Kereső toggle

Muszlim zarándoklat Mekkába

A Kába-kő hagyománya

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Április 2-án elkezdődött az az eseménysorozat, melynek
során muzulmánok tömegei keresik fel a híres Kába-követ
Mekkában, az iszlám szent városában. Az 1990-es
Öböl-háború óta Irak számára most vált először
lehetővé, hogy ezernél több zarándokot küldjön
Szaúd-Arábiába, amelynek kormánya azt is vállalta, hogy
fedezi a szovjet tagköztársaságok 1500 iszlám hívőjének
költségét. Az eseményre mintegy kétmillió muzulmán
érkezett.



Madzsid bin Abdel-Aziz szaúdi herceg, Fahd király fivére
részt vesz a Kába-kő második lemosásának szertartásán
Mekkában. Minden hith? muszlimnak kötelessége, hogy
életében legalább egyszer felkeresse Mekkát, és hétszer
körüljárja a Kába-követ.
Fotó:
MTI

Az iszlám vallás egyik előírása szerint minden hívőnek
– amennyiben módjában áll –, élete során legalább
egyszer el kell látogatnia a szent helyre. A parancs
teljesítése jelenleg nem minden muzulmán számára könnyű.
Mohamed követői sokszor életükkel fizetnek
meggyőződésükért. A forgatókönyv alapján zajló
szertartás több állomásának eseményeit szinte minden évben
tömegtragédiák egész sora "színesíti. 1987-ben például
a szaúdi biztonsági erők a zarándokokkal való összetűzés
során megöltek 402 embert – zömében irániakat.
Válaszként Irán három évig bojkottálta az eseményt.
1990-ben a Mekka és Mena közti alagútban 1426 ember lelte
halálát, miután a szellőzőrendszer felmondta a szolgálatot,
s a kitörő pánikban sokakat halálra tapostak, mások pedig
megfulladtak. 1994-ben újabb 207 embert "gázoltak" halálra
a hívők, miközben az egyik szertartás színhelyére
igyekeztek. Az elmúlt években "modernebb" halál is
leselkedett a szertartáson részt vevőkre: tavaly pokolgépes
robbantásban halt meg egy pakisztáni zarándok. A merénylet
elkövetésének vádjával tizenhat kuvaitit fejeztek le a
hatóságok. A múlt évi halálozási statisztika sem maradt el
az átlagostól: 367-en haltak meg és 1200-an sebesültek meg
egy tűzeset során, amely a zarándokok táborában ütött ki,
akiknek az előírás szerint – no meg szállás hiányában
– az éjszakát a szabad ég alatt kellett tölteniük. A tűz
közel 25 ezer négyzetkilométeren hetvenezer sátrat
pusztított el. Idén a szaúdi hatóságok óvatosságból
tűzálló sátrakat osztanak ki a zarándokok között.

A különféle szerencsétlenségek mellett anyagi jelleg?
problémák is jelentkezhetnek: Irakban például 270 dollárt
kell fizetni egy kilépővízumért. Ezt nem mindenki engedheti
meg magának: egy iraki közalkalmazottnak hat évig kell
dolgoznia ahhoz, hogy ennyi pénzt keressen. A szaúdi
hatóságok egyébként pénzügyi támogatást nyújtanak a nem
arab származású hívek részére, hogy ők is
elzarándokolhassanak a Ka\'bah (Kába-kő) szentélyhez.

Az iszlám hagyomány szerint a kőnek otthont adó mintegy
tizenöt méter magas építmény eredete az első emberpárig
nyúlik vissza. Miután Ádám és Éva kiűzetett az Éden
kertjéből, hosszú ideig nem találkoztak egymással. A
viszontlátásra kétszáz évet kellett várniuk, amikor is
Ádámot annyira elárasztották az érzelmek, hogy sírásra
fakadt, s könnyei feketére színezték a Kába kövét. Mások
viszont úgy gondolják, hogy a kőnek otthont adó mintegy
tizenöt méter magas építmény Ábrahám és Ismael keze
munkáját dicséri, és a fekete követ maga Gábriel angyal
adta Ábrahámnak.

Az akkoriban a környéken élő koraisita törzs vallásos
áhítattal viseltetett a kő iránt, s a szentélyben annyi
isten szobrát helyezte el, hogy az év minden napjára jutott
belőlük egy. Az ifjú Mohamed azonban helytelenítette népe
bálványimádását, és az egyistenhit felé kívánt fordulni.
Negyvenéves korában, hat hónapig tartó elmélkedés után
hallotta meg először a Gábriel angyalnak tulajdonított
hangot, amely felszólította a "Próféta" név
felvételére, valamint arra, hogy Allahhoz térítse a népet.
Mivel Mohamed keményen bírálta kora vallási gyakorlatát,
eleinte nem volt túl népszerű. A körülötte kialakuló
ellenséges légkör miatt az új eszmék iránt nyitottabb
Medina (akkoriban Yathrib) városába menekült. (Ezt az
eseményt, amelyre 622-ben került sor, nevezik Mohamed
futásának – ez egyben a muszlim időszámítás kezdete.)
Mohamed később hozzájárult ahhoz, hogy a Kába-szentély a
muzulmánok zarándokhelyévé váljon. Népszerűsége ekkor
érte el csúcspontját. Állítólag a következőket mondta
magáról: "Én már próféta voltam, amikor Ádám még a
víz és az agyag között volt." Halála után utódja, a
kinevezett kalifa – vagyis a Próféta helyettese –
összegyűjtette Mohamed tanításait, amelyek az
írástudatlanság miatt főként szájhagyomány útján
terjedtek: ez jelenti ma az iszlám tanítás magját.

Földünkön ma negyven olyan ország létezik, ahol a lakosság
túlnyomó többségét muszlimok alkotják. A huszadik század
során az iszlám meghatszorozta hívei számát, és 1,2
milliárd követőjével jelenleg a kereszténység után a
második legnagyobb világvallás.

Olvasson tovább: