Auschwitz-hazugság

Egy 1993-ban elvégzett Roper-közvéleménykutatás alapján
az Egyesült Államokban a felnőttek 22 százaléka, a
középiskolásoknak pedig 20 százaléka tartja
elképzelhetőnek, hogy a holocaust, a történelem egyik
legjobban dokumentált eseménye nem történt meg, míg a
Newsweek magazin felmérése szerint az amerikai felnőttek 40
százaléka kételkedik a holocaust áldozatainak számában.

Az élők menete Fotó:
MTI

Olaszországban, Ausztriában, Franciaországban, Angliában
és Kanadában hasonló a helyzet. A holocausttal kapcsolatoban
megnövekedett szkepticizmus egybeesik a neonáci és neofasiszta
ideológiák térhódításával. A holocaust-tagadás gyökerei
egyes európai történészek, a "történelmi
revizionisták" írásaira nyúlnak vissza, akik az első
világháborút követően próbálták Németországot kivonni a
háborús felelősség alól. A történelmi revízió
önmagában nem rossz, hanem elfogadott és bevált módszer,
melynek értelmében az új generáció a rendelkezésre álló
új információk, tények és módszerek alapján tekint vissza
a múlt eseményeire és kiegészíti, új megvilágításba
helyezi azokat. A mai holocaust-tagadók (akik szintén
revízionistáknak nevezik magukat) ezzel szemben a
világtörténelem legjobban dokumentált időszakának egyik
alapvető, szégyenletes tényét tagadják le.

Az első holocaust-tagadók maguk a nácik voltak. Amikor
nyilvánvaló lett a fasiszta vezetés előtt, hogy Németország
a háború vesztese lesz, megpróbálták eltüntetni a
haláltáborok nyomait. Himmler, aki tisztában volt azzal,
milyen erkölcsi felháborodást válthatnak ki a világ
szemében a "végső megoldás" bizonyítékai, a háború
végén arra utasította a táborok vezetőit, hogy semmisítsék
meg a feljegyzéseket, a krematóriumokat és az emberek
tömegméret? elpusztítására utaló egyéb jeleket – ebbe
beletartoztak az életben maradt szemtanúk is.

A II. világháborút követően az első komoly
holocaust-tagadó európai író a francia származású Paul
Rassinier volt, aki a nácikkal szemben az áldozatokat okolta a
rémtettekért. A kommunista és antiszemita Rassinier azzal
érvelt, hogy a túlélők eltúlozzák a történteket, a
táborokban valójában nem is voltak gázkamrák, és nem
gyilkoltak meg Európában Adolf Hitler utasítására hatmillió
zsidót.

Harry Elmer Barnes volt az első amerikai holocaust-tagadó
történész. Barnes az I. világháború utáni
revizionistákhoz hasonlóan Németországot védte a háborús
felelősségtől. David Leslie Hoggan az amerikai Harvard
egyetemen írt disszertációjában az egész második
világháborúért Angliát tette felelőssé, Adolf Hitlert
pedig a szövetségesek manipulációinak áldozataként mutatta
be, mint aki békéltető, szolid személyként őszintén
megpróbálta elkerülni a háborút.

A mai "revizionista" holocaust-tagadókat a gyilkosok
felmentése, az antiszemitizus és a sztereotípiákban való
gondolkodás jellemzi. Rassinier, Barnes, Hoggan és mások
műveiben újból és újból felbukkan a zsidókról alkotott
sztereotip kép, az akadémikus nyelvben elbújtatott újfasiszta
gyűlölködés.

1978-ban alapították az Egyesült Államokban a Történelmi
Revíziós Intézetet (IHR), amelynek első gyűlésén a
szervezet vezetője, Lewis Brandon írországi születés?
neofasiszta ötvenezer dollárt ajánlott fel annak, aki
bizonyítékot tud szolgáltatni arra, hogy akár egy zsidót is
elgázosítottak a náci rezsim idején. Az Auschwitz-Birkenau
koncentrációs tábort megjárt zsidó Mel Mermelstein, az
A–4685-ös számú auschwitzi fogoly jelentkezett a
kihívásra. Eskü alatt tett írásos nyilatkozatokat mutatott
be, melyek részletesen beszámoltak édesanyja, édesapja és
három testvére haláláról. Mivel az IHR megtagadta
Mermelsteintől az ötvenezer dollárt, az ügy bíróság elé
került. A bíróság Mermelsteinnek adott igazat. Az IHR-nek a
pénzbírság kifizetése mellett bocsánatkérő levelet kellett
írnia az exrabnak.

Felvetődik a kérdés: hogyan lehetséges az, hogy valaki
letagadhatja a XX. századi történelmet? Senki sem vonja
kétségbe azt, hogy a rabszolgaság intézménye létezett, hogy
az 1789-es francia forradalom, vagy az 1848-as magyar
szabadságharc megtörtént. Annak ellenére, hogy az említett
történelmi tényekről nagyságrendekkel kevesebb bizonyíték
áll rendelkezésünkre, mint a II. világháborúról. Sok
holocaust-túlélő a mai napig életben van: ők számtalan
esetben beszámoltak tapasztalataikról. Ugyanakkor korunk egyes
történészei szerint a történelem revízióra szorul. Az ő
emlékezetükbe nem illeszkedik bele hatmillió zsidó halála,
Európa felelőssége. A szelektív felejtésre építő európai
történetírók számára elfogadhatóbb a cionista
világ-összeesküvés elmélete. A "keresztény"
nemzetekből álló Európában egyszerűen nem történhetett
meg a holocaust... Vagy mégis?

"Akik elfelejtik a történelmet, arra vannak kárhoztatva,
hogy megismételjék azt" – figyelmeztet a filozófus
Santayana. Deborah Lipstadt történész szerint "az igazság
sokkal törékenyebb, mint a hazugság... a józan ész
önmagában nem tudja megvédeni azt".