hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rendőri erőszak Horvátországban
Agyonverték az olasz turistát

1998. 09. 12.
Riccardo Cetina 44 éves olasz fogorvos annyira szerette Horvátországot, hogy minden évben ott töltötte szabadságát. Sőt, néhány éve azt is elhatározta, hogy áttelepül a szomszéd országba. Cetina szülei Isztriából származtak, ezért megtanult horvátul és kérvényezte a horvát állampolgárságot. Az orvos augusztus 28-án Alfa Romeo kocsijával lépte át a horvát határt, hogy Medulinban, Polatól délre élő családtagjaihoz utazzon. Ide azonban már nem érkezett meg: horvát rendőrök útközben brutálisan agyonverték.

Az ügy szeptember 1-én történt, de egyetlen horvát újság sem adott hírt róla.
Cetina két nappal később, szeptember 3-án Splitben halt meg. Csak ekkor tett közzé a
horvát belügyminisztérium egy közleményt, miszerint az "ügyet megvizsgálják",
és ígéretet tettek arra, hogy értesítik a közvéleményt, "mihelyt a vizsgálat
véget ért". A horvát rendőrség táviratszer? közleménye nem tért ki az ügy
részleteire, csak az derült ki belőle, hogy Riccardo Cetina halálosan megsebesült,
"miután egy vendéglőben megzavarta a közrendet", majd "ellenállt a
hatóságnak, amikor az intézkedő rendőrök igazoltatni próbálták". Miután a
horvát rendőrök rájöttek, hogy súlyosan megsebesítették az olaszt, három órán
keresztül fogva tartották a kaszárnyában, mielőtt mentőt hívtak volna. Először
Sibenikbe szállították Cetinát, majd – több mint 20 órás céltalan várakozás
után – a jobban felszerelt spliti kórházba. Az orvosoknak azonban már nem sikerült
megmenteni az eszméletlen férfi életét. A rendőrség csak annyit volt hajlandó
elárulni, hogy az eset a Sibenik-Knin tartományban történt, de nem említette meg a
vendéglő nevét, ahol az állítólagos randalírozás történt.

A horvát hatóságok szeptember 7-én közölték az olasz kormánnyal, hogy
felfüggesztettek állásukból hét rendőrt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy
"brutálisan megverték" az olasz fogorvost. Amennyiben a zágrábi olasz követség
által kijelölt orvos jelenlétében a boncolás igazolja, hogy Riccardo Cetina rendőri
bántalmazás következtében halt meg, akkor valószínűleg emberölés miatt emelnek
vádat ellenük. Egy héttel az eset után Zlato Madic horvát miniszterelnök Romano
Prodi olasz kormányfőhöz írt levelében kifejezte sajnálkozását az olasz
állampolgár halála miatt, és ígéretet tett, hogy együttműködnek az igazság
kiderítésében.

A belügyminisztérium közleménye azonban ellentmondani látszik annak, amit horvát
újságírók állapítottak meg a helyszínen. Tény, hogy Cetina szeptember 1-én 20
óra tájban belépett a Sibenik közelében, Zabotrici településén található
"Vis" nev? vendéglőbe. A hivatalos közlemény szerint csak tíz percig
tartózkodott itt, aztán elmenekült. Miért? Inni kért – állítja a belügyi
jelentés –, és miután egy elejtett üveggel betört egy vitrint, nem akarta a kárt
megfizetni. Ez a leírás éles ellentétben áll azzal, amit rokonai és ismerősei
mondanak a fogorvosról, akik szerint Cetina nyugodt, kiegyensúlyozott és udvarias ember
volt. Nem tudni miért, de a fogorvos autóba ült és továbbhajtott a vendéglőből.
Hamarosan a "menekülő" Cetina Alfa Romeóját három rendőrautó vette üldözőbe.
Az orvos 22 kilométer megtétele után karambolozott egy Audival. Az ezt követő
eseményekről több – egymásnak ellentmondó – változat látott napvilágot. A
hivatalos közlemény szerint először megbilincselték az olasz látogatót, majd
szabadon engedték. Amikor aztán mégis menekülni próbált, a rendőrök (nem
közölték, hogy hányan) üldözőbe vették, és gumibottal megverték.

A Splitben megjelenő "Vercernij List" cím? napilap azonban közzétette két fiatal
tanúvallomását, akik az incidens szemtanúi voltak: "Éjfél előtt két civil autót
láttam, és körülöttük három rendőrautót és egy rabomobilt" – mondta az egyik
fiú. "Amikor a férfi (Cetina) kilépett a sötét kocsiból, a rendőrök megfogták,
a földre dobták, és lábaikkal rugdosták. Aztán ráültek, és verték tovább. A
rendőrök elkergettek bennünket, de később visszajöttünk. Láttuk, hogy a férfi
csupa vér, és nem tud felállni." A rendőrök aztán kocsijukon a kaszárnyába
szállították az olaszt. Csak a hajnali órákban vitte tovább egy mentőautó Cetinát
a helyi orvosi rendelőbe, ahol agyrázkódást állapítottak meg. Ahelyett, hogy azonnal
Splitbe küldték volna, érthetetlen módon további 20 órát ott tartották. Amikor –
közel két nappal az incidens után – Splitbe megérkezett, egy szemtanú szerint a
kórházban "egy rendőr őrizte, de már olyan állapotban volt, hogy nem sikerült a
vérnyomását megállapítani". Másnap Riccardo Cetina a kórházban elhunyt.

A rendőri brutalitást egyesek a balkáni háborúban elszabadult erőszakkal
magyarázzák. Egy horvát lapban idézett vélemény szerint: "a legtöbb rendőr olyan
demoralizált, volt katona, akik azt hiszik, hogy háborús módszereket használhatnak. A
rendőrök ellen senki nem mer tiltakozni: engedelmeskedünk, fizetünk és hallgatunk".

Mindez épp akkor történt, amikor a horvát kormánypárt (HDZ) már egy hónapja
kampányt folytat az Isztriában és Dalmáciában elő olasz kisebbség ellen. A
Rijekában megjelenő olasz nyelv? "La Voce del Popolo" cím? lap a kétnyelv? utca
és helységnevek elleni "dobpergetésről" ír. A "Matica Hrvatska" elnevezés?
horvát "kultúrszervezet"is állandóan kritizálja az olasz kisebbséget az
állítólagos "túlzott kétnyelvűség" miatt. Tudjman elnök szóvivője, Drago
Krpina pedig az olasz kisebbség és a horvát többség közötti viszály
"rizikójáról" beszél – természetesen a kisebbséget téve felelőssé a
feszültségért. A horvát soviniszták buzgalma, hogy olaszokból horvátokat
faragjanak, időnként már komikus méreteket ölt. Tudjman elnök például – aki még
mint kommunista tábornok szerzett történészdoktori címet – kijelentette, hogy Marco
Polo "a horvát történelem és kultúra (sic!) egyik legnagyobb személyisége
volt".

Nehezen érthető, hogy a kétnyelv? utcatáblák miként tudnák "veszélyeztetni a
horvát többség létét", amint azt a HDZ sovinisztái hangoztatják. De
Közép-Európában sincs új a nap alatt: ugyanezt a módszert alkalmazzák a szlovák
soviniszták a magyar kisebbséggel, és a karintiai osztrák soviniszták a szlovén
kisebbséggel szemben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!