Kereső toggle

Ellenségekből barátok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kurdisztán (Észak-Irak), 1983.

Kurd felkelők harcolnak népük autonómiájáért Szaddam Huszein
központi hatalma ellen. Kisebb-nagyobb megszakításokkal 1958 óta folyik a
polgárháború. A világon összesen hárommillió kurd él elszórtan, saját hazával
nem rendelkeznek. Túlnyomó részük Törökországban, Iránban, Szíriában és Irakban
telepedett le. A kurdok a köztudattal ellentétben nem arabok, hanem a perzsák rokonai.
Önálló nyelvük a kurd. A Szaddam ellen háborúzó partizánok között van Ali Jalal
Kader is. Tizenhét éves, komoly fegyverforgató. Családjában hagyománnyá vált a
harc, apja és nagyapja is a kurd autonómiáért küzdött.

Egy fagyos hajnalon a hegyek között készülnek bevetésre, amikor bombatalálat éri a
tábort. Ali megsebesül. Mivel a helyszínen rossz az ellátás, Szíriába viszik
gyógykezelésre. A szilánk okozta sebek ugyan gyógyulni kezdenek, jobb fülére viszont
megsüketül. Nincs értelme továbbra is Szíriában maradnia, az Irakba való
visszatérés viszont életveszélyes a számára. Ekkor egy jó lehetőség kínálkozik:
az Unesco segítségével Ali és néhány társa a távoli Magyarországra utazik. A
fiatalember az orosházi mezőgazdasági szakközépiskolába kerül, állattenyésztést
tanul, gyógykezelésre jár. 1984-et írunk, Ali azt reméli, hogy Szaddam rendszere
néhány év múlva megbukik, s ő visszatérhet hazájába.



Ali és Moha Magyarországon. Mérlegelték a helyzetet    Amatőr
felvétel

Bagdad, 1985.

Irak immár ötödik éve háborúzik Iránnal, de az ország életszínvonala még
mindig jó. Persze nem olyan, mint 1982-ben, amikor egy iraki dínár több mint három
amerikai dollárt ért, és az a mondás járta, hogy Irakban még egy szamár is
meggazdagszik, ha dolgozni kezd. Nincs munkanélküliség, a nép jól él. Az ország a
második legnagyobb olajtermelő a Közel-Keleten. Politikai berendezkedése diktatúra,
hasonlóan a térség többi államához, Izraelt leszámítva. Szaddam 1979 óta van
hatalmon, puccsal megdöntött sógorát követi az elnöki székben. Az Irán elleni
háborút azért robbantotta ki, hogy visszaszerezze a Perzsa-öböl azon részét,
amelyet korábban átadtak Iránnak. Irak persze nem önzetlenül mondott le saját
fennhatóságáról, az iráni sah cserébe beszüntette az iraki kurdok támogatását,
ami nagyon is hozzájárult a kurd forradalom 1975-ös bukásához.

Mohamed Mahmud Hasszán Bagdadban él. A hétmilliós világváros még nem érzékeli a
háború okozta romlást, a mesés olajkészletekkel rendelkező Irak jól táplálja
fővárosát. Mohamed egy klímaberendezéseket gyártó cég munkatársa. Jól megy a
cégnek, hiszen a Közel-Keleten nehéz elviselni az életet légkondícionálás
nélkül. A nyári hónapokban a hőmérséklet a negyvenöt fokot is elérheti.
Árnyékban. A jól szituált Mohamed európai körutazásra indul, s Magyarországot
annyira megkedveli, hogy a következő években többször visszatér. Amikor 1990-ben
kitör a Kuvait elleni háború, úgy dönt, hogy hazánkban várja ki a vihar
eloszlását.

Szeged, 1992.

A helyi bútorüzemben külföldiek is dolgoznak, többek között a huszonöt éves
Ali Jalal Kader és a huszonhét éves Mohamed Mahmud Haszszán. Bár honfitársak,
hazájuktól többezer kilométernyire ismerik meg egymást. Hamar összebarátkoznak, nem
számít, hogy Ali kurd, Mohamed arab, az sem számít, hogy az iraki–kurd háborúban
egymás ellenségei voltak. Tisztázzák, hogy Ali nem az arab nép ellen fogott fegyvert,
hanem a kurd autonómia kivívásáért, Mohamedet pedig nem érdekli a politika, ő csak
nyugodtan szeretne élni. Azért választották Magyarországot második hazájuknak, mert
véleményük szerint a magyarok éppoly barátságosak és vendégszeretők, mint a
keleti népek. Mióta itt élnek, külföldi származásuk miatt soha semmilyen
problémájuk nem akadt. Mindketten magyar lányt vesznek feleségül, nyelvi
nehézségeik nincsenek, az évek során kitűnően megtanultak magyarul. Két év szegedi
tartózkodás után a fővárosba költöznek, ahol Mohamed bácsikája élelmiszerboltot
vezet. Beállnak hozzá eladónak, s lassanként elsajátítják a szakmát. Úgy tűnik,
hosszabb távra kell itt berendezkedniük, mert a Kuvait lerohanásáért meghirdetett
nemzetközi embargó egyre rosszabb helyzetbe sodorja Irakot.

Budapest, 1999.

Két fiatalemberrel beszélgetünk egy budai kisvendéglőben. Mindketten családosak,
kilenc és egyéves gyermekek apukái. Élelmiszerkereskedelemmel foglalkoznak, négy éve
indított közös vállalkozásuk a Zuzu ABC, a Szilágyi Erzsébet fasoron. Mohamed és
Ali – hiszen róluk van szó – hosszú évek óta élnek Magyarországon. Bár
időnként úrrá lesz rajtuk a honvágy, jól érzik itt magukat. Egy problémájuk van,
nevezetesen az, hogy "a bénz kevés, a redzsi viszont mágás". Egybehangzóan
állítják: annyi munkával – tizenhárom-tizennégy óra naponta – , amennyit kis
üzletükben dolgoznak, Irakban már milliárdossá váltak volna. Persze csak
békeidőben. Azonban éppen a háborúk miatt maradtak itt, magyar földön. Ali
politikai menekült, s mint a fennálló iraki rendszer egykori ellenségének, nem
ajánlatos hazatérnie. Pontosabban életveszélyes, hiszen feketelistára tették.
Mohamed mehetne, de jelenleg semmi kedve. Iraki rokonaitól folyamatosan értesül az
ottani helyzetről, így azt is tudja, a kilencedik éve tartó ENSZ-embargó teljesen
tönkretette az országot. Egy amerikai dollár ezernyolcszáz iraki dinárt ér, nincs
élelem, nincs gyógyszer, az ivóvíz szennyezett, naponta mindössze öt órán át
működik az áramszolgáltatás. 1991 óta egymillió gyermek halt meg Irakban...

Visszatérve Budapesthez elmondhatjuk, hogy a környékbeliek hamar megkedvelték a Zuzu
ABC-t. A tulajdonosok szinte minden vevőjükkel tegeződnek, sokukat név szerint
ismerik, és a vásárlók is Alinak, Mohának szólítják őket. Alkudni is lehet
náluk, sőt a megbízható kuncsaftok monetáris problémák esetén hitelbe
vásárolhatnak.

Moha felesége tanárnő, kisfiuk kilenc éves. A lánykérés könnyen ment, a szülők
hamar megkedvelték a fiatalembert. Moha fia a Ziad névre hallgat, beceneve Zuzu, innen
az üzlet neve.

Moha és Ali Irakról beszélgetve első helyen említik az arabokra jellemző
családcentrikusságot. A hét-nyolc gyermekes házaspár átlagosnak számít
hazájukban, de nem ritka a tucatnyi utódot nevelő család sem. Ali is tizenegy
gyermekes családból származik. Sok helyen három generáció él egy fedél alatt, a
családfő tisztét az apa viseli, nem a nagyszülők. Ők leginkább a feleség
válláról próbálják levenni a háztartás terheit, és finoman unszolják a
fiatalokat a gyermekvállalásra. Irakban a válások száma jóval alacsonyabb, mint
Magyarországon, a férfiak szigorúan fogják asszonyaikat. Az irakiak kedvelt programja
a vendégeskedés. A családját elhanyagoló férfinak nem sok becsülete van, mondja
Ali.

Irakban a lakosság nagy része mohamedán, de Mohához hasonlóan nem mindenki gyakorolja
aktívan vallását. Ő például sokszor a kötelezően előírt pénteki
mecset-látogatást is elmulasztotta, noha a Korán alapján akár ötször is mehetett
volna naponta. Irakban mindenki abban hisz, amiben akar, három millióan például
keresztények. Nincs vallásüldözés, állítja Moha. A muzulmán hitoktatáson
mindenesetre kötelező résztvenni az iskolásoknak. Ramadankor, az évente tartott
böjti hónapban, szigorú rendelkezések lépnek érvénybe. Napkeltétől napnyugtáig
nyilvános helyen tilos enni, inni, szórakozni, dohányozni. Az éttermek zárva
tartanak. Aki megszegi a szabályt – például üdítőitalt fogyaszt az utcán –, azt
letartóztathatják, és a böjt végéig rács mögött tarthatják. Saját lakásában
persze mindenki azt csinál, amit jónak lát, lényeg, hogy ne sértse a vallásos
érzületet. A Ramadán kezdete minden évben tíz nappal eltolódik az előző évihez
képest, idén éppen most tartják.

Medina, 625 körül

Mohamed próféta arra buzdítja frissen alapított vallása követőit, hogy
fejenként négy nőt vegyenek feleségül, így segítsék elő a muzulmánok számának
növekedését, hitük gyors elterjedését. Ez a vallási szabály a mai napig életben
van, a világi törvények ugyanakkor tiltják a többnejűséget Irakban, ezért ez a
gyakorlatban nem is létezik – siet leszögezni Moha.

Még olyan irakit sem ismer, akinek két felesége volna, pláne négy. Éppen elég egy
feleség, zárja le a témát, ugyanakkor kéri, ezúton is tudassuk a világgal, hogy az
arab nők állatokra való elcseréléséről szóló mendemondák nem igazak. Talán
onnan származnak ezek a tévinformációk, hogy a pénz használata előtti időkben a
házasulandó fiatalemberek állataik számával fejezték ki vagyonuk nagyságát. Az
állatokat azonban nem kellett odaadni a lányért cserébe, hanem éppen azok tartása
biztosította a megélhetést az ifjú pár számára – ad ízelítőt történelmi
jártasságából Moha.

Beszélgetésünk végén Ali és Moha közeli terveiről megtudjuk, hogy mindketten
szeretnék megkapni a magyar állampolgárságot. Bár hosszú évek óta élnek itt,
magyar feleségük és gyermekük van, a magyar államnak fizetnek adót,
állampolgárság iránti kérelmük eddig elutasításra talált. Legközelebb talán
sikerül, mondja Ali, és addig is tanulmányozza hazánk történelmét.

Olvasson tovább: