Kereső toggle

Csecsen modernizáció

Olaj és zsoldosok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A néhány éve több tízezer áldozatot követelő
polgárháború után Csecsenföld az olajkereskedelemmel és a
zsoldosok exportjával igyekszik új kitörési lehetőségeket
keresni. Az orosz Kommerszant cím? lap írása a legújabb
terveket foglalja össze.



Zsoldosok exportra Fotó:
Natalija Medvegyeva

Aszlán Maszhadov csecsen elnök nemrégiben Londonban
ünnepélyes keretek között új vállalatokat avatott fel. A
Kaukázusi Közös Piac (KKP), valamint annak leányvállalata, a
Transzkaukázusi Energia Társaság azon külföldön alapított
létesítmények közé sorakoztak fel, amelyek Csecsenföld
gazdasági életének helyreállítását hivatottak szolgálni.
Egyik legfontosabb tevékenységük az olajszállítás lenne,
egy új (még csak tervrajzokon szereplő) útvonalon. A
kaszpi-tengeri olajat Oroszországon és Ukrajnán keresztül
juttatnák el Európába, sőt a vezetéket a jövőben a
Perzsa-öbölig is meg lehetne hosszabbítani. Ehhez nincs is
szükség hatalmas beruházásokra, elég csak a meglevő
olajvezetékeket összekötni. A tervet nem kevésbé
tekintélyes személyiségek is támogatják, mint Margaret
Thatcher, Zbigniew Brzezinski volt amerikai nemzetbiztonsági
tanácsadó, valamint két exkülügyminiszter, Henry Kissinger
és James Baker. Sőt mögöttük még hatalmasabb támogatók
körvonalai is kivehetők: a volt politikusok ma olyan gigantikus
olajtársaságok tanácsadói, mint az amerikai Amoco, vagy a
British Petrol.

Nagy-Britanniának és az Egyesült Államoknak is szoros
gazdasági, sőt nemzetbiztonsági érdekei fűződnek a
Kaszpi-öbölhöz, ezeket pedig Oroszország és Irán
rakétagyártási együttműködése veszélyeztetni látszik.
Moszkvát megfelelően kompenzálni kell ahhoz, hogy lemondjon az
irániakkal folytatott rakétakereskedelemről. Erre látszik
ideálisnak az új olajútvonal tervezete, amelyen Oroszország
jóval többet nyerne, mint amennyit vesztene az irániakkal
kötött megállapodás felbontásával.

Ezek után már csak az nem világos, vajon miért van szükség
a csecsenek, köztük olyan személyek közreműködésére is,
akiknek több mint valószínű, hogy könyékig véres a keze.
Először is, az ő földjükön is áthalad majd a vezeték.
Másodszor Washington és Teherán közt egyelőre nem várható
közvetlen tárgyalás, miután az USA hivatalosan ma is
"terrorizmust támogató" országnak tartja Iránt. Sokkal
célravezetőbb lehet a csecsen muzulmánok szerepeltetése,
annál is inkább, mert a Kaukázusi Közös Piactól az
Egyesült Államokig húzódó kereskedelmi láncolat elég
hoszszú ahhoz, hogy az esetleges sikertelenség esetén a
valódi befektetők háttérben maradhassanak. A csecsen
kapcsolat jövőjét az amerikai–iráni viszony határozhatja
meg. Amennyiben mégis kialakulna egy közvetlen
együttműködés az amerikai, orosz és iráni olajoligarchák
között, akkor az olyan egzotikus vállalatokra, mint a KKP –
a neve kissé vészjóslóan hangzik –, többé nem lesz majd
olyan nagy szükség.



A "vad divízió"



Figyelemre méltó a Londonban most megnyitott csecsen vállalat
egy másik profilja is: zsoldos katonákat exportálnak. Az
"áru" exportképes: a csecsen hadsereg több mint hat éve
alakult, és Dzsohar Dudajev, az egykori elnök nagy gondot
fordított a kiképzésre. A katonák olyan éles helyzetekben is
kipróbálhatták képességeiket, mint például 1992-ben az
abház–grúz konfliktus, vagy a három évig tartó
csecsen–orosz háború. A különböző nemzetiség?
zsoldosokra nagy kereslet van az egész világon. Napjainkban
már egyetlen háború sem zajlik le részvételük nélkül.
Erre a leglátványosabb példa a "Sivatagi Vihar"
hadművelet volt, amelyben több ezer amerikai és
nyugat-európai önkéntes vett részt, gyakorlatilag
Szaúd-Arábia pénzén. Kolumbia, Peru és Bolívia a
kokainbárók elleni küzdelemben rendszerint európai
"instruktorok" szolgálatait veszi igénybe, a drogkartellek
viszont a maguk részéről ausztrálokat foglalkoztatnak.
Sri-Lankán és Indonéziában európai és amerikai kommandósok
védelmezik a kormányt a szeparatisták támadásaitól.

Igény tehát volt, van és lesz. Több cég specializálódott
harcosok toborzására és kiképzésére; hadihajók,
helikopterek és repülőgépek vannak a tulajdonukban. Kérdés,
hogy a csecsenek fel tudják-e venni velük a versenyt. Úgy
tűnik, igen. Nekik is van bőven emberük is, harci eszközeik
is. Ami pedig ezen felül egyedülállóvá teszi szakembereiket
a világban, az a többéves tapasztalat, amit egy jól
felszerelt, kipróbált, félmilliós hadsereg vezetése során
szereztek. Groznijnak nem jönne rosszul az új "biznisz",
hiszen így a férfilakosság jelentős része munkához jutna.
(Számuk egyébként eddig nem tapasztalt mértékben gyarapszik:
a naponta születő mintegy 30 gyermek nagy többsége kisfiú).
A zsoldosok fizetése széles skálán mozog: Boszniában
képesítésüktől függően 100–300 dollárt kapnak,
Afrikában és Latin-Amerikában azonban ezer és tízezer
dollár között ingadozik a havi keresetük.

A kaukázusi hegyvidék lakói nem először próbálják
kamatoztatni harci képességeiket: 1914-ben megalapították a
híres-hírhedt "Vad Divíziót". Tagjait cserkesz, ingus,
dagesztáni, csecsen és más nemzetiség? lovas katonák
közül válogatták, tisztjei orosz arisztokrata családokból
származó gárdisták voltak. Összetartozásukat azzal is
kifejezték, hogy a sorkatonákat is lovasoknak szólították,
és a magasabb rangú vezetőikkel is tegező viszonyban álltak.
A vad hadosztály több hadműveletben vett részt, rettegésben
tartva a németeket és az osztrákokat. Lovas különítményeik
még lövészárkokban rejtőző ellenfelekkel is sikeresen
vették fel a harcot, ami lehetetlen feladatnak számított.
1917-ben a kibontakozó bolsevik mozgalom ellen próbálták
bevetni őket, azonban a kiküldött muzulmán származású
agitátoroknak sikerült elhárítaniuk a közeledő veszélyt.

(Forrás: Kommerszant, 1998/9. és 10. szám)

Fordította: Laudancsek Katalin

Mindig is harcoltam, tíz évig Afganisztánban és
Tadzsikisztánban, 1995 óta Csecsenföldön – mondja magáról
a 29 éves arab származású Emir al-Hattab. Vad tekintettel,
egyik kezének csonkjával hadonászva ismerteti véleményét a
"disznókról" és a "kutyákról" – mármint az
oroszokról, akiket "ki kell űzni az iszlám földről".
Hattab igen jómódú – anyagi támogatását az oroszokkal
vívott háború alatt, és után is élvezték a csecsen
vezetők – Dzsohar Dudajev, Jandarbiev és Maszhadov. Jelenleg
a helybéli Vedeno faluban él. Tőle terjednek
köztársaságszerte, sőt annak határain túl is, a
szélsőséges iszlám – úgynevezett vahabbita – tanok is,
valamint itt állomásozik a saját harci osztaga. Nem titok,
hogy vannak katonai kiképző központok errefelé – tudjuk meg
tőle –, másnak is vannak, miért ne lehetne nekünk? Ezeket
többnyire külföldi "jótékonysági szervezetek"
finanszírozzák, amelyeknek egyáltalán nem mindegy, hogy
milyen irányt vesznek a politikai és vallási fejlemények
Közép-Ázsiában: ha ugyanis a volt Szovjetunió déli,
muzulmán államai a török minta szerint világi államot
alapítanak, az az iszlám fundamentalizmus vereségét
jelentené. Ezt a mullahok is felismerték, és hatalmas
összegekkel támogatják a térségben a vallási oktatást,
vezetőképzést. Ha tervük valóra válik, akkor Európa egy
Algériától Tadzsikisztánig húzódó iszlám
"fronttal\'" találja szembe magát – ez pedig nem sok
jóval kecsegtet. Csecsenföldön nagy a hajlandóság az
egyesülésre a szomszédos államokkal a harc folytatása
érdekében: a normális, békés életvitel nem vonzó a
csecsenek számára. Ahhoz azonban, hogy újból beinduljon a
dzsihád, kell egy megfelelő ideológia, amely meggyőzi az
embereket, hogy a "szent háború" az egyetlen lehetséges
kiút. Erre a célra megfelelőnek látszik a militáns vahabbita
mozgalom, amelynek máris több ezer híve van nemcsak
Csecsenföldön, hanem Dagesztánban is. Többnyire tagjaiból
állnak össze a – ma még – földalatti fegyveres
alakulatok. Az emberek azonban nem jókedvükből, hanem inkább
elkeseredésük miatt jutottak el idáig. Sokan úgy gondolják,
hogy az oroszok szándékosan propagálják a tévéadásokon
keresztül az erkölcsi és ideológiai nihilizmust és a
korrupciót – azért, hogy lealacsonyítsák az iszlámot. Az
elégedetlenek szerint bár a kommunista "fehér cárok"
elfoglalták a kaukázusi területeket, de cserébe iskolákat,
utakat, ipari létesítményeket is építettek, munkát
biztosítottak, most meg semmi... Így tehát már meg is van az
elégedetlenség oka és címzettje. (Forrás: Ogonyok, 1998.
február)

Olvasson tovább: