Kereső toggle

A középkorias vérvád mai terjesztői

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Gyászos hírnévre tett szert egykor az ausztriai
Rinn falucska: központja lett "a rinni szent Andráska"
kultuszának. A katolikus egyház által élesztgetett legenda
(helyesebben: rémtörténet) szerint egy Andrel (Andris) nev?
fiúgyereknek rituális célból vérét vették a zsidók...

Az évszázadok óta hol itt, hol ott felbukkanó efféle
vérvád mindig is az előítélet, a babona, a gonosz irigység
meg a politikai spekulációk közös műve volt, és
nélkülözött minden valós alapot. Alapja már csak azért sem
lehetett soha, mert a zsidó vallás – köztudomásúlag –
még az állati vér bármiféle felhasználását is tiltja.

Az ausztriai katolikus klérust azonban sem a valós
tényállás, sem a zsidóság holocaustjának irtózatos ténye
nem zavarta abban, hogy a "Rinni Szent Andráska" kultuszát
fenntartsa, mígnem végre Reinhold Stecher, az illetékes
megyéspüspök 1985-ben (!) véget vetett ennek.

Akadnak azonban magukat kereszténynek, katolikusnak nevező
személyek – éspedig nem is befolyástalanok – Ausztriában,
akik szembeszegülnek a püspök döntésével, mi több,
ezáltal a II. vatikáni zsinat azon tanításával is, mely
közel két évezred gyűlölködését elutasítva, a
zsidóságot az idősebb testvérnek ismerte el.

A Zur Zit cím? jobboldali osztrák hetilap egyik tavalyi
számában bizonyos Robert Prantner ismét fölvetette a Rinni
Andráshoz kapcsolódó vérvádat, és álszent módon, a
keresztény-zsidó megbékélés nevében azt az igényét
hangoztatta, hogy a zsidóság kérjen bocsánatot a
keresztények ellen "elkövetett hasonló véres tettekért".

Prantner, a katolikus Osztrák Néppárt Politikai
Akadémiájának nyugalmazott tanulmányi vezetője, a Máltai
Lovagrend követségéhez akkreditált követ, és a
közelmúltig etikát, valamint társadalomtudományt adott elő
a heiligenkreuzi katolikus főiskolán. A vérvádat felújító
cikke ellen ugyan több katolikus személyiség élénken
tiltakozott, viszont az erősen jobboldali Osztrák
Szabadságpárt (FPÖ) parlamenti frakcióvezetője, Ewald
Stadler nyomban védelmébe vette Prantnert.

Németországban és az Osztrák–Magyar Monarchiában 1867 és
1914 között tizenkét olyan büntetőperre került sor, amelyet
nem előzött meg bűncselekmény. Ezek a vérvádperek, amelyek
közül a leghírhedtebb az úgynevezett tiszaeszlári ügy volt,
mind a megvádolt zsidók felmentésével végződtek. A
hitleristákat később mindez nem tartotta vissza attól, hogy a
vérvádakat ismét elővegyék, sőt az egész emberiség elleni
zsidó tömeggyilkosság terveiről írjanak.

Ebben a náci szellemben tálalja fel a magyar olvasóknak a
nyilas Marschalkó Lajos vérvádról szóló könyvét az
önmagát "a magyar szellem önvédelmének" feltüntető
Hunnia. A folyóirat folytatásokban közli – egyebek között
– a nyilas szerző hátborzongató leírásait arról, hogyan
"vágták el zsidók a magyar leányka nyakát"
Tiszaeszláron... Mindezt úgy, mintha tudományosan bizonyított
tényekről lenne szó, nem pedig olyan rémmesékről, amelyeket
már a kiváló szabadelv? jogász, Eötvös Károly megcáfolt,
és amelyeket a múlt század végén az antiszemitizmustól még
meg nem fertőzött független magyar bíróság elvetett.

Az osztrák Prantnertől elég volt egy kurta cikk és abban egy
mondat, hogy megbélyegzésben részesüljön Ausztriában, még
ha akadtak is a jobboldalon gyanús politikai védnökei. A
nyilas Marschalkó nyomán a Hunniát szerkesztő Kunszabó
Ferenc hónapról hónapra szajkózhatja a vérvád
rémhistóriáját és rágalmait – anélkül, hogy magukat
kereszténynek nevező pártok és politikusok részéről
megbélyegeznék. Mi több, akadnak olyanok, mint Hasznos Miklós
KDNP-képviselő, akik nyilvánosan támogatják anyagilag vagy
eszmeileg.

Prantner cikke miatt az Osztrák Ellenállás Dokumentációs
Archívuma (amely állami intézmény!) beadvánnyal fordult az
ügyészséghez és panasszal az osztrák Sajtótanácshoz.
Marschalkó–Kunszabó közös vérvád-propagandája még
senkiből nem váltott ki nyilvános tiltakozást. Nem tudok
róla, hogy eddig bármely emberi jogi szervezet fellépett volna
ellene, amint arról sem, hogy elítélő állásfoglalás
követte volna azt a Hunniában újra és újra megfogalmazott
kijelentést, amely csak "úgynevezett holocaustról" tud,
és azt a zsidóság üzleties célú koholmányának tartja.

A köztársasági elnök által korábban magas állami
kitüntetésben részesített Püski Sándor könyvesboltjában a
vérvádat propagáló Hunnia éppúgy kapható, mint a
holocaustot lényegileg tagadó videokazetta. A magyar
társadalom egyes mértékadó köreiben szemlátomást az a
balítélet uralkodott el, hogy ha a vérvád terjesztése és a
holocaust tagadása (egyelőre?) nem ütközik a Büntető
Törvénykönyvbe, akkor morális megbélyegzéssel sem járhat.

Ha Magyarország Európához akar tartozni, akkor fel kell
ismerni: a vérvádmese terjesztése és a holocaust tagadása
nem fér össze az európai politikai morállal, sőt az emberi
tisztességgel sem.

Olvasson tovább: