Kereső toggle

101 nap után szabadultak

A csecsenek fogságában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Orosz források szerint a sorozatos csecsen túszejtő akciók célja, hogy a
Moszkvától követelt 200 milliárd dolláros tartozást a foglyokért kapott
váltságdíjakkal "törlesszék". Összeállításunk az Argumenti i Fakti cím?
lapban megjelent beszámoló alapján készült.



Samil Baszajev csecsen alelnök magyaráz. Üres az államkassza Fotó: Kommerszant

Csecsenföldön már közel nyolcvan ember várja kiszabadulását az emberrablók
fogságából, köztük két honfitársunk is, Dunajszki Gábor és Oláh István, akiket
múlt év október 23-án hurcoltak el az Ökumenikus Szeretetszolgálat grozniji
missziójáról. Sorsukról annyit tudni, hogy élnek, időnként kapcsolatba is sikerül
lépni velük, igaz, kizárólag közvetítőkön keresztül. A magyar túszok érdekében
Kovács László külügyminiszter is közbenjárt, aki Londonban találkozott Aszlán
Maszhadov csecsen elnökkel; az ügyet érintő további fontos részletekkel kapcsolatban
azonban – a karitatív szervezet tájékoztatása szerint – továbbra is hírzárlat
van érvényben.

Oroszországi biztonsági szervezetek adatai szerint egyedül Csecsenföld területén
mintegy 157 olyan fegyveres alakulat tevékenykedik, amely kikerüli a központi állami
ellenőrzést. A két legnagyobbat Szalman Radujev és Emír Al Hattab vezeti. Eddig
minden lefegyverzésükre és felszámolásukra irányuló kísérlet eredménytelen volt.
Az Interpol által is körözött arab származású Hattab Vedeno környékén tartja
fenn kiképzőközpontját, ahonnan kéthavonta rajzanak ki a frissen végzett
terroristák, akiket – többek között – a közeli Ingusföldön és Albániában
vetnek be.

Államadósságért túszokat

Csecsenföldön úgy tűnik, fő bevételi forrássá vált a modern
"rabkereskedelem". A túszejtéshez természetesen ideológiát is kerítettek:
szerintük Oroszország mint a támadó és a háborúban vesztes fél, 200 milliárd
dollárnyi kártérítéssel tartozik nekik. Miután az oroszok nem akarnak, és nem is
tudnának ilyen hatalmas összeget kifizetni, a csecse-nek egy sajátos
"részletfizetési" akcióba kezdtek, túszokra elosztva az összeget. Orosz jogvédő
szervezetek számításai szerint a Kaukázusban elrabolt orosz túszokért eddig
kifizetett váltságdíjak összege megközelíti az egymilliárd dollárt.

A már említett kb. nyolcvan túsz többsége csecsenföldi, illetve orosz
állampolgárságú. Közel két hónapja, május elsején Ingusföldön Valentyin Vlaszov
orosz elnöki megbízottat is elrabolták. A kiszabadítására szervezett nagyszabású
mentési akció kudarccal végződött: a terroristáknak pontos információik voltak a
rajtaütés tervéről.

A legnagyobb vihart eddig az orosz NTV három munkatársának elrablása kavarta, akik
között ott volt a 31 éves Jelena Maszjuk, a tévétársaság sztárriporternője. A
tudósítónőt mindkét országban jól ismerik és kedvelik; rendkívüli
népszerűségét a csecsen–orosz háború ideje alatt készült helyszíni riportjaival
alapozta meg. Elrablóit még az sem tántorította el, hogy Jelena Maszjuk pártfogói
között van Samil Baszajev csecsen alelnök is.

Az NTV munkatársai összesen 101 napot töltöttek a fogságban: őreik szinte egyetlen
alkalmat sem szalasztottak el, hogy pszichikai nyomás alá ne helyezzék és meg ne
alázzák őket. "Lakóhelyüket" többször váltogatták: 10 napi pincefogság után
néhány elhagyatott "kísértetház", majd szabadföldi kunyhó következett, az
utolsó 2 és fél hónapot pedig "magaslati levegőn", egy hegyi barlangban
töltötték, 4000 méterrel a tengerszint felett. Fogvatartóikat gyakran váltogatták.
Jelena Maszjuk szerint a közös az volt bennük, hogy mindnyájan részt vettek a csecsen
háborúban, és újra háborút akarnak; ezenkívül elegük van Maszhadov elnökből,
és nincs miből megélniük.

Az újságíróknak végül is sikerült kiszabadulniuk: az NTV volt szinte az egyetlen
olyan intézmény, amely elismerte, hogy váltságdíjat fizetett a foglyokért. Hogy
mennyit, arról nem szól a fáma, annyit tudni csak, hogy a terroristák 2 millió
dollárt követeltek a túszok elengedése fejében. Rabságuk körülményeit némiképp
érzékelteti az alábbi, Jelena egyik fogolytársától származó
"élménybeszámoló-részlet".

Teljes kiszolgáltatottság

"Az első percekben, amikor kocsinkat két sötétített üveg? Zsiguli elkezdte
leszorítani az útról, sokkot kaptunk. Elrablóink azonban anynyira gyorsan cselekedtek,
hogy az igazi félelem csak később szállt ránk. Itt kellett csak igazán a
lélekjelenlét. A legtöbb ember ilyen helyzetekben pánikba esik, és egy időre
elveszti az eszét. Ha ezzel nem birkózik meg – halál fia. Régebben beszélgettem
olyan emberekkel, akiket hozzánk hasonlóan elraboltak, és megértettem, hogy
általában ugyanazon forgatókönyv szerint zajlanak az ilyen akciók. Íratlan szabály,
hogy bárki, aki szeretne

riportot készíteni Csecsenföldön, vagy egyszerűen csak elbeszélgetni valakivel úgy,
hogy közben erről ne szerezzen tudomást egész Kaukázus, le kell mondania a
testőrökről. Ettől a pillanattól kezdve azonban igencsak vonzóvá válik a
hivatásos emberrablók számára.

Először Groznijba vittek bennünket, ahol tíz napig egy pincehelyiségben tartottak
fogva. A sötétségben ránk tört a teljes kiszolgáltatottság érzése. Fogvatartóink
valahonnan felülről, kötélen eresztették le hozzánk az ennivalót: kenyeret,
virslit, üvegekben vizet. Aztán kaptunk egy fémvödröt is, amibe a szükségünket
végezhettük. Amenynyire csak tudtuk, tartottuk egymásban a lelket. Állandóan csak
beszéltünk, beszéltünk és beszéltünk, hogy miután szinte ájultra beszéltük
magunkat, álomba zuhanjunk. Hatalmas szerencsénkre hárman voltunk. Érdekes módon
egész idő alatt egyszer sem betegedtünk meg, és egyszer sem tört ránk a hisztéria:
úgy látszik, már éppen elég stresszhelyzeten mentünk át ahhoz, hogy helyt tudjunk
állni. Jelena megjárta már Afganisztánt, Tadzsikisztánt és más tűzfészkeket,
csakúgy, mint a másik társam is.

A legfélelmetesebb az első periódus volt. Az ember nem tudhatta, mennyi időt fog ebben
a pincében eltölteni: egy hónapot, két hónapot, egy évet? Nem az volt ijesztő, amit
átéltünk, hanem ami ezután várt még ránk. A leginkább azok miatt aggódtunk, akik
otthon várnak ránk, hiszen mi tudjuk, mi van velünk, ők azonban nem. Ilyenkor ránk
tört az ő félelmük is."

Hogyan lehetne felvenni a harcot az emberrablással? – teszi fel beszámolója végén a
kérdést az orosz riporter: "A britek és a franciák kategorikusan ellenzik, hogy
váltságdíjat fizessenek saját foglyaikért, sőt az orosz hatóságoknak is
megtiltják ezt. Úgy tartják: ha csak egy valakiért is fizetnek, vége-hossza nem lesz
az emberrablási akcióknak. A túszok természetesen szabadulni szeretnének – bármi
áron. Ezt szeretnék a hozzátartozók is, akik szinte kivétel nélkül azt vallják,
hogy az emberi élet többet ér minden pénznél és ideológiánál."

Olvasson tovább: