Kereső toggle

A virtuális és a valóságos erőszak

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az elmúlt időkben a gyerekek által elkövetett bűncselekmények gyors ütem?
elterjedése nyomán sokakban felmerül a kérdés: vajon a médiának mekkora szerepe van
a fiatalkori agresszió kialakulásában? Szakemberek szerint az egyik legfontosabb
lépés annak tisztázása lenne, hogy a thrillerek, dalszövegek, akciófilmek
rendelkeznek-e olyan mérték? tudatformáló hatással, amelynek következtében az
emberek képtelenekké válnak a valóság és a fikció szétválasztására.

"A józan ész azt mondja, hogy az összefüggés nyilvánvaló. A világ
legbefolyásosabb médiuma a televízió. A mozi, a szórakoztatóipar, a zene egyaránt
hatásosak. Ha nem lennének hatással a gyerekekre, akkor miért költene rá a
reklámipar olyan irtóztató mennyiség? pénzt?" – kérdezi Mark Honig, a Szülők
Televíziós Tanácsának szakértője. A filmeken keresztül az erőszak éppen annyira a
mindennapi élet megszokott mozzanatává válik a gyerekek számára, mint például a
nagymama meglátogatása.

Bíró Ildikó, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociálpolitika
tanszékének munkatársa szerint azáltal, hogy a televízión keresztül levágott fej?
testek, katasztrófák és háborúk képei ömlenek be a nappaliba, azok a gyermekek –
de talán a felnőttek is –, akik túl sok időt töltenek a tévé előtt, elkezdik a
valóságot és a virtuális valóságot összekeverni.

Példa erre az a kisgyerek, aki meg sem ijed, ha balesetet lát, hiszen számára ez csak
látvány. A valóságban megélt dolgokat a képernyőn látottakhoz hasonlóan
értelmezi. A gyerekek sablonos rajzfilmeket néznek, amelyek teljesen öncélúan –
bármiféle tanulság nélkül – állandó macska-egér harcot ábrázolnak.
Ellenfeleket, akik egy rajzfilm leforgása alatt legalább hússzor megütik, megrúgják
egymást. A halálos sebet kapott szereplő a rajzfilmben azonban feltámad. Ez is nagy
hazugság, így ne csodálkozzunk, hogy a gyerek fogja a pisztolyt, lelövi a másik
gyereket, hiszen fel sem fogja, hogy a másik gyerek meghalhat.

Felmérések szerint 18 éves koráig egy átlagos amerikai gyermek csupán a
televízióban 200 ezer erőszakos jelenetet lát. A gyerekek 54 százalékának saját
készüléke van a hálószobájában és átlagosan heti 28 órát – azaz a heti
kötelező óraszám kétszeresét – tölt a tévé előtt. Ötvenöt százalékuk
egyedül nézi a műsort, vagy a barátjával, de nem a családdal. A tanulmány szerint a
gyerekprogramok 66 százaléka tartalmaz valamilyen formában erőszakot. Ennek
háromnegyedében az erőszak büntetés nélkül marad, 58 százaléka pedig egyáltalán
nem mutatja, hogy az áldozatok fájdalmat éreznének. A televízióban ábrázolt
összes erőszak 46 százaléka rajzfilmekben látható, amelyek többnyire humoros
formában mutatják be az erőszakot.

"Ha a gyerekek a Rambón és társain nőnek fel, és ezt nem kezelik megfelelően a
családban, az iskolában, nem beszélik át a látottakat, akkor nagyon zavaros dolgok
maradnak a fejükben, és ez biztosan hozzájárul ahhoz, hogy erőszakos cselekedeteket
kövessenek el. Jó példa erre annak a két ötéves angol kisfiúnak az esete, akik
néhány évvel ezelőtt vasrudakkal brutálisan agyonverték egy hároméves társukat. A
vizsgálatok egyértelműen kiderítették, hogy a gyerekek otthon rendszeresen néztek
agresszív videofilmeket" – mondja Bíró Ildikó.

A University of Michigan pszichológusai, Leonard Eron és Rowell Huesmann hosszú időn
keresztül tartottak megfigyelés alatt egy csoport gyereket. Arra a megállapításra
jutottak, hogy agresszív viselkedésük legfőbb kiváltója a tévénézés volt, amely
sokkal inkább befolyásolta őket, mint a szegénység, a faji hovatartozás vagy a
szülők viszonyulása.

Eron és Huesmann 11, illetve 22 évvel később ismét megvizsgálták a csoportot, s azt
látták, hogy a gyerekek nem "nőtték ki" agresszivitásukat. Felnőttként is
sokkal brutálisabbak voltak otthonukban, sokkal erőszakosabbak voltak a közlekedésben,
mint azok a társaik, akik gyermekkorban nem nézték annyit a tévét. Azt is
kimutatták, hogy ha az erőszakos filmek nézése nem is vált ki közvetlenül
agresszivitást a gyermekkorban, később, például 19 éves korban viszont jelentkezik a
hatásuk.

Különböző országokban végzett felmérések szerint a televízió elterjedését
követően mintegy 10-15 százalékkal megnőtt a gyilkosságok száma. A tanulmányokból
emellett az is kitűnik, hogy aki gyerekkorában többet néz tévét, sokkal
valószín?bben fog dohányozni, alkoholt fogyasztani, illetve korábban kezd el nemi
életet élni. Leonard Eron szerint: "Csak azok tagadják, hogy a dohányzás és a rák
között összefüggés van, akik érdekeltek a dohányiparban. És csak azok tagadják,
hogy összefüggés van a tévé és az erőszak között, akik érdekeltek a
szórakoztatóiparban."

A médiabirodalmak tulajdonosai tudatosan törekednek arra, hogy az embereket továbbra is
rászoktassák a tévénézésre – magyarázza Bíró Ildikó. A legelemibb és
legalantasabb ösztönökre akarnak hatni: céljuk, hogy fogyasztókat termeljenek. A
néző kész képet kap a világról, amit elraktároz, és ezzel megy ki a világba. A
média mindenhatóságát jelzi: nem elég, hogy bejön a nappaliba, a lakószobába,
hanem ráadásul azt hozza be, amit akar. A valóságot felszeleteli, és azt az oldalát
mutatja be, amelyiket akarja. Igaz, hogy erőszak régen is létezett, ám most a
televízió segítségével virtuális termékké alakul át, és elveszíti a
realitását. Különösen a gyerekek esetében fodulhat elő, hogy nem mérik fel az
erőszak valóságos következményeit. Hogy mi jelentheti a megoldást? Fontos, hogy a
szülők egyértelm? korlátot szabjanak a napi a televíziónézés időtartamában.
Emellett más közösségi tevékenységekkel kellene ellensúlyozni a negatív
hatásokat: például beszélgetni a gyerekkel – többek között azért, hogy a
látottak ne maradjanak feldolgozatlanul.

Jesse Steinfeld főorvos 1972-ben az amerikai szenátus előtt a következőket mondta:
"Számomra egyértelmű, hogy a tévé-erőszak és az antiszociális viselkedés közti
kapcsolat elegendő figyelmeztetés arra, hogy eljön az idő, amikor szükséges lesz
megfelelő és azonnali intézkedéseket tennünk. És eljön az idő, amikor az adatok
igazolják a cselekvés szükségességét. Ez az idő most jött el." Azóta több mint
25 év telt el, a hathatós intézkedések azonban – úgy tűnik – még váratnak
magukra.

Olvasson tovább: