hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A háború brutális és embertelen
Spielberg új filmje

1998. 08. 08.
Miután 1943-ban egyetlen tengeri ütközet során öt testvér vesztette életét, akik ugyanazon a hadihajón szolgáltak, az amerikai hadügyminisztérium határozatot hozott, hogy testvérek nem harcolhatnak azonos katonai alakulaton belül. Ezt követően, 1944-ben valamely másik családból származó négy testvér közül hárman 72 óra leforgása alatt estek el – egyikük a japán fronton, ketten pedig Európában, különböző hadszíntereken. "Egy egész alakulatot küldtek ki a negyedik testvér, egy közkatona felkutatására és hazajuttatásra" – folytatja a történet elbeszélését Steven Spielberg. "Ez lenne a film hiteles történelmi alapja." A rendező előzetes figyelmeztetései ellenére legújabb filmje, a "Ryan katona megmentése" az idei év eddigi legnagyobb kaszszasikerének ígérkezik.

"A leleplezés korszakában felelőtlenség lett volna részemről meghamisítani az
igazságot, hogy milyen is volt az a háború valójában" – állítja Spielberg.
"Már nyolcvannégy olyan második világháborús film készült, ami valójában
másról szólt. Ez lett volna a nyolcvanötödik pofon azoknak az arcába, akik az
igazságot ismerve haltak meg."

A film, amelyben a főszerepet Tom Hanks és Edward Burns játszsza, a szövetséges
csapatok normandiai partraszállásával kezdődik. A brutálisan természetszer?
csatajelenetek után Miller parancsnok (Hanks) nyolc főből álló osztagával elindul az
egyik közkatona felkutatására. "Mennyit ér egy ember szabadsága? Ryan
megmentésével hamarabb vége lesz a háborúnak? Vagy csak odahaza növeli a harci
kedvet az akció? Hogyan viszonyul mindehhez Miller kapitány osztaga? Feleslegesen
haljanak meg egyetlen emberért? Ezek ellenállhatatlan kérdések" – mondja
Spielberg.

Tom Sanders díszlettervező csapatával Londontól 30 kilométerre északi irányban, egy
volt repülőgyár területén állította fel Ramelle képzeletbeli faluját. A falu
felállításához mindenekelőtt makettre volt szükség. Sanders öt héten keresztül
dolgozott a falu hétszer három méteres makettjén. "Ezután lebombáztam: azaz
nekiestem néhány késsel."

Dale Dye nyugalmazott tengerészgyalogos parancsnok a színészeknek hatnapos intenzív
katonai kiképzést adott. Dye bevallotta, hogy fizikailag is bántalmaznia kellett a
színészeket, hogy a legkisebb közös nevezőre hozhassa őket. "Ezután megtanulják
azt, hogy nem azok, akiknek gondolták magukat. Ők most a sor végén, rozsdás puskával
menetelő közkatonák."

"Olyan emberek szerepét kellett eljátszanunk, akik fáradtak, csüggedtek, fáznak és
haza akarnak menni" – jegyzi meg Tom Hanks. "Egy dolog biztos: Dye kiképzésének
hat napja alatt fáradtak és csüggedtek voltunk, fáztunk és haza akartunk menni."

A filmhez gyűjtőktől eredeti német katonai felszerelést is beszereztek. Egy amerikai
cég, amely a második világháború idején az amerikai katonák számára a bakancsokat
készítette, két hónap leforgása alatt 1700 pár második világháborús katonai
bakancsot gyártott le a filmhez. Ezenkívül – a pisztolyoktól a nehézgéppuskákig
– 500 különböző fegyvert használtak fel a forgatás során.

A film első 25 perce a közkatona szemszögéből nézve a maga rettenetes valóságában
mutatja be a második világháború egyik ütközetét. Spielberg, előre látva, hogy a
film fel fogja kavarni a közönséget, a bemutatás előtt körbeutazta az Egyesült
Államokat, és felhívta a figyelmet arra, hogy a film nem gyerekeknek való: saját
tizenhárom éves fiát is eltiltotta attól.

"Nem akartam olyan filmet készíteni, amely megszépíti a második világháborút"
– szögezi le Spielberg. "A háború borzalom. Az Omaha-tengerparton (a normandiai
partraszállás helyszínén) a harctéri fotóriporterek is vérontást és zűrzavart
örökítettek meg." Mint a Schindler listájában, úgy a "Ryan közkatona
megmentése" cím? film forgatása során is nagyon sok kézi kamerával fényképezett
jelenet készült.

A rendező szerint a második világháború idején Hollywoodban azért készítettek
háborús filmeket, hogy új erőt öntsenek az újoncokba, nem pedig azért, hogy
elkeserítsék őket. Azokban a filmekben nem lehetett őszintén bemutatni a csatákat. A
háború pedig valójában "brutális és embertelen" – mondja Jack Valenti, az
Amerikai Filmszövetség igazgatója. "Ebben az országban mindenkinek meg kell
értenie, hogy mit tesz a háború fiatal emberekkel. A háború realisztikus bemutatása
egy másféle erőszak bemutatása. Ezt gyerekek nem tudják igazából utánozni. Bár
előfordul, hogy zavarodott emberek megpróbálják utánozni azt az erőszakot, amit egy
filmben látnak: nos, épp ez az, amitől mi meg akarjuk védeni a közönséget. Egy
háború utánzása ugyanis nehéz lenne."

"Úgy gondolom – érvel Spielberg –, hogy az emberek rendkívül érzéketlenné
váltak az erőszakra, nemcsak a filmek, hanem a videojátékok miatt is. Ezzel a filmmel
az a célom, hogy újra érzékennyé tegyem a közönséget arra, hogy milyen rossz is
volt azoknak, akik életben maradtak, és azoknak, akik odavesztek. Célom: megtisztelni
őket az igazsággal és esetleg tanítani is valamit. Az emberek ma a moziban izgalomba
jönnek az erőszak láttán. A másik oldalt szeretném bemutatni: hogy mit tesz ez az
erőszak emberi lényekkel."

"Ez nem az E.T." – figyelmeztet Dye is, aki már körülbelül negyven filmnél
szolgált tanácsadóként, többek között ő volt a "Szakasz" és a "Forest
Gump" katonai tanácsadója is. A film ennek ellenére a bemutatást követő
hétvégén már 30 millió dolláros bevételt hozott.

Tom Hanks – többekkel együtt – elsősorban azért vállalta el a számára
felkínált szerepet, hogy láthassa, Steven Spielberg hogyan készít el egy filmet.
"Valószínűleg ez a legjobb forgatási tanfolyam, ahová be lehet iratkozni.
Csodálatos nyári vakációnk volt: felszabadítottuk Franciaországot."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!