Kereső toggle

Ázsia megrázta a világot

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Úgy tűnik, Ázsia az elmúlt hónapokban a világ egyik
legforróbb pontjává vált. A kontinens nemcsak a Hongkongtól
Tokióig megrázkódtatást okozó gazdasági válság miatt
került az újságok címoldalára, hanem mára már új, katonai
konfliktusforrássá is vált. Az ázsiai országokat sújtó
válság legutóbb Indonéziában okozott kaotikus helyzetet.



Az indiai atomkísérletek helyszíne. Megrendült a
föld
Fotó: MTI

A délkelet-ázsiai országot, amelyben a múlt év őszén
katasztrofális erdőtűz pusztított, a gazdasági válság
következtében egészen az utóbbi napokig a polgárháború
veszélye fenyegette. Az indonéz gazdasági válság okát
szakértők a politika és a gazdaság összefonódására
épülő rendszerben látják. Az eddigi indonéz elnök, a 76
éves Suharto államát kritikusai a korrupció szimbólumának
látták. A 200 milliós lakosságú Indonéziát több mint 32
évig szinte családi vállalkozásként irányító Suharto csak
olyan gazdasági változtatásokat hajtott végre az országban,
amelyek nem sértették a Suharto-klán magánvállalkozásai,
illetve az elnökhöz közel álló barátok üzleti érdekeit.
Az ennek eredményeként kialakuló pénzügyi krízis az
indonéz lakosság minden rétegét súlyosan érintette. A
gazdasági és politikai válság hatására az egy főre jutó
1200 dolláros évi átlagkereset szinte egyik napról a másikra
300 dollárra csökkent. Az üzleti negyedek csillogó
komplexumai, amelyek egy évvel ezelőtt még Ázsia egyik
legvonzóbb befektetési piacáról tanúskodtak, ma
gyakorlatilag üresen állnak. Az üzleti tranzakciók jó része
teljesen megbénult, és a vállalatoknak nincs reális esélye
annak a 70 milliárd dollárnak a visszafizetésére, melyet
külföldi bankkölcsönökből szereztek. A gazdasági skála
másik végén pedig a legalapvetőbb élelmiszerek egyre
emelkedő áraival a szegényebb háztartások képtelenek
felvenni a versenyt.



Tüntetés és anarchia



Indonéziában hónapok óta mindenki csak reformokról beszél.
Suharto azonban, akit idén márciusban hetedszerre választott
újra "ellenszavazat nélkül" az indonéz parlament, még
egy héttel ezelőtt is azt nyilatkozta, hogy 2003 – azaz
hetedik mandátumának lejárta – előtt nem lesz politikai
változtatás. A Suharto-ellenes reformok két, egyre növekvő
tábora kezdett kialakulni az elmúlt hónapokban. Az egyik
tábort a diákság alkotta, amely azonnali reformokat követelt
– Suharto nélkül. A radikális fiatalok némiképp
visszariadtak, amikor tüntetéseik anarchikus fosztogatásokká
és autógyújtogatásokká fajultak, de továbbra sem álltak el
követeléseiktől.

A diákok ez év februárjától kezdve rendeztek tüntetéseket
a Suharto-rezsim ellen, a demokrácia mellett. "Suhartót ki
kell rúgni, mint egy kutyát" – lehetett olvasni
szókimondó transzparenseiken és Dzsakarta egyetemeinek falain.
A másik tábor, amely szintén a demokratikus berendezkedés
mellett szállt síkra, visszafogottabban adott hangot
követeléseinek. Ehhez a táborhoz tartozik a parlament
felsőházának szóvivője és más parlamenti képviselők is,
akik szintén az indonéz elnök lemondását követelték. Az
utolsó szó azonban nem e két táboré volt, hanem egy harmadik
tényezőé: a Wiranto tábornok vezette katonaságé. A
katonaságon múlt, hogy a parlament épülete körül lezajlott
keddi és szerdai tüntetések nem végződtek véres
megtorlással, ami azt mutatja, hogy a katonai vezetés is
belátta: most van szükség politikai változtatásra. Bár a
többi tábornokhoz hasonlóan Wiranto is lojális az
exelnökhöz (1989 és 1993 között Suharto segédtisztje volt),
az utcára vonuló több ezer tizenévesre azonban nem nyitott
tüzet. A katonaság döntését megalapozta egy tanácsadói
csoport három hónapja folyó nem hivatalos egyeztetése, akik
azt latolgatták, hogyan lehetne Suhartót hatalmától
megfosztani anélkül, hogy a nemzet stabilitása veszélybe
kerülne – írja az indonéz katonai vezetéshez közel álló
forrásokra hivatkozva a Time magazin.

Bár Wiranto tevőlegesen nem támogatta a diákság
megmozdulásait, több ízben is kifejezte, hogy a fiataloknak
joguk van egyetemi campusaikon demonstrálni. Az egyetemek
körül járőröző katonák baráti gesztusokat tettek a
tüntetőknek. Ami jó a társadalomnak, az jó a katonaságnak
is – nyilatkozta a Gadjah Mada egyetem egy politológusa a Time
magazinnak. Elemzők szerint a demokráciát keretek közé
szorító Suharto távozása, ha az a nevével fémjelzett
"modell" megváltoztatásával is jár, talán segíthet a
kibontakozásban. A gazdasági megszorítások azonban a
jövőben is társadalmi megmozdulásokkal fenyegetnek, ugyanis a
Nemzetközi Valutaalap 40 milliárd dolláros mentőcsomagjának
elfogadására kényszerült Indonéziának nincs széles
mozgástere. Kérdéses, hogy az indonéziai események menetét
nagyban befolyásoló IMF módosít-e majd programján Suharto
távozásának, illetve az elnök lemondásához vezető
erőszakos eseményeknek a hatására.



India büszkesége



Az ázsiai térség egy másik kritikus pontja az indiai
atomfegyverkezés. Azt a tényt, hogy az atomhatalmak klubjába
India is befurakodott, egyfajta kompenzációként értékeli az
Indiában két hónapja hatalmon levő hindu nacionalista
Bharatiya Janata Párt (BJP). India végre kiállhat a jogaiért,
kirobbanó önbecsülés – lehetett olvasni az indiai
médiában megjelenő főcímeket a kísérleti atomrobbantások
utáni napokban.

India már jó ideje nem rejtette véka alá szándékát,
miszerint arzenálját szeretné nukleáris fegyverekkel is
bővíteni. Washington azonban alábecsülte az indiaiak
képességét és szándékuk komolyságát. Azzal egy időben,
hogy amerikai diplomaták próbálták lebeszélni az indiai
vezetést az atomkísérletekről, 1995 óta az Egyesült
Államok nagy teljesítmény? számítógépeket, atomtöltetek
előállításához szükséges biztonsági felszereléseket és
robottechnikát szállított Indiába. Az Egyesült Államok
kormánya és a Pentagon tudott az atomgyárakban dolgozók
biztonsági felszereléseként exportált műszerek valódi
rendeltetési céljáról, sőt indiai kutatók bebocsátást
nyertek több amerikai atomlaboratóriumba is – írja a lap.

A robbantások az indiai öntudat fellángolását jelentették,
lendületet adtak az új miniszterelnök politikai ambícióinak,
és ami nem elhanyagolható, erőfitogtatásként szolgáltak a
szomszédos Pakisztán és Kína felé. Sok indiai büszke arra,
hogy nemzetük vezetői megfricskázták az Egyesült Államokat
és az egész világot. Az indiai vezetés Vajpayee
miniszterelnökkel az élen abban a biztos tudatban végezte a
robbantásokat, hogy egy közvélemény-kutatás szerint India
egymilliárdos lakosságának 91 százaléka mögöttük áll. A
maradék 9 százalékot talán az a 135 millió muzulmán
vallású teszi ki, akiket a hindu nacionalizmussal tarkított
BJP-kormánypolitika megpróbál hátrányos helyzetbe
szorítani. A BJP-kormány nem titkolt muzulmánellenes
politikával került hatalomra. Programjában szerepelt többek
között: "minden földig lerombolt mecset helyett egy hindu
templom fog állni", a főként muzulmánok lakta Kasmir
tartomány különleges státusának megszüntetése, valamint
India integritásának biztosítása a "nukleáris
alternatíva" révén.

Bár az Egyesült Államok számításai szerint India nem
kockáztathat meg több milliárd dolláros pénzkiesést,
Vajpayee dacol a kísérleti robbantások által kiváltott
amerikai szankciókkal. Indiának eddig sikerült átvészelnie a
számítógépexportjára irányuló korlátozó
intézkedéseket, és úgy tűnik egyelőre boldogul a külföldi
segélyek nélkül is. Az indiai kormány legfőbb érve az
atomkísérletek végrehajtásával kapcsolatban a szomszédos
Kína, illetve Pakisztán dominanciájának visszaszorítása.
Bár Pakisztán hagyományos fegyverei nem jelenthetnek valós
veszélyt Indiára, Újdelhi attól tart, hogy kínai
segítséggel Pakisztán a nukleáris alternatívához fordul,
és bármilyen indiai célpontot megtámadhat.

Az indiai bizalmatlanság a szomszédok felé azonban nem mindig
alapul valós információkon. Az indiaiak meg vannak győződve
arról, hogy Kína nukleáris tölteteket telepített Tibetbe. Az
Egyesült Államok azonban megállapította, hogy a
feltételezés nem igaz. India szintén Kínát vádolja azzal,
hogy áprilisban rakétatechnológiát szállított
Pakisztánnak, de fény derült rá, hogy Észak-Korea volt a
szállító. Az indiai bizalmatlanságért drága árat
fizethetnek mind India, mind pedig a környező országok, mivel
ez láncreakcióként indítja el a fegyverkezést a
szomszédoknál is. Ennek késleltetése érdekében a
Clinton-kormányzat megduplázta a Pakisztánt szemmel tartó
műholdak számát. Amerikai diplomaták Iszlámábádba érkezve
közölték a pakisztáni vezetéssel, hogy Amerika kénytelen
lesz megvonni segélyeit Pakisztántól, amennyiben végrehajtja
az atomrobbantásokat. Pakisztánban azonban a "csak azért
is" hangulat kezd túlsúlyba kerülni. Az Egyesült Államok
ugyan közölte, hogy amennyiben Pakisztán eláll a
robbantásoktól, hajlandó azt a 28 darab F–16-os
vadászgépet is leszállítani Iszlámábádnak, amit régóta
halogatnak. Az iszlámábádi ellenzék ugyanakkor – köztük
Benazir Buttho, a néhai elnök lánya – határozottan
követeli a válaszrobbantást a kormánytól.

Ma még csak sejteni sem lehet, hogy az ázsiai válság milyen
következményekkel fog járni nemcsak a szubkontinens, hanem az
egész világ számára. "A történelem sajnos csak a
felrobbantott bombákat jegyzi fel, nem a raktárban
maradtakat" – jegyzi meg öszszeállítása végén a Time.

Olvasson tovább: