Kereső toggle

Az első lépés a megbánáshoz

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Június elején Jeruzsálemben nemzetközi szimpóziumot rendeztek a Vatikán által a
közelmúltban a holocaustról kiadott állásfoglalásról. A tanácskozás
tapasztalatait összegezve a szerző kiemeli: bár a dokumentum nem ismeri el az egyház
közvetlen szerepét a zsidóüldözésekben, az állásfoglalás mégis fontos eszköz
lehet az antiszemitizmus elleni küzdelemben. Cikkünk a Jerusalem Post cím? izraeli
napilapban megjelent írás fordítása.



A konferencia helyszíne, a jeruzsálemi Jad Vasém

A Vatikán holocaustról szóló állásfoglalása nagy csalódást jelentett a
zsidóságnak, mivel sem az egyháznak az antiszemitizmusban játszott történelmi
szerepét, sem XII. Pius pápa második világháború alatti magatartását nem
tisztázta.

A Vatikán Zsidó Vallási Kapcsolatok Bizottsága által március 16-án kiadott
dokumentumról tanácskozást rendeztek az elmúlt héten a Jad Vasémben. Az
"Emlékezünk: elmélkedés a soáról" nyilatkozat kapcsán Geoffrey Wigoder, a
tanácskozás résztvevője megjegyezte, hogy a dokumentum "az egyház próbálkozása a
múlt bűneitől való megtisztulásra, amely szerint a történtekért közvetlenül nem
az ártatlan és tiszta egyház a felelős, hanem konkrét személyek".

"A dokumentum elmulasztotta megemlíteni az egyház generációkra visszamenő
antiszemitizmusát" – tette hozzá Wigoder, aki a Vatikánnal kapcsolatot tartó
bizottság egyik tagja. Ehelyett "elkente az egyház holocaustban játszott szerepét
és tevékenységét".

"Úgy tűnt, mintha elkerülnék a kérdést [azt sugallva, hogy] a náci idők
antiszemitizmusa egyfajta pogány antiszemitizmus volt. Megpróbálnak kibújni a
felelősség alól." Wigoder arra is rámutatott, hogy a dokumentum helytelen módon
próbál meg egyensúlyt teremteni a holocaust bűnében érintettek között.

"Először bűnös keresztényekről beszél a holocaust alatt, aztán igaz
pogányokról. Amit az előbbiek tettek, az nem tekinthető egyenlőnek az utóbbiak
cselekedeteivel."

Jichak Minerbi, a Héber Egyetem Modern Judaizmus Intézetének professzora, aki egy
Vatikánról szóló könyv szerzője is, egyetért ezzel. "Nem értem azt, amikor a
dokumentum arról beszél, hogy új jövőre van szükség, amelyben nem lesz többé
semmiféle antijudaizmus a keresztények részéről, sem keresztényellenes érzelem a
zsidók részéről. A párhuzam egyszerűen nem létezik. Vegyük például egyik
oldalról a több évszázados zsidóüldözést a keresztény hatóságok, az egyházi
hatóságok részéről. A másik oldalon nincsenek évszázadok – lényegében alig van
bármi is –, amit a zsidó hatóságok tettek volna a keresztények ellen. Ez a
párhuzam, ez a szimmetria, amit minden alkalommal, mindenáron érvényesíteni
igyekeznek – és nemcsak ebben a dokumentumban –, nem felel meg a valóságnak."

A vita vezetője, Jehuda Bauer, a Jad Vasém Holocaustot Tanulmányozó Nemzetközi
Központjának vezetője "kibúvónak" minősítette azt a burkolt célzást, hogy a
náci antiszemitizmus egyfajta pogány eltévelyedés lett volna. "A helyzet az –
mondja Bauer –, hogy 1900 évvel a keresztény Messiás eljövetele után az ő népét
olyan emberek gyilkolták, akik az ő keresztségét vették fel. Hitlert, Himmlert és
Goebbelst a mai napig nem közösítette ki a keresztény egyház. Még a dokumentum
nyelvezete is zavaros volt – folytatta Bauer –, azt írta, hogy \'voltak
keresztények, akik segítették a zsidókat és voltak keresztények, akik nem. Sokan
segítették őket, mások nem.\' Ha azt írta volna, hogy \'néhányan segítették a
zsidókat, de a legtöbben nem\', pozitívan viszonyulhatnánk hozzá. De a dokumentum
nem erről szólt. Sőt, sértő volt azokra a katolikusokra nézve, akik segítettek a
zsidókon "– tette hozzá Bauer.

Izrael Gutman, a Jad Vasém vezető történésze XII. Pius személyére koncentrált,
akit Németország és a németek barátjának nevezett. Magatartása a német nép
iránti nagyon mély és pozitív érzelmeiből eredt – jegyezte meg Gutman. "Ez nem
etikai vagy szellemi, hanem politikai viszonyulás volt. XII. Pius úgy tekintett a
szovjet bolsevizmusra mint modern világbeli legnagyobb ellenségére. Meg volt győződve
arról, hogy létre fog jönni egy modern Európa, amelyben helye lesz a náciknak.
Őszintén hitt ebben. Mi több – tette hozzá Gutman –, a háború és a soá hosszú
évei alatt XII. Pius egyszer sem ejtette ki a \'zsidó\' vagy a \'judaizmus\'
szavakat. "

Wigoder nem lepődött meg azon, ahogy a dokumentum XII. Pius személyét kezelte, mivel
"egy pápa sem teheti meg, hogy elítél egy korábbi pápát; ez nagyon érzékeny
kérdés. Érthető, hogy [a szerzők] egy kissé túloztak, azt állítva, hogy a pápa
zsidók százezreinek életét mentette meg. Nem is várom, hogy bármi mást állítsanak
a Vatikánban. Nem tehetik meg."

Minerbi szintén nem várt semmiféle egyházi ítéletet XII. Pius felett, ugyanakkor
hozzátette, hogy "némi utalást azért tehettek volna a pápa hallgatására".

"Lehetőség lett volna rá – mondta Minerbi –, hogy egyáltalán ne említsék meg
XII. Pius személyét; de nemcsak megemlítették, hanem megvédték, és első
enciklikájára hivatkozva a rasszizmus elleni harc legfőbb ideológusává tették;
zsidók százezreinek megmentőjeként tüntették fel."

Bauer megjegyezte: bár a dokumentum "a bűnbánat kifejezése, nem mondja ki, hogy
\'megbántuk\'. Van különbség – bár finom, de fontos különbség. Ez nem a
bűnbánat vége – tűnődött a történész –, bár még lehet a kezdet...
Szükséges kimondani: hibáztunk. Ha nem mondod ki ezeket a szavakat, lényegében azt
mondod: nem hibáztunk."

Mindezek ellenére a tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy a dokumentum
alapvetően pozitív hangvétel? volt.

Wigoder megjegyezte, hogy bár más országok katolikus püspökei határozottabban
nyilatkoztak a holocaustról, a kérdéses dokumentum fontosságát "az antiszemitizmus
nagyon tiszta és egyértelm? elítélése adja, amely határozottan kifejeződik benne.
Ez fontos fegyver azokkal szemben, akik tagadják a holocaustot." A különböző
politikai nézetekre való tekintettel Minerbi további pozitívumként értékeli, hogy a
dokumentum hangsúlyozza a holocaust jelentőségét. "A holocaust jelentőségének
kiemelése válasz azoknak, akik azt állítják, hogy már nem kell többet beszélnünk
a soáról, mivel ezzel Izrael Állam meggyalázza saját emlékeit, alibiként használva
azokat az arabokkal szembeni brutális cselekedetek elfedésére. Szintén nagy
fontossággal bír az a tény – folytatta Minerbi –, hogy ez egy belső egyházi
dokumentum volt, válasz azoknak, akik az egyházat etikus és erkölcsös egyháznak
tartják, amely esetleg etikátlan és erkölcstelen módon viselkedett a soá idején. A
dokumentum választ adhat kérdéseikre."

Wigoder megállapította, hogy bár a dokumentum csalódást okozott a zsidóknak,
"talán éppen reményeink és elvárásaink miatt kellene felismernünk pozitív
oldalait is. Innen, a Vatikán fennkölt magasságából jön az igazi erkölcsi ítélet,
nagyon szigorú és komoly, az antiszemitizmus ellen – olyan, amelyet reményeink
szerint minden katolikus meghall majd, még a harmadik világban is, ahol egy zsidó sem
él."

(Fordította: Szabó Ibolya Anna)

Olvasson tovább: