Kereső toggle

Egyenlőtlen harc az éhínség ellen

Szudáni mentőkötél

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A segélyközpont bezárásakor minden irányból újabb és újabb csontvázszer?
emberi lények tűnnek fel. Hárman még az épületet körülvevő nádkerítésen
kívül összeesnek, olyan soványak, hogy testük a földön fekve kétdimenziósnak
tűnik. Először hármat, majd négyet, majd ötöt, majd valahogyan még nyolcat
közülük bevisznek a táborba, és elhelyeznek a vézna emberek tömegében, akik még
elég erősek ahhoz, hogy segítségért folyamodjanak. Az Ajiep faluban lévő
segélycentrum Szudánnak az éhínség által legjobban sújtott délnyugati részén
található.

Az orvosok és munkatársaik – akik egész nap a táboron kívül összegyülekezett
százaknak próbáltak segíteni – egyik testtől a másikhoz lépnek, pulzusokat
keresve. A kinyújtott tenyerekbe kalóriadús kekszeket morzsolnak, és tökből
készült kancsókból cukros vizet töltenek a szomjas szájakba. Van, aki túl gyenge
ahhoz, hogy a fejét megemelje: beesett arca még inkább elvékonyodik, ahogyan
szürcsölni kezdi a folyadékot.

Négy hónappal az előzetes figyelmeztetéseket követően Dél-Szudánban kitört az
éhínség, amely a polgárháború és a szeszélyes időjárás sújtotta térségben az
ENSZ becslése szerint 1,2 millió ember életét veszélyezteti. Az ENSZ élelmiszert
szállító repülőgépei több hónapja szinte megállás nélkül végzik munkájukat.
Háromszor olyan gyorsan igyekeznek gabonaféléket és kalóriadús élelmiszereket
szállítani, mint bármelyik korábbi akció során, ennek ellenére a segítség
kevésnek bizonyul.

Szudán nagy részén megzavarta a földművelést az ország fundamentalista iszlám
kormányától való függetlenségért küzdő csapatok közötti harc. Délen a dinka
törzs falvait először egy kormányellenes parancsnok csapatai, majd az állami Népi
Védelmi Erők arab lovasai dúlták fel. A csapatok gyújtogattak, fosztogattak, és
elkergették a lakosokat. Amikor a törzs tagjai visszatértek, a vetés ideje már
elmúlt. Az esőzések pedig az El Nino miatt később jöttek, így helyenként még az
aratás is elmarad. "Faleveleken élnek" – mondja Zefferino Ayri, a helybéli
törzsfőnök az emberekről, akik az eget kémlelik, de nem esőt, hanem C-130-as
élelmiszerszállító gépeket várva...

Az Orvosok Határok Nélkül elnevezés? segélyszervezet táborát tömegek veszik
körül. A munkások hetente mindössze néhány csomag kekszet és egy kis zacskó Unimix
névre hallgató "magas energiatartalmú zabkását" osztanak ki családonként. Az
általános élelmiszer-kiosztás az ENSZ Világélelmezési Program feladatkörébe
tartozik, a Szudáni Mentőkötél Akció keretén belül. Az Orvosok Határok Nélkül
és az ehhez hasonló független szervezetek úgynevezett "kiegészítő élelmezési
központokat" üzemeltetnek.

"A gond az, hogy nem tudunk egy személynek egy egész adag élelmet biztosítani" –
állítja az egyik nővér, majd hozzáteszi: "Ez pedig a nemzetközi közösség
hibája." Az ENSZ-tisztviselők elismerik a lemaradást. A sikertelenség a mentőakció
gyengeségét húzza alá: a folytonos bürokrácia nem tudott lépést tartani a
katasztrófával, amelynek eljövetelét általánosságokban már szeptember óta
jósolgatja.

Ajiepben csak öt évnél fiatalabb gyermekek számára tudnak intenzív étkeztetést
biztosítani, közülük is csak ötven főnek. Azok a gyermekek sorolhatók ide, akiknek
a testsúlya a normális súly 60 százalékánál kevesebb. Ha van számukra hely, egy
külön táborba kerülnek, ahol naponta hétszer vitamindús tejet kapnak inni. Így is
tízből négyen veszítenek testsúlyukból, és naponta átlagosan legalább egy meghal
közülük.

Kragboll: az egyik nővér éppen az imént talált rá egy vézna gyermekre egy bokor
tövében. "Már túl késő" – mondja az ápoló, aki újból és újból a pulzust
keresi. "Hol lehet a gyermek édesanyja?" Az édesanya – mint később kiderült –
már nem élt. Az apa sem. A kislány testét üres élelmiszerzsákokból készített
hordágyon viszik el, az egyik zsákon az UNICEF, a másikon az USA felirat szerepel.

(A Washington Postban megjelent helyszíni beszámolót Pátkai Mihály fordította)

Olvasson tovább: