat
szerezhet be az adótitoknak, a vámtitoknak, a banktitoknak és a pénztártitoknak,
valamint más egyéb titoknak minősülő adatokat kezelő szervtől. A kérdés az, hogy
mi számít "különleges adatnak", ezt ugyanis nem kezelheti a hatóság.

Hogy lehet-e még fokozni? Lehet. Az igazgatóság jelzést helyezhet el az említett
nyilvántartási rendszerekben, ami a változásokról azonnal informálja a hatóságot.
A nyomozás során felvett információkat és a gyanúsított személyére vonatkozó
adatokat (mint például ujjlenyomat, hangminta, fénykép, személyleírás stb.) a bűncselekmény
büntethetőségének elévülésétől számított tíz évig megőrizheti, illetve bármikor
újra "felélesztheti". A Bűnügyi Igazgatóság adatállományába került adatokat
leszűkített körben: a Pénzügyminisztériumnak (felettes szerv), az adatvédelmi
biztosnak, illetve az érintettnek adhatják ki. Az erről szóló adattovábbítási
nyilvántartást pedig húsz évig őrzi a hatóság, amely – a jogszabály szerint –
a felvett adatok nyilvánosságra hozását megtagadhatja.

A hivatalos jelentés szerint – közel tíz éve – az nemzeti össztermék 30 százaléka
a fekete- vagy a szürkegazdaság szférájában képződik. A feketeségbe vesző, azaz
valóban nem látható gazdasági csoportok "termelik" az igazán nagy összeg?
eltitkolt jövedelmeket. Főként a jövedéki termékekkel (olajszármazékok,
szeszesital, dohánytermékek) kereskedő "vállakozó" a fekete szféra stabil magja.
A közelmúltban bevezetett vámkommandó tevékenysége révén az illegálisan termelt
szesz mennyisége ugyan csökkent, és eljárás indult az olajszőkítők ellen is, de áttörő
sikert a két leköszönt kormány több erre specializálódott hatósága – számtalan
törvénnyel a háta mögött – sem tudott elérni. A kisebb mértékű, de nagyobb létszámú
adó- és áfa-csalók tábora főleg a kereskedelmi és a lakossági szolgáltató, építőipari
cégek köréből kerül ki. Kiskereskedők, piaci árusok gyakran a jövedelmük felét
is láthatatlanná teszik. A piaci verseny és a szigorú törvények miatt azonban a
kiskereskedők és az egy-két alkalmazottat foglalkoztató cégek nemigen tudnak másként
megélni – mondta Zara László, a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke.
Ez a réteg szó szerint rá van kényszerítve az "ügyeskedésre" – fűzte hozzá
Antalffy Gábor, a 40 ezer tagot tömörítő KISOSZ főtitkára. A központi elvonások
"agyoncsapó" jellegűek, és ehhez járul még az egyre növekvő helyi adó, amely
lassan megközelíti ezt a szintet. A szövetség tagságához tartozó kisvállalkozóknál
100 forintos nyereségre több mint 90 százalék adó jut. A fennmaradó alig 10 százalékot
kell beosztania fejlesztésre, megélhetésre stb.

Vértes András, a Gazdaság Kutató Rt. elnöke szerint az adózási kedv valóban nem a
legkedvezőbb hazánkban, de ez a kihívás nem orvosolható az adórendőrséggel. A
szakember szerint a probléma az, hogy a rendszerváltás után a szociális szféra állami
maradt. Az elmúlt tíz év rendszerváltása nem csak politikai, hanem gazdasági
rendszerváltás is volt. Mindenki most tanulja az új közgazdaságtant. A semmiből a
valami létrehozásának egyik útja akkoriban az adóeltitkolás volt, amit a korai években
nem is lehetett máshogy megoldani. Mihelyst azonban egy vállalkozás nagyobbá válik,
első számú érdeke és célja a legalitás, és nem a fennmaradás. Ez a folyamat hazánkban
már helyenként tetten érhető.

Lengyel László, a Pénzügykutató Rt. elnök-vezérigazgatója szerint az adózási
kedv kialakulásához az is hozzájárult, hogy a rendszerváltás óta egyik kormányzat
sem volt képes tartós adórendszert kidolgozni és megvalósítani. Ugyanis azok az államok
dicsekedhetnek jó adómorállal, amelyek – azon túl, hogy jól megszervezték az adóztatást
–, megengedik, hogy az adózó belenézzen a költségvetésbe. Az Egyesült Államokban,
aki szavazatával pozícióhoz juttatja a kormányzót, megteheti ezt: megtudhatja mennyit
költött az ő pénzéből protokollvacsorákra, mennyit fizetett ki az alkalmazottainak
stb. Európában a közelszámoltatás hagyománya egyszerűen ismeretlen.

Vértes András szerint az újonnan bevezetett intézmény nem hoz gyors változást az adómorálban.
Zara László szerint alapjában véve az adórendőrség működése örvendetes dolog,
de az 50 ezer forintos limit rendkívül alacsony, egymillió forint feletti ügyek felgöngyölítése
hozna jelentős eredményt mind a befolyó adóforintok tekintetében, mind társadalmi és
pszichológiai szempontból.

Az adórendőrség bevezetésének első hírverésére kérdések és emlékek sora röppent
fel. Az ötvenes évek nem volt olyan régen, hogy ne emlékeznénk a padlássöprésekre,
a vesékbe belelátó, megfélemlítő ÁVH-ra. Ha csak egy kicsivel volt többje
valakinek, az a szomszédban lakó derék elvtárs szerint biztos, hogy "disznót vágott".
Ki ne emlékezne Dezsőre, Pelikánék disznójára Bacsó Tanújából. Az egykori besúgótársadalom
számára újabb terep nyílik bimbózó demokráciánkban. Még csak néhány napja áll
fenn a szervezet, de máris érkeznek a feljelentések. A társadalmi elégtétel (aki
gazdag, az tolvaj, és bűnhődni fog) és a besúgás tradíciója újra felbukkanni látszik
Magyarországon – mondta Lengyel László.

A törvényben egyébként nincs elég garancia a begyűjtött információk korrekt
felhasználására, mint ahogyan az APEH és a nyomozó hatóság jogi függetlenségére
sem. Vértes András szerint az adórendőrség ügye azért "éles", mert vezetője
(tudniillik Simicska Lajos, a Fidesz volt gazdasági igazgatója, jelenlegi APEH-vezér)
nem pártatlan, politikailag elfogult. Nemzetközi viszonylatban ez sehol sem gyakorlat,
mindenhol párt feletti a nyomozói szerv vezetője. Lengyel László további buktatókra
mutatott rá. Mint mondta, a friss szervezet máris beleütközött abba a problémába,
hogy a legnagyobb adósok maguk az állami intézmények, például a rendőrség vagy a MÁV.
Létrejöhet egy másik mellékhatása is az intézkedéseknek. Magyarországon ugyanis
korábban kialakult egy kör, amely az eddigi végrehajtásos eljárások során a felvásárlásra
szakosodott. E réteg számára a kibontakozóban lévő helyzet maga lesz a paradicsom. Még
az is elképzelhető, hogy részükről is fognak érkezni bejelentések. Tökéletesen
elegendő ma már, ha megtetszik valakinek a szomszéd ingatlanja vagy autója, csak
felveszi a telefont és bejelentést tesz.


Államok és adók

Az állam és a hatalom igazi kapcsolatát az adó képes megteremteni. A história
azt bizonyítja, minden ember által létrehozott hatalmi felépítmény fejlődésének
egy pontján – amennyiben az államszervezet már elég magas szervezettség? és az árutermelés
is általánossá vált – "felfedezi" az adó intézményét. Az adózás nagymértékben
serkenti az írásbeliség fejlődését is, hiszen a beszedett adót és annak felhasználását
pontosan számon kell tartani.

Már az ősi Mezopotámiában fellelhető az az elv, hogy a központi hatalom biztosította
védelemért és biztonságért adóval kell fizetni, mi több, már ekkor megjelenik a kétirányú
adózás: a politikai hatalmi pólusnak, a palotának és a kultikus feladatokat ellátó
templomnak egyaránt fizetni kell...

Az ókori Kelet másik nagy hatalmi központja, Egyiptom a korábbi több kisebb tartományból
éppen úgy tudott egységes nagyhatalommá válni, hogy a létfontosságú öntözés
megszervezéséért cserébe rátette a kezét a földművesek termésének egy részére
– vagyis adót kezdett szedni. A politikai és a gazdasági hatalom egymást erősítő
egyiptomi összekapcsolódásának mértéke egyébként az első abszolút uralkodási
formát jelenti a történelemben, mely mintából több későbbi államhatalom tud majd
tanulni.

Rómában, az ókor világbirodalmában is tisztán látszik az adózás hosszú időn át
legbiztosabb ismérve: az adókat a hatalmon levők vetik ki a hatalomból nem részesedők
tömegeire. Itália, a birodalom szíve adómentességet élvezett. A szenátori provinciákban
a földek arányában kellett adózni, a császári tartományokban viszont a tíz százalékos
tributumot szedték a termés után. Emellett főként a keleti részeken fejadót is
szedtek. Rómában volt közvetett adó is: az egyszázalékos forgalmi adó minden
kereskedőre vonatkozott, csakúgy, mint a kikötők és a vámok illetékei, ám az ötszázalékos
örökösödési, illetve a hasonló mérték? rabszolga-felszabadítási illeték a római
polgárok "kiváltsága" volt.

A kora középkori államokban a földbirtok nagyságában mérték a hatalmat. A király
kezdetben mint a legnagyobb földesúr uralkodott, s csak később jelentek meg a más földbirtokosok
jobbágyaitól is beszedett állami adók. Magyarországon ilyen volt a Károly Róbert által
kivetett kapuadó, majd a Mátyás-kori füstpénz, ami már a családonkénti adózást
jelentette. Mátyás legnagyobb húzása mégis a rendkívüli hadiadó rendszeres beszedése
volt, és az addig mentességet élvező több különböző réteg bevonása az állami
adózásba. Nála lesz szakértő hivatallá a kincstárnokság is.

A török hódoltság adóterheinek értékeléséről megoszlanak a vélemények. Az állami
fejadó és a nem muszlimok által fizetett haradzs általában egy összeget jelentett, a
helyi, vagyis földesúri adózás viszont nemegyszer növekedett, mert a határvonalon át-átjárva
a végvárak vitézei és a törökök egyaránt beszedték a maguk adóit az ellenséges
területről is.

A modern kori magyar adózás elveiben legalábbis 1848-tól számítható, amikor a
nemesség kimondta: az állam feladatainak ellátásában minden lakosnak részt kell vállalnia.

Ez idő tájt "legnyugatibb" polgári társadalmak már a szabadversenyes kapitalizmus
időszakában jártak, amely – elsősorban az Egyesült Államokban – az állam minél
kisebb beleszólási, adóztatási hajlandóságát vallotta a fejlődés egyedüli útjának.
Adam Smith a szabad kereskedelem skót híve szerint: "...Ahhoz hogy egy államot a legsötétebb
barbárság állapotából a bőség legmagasabb fokára emeljünk, nemigen kell más,
mint béke, fizethető adók és elviselhető igazságszolgáltatás..." Az USA ezen
elvek szerint és egyre gyorsulva fejlődött a XIX. században. Ám a századforduló környékének
elnökei – dacolva a nagy ellenállással – fokozatosan kiterjesztették a gazdaság fölötti
szövetségi (állami) ellenőrzést. Ez persze új adókat is hozott, ám az I. világháború
előtt a többféle adóbevételből finanszírozott állami kiadások alig haladták meg
a GDP egy tizedét, ami – értelemszerűen – olcsó államot és az adó viszonylag
csekély mértékét jelentette. A kormányzati kiadások később a válságok és a háborúk
miatt folytonosan nőttek, s a veszélyek elmúltával sosem csökkentek korábbi szintjükre.


A személyi jövedelemadókra is ez nyomta rá bélyegét. A közismert adónem –
amelyet egyébként William Pitt angol miniszterelnök vezetett be a világon először a
Napóleon elleni háborúk miatt (akkor még) ideiglenes jelleggel – 1950-es maximális
kulcsa elérte a 91 százalékot, majd a versenyképesség visszaesésétől tartva csökkenteni
kezdték. Az állami szabályozás nagy mértéke a klasszikus amerikai hőskorszakhoz
viszonyítottan azonban csak a Reagan-kormányzat "konzervatív forradalma" idején
hagyott alább. E politikai-gazdasági irányvonal adóügyi jellemzőit később sem
lehetett figyelmen kívül hagyni, hiszen Clinton elnöksége alatt, vagyis a kilencvenes
években az amerikai személyijövedelemadó-tábla 11 százaléktól indul és csak az évi
10 millió dolláros jövedelem után kell 40 százaléknyit adózni.

Az új évezred előtti utolsó években egyébként az is világosan látszik, hogy a
nyugat-európai "jóléti állam" – sokkal több adó, szélesebb kör? állami, és
szociális gondoskodás – versenyképességben lemarad az amerikai gazdasági modelltől.
Ez továbbra is inkább a vállalkozások és a profittermelés szabadságának elősegítésével,
mintsem az elvonások európai szintre emelésével kívánja polgárai jólétét előmozdítani.

Tény, hogy Európa is ezt akarja, de más eszközökkel – az unió nagy erődjének felépítésével.
Ám ez már egy másik történet... (Pálfy Gyula)

Olvasson tovább: