Kereső toggle

A Fidesz – Úrhatnám Polgári Párt jelenképe

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Magyarország a kísértetjárás földje. 1990-ben alig
távozott a Kommunizmus Kísértete, helyében nyomban megjelent
az Úri Magyarország fantomja. Pedig már azt hittük, hogy az
1945-ös földosztás, a 45-ös választás és az 1946-os
köztársaság végleg száműzte az ősi kriptába.
Megnyugodhattunk 1956-ban, hogy a forradalom barikádjainak
környékén nem kezdett el kísérteni a Szegedi Gondolat
Drakulája. 1994-ben azonban mintha véget ért volna a Nagy
Nemzeti Spiritiszta Szeánsz.



Lech Walesa és Orbán Viktor. "Ponti-Fexi-Maxi" a
választások előtt
Fotó: MTI

A Horthy-nosztalgiás jobboldal táborán a kétségbeesés
lett úrrá. Humpty Dumpty leesett a palánkról, és hol a
király száz katonája, hogy összerakja? Tavalyra eljött a
mester, aki megteremtette a széttört régi helyén az új
egységet. Kérdés, hogy az történt-e, hogy a kócsag- és
darutollas erők rendeződtek egy másfajta hatalom mögé, vagy
a másfajta hatalom tűzte ki, ha nem is mindjárt a kócsag-
vagy a daru-, de legalábbis a pávatollat. Valószínűleg egyik
sem történt. A régit formázó új úrhatnámság nem
széttört cserép, hanem hidra, amelynek több feje van, de egy
időben mindig csak az egyik okádja a tüzet, a többi
legfeljebb mérget fröcsköl. 1990–94 között az MDF volt a
tűzokádó fej, most a Fidesz az. Csak fej van több, a test
egy.



A polgári Magyarország feudális jelmeze



1867 után a polgári Magyarországot a történelmi
nagybirtokosság építette fel. Végrehajtotta az intézményi
rendszerváltást, de megmaradt uralkodó osztálynak. A
rendszerváltás valóságos volt, de nem történt
garnitúracsere. Valóságos volt, mert az 1848 előtti
jobbágytartó h?bérúr volt jobbágyai polgári munkaadója
lett, de polgári munkaadóként is megmaradt földesúrnak. A
67-es rendszer ideológiája a liberalizmus lett, de nem
polgári, hanem nemesi liberalizmus. Az idegen abszolutizmus
elleni rendi ellenállásból nemzeti ellenállás lett, a megye
rendi autonómiájából modern önkormányzatiság. A
századvég viharos konjunktúrája megteremtette a modern
kapitalizmust, de a rendi liberalizmus helyébe nem lépett
polgári liberalizmus. A hirtelen meggazdagodott, arrivista
nagypolgárság nem mert konfrontálódni a nagybirtokossággal,
ebben közrejátszott az is, hogy ezt a réteget
elgyámoltalanította zsidó származása. A kor "uralkodó
eszméje" a nacionalizmus volt, és a "zsidó" csak nem
mondhatta meg a "magyarnak", hogy "mi a magyar". 1919
őszén a "Szegedi Gondolat" nem csupán a 19-es vörös
rezsimmel, hanem a 18-as demokratikus köztársasággal szemben
is ellenforradalomként lépett fel. A jelentős – részben
zsidó származású – nagyburzsoázia ekkor kisebb veszélyt
látott a darutollas különítmények antiszemitizmusában, mint
a vagyonára törő kommunistákban. A paternalista
féldiktatúra nem tűrt semmiféle liberalizmust. A kommunista
pártot, a szabadkőművességet egyaránt betiltották. A
"manchesteri" nagykapitalizmus adekvát politikai formája a
liberalizmus volt, de ez a liberalizmus a két háború között
csak a legitizmus maskarájában léphetett föl. A
nagytőke-nagybirtok szimbiózis talaján maradva a "fehér
ló" mítosszal (természetesen nem a táltosok, hanem az
ellentengernagy fehér lováról van szó) csak a királyság
mítoszát lehetett nagypolgári liberális alternatívaként
szembeállítani. Az 1990-ben örökölt (nagy)polgári
hagyományra leginkább a marxista esztétika valahai formulája
alkalmazható: "polgári tartalom feudális formában."



Az úrhatnám polgáriság jellemzői



A két háború közötti nagypolgári magatartást még egy
másik dolog is hozzákapcsolta a feudális magatartáshoz. A
XVIII. században kialakult klasszikus polgári tudat az
önálló egzisztenciát üzleti partnerként értelmezi. A
polgár üzleti partnere fogyasztójának, konkurensének és
munkavállalójának is. A sok embert foglalkoztató gyárban a
munkaadó másik funkciót is kap, már nem csupán üzlettársa
az üzemében dolgozó munkavállalónak, hanem az üzem
működését vezénylő "ipari kapitány" is. Erre a
tevékenységre a klasszikus polgári politikai kultúra nem
alakít ki szerepmagatartást. Az "ipari kapitány"
kölcsönveszi a feudális "úr–szolga" szerepkörből az
úr szerepét. 1990-ben a jobboldal egyéb más okok mellett
azért is lépett fel feudális maskarában, mert a
kialakítandó magyar nagykapitalizmus ipari kapitányi
funkcióját szánta elitjének, s erre alkalmasnak vélte az
úrszerepet. A Kádár-kori "felemás polgárosodás"
viszonyaiból, a "második gazdaságnak" nevezett
pórusszektorból két vállalkozói magatartás alakult ki. A
"self made man" típus polgári öntudatának alapja az a hit
volt, hogy teljesítményeivel alapozta meg gazdasági
önállóságát, az úrhatnám típus pedig az "úri
rendhez" való vélt tartozás alapján tartott igényt
tulajdonra és privilégiumokra. Amíg fennállott a reménye
annak, hogy kialakul az új magyar nagykapitalizmus, addig az MDF
pszeudodzsentri úrhatnámsága volt az új jobboldaliság
jellegadó tényezője. Amikor 1994-re nem alakult ki olyan
nagykapitalizmus, amelyben értelme lehetne a klasszikus
"úr– szolga" szerepnek, a jobboldal vezetése a Fidesz
kezébe került, mivel az ifjújobboldali arrivisták az
úrhatnám eszményt értelmezni tudták a másfajta viszonyokra.

Az úrhatnám jobboldaliság 1990– 1994 között egy majdani
nagyburzsoázia uralkodó osztályi helyzetének a tudata volt.
1994 után azoknak a középszinten élő társadalmi
csoportoknak lett a lelki kapaszkodója, amelyeket a
rendszerváltás deklasszált. Ez a réteg az újonnan
keletkezett piacon nem tud versenyképes teljesítményekkel
megjelenni. Egykori magasabb társadalmi helyzete
visszanyerését csak a középosztályi helyzet
fetisizálásával indokolhatja. Erre igen alkalmas a
Horthy-korszak középosztály-mítosza, amely körülbelül úgy
állította a "középosztály vezető szerepét" a
konszolidált és helyes elvek szerint működő társadalmi rend
alapjának, ahogyan az 1948 utáni parancsuralom a "párt
vezető szerepéről" állított hasonlót. A deklasszáltak
nem képeznek alkuképes politikai erőt. Azzá csak egy rajtuk
kívül szerveződött politikai erő teheti őket. A Fidesz nem
volt tagja az előző kormánynak, a "vitézi
telekosztásból" származandó nagytulajdon osztásának nem
volt a várományosa. Mivel 1993-ban átállt a feudális
retorikával ágáló jobboldal táborába, alkalmassá vált
arra a szerepre, hogy a középről deklasszált csoportokat az
újarcú úrhatnám polgárságként jelenítse meg.

Ahhoz, hogy a deklasszáltak elfogadják a feltámadt "szegedi
gondolatot", aktuális letéteményesének vállalnia kellett
azokat a feladatokat és eszményeket, amelyek jegyében a
horthysta retorikát használó jobboldal 1990-ben színre
lépett. Ezek:

1. Revansizmus: 1956-ban a magyarság nemzeti problémája az
ország állami függetlenségének elnyerése volt. A szomszéd
országokbeli magyarság önrendelkezésének a kérdése a
forradalom alatt nem került napirendre. 1990-re az ország
függetlenné vált, a nemzeti probléma immár a határon túli
magyarság helyzete. Ennek a problémának a kezelésére az
országnak egyetlen hagyománya volt, a két háború közötti
irredentizmus. Az 1990-es rendszerváltás nemzeti mítosza nem
1956 lett, hanem az 1938–1941 között történt területi
visszacsatolások emlékének a felmagasztalása.
Visszacsatolásoké, amelyek során nem csupán zömmel
magyarlakta területek kerültek vissza, mint a két Bécsi
döntés esetében, hanem a "színukrán" Kárpátalja és a
nagyobbrészt szerblakta Bácska visszaszerzése is. A
"tizenötmillió magyar kormánya"-program egybemosódott a
"mindent vissza" törekvéssel. Az egykori revízió
rendszerváltási mítosszá emelése gyakorlatilag
hidegháborús hadüzenet volt több szomszéd országnak.
1993-as debreceni kongresszusa óta a Fidesz a nacionalista
intranzigencia vonalán áll. Elfogadja Tőkés László
kompromisszumra képtelen maximalizmusát, és ennek alapján
elítéli az alapszerződéseket. Ha elfogadjuk is a
Fidesz-vezetők választási ígéretét, hogy kormányra
kerülésük esetén nem mondják fel az alapszerződéseket,
magatartásuk akkora nyomást fog eredményezni rájuk
nacionalista törzsbázisuk részéről, hogy annak elhárítása
elhasznál majd minden kormányzati energiát, amit hasznosabb
célra is lehetne fordítani.

2. Klerikalizmus: a Fidesz átvette a horthysta hangvétel?
jobboldal szándékát, hogy a "történelmi egyházakat"
részesítse a világi hatalomban (ez volna a klerikalizmus, nem
a vallásosság) és biztosítson számukra privilegizált
pozíciót a "nem történelmi" vallási közösségekkel
szemben. A Fidesz ugyan programjában az egykamarás parlament
mellett foglal állást, de meddig tud ellenállni az egyházak
nyomásának, amelyek már jelezték igényüket a felsőházi
tagságra? Akkor pedig jönnek a "második kamarába" a
szakszervezetek is. Fellépnek végtelen igényükkel a
délibábos "civil szervezetek", továbbá a "borbély, a
cukrász, a sintér, a fodrász" Hindenburgról és a
vaskalapról már nem is beszélve. Nehéz lesz ellenállni,
amikor a püspöki kar alig leplezetten a Fideszre szavazásra
szólítja fel híveit. Mi lesz az egyházi oktatással? Az
egyház természetesen azt vesz fel arra az egyetemre, amit
saját pénzén tart fenn (részesülve a magánoktatásnak is
járó fejkvótában), akit akar, de talán a jelenleg állami
pénzen fenntartott katolikus egyetemből nem szabad
"Ponti-Fexi-Maxit" csinálni.

3. Antiszemitizmus: a Fidesz ebben még nem marasztalható el
(tekintsünk el az "idegenlelk? kormánytól" és olykori
"belvárosozástól"), viszont a partnerei? Mit várjunk
kormányon attól a párttól, amely nem határolja el magát
attól a szövetségesétől, amelynek lapjában (Napi
Magyarország, 98. 05. 05.) megjelenik két "Mondd, te kit
választanál" feliratú fénykép, ahol az ellenjavallott
pártok kipécézett vezetői az MSZP frakcióvezetője és az
SZDSZ volt elnöke. Hogy miért ők és nem – teszem azt – az
illető pártok elnökei, annak eldöntését az olvasó
keresztény-nemzeti eszmeiségen edzett fantáziájára bízom.
Nem lehet mindig mindent olyan elegánsan elintézni, ahogyan
róthmanózás idején a jobbhír? szövetséges tette, aki azt
javasolta, hogy a T. Ház ítélje el az antiszemitizmust
überhaupt – szóval nem Rotweissgrün Manócskát in concreto.

4. Provincializmus: a provincializmus ma világosan
identifikálható jelenség. A provincialista az, aki azt mondja,
hogy nekünk nem kell felzárkóznunk Európához, mert mi
magyarok ezer éve Európában vagyunk. Menjen a fészkes
globalizmusba Széchenyi a Kelet Népével, Ady a
"kompországgal", Szekf? azzal, hogy "Valahol utat
vesztettünk". Európa érezze magát megtisztelve, hogy
hajlandók vagyunk belépni hozzánk képest kétes
előkelőség? klubjukba.



A rendszerváltás deklasszáltjainak a
szanálása




A Fidesz-programnak a politikai szándéka elsősorban az, hogy a
rendszerváltás során deklasszálódott középrétegeket
állami intézkedésekkel visszajuttassa elveszített
pozíciójukba. A szándék vagy képmutató demagógia, vagy
olyan pénzosztást feltételez, amely Magyarországnál jóval
gazdagabb országok esetében is képtelenség volna. Támogatni
jelenleg állami pénzből két társadalmi csoportot kell. A
versenyképes vállalkozókat, mivel ők teremthetnek gazdasági
fellendülést, amely azután javítani fog a lecsúszott
középrétegek helyzetén is. Ez antiszociálisan hangzik,
hiszen éppen a támogatásra legkevésbé rászorulóknak
kedvez, de végrehajtható volumen? támogatás, és
eredményessége esetén az egész ország hasznára válik. Ezen
túl támogatni kell viszont a létminimum alá szorultakat is. A
korábbinál rosszabb helyzetbe került, de még szinten maradó
rétegeken jelenleg nem lehet állami pénzosztással segíteni.
A Fidesz kormányra jutása esetén természetesen nem tudja
szanálni a deklasszált középréteget, de ha megpróbál
bizonyos dolgokat teljesíteni, akkor beleesik abba a csapdába,
amely a késői Kádár-korszakra annyira jellemző volt. A csak
félig vállalt elóvatoskodott szorító intézkedések
elkerülhetetlen következménye volt a sokat emlegetett
"visszarendeződés". A Fidesz is áldozatul esik egy
rendkívül széles réteg elnyomásának, ha a nyomásnak nem
veszi elejét eleve "bokrosi keménységgel". A "Polgári
Párt" ajánlatai romantikusak:

1. Gazdasági csúcsminisztérium: a gazdaság állami
irányításának átvitele a népszerűtlen
pénzügyminisztérium hatásköréből egy olyan hatóság
kompetenciájába, amely nem a költségvetéssel határozza majd
meg a gazdaság működésének feltételeit, hanem konkrét
gazdasági feladatokat szab a gazdaság szektorainak. Ha ezt
koherens terv szerint teszi, akkor a Tervhivatalt kaptuk vissza,
ha rögtönös, akkor a "kézi vezérlést". A
pénzügyminisztériumok afféle állami főkönyvelőségek,
amelyeknek feladata, hogy a költségvetés pénzével
takarékoskodjanak. Az ellenközéppont nehezen lehet más, mint
dotáló hatalom. Egy csúcsminisztérium valószínűleg nem a
profit szempontja szerint működik, hanem a szanálási szempont
irányítja. Nem oda rakja a pénzt, ahol az hasznot hoz, hanem
ahol feszültséget kell csökkenteni, tehát oda, ahol nem hoz
hasznot. Úgy van ez, mint az úthasználati díjjal. Ne az
fizessen a szolgáltatásért, aki igénybe veszi, hanem akinek
másra kellene az a pénz.

2. Ingyenes felsőoktatás: a szocialista állam eltartotta a
főiskolásokat és egyetemistákat, de számukat
munkaerő-gazdálkodási szempontok szerint korlátozta. Ha az
állam vállalja a diákok eltartását, akkor a költségvetési
kerethez fogja szabni a felvételi keretet. Ezen túl pedig
megbízhatósági szempontok is szerepet fognak játszani,
függetlenül a társadalmi rendszertől és a kormány
beállítottságától. Az állam lojális diplomásokat akar a
pénzéért.

3. Három gyermek felnevelése a középosztályi életszint
csökkenése nélkül. A jobboldal nemzetszaporító
programjainak paradoxona, hogy a konszolidált népelemnek
kellene sok gyermeket vállalni, nem pedig a lumpeneknek, akiknek
segédmunkási fizetése olyan kevés, hogy a szűkös
gyermekgondozási segély alig kevesebb a fizetésüknél. Ha a
konszolidált szakmunkás vagy értelmiségi három gyermeket
vállal, lecsúszik a segédmunkás szintre és lumpen lesz
belőle. Annyi pénz belátható időn belül nem lesz, hogy egy
diplomás család három gyermeket azonos szinten neveljen fel,
mint kevesebbet.

4. Adócsökkentés: a sokféle támogatási ígéret
teljesítéséhez magasabb állami jövedelem kellene. A Fidesz
azonban adócsökkentést is ígér. Programját, osztogatási
szándékát már sokan hasonlították a szocialista
gyakorlathoz. Ez az elképzelés egyenesen a 19-es brosúra
címét idézi fel: "Meghalt az adó, nincs végrehajtó". Az
igaz, hogy a magas adó jövedelemeltitkolásra kényszerít, de
ebből nem következik, hogy az adókötelesek az alacsony adót
holmi állampolgári öntudatból kényszer nélkül is be
fogják fizetni.



Rendpártiság



A Fidesz legújabb és legveszedelmesebb politikai szándéka a
rendpárti kormányzás megvalósítása. A kifejezéssel
játszani sem szabadna, mert mindig minden politikai
körülmények között diktatúrát jelentett. Demokratikus
rendpártiság ugyanolyan képtelenség, mint a
proletárdiktatúra vagy a demokratikus centralizmus. A
rendpártiság tipikusan az a gyógyszer, amelynek
mellékhatásai erősebbek, mint gyógyító hatása. Ha egy
parancsuralom kemény terrorral fel tudja számolni a
feketepiacot, annak áruhiány lesz a következménye. Annyira
távol volna már a rendőrállam, hogy visszasírjuk?

Az úrhatnám jobboldal lobogóján a nagy előd vezéreszméje
áll: "nem leszünk banánköztársaság!". Ebben csak a
kisebb baj az, hogy nem lesz banán, a nagyobb, hogy esetleg
köztársaság sem.

Olvasson tovább: