Kereső toggle

Egy katasztrófa margójára

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Már majdnem egy hét telt el a közel száz halálos áldozatot követelő
németországi vonatszerencsétlenség óta, ám a tragédia megrázó képsorai még
mindig hatásuk alatt tartják a német közvéleményt. Javában folyik a bűnbakkeresés
is. Vajon ki is lehet a hibás: a Szövetségi Vasút talán, amely figyelmetlenség vagy
a konkurenciával (a légi és a közúti közlekedéssel) vívott élethalálharc miatt
hanyagolta el a megfelelő biztonsági intézkedéseket? Vagy inkább a kocsik kerekeit
csak "szemre" ellenőrző alkalmazottak? Vagy esetleg a fejlesztéssel mit sem
törődő vállalati menedzsment? A borzalmas pusztulás és az áldozatok száma láttán
érthető módon komoly érzelmeket és indulatokat kavaró kérdések ezek… Ennek
ellenére azonban a történtekkel kapcsolatban alighanem pont a "miért"-re nem lehet
választ találni. Pedig a huszadik század embere számára aligha van nyugtalanítóbb
helyzet, mint az, amelyben "csak úgy" – véletlenül – történnek a dolgok –
láthatóan minden racionalitás nélkül…

A hírekből megtudhattuk: a korábbi találgatásokkal szemben a baleset oka az, hogy a
motorkocsit követő első vagon kerekének eltörött az acélabroncsa. Azt mondhatni,
szinte banális, hiszen a mintegy 50 millió márkát érő – a legkülönfélébb
biztonsági rendszerekkel bőven ellátott – szerelvény alig néhány márkát érő
darabjáról van szó. Arra a kérdésre pedig, vajon nem gondolták-e, hogy a vonat ezen
darabja ilyen katasztrófát képes okozni, a vasút szóvivői azt válaszolták
(alighanem jogosan): ezek a vonatok évente több százezer kilométert tesznek meg ilyen
acélpapucsokkal, s eddig ezekkel még soha nem volt baj.

A német közvélemény számára ugyanakkor a szerencsétlenség egy további
megrázkódtatást is jelent: hiszen a baleset nem pusztán "egy vonat"-tal történt,
hanem az InterCityExpress-szel, a német tervezőmunka csodájával, a technikai haladás
egyik szimbólumával… "A vonat indul… a huszonegyedik századba" – hirdette
büszkén 1994-ben a Bahn Tech cím? újság a világhír? expresszt. Aligha véletlen
ezek után, hogy az egyik televízió a német precizitás és biztonság
megtestesítőjének számító ICE katasztrófája láttán "nemzeti traumáról és
tragédiáról" beszélt.

Annál is inkább szomorú mindez, mivel a mindent beszabályozni, a minden emberit és
véletlent kiiktatni szándékozó hi-tech fájdalmas kudarcának tanúja volt a
szerencsétlenség helyszíne, az alsó-szászországi Eschede. Az ember társadalmi
tevékenységének érthető célja a káosz megszüntetésének igénye, az élet
veszélyforrásainak kiiktatása. Hosszú ideig úgy tűnt, a technikai-technológiai
fejlődés képes lesz teljesen háttérbe szorítani mindezeket, s az emberi élet
teljesen kiszámíthatóvá és megtervezhetővé válik.

Ám a technikai fejlesztés Achilles-sarka az ezredforduló felé közeledve látszólag
még mindig nem tűnt el. Sőt, a napi híradásokat egyre inkább kitöltő
katasztrófák hírei a köréje épült mítoszt is mind inkább lerombolni látszanak.
Hozzá kell persze tennünk, hogy természetesen mindez a technikai fejlettség és a
társadalmi jólét különösen magas fokán álló országokban (mint amilyen
Németország) igazán látványos. Ahol szinte az álom már megvalósulni látszik. Ahol
szinte mindenki biztosítva van: tűz ellen, árvíz ellen, betegség és
munkanélküliség ellen, elszegényedés és elhízás ellen, a bőrönd és a
hitelkártya elvesztése ellen. Ahol szinte minden elképzelhető kárt bekalkuláltak,
ám amikor egy vonat kisiklik – nagyon sokan megkérdezik: "De ha a férfi meghal és
elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?"

Olvasson tovább: