Kereső toggle

Tatabánya a felemelkedés útján

Interjú Bencsik János polgármesterrel

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az utóbbi néhány évben negyvenmilliárd forintot
ruháztak be külföldi és magyar vállalkozók az éppen
ötvenegy éve várossá nyilvánított volt bányászvárosban.
Mindez infrastrukturális fejlesztések, adókedvezmények,
kedvező árú telkek és a megváltozott körülményekhez is
alkalmazkodni tudó, intelligens polgárok segítségével
valósulhatott meg. Tatabánya jelenéről és jövőjéről
Bencsik János polgármestert kérdeztük.



Göncz Árpád köztársasági elnök és Bencsik János
size="2">Fotó: MTI

– Ön ma sikeres polgármester. Két ciklusban már
irányította a várost, népszerűsége töretlen. Emlékszem
azonban arra a Bencsik Jánosra is, aki mint kezdő politikus,
rojtos farmernadrágban, tarisznyával járt. Aki harcos
ellenzékiként kezdte a városi tanácsban. Majd egyszer csak
polgármester lett. Hogyan fogadták?


– Hát... Nem örültek nekem.

– Ki is fejezték ezt?

– Igen. Sőt, mielőtt polgármester lettem volna, nagyon
nehéz helyzetbe került miattam a Családsegítő Szolgálat
akkori vezetője, aki a munkáltatóm volt. Ő értékelte azt a
munkát, amit négyen-öten végeztünk egy csapatban. Az akkori
tanácsi hivatalban azonban nem nagyon díjazták a munkámat az
egészségügyi és szociális terület felügyeletét ellátó
személyek, és felkérték a vezetőt, hogy szabaduljon meg
tőlem. Ezt ő nem akarta fölvállalni, de igazából nem is
tudott teljes mellszélességgel kiállni mellettünk, ezért
lemondott az intézményvezetői pozícióról. Amikor aztán
polgármesterré választottak, elég komoly riadalmat keltett
bevonulásom a hivatalba, mert azt hitték, hogy ezen a
területen nagy tisztogatások lesznek. Nem így történt.

– A közelmúltban a megyei könyvtárban Gerő András és
Pető Iván történészek bemutatták a Befejezetlen
szocializmus cím? albumot. A rendszerváltás körüli
időkről fogalmazták meg a következő mondatot: "A
szocializmus csak úgy véget ért, anélkül, hogy
befejeződött volna. Olyan benyomást kelt, mint egy
félbehagyott épület, torzó maradt és az is marad."
Igazolja ezt a város sorsa is?


– Tatabányán viszonylag jól kiépített szociális rendszert
hagyott hátra az akkori tanács, de bizonyos elemek hiányoztak
belőle. Mi erre fölhívtuk a figyelmet, s úgy véltük, csak
úgy lehet eredményesen dolgozni, ha kapcsolatba kerül az ember
az akkori politikával, a tanácsi vezetéssel. Az alternatív
gondolkodó tatabányai polgárokkal közösen kezdeményeztük a
Városi Érdekfeltáró Fórum létrehozását. Ez 1988-ban meg
is kezdte a munkáját, s olyan témákat tett a városi vezetés
asztalára, amelyekkel foglalkoznia kellett. Így például
felvetettük a Családsegítő Szolgálat bővítését, a
hajléktalanok gondozóhálózatának kiépítését. A fórum
tagjai persze később fideszes, MDF-es, kisgazda vagy éppen
SZDSZ-es politikusok lettek. Amikor együtt dolgoztunk, úgy
gondoltuk, elindulunk képviselő-jelöltként az önkormányzati
választásokon. Így is történt, s mire fölocsúdtunk az
önkormányzati választások második fordulójából, rá
kellett jönnünk, hogy mind az öten, akik indultunk,
bekerültünk. Amikor a polgármestert választottuk, már
szűkült a kör. Még a második fordulót megelőzően
megkeresett két, akkor már megválasztott országgyűlési
képviselő, Szalay Gábor és Freud Tamás. Kérdezték, ha
fölkérnének, vállalnám-e a polgármesteri feladatot. Arra
jutottam: igen, vállalom. Így lettem polgármester huszonöt
évesen. A két legerősebb frakció, a Fidesz és az SZDSZ engem
támogatott, az első számú alpolgármester a
Fidesz-frakcióból került ki, a másik az MDF-ből. Érdekes
módon az MDF ekkor ennek nem nagyon örült.

– Hogyan élte meg huszonöt évesen, hogy polgármesterré
választották?


– A képviselőtársakkal azt tűztük ki célként, hogy a
város meg tudjon kapaszkodni a magyarországi települések
között dúló nagy versenyben. A kilencvenes évek elején
több mint tízezer ember vált a városban munkanélkülivé, s
válságos helyzetbe kerültek a bánya által fenntartott
jóléti és kulturális intézmények is. Komoly kérdés volt
az is, hogy mit csináljunk: segítsük-e szociális
támogatással erőteljesen a munkanélkülivé vált családokat
és egyéneket, s ezzel éljük föl a város jövőjét. Mi a
másik utat választottuk. Még jobban visszafogtuk a közszféra
kiadásait, s a megtakarított pénzből elkezdtük felépíteni
a gazdaságot, amely aztán később gyarapította a közösségi
kasszát. Sok régi barátom nehezen tudta megérteni és
elfogadni, hogy miért az utóbbi perspektívához kerestem
támogatókat én, aki egyébként szociális munkás vagyok. Ha
azonban szétosztottuk volna a város tartalékát, akkor
képtelenek lettünk volna a hosszú távú működést
biztosítani. Az átalakulások közepette szükségesnek láttam
egy újabb szakma elsajátítását is, így lettem
településfejlesztő mérnök.

– Tatabánya is vett fel hiteleket. Fenyegette a várost a
teljes eladósodás?


– Igen, hiszen 1993-ban futottak föl a közm?beruházásaink.
Meg kellett teremteni a műszaki és a szellemi
infrastruktúrát: támogatni a Modern Üzleti Tudományok
Főiskoláját, a múzeumot és a levéltárat. Ez volt például
az egyetlen megyeszékhely a kilencvenes évek elején, ahol nem
volt felsőoktatási intézmény. Ezt az időszakot csak
hitelekkel tudtuk áthidalni, de folytattuk a fejlesztéseket.
Arra számítottunk, hogy 1994-ben az új kormány föl fogja
mérni, milyen hibás döntéseket hozott az előző. Ezzel
szemben máig több megszorító intézkedésnek lehettünk
tanúi. Ezért még a Bokros-csomag bevezetése előtt
megszüntettünk 400 közalkalmazotti státust.

– Mi a titka a város sikereinek?

– Tatabánya 1990-re – sportnyelven szólva – padlót
fogott. Olyan mély ütést szenvedett el a nehézipar
leépülése következtében, amelyet sokak akkori véleménye
szerint sohasem fog kiheverni. Egy ilyen várost csak úgy
lehetett elindítani a fejlődés útján, hogy a polgárok
aktivitása sokkal magasabb volt, mint az országos átlag.
Sikerült megnyerni a fejlesztési programhoz azokat az idős
szakembereket, akik valamikor a hetvenes, nyolcvanas években
csak a harmadik, negyedik vonalban kaptak bizonyítási
lehetőséget a bányánál, mert nem vállaltak politikai
tisztséget. Kikértük a programtervezetekről a
véleményüket, s amikor látták, hogy javaslataikat
beépítjük a fejlesztési programba, akkor a saját
környezetükben elmondták: ez a program nem is olyan rossz, ez
végrehajtható. Amikor jöttek az első eredmények, még több
embert lehetett megnyerni és még több ember előtt váltunk
hitelessé. Ehhez a sikerhez persze az is kellett, hogy a
társadalmi, civil szervezetek is részt vegyenek az
önkormányzati munkában. Nagyon sokat köszönhetünk a
nemzetiségi hagyományokat őrző csoportoknak, a különböző
kulturális egyesületeknek, amelyek hétvégenként a város
különböző pontjain szórakoztatták az embereket, hogy ne
zárják magukra a lakótelepi lakások ajtaját, ne húzzák le
a rolót, hanem tartsanak egymással kapcsolatot, s próbáljanak
legalább hetente egyszer mosolyogni. A városi
segítőszervezetek közül kiemelkedik az 1992-ben polgári
kezdeményezésre létrejött Van Reménység Klub, ahol az
emberek mentális, lelki segítséget is kaphatnak a szociális
mellé. Az 1992–93-as év volt a sorsforduló: ekkor dőlt el,
hogy elég erősek leszünk-e a megújulásra. S ezek a
közösségek nagyon sokat tettek annak érdekében, hogy a
válasz végül pozitív lett.

– Ön országgyűlési képviselő-jelöltként indul
Oroszlány, Kisbér és Bábolna térségében.


– Az országban még senki nem vállalkozott arra, hogy
két-három választási körzetet kicsit "egybe gyúrva", a
fejlesztést regionális szinten végezze. Tatabánya sem tud
tovább fejlődni, csak akkor, ha vonzáskörzete is
felzárkózik. A "szegény rokonok" nem vonzóak a
befektetők számára. Oroszlány és a Bakony-alja térségének
is ki kell végre keverednie a hátrányos helyzetből. Ezt a
térséget egységes régióként szeretnénk kezelni azért,
hogy a fejlődés továbbgyűrűzhessen. Ez azért is fontos,
mert ha integrálódunk az Európai Unióba, már nem az
országhatárok fognak számítani, hanem a regionális határok.
Nem csupán a Magyarországon lévő befektetési célpontokkal
kell a versenyben helytállni, hanem az erős európaiakkal is.

- Hogyan fogadják ezt a polgárok?

- Vannak, akik úgy érzik, itt az ideje ennek, mások azt
mondják, eddig sem történt itt semmi, most sem fog. Azt
viszont nehezen értik, hogy az eddigi versenytárs, Tatabánya,
miért akar nekik segíteni. Másrészt úgy látom, hogy kicsit
még nosztalgiáznak. Vannak városok, ahol a vezetők nem
akarják vállalni a felelősséget a változásokért, úgy
gondolják, hogy központi döntésekkel meghosszabbítják majd
a bányászkodást, az erőm? működtetését, s akkor még
akár tíz év is eltelhet úgy, hogy nem kell gondolkodni azon,
mi lesz jövőre. Ezen kell tehát változtatni.

- A közvélemény-kutatások szerint ön a legismertebb
politikus Tatabányán. Mit tart a legnagyobb eredménynek?


- Azt, hogy a polgárok 52 százaléka úgy nyilatkozott: a
város életét leginkább az ő szavuk befolyásolja.

Alapvetően sikeresnek tartom az elmúlt négy évet
– mondta a Heteknek Horváth József, az MDNP színeit
képviselő alpolgármester. Úgy vélte, Tatabánya életképes,
fejlődő város, amit a közhangulat is tükröz. Hasonlóan
nyilatkozott a másik alpolgármester, Bársony László is. A
szocialista városvezető kifejtette: a városlakók és a
látogatók számára is érzékelhető a fejlődés. Számos új
cég jelent meg itt, igaz, ezek csupán másfél ezer munkahelyet
teremtettek, míg a korábbiak jóval több embert
foglalkoztattak. Kudarcként élte meg viszont, hogy a fejlődés
ára az oktatás, a kultúra és a sport kiadásainak jelentős
csökkentése volt. Az átalakulás nagy veszteseként az
ifjúságot nevezte meg. Ádám Róbert János kisgazda, a
népjóléti bizottság elnöke kifejtette: a ciklus kezdetekor
nagyon szigorú intézkedéseket kellett hozniuk, de ezek sok
megtakarítást eredményeztek. A megszorításokat mindenképpen
végre kellett hajtani. Ez akkor egységes döntés volt. Azóta
azonban megváltozott a helyzet, a döntések sokkal
politikafüggőbbek. Ő maga többször kezdeményezte például
vizsgáló bizottság felállítását a kétes hírű,
főképpen gazdasági ügyek felderítésére, de nem fogadta el
a közgyűlés a javaslatait. Száraz Róbert, a Fidesz – MPP
megyei irodavezetője, aki az előző négy évben a
környezetvédelmi bizottság elnöke volt, az önkormányzati
munkáról elmondta: ma nem igazán lát bele az önkormányzat
munkájába, de kívülről nézve nem látványos. Sok a zárt
ülés, a legfontosabb dolgok nem a nyilvánosság előtt
történnek. A rendszerváltás után például nem voltak olyan
témák, amelyek tárgyalásakor zárt ülést kellett volna
elrendelni. Bizonyos eredmények persze nem tagadhatók. A
polgármester azonban csak a sikeres ügyeket képviseli,
problémák esetén inkább az alpolgármesterekkel, hivatali
vezetőkkel találkozhatnak az emberek.

Olvasson tovább: