Kereső toggle

A kétszínű India

Keresztényeket gyilkolnak

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Indiában zajló vallási erőszak legutóbbi áldozatai misszionáriusok voltak:
az elmúlt hét végén brutálisan meggyilkolták Graham Staines ausztrál lelkészt és
két kisfiát, a hat éves Timothyt és a kilenc éves Philipet. A gyilkosság a keresztények
ellen karácsonykor kiújuló véres hadjárat legfrissebb epizódja volt.

Staines az Ausztráliából vakációzni érkező két kisfiával utazott egy szomszédos
falucskába, hogy részt vegyen a helyi evangéliumi keresztény gyülekezet
istentiszteletén. Szállás híján az éjszakát kocsijukban töltötték, amikor hindu
jelszavakat ordítozó aktivisták kerozinnal lelocsolták, majd felgyújtották a járművet.
A misszionárius segítségére igyekező helyieket megfenyegették, és brutálisan
megverték – jelentette a Press Trust of India nev? hírügynökség.

Staines felesége, Glade – aki csupán annak köszönheti életét, hogy otthon maradt
kislányukkal – elmondta, hogy férje kemény ellenállásba ütközött egy helyi hindu
csoporttal. "Nagyon megviselt az eset, de nem vagyok haragos. A férjem szerette Jézus
Krisztust, aki arra tanít bennünket, hogy szeressük az ellenségeinket is. Én is
hiszek Istenben, és remélem, hogy ez a mostani szomorú eset még erősebbekké tesz
minket."

Staines az Evangéliumi Missziós Társaság titkáraként harminc éve

vezetett egy leprásokat ápoló tábort Baripadában. A helyi családok több mint tíz
éve fordultak a kereszténységhez – önszántukból. Orissa rendőrfőnöke elmondta:
nem lát közvetlen kiváltó okot a gyilkosságra. Mostanában nem voltak áttérések
sem, ami a hinduk részéről elegendő ok lett volna arra, hogy megöljék a misszionáriust.


Jóllehet a hatalmon levő hindu nacionalista Bharatiya Janata Párt (BJP) toleranciát
hirdet a vallási felekezetekkel szemben, a gyakorlatban azonban nem csupán karba tett kézzel
nézi végig a gyilkosságokat, hanem muzulmán- és keresztény-ellenes retorikájával
tovább szítja a gyűlölet tüzét.

Staines feltételezett gyilkosa, Dara Singht szintén az Atal Behari Vajpayee miniszterelnök
vezette kormánypárt radikális Bajrang Del csoportjának a tagja. Más hindu
szervezetekkel együtt ez a csoport tavaly március óta száznál is több támadást intézett
keresztények ellen.

A keresztény-ellenes akciók másik élharcosa a Hindu Világtanács (Vishwa Hindu
Parishad, VHP). Ez a szervezet legnagyobb kifogásként azt hozza fel az evangéliumi
keresztényekkel szemben, hogy híveket szereznek maguknak: ez – a BJP nacionalista törekvéseit
támogató Hindu Világtanács értelmezésében – árt az ország érdekeinek. A VHP
egyik aktivistájának megfogalmazásában "a nemzet érdekeinek megőrzése céljából
nem számít sem az anyagi kár, sem az emberi veszteségek. A keresztények esetében
nincs garancia arra, hogy hűségesek maradnak az országhoz, ezért vissza kell térítenünk
őket a hinduizmushoz."

Nehezen érthető azonban, miért igyekeznek a hinduk tűzzel-vassal visszatéríteni a
"kereszténységhez tévelyedetteket", hiszen az evangéliumot hirdető misszionáriusoknak
többnyire éppen azokat a legszegényebb társadalmi rétegeket sikerült megnyerniük,
akiket a hindu kasztrendszer már korábban kitaszított magából.

A visszatérítés fontosságára hivatkozva a VHP mindenesetre feljogosítva érzi magát
vallási buzgalmának sajátos kifejezésére: az egymilliárdos India lakosságának két
és fél százalékát kitevő, mintegy 25 millió keresztény szó szerint a 80 százalékos
hindu többség mindennapos nyomorgatásában él.

A keresztények által sűr?bben lakott Dangs őserdő területén az inkvizíció már két
évvel ezelőtt elkezdődött. Ekkor érkezett meg ugyanis a hinduk szent embere, Swami
Aseemanand, aki haladéktalanul elkezdte a vallási tisztogatást. Tevékenységének "gyümölcseként"
tavaly év végén szervezett hadjárat vette kezdetét a keresztények ellen. Háromezer
felhevült hindu hat keresztény közösségi épületet, valamint keresztény otthonokat
gyújtott fel, férfiakat támadott meg, és nőket kövezett agyon. A sár- és
bambuszkunyhókból álló Gadvi falucskában, a karácsonyi imára összegyűlt keresztényeket
kétszáz helyi hindu lepte meg égő paraffin-gyutacsokkal. Miután az imának otthont adó
épület kigyulladt, a menekülő keresztényeket a hinduk kőzáporral fogadták.

A múlt héten Gujarat tartományban huszonöt keresztény közösségi épületet, két
iskolát, és számos otthont porig romboltak. A Dangs őserdő településein a hindu
munkaadók sorra bocsátják el keresztény alkalmazottaikat. Jamalapadában a vízkészletet
felügyelő hinduk azzal fenyegetik a keresztényeket, hogy benzint öntenek az ivóvizükbe,
ha nem hajlandók visszatérni a hinduizmushoz. "Itt vagyunk az őserdő kellős közepén
minden védelem nélkül, és nagyon félünk" – mondja Sumanbhai Lahnubhai, aki nemrégiben
veszítette el munkáját.

A nyilvánvaló tények ellenére a Hindu Világtanács makacsul tagadja a támadásokat,
azt állítva, hogy kárpótlás reményében maguk a keresztények gyújtották fel
otthonaikat. A VHP még a tavaly elhunyt Teréz anyát is megvádolta azzal, hogy halálos
vírussal töltött fecskendővel kényszerítette a kalkuttai misszionárius központban
dolgozó alkalmazottait a keresztény hitre való áttérésre. Ashok Singhal, a VHP főtitkára
úgy véli, Teréz anya "a hinduk elleni keresztény konspiráció részeként" tevékenykedett
Indiában. Azt állítja, hogy a keresztények elleni erőszakos akciókat nem hinduk követték
el, az ilyen állítások "a hazug keresztény propaganda" tartozékai.

Olvasson tovább: