Kereső toggle

Húsz éves az iráni forradalom

Az ajatollah halotti szelleme

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mozgalmas időket él a muzulmán világ: alig ért véget a ramadán, azaz a muszlim
böjti időszak, Iránban újabb jeles eseményre készülhettek az emberek: idén ünneplik
a Khomeini ajatollah vezette iszlám forradalom huszadik évfordulóját. Az egykori
Perzsa Birodalom területén elhelyezkedő iszlám állam polgárai számára a megemlékezés
több napon át tartó programsorozatot kínál, melynek fő célja Khomeini emlékének
és szellemi örökségének felelevenítése és megerősítése, legfőképpen az 1979
után született nemzedék emlékezetében.



Teheráni utcakép 1979-ben. "A jó imám és a gonosz sah”    Fotó:
MTI

"Ez itt, gyerekek, a jó imám, aki megszabadította Iránt a gonosz sah uralmától"
– hangzik az állami televízió gyermekműsorának kommentárja. A narrátor, mintha
csak az esti meséből idézne, röviden összefoglalja az 1979-es forradalom vívmányait:
a gonosz királyt elűzték, az Egyesült Államokat sarokba szorították és az egész
muszlim világot felrázták. Az iskolai csengők 1999. február 1-jén nemcsak a tanórák
kezdetét jelezték – hanem az országszerte felbúgó hajókürtökkel, visító vonatfüttyökkel
együtt percre pontosan a tizenöt évi száműzetésből hazaérkező "szent" imám
repülőgépének egykori érkezését is. "Húsz évvel ezelőtt, ezen a napon a barátaimmal
épp az utcát sepregettem az ajatollah érkezésének tiszteletére" – mondja Mohmoud
Reza Khalili, teheráni bolttulajdonos. "A városban olyan erősen jelen volt a bajtársiasság
szelleme, hogy bárki bármit megtett volna az imám kedvéért."

Az állami televízió élőben közvetítette, amint helikopterek virágesőt szórtak a
néhai vallási és állami vezető aranykupolás sírjára. Az élő képsorokat naponta
legalább tucatszor az imám érkezését megörökítő húsz évvel ezelőtti – és erősen
cenzúrázott – filmkockákkal tarkították. A technika vívmányainak eredményeképpen
nem volt nehéz kivágni azt a néhány képet, amely Khomeini azon kebelbarátait
mutatta, akik együtt tértek vissza vele a száműzetésből, ám később életükkel
– vagy szerencsésebb esetben pozíciójukkal – fizettek, miután szembefordultak az
aszkéta vallási vezető keményvonalas politikájával.

A "Tíz nap hajnal" elnevezés? ünnepségsorozat, melyet a forradalom tiszteletére
rendezett éjszakai lézershow is gazdagít, február 11-én tömeges felvonulásban és
katonai parádéban éri el tetőpontját. Ezen a napon lesz az évfordulója anak, hogy a
hazatért Khomeini átvette a hatalmat a külföldre menekült sahtól, és véget vetett
a mintegy 2500 éves autokratikus monarchiának, hogy röviddel ezután bejelentse az iszlám
köztársaság megalakulását. Bármennyire is igyekszik azonban az állam fényesre polírozni
az ajatollah emlékét, sok iráni polgár jól tudja, forradalma számos családot kettétört,
és sok emberéletet követelt. Az imám által beindított forradalmi terror során több
ezer iráni polgárt végeztek ki, és több mint félmillióan – többnyire diplomás
szakemberek és a sah idején meggazdagodott rétegek – hagyták el az országot.



Az imám visszatér



Mohammed Reza Pahlavi sah 1941-ben került trónra, miután a nemzetiszocialista Németországhoz
húzó apját Nagy Britannia és a Szovjetunió lemondásra kényszerítette. Az USA támogatását
élvező sahot az ötvenes évek elején nacionalista miniszterelnöke, Mohammed
Mossadegh, félvén, hogy az olajipar nyugati kézre kerül, elűzte, az olajipart államosította.
Egy CIA által megtervezett puccs következtében azonban a sah visszakerült trónjára,
és tovább folytatta nyugat-orientált politikáját. Megreformálta a földrendszert,
felszámolva a még mindig feudális keretek között működő nagybirtokokat. Ez különösen
kényesen érintette a síita papságot, hiszen a föld egy része az ő kezelésükben állt,
illetve a nagybirtokosoktól is rendszeresen kaptak jelentős adományokat, így ez az intézkedés
jelentősen csökkentette bevételeiket. A sah egyik utolsó miniszterelnöke pedig
megvonta a mullahok éves állami támogatását is. A reformok az ipari tevékenység
fokozására, az analfabétizmus csökkentésére, az egészségügy modernizálására és
a nők egyenjogúsítására is kiterjedtek, intézkedéseit a növekvő olajbevételekből
finanszírozta. A sah uralma alatt a muszlim világ legnyugatiasabb állama kezdett
kibontakozni, megjelentek a játékkaszinók, diszkók, világi szórakozóhelyek. A
konzervatív síita muzulmánok azonban nem nézték jó szemmel a reformokat, mondván,
azok nincsenek összhangban az iszlám törvényekkel. Emellett a demokratikus kormányzási
elvek hiányáról és az ellenzék erőszakos elnyomásáról is panaszkodtak, nem is
alaptalanul: a média szigorú cenzúrázás alatt állt, a titkosrendőrség, a hírhedt
SAVAK kamráiban pedig számos ellenzékit kínoztak meg.

Ekkor tűnt fel egy aszkéta teológus, Ruhollah Khomeini, aki tüzes prédikációival tömegeket
vonzott. A földreformot csalásnak nyilvánította, a sahot pedig az iszlám árulójának
nevezte. Nézetei miatt rövidesen börtönbe került, majd 1964-ben száműzték az országból,
s először Törökországban, majd Irakban, végül Franciaországban talált menedékre.

Washington a sahban stabil és értékes szövetségest látott, aki szükség esetén
majd Amerika perzsa-öbölbeli rendőrfőnökének szerepét is eljátszhatja. Nixon elnök
és Henry Kissinger külügyminiszter engedték, hogy az uralkodó – aki egyébként az
egykori Perzsa Birodalom nagy rajongója volt – a legmodernebb fegyverekből vásároljon.
Mindeközben az országban burjánzott a korrupció, és a társadalom alsó és felső rétegei
között egyre inkább nőtt a szakadék.

Bár a kormányellenes zavargások már a hatvanas években megkezdődtek, véres összecsapásokra
csak 1978-ban került sor. A mullahok és az ajatollahok tömegdemonstrációkra hívták
fel a lakosságot. Aztán eldördültek az első lövések is, és ettől fogva beindult
az ördögi kör: újabb lövések, újabb áldozatok, s közben az utcán a több ezres tömeg
hamarosan milliókat mozgósított. A bazár legkeresettebb portékái között
megjelentek Khomeini magnókazettára felvett prédikációi, melyeket a zsúfolásig
megtelt mecsetekben is lejátszottak. A Khomeini képeit lengető tömegektől megrémült
sah külföldre menekült, s mire az imám Air France gépe földet ért, a tömegek "a
szent"-ként, "életük világossága"-ként üdvözölték. A muzulmán vallás síita
irányzatát – Irán lakosságának több mint 90 százaléka ehhez az irányzathoz
tartozik – áthatja ugyanis egyfajta messianisztikus várakozás. Hisznek egy olyan közbenjáróban,
aki Isten és ember között közvetít. Eredetileg tizenkét ilyen közvetítő volt, őket
nevezték imámoknak. A legutolsó imámnak i. sz. 940-ben nyoma veszett, s a hagyomány
szerint most valahol rejtőzködik, de egy napon visszajön, hogy a vallást megtisztítsa
és elhozza a Földre Isten igazságát. Khomeini alakja és programjai sok tekintetben
megfeleltek ennek a várakozásnak, bár egyik riválisa csípősen megjegyezte róla: "a
rejtőzködő imám nem egy Boeing 747-en fog visszajönni."



Khomeini öröksége



Nemsokkal Khomeini hatalomra jutása után iráni diákok megrohamozták az amerikai nagykövetség
épületét és túszul ejtettek 52 diplomatát. A titkos helyeken őrzött követségi
dolgozókat közel egy évig tartották fogva. Bár a támadást nem az imám rendelte el,
mégis üdvözölte az eseményt – taktikai szempontból is jól jött számára, hogy a
fokozódó belső problémákról elterelje a figyelmet. Újra hangoztathatta, hogy minden
baj forrása Amerika, ellenségeit CIA-ügynököknek, a sah uralma alatt meggazdagodott
embereket pedig egyszerűen amerikai imperialistáknak nevezte.

Khomeini hamarosan a klérus kezében összpontosította a hatalmat, az iszlám köztársaság
legfőbb törvényévé a Korán vált. Ezentúl minden iránira a legszigorúbb iszlám
szabályok vonatkoztak: betiltották az alkoholt, a nőket nyilvános helyeken elkülönítették
a férfiaktól, a televízióban és rádióban betiltottak mindenféle zenét. A sebtében
megalakult forradalmi tanácsok védőügyvéd nélkül zajló tárgyalásaikon azonnali
kivégzésre ítélték a sah egykori követőit. Khomeini, aki Isten irgalmáról prédikált,
nem sok irgalmat tanúsított ellenfelei iránt.

Az ajatollah szavazást is elrendelt, s a lakosság elsöprő többségben az iszlám állam
létrehozása mellett voksolt. Az új alkotmány ugyan megengedte egy választott elnök
és parlament működését, de ezek fölé egy megbízható muszlimokból álló "felügyeleti
tanácsot" állított annak ellenőrzésére, hogy a választott testületek nem sértik-e
meg az iszlám törvényt. Az egész struktúra legtetején pedig egy vezető teológus, a
faqih állt aki jóvá hagyhatja az elnök döntéseit, a kormány minden döntése fölött
vétójoga van és a fegyveres erőknek is parancsot adhat. Ezt a pozíciót természetesen
Khomeini töltötte be.

A nyolcvanas évek az Irak elleni véres háború és Khomeini folytatódó politikai
tisztogatásainak árnyékában telnek el. Félreállítják Baniszadr elnököt, egy merényletben
életét veszti Behesti ajatollah, Irán második számú vallási vezetője, majd
megfosztják tisztségétől Montazeri ajatollahot, Khomeini kijelölt utódát is.

Az ajatollah még megérte a Bagdaddal kötött tűzszünetet és a forradalom tizedik évfordulóját.
Halála előtt néhány hónappal, 1989 februárjában nemzetközi vihart kavarva halálra
ítélte Salman Rushdie írót.

Bár az Öböl-háború után megkezdődött az óvatos kapcsolatfelvétel Teherán és a
nyugati hatalmak között, a nemzetközi terrorizmus támogatása miatt előbb Amerika,
majd az Európai Unió is felfüggesztette a tárgyalásokat az évtized közepén.

Irán jelenlegi elnöke egy reformista síita muzulmán pap, aki 1997-ben váratlan győzelmet
aratott az országot csaknem két évtizede irányító konzervatív riválisai fölött.
Hatami társadalmi és politikai szabadságjogokon alapuló polgári társadalmat
hirdetett, ezért sok olyan fiatal és nő támogatását élvezi, akik a szigorú iszlám
törvények beszüntetését követelik. Programja azonban csak fokozza a mérsékelt és
a konzervatív erők között dúló harcot. A konzervatívok attól félnek, hogy Hatami
a Khomeini által megtestesített forradalmi ideált aláássa, és rosszallóan nézik az
USA-val való fagyos viszony némi enyhülését is.

Irán másik karizmatikus politikusa Hasemi Rafszandzsáni, síita pap, aki Khomeini halála
után két elnöki terminust is "végigszolgált". Rafszandzsáni a néhai ajatollah
elkötelezett híve, aki már a hatvanas években földalatti mozgalmat szervezett a sah
megdöntésére. Az évfordulós megemlékezések során tömegek előtt kijelentette:
Amerika még mindig "az ellenség", s hozzátette, egyedül az ország katonai ereje
akadályozta meg az USÁ-t és Nagy Britanniát abban, hogy Irakhoz hasonlóan Iránt is
megtámadja. Az új iráni ajatollah pedig az imám sírjánál elmondott beszédében
arra szólította fel a mérsékelt oldalt, hogy támogassák Hatami elnököt, a
konzervatívokat pedig sürgette, fékezzék meg indulataikat, melynek már több ellenzéki
politikus esett áldozatául az utóbbi időben.

Két évtizeddel azután, hogy Khomeini ajatollah megrázta a világot, a muzulmánok ma még
mindig hősként ünneplik. Egyes szakértők szerint Hitler óta ő volt az első, aki
megbontotta a világ hatalmi egyensúlyát, és sokan attól tartanak, forradalma továbbra
is mintaként szolgál más muszlim országok számára.

Olvasson tovább: