Kereső toggle

Orvosok kezében

A haldoklók élete

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A kaliforniai Glendale Adventista Kórház volt orvosa, Efren
Salivar saját bevallása alapján mintegy 40-50 embert segített
hozzá a "kegyes halál"-hoz az elmúlt nyolc évben. Salivar
állítása szerint a "halál angyalaként" vetett véget a
haldoklók szenvedéseinek. Az Egyesült Államokban az eset
kapcsán újra fellángolt eutanáziavita már az abortuszcsaták
indulatait idézi.

A Los Angeles-i tüdőgyógyász gyógyíthatatlan betegeknek
adott be halálos injekciót, vagy oxigénellátásukat
csökkentette olyan mértékben, hogy az halálukat okozta. A
rendőrség az orvos önkéntes vallomása ellenére nem biztos
az esetek megtörténtében, mivel semmilyen gyanús
halálesetekre utaló bizonyíték nem merült fel az elmúlt
évek folyamán. A helyettes államügyész mindenesetre óvatos.
Véleménye szerint a vallomást nem szabad egy feltűnést
kereső személy fecsegésének tekinteni.

A rejtélyesnek vélt körülmények között elhunyt betegek
hozzátartozói máris megkezdték a kórház és a rendőrség
ostromát, miután nyilvánosság elé került Salivar
vallomása. A rokonok és a média nyomására a 450 ágyas
kórház kényszer? intézkedést hozott: fizetésük
meghagyása mellett felfüggesztette a tüdőgyógyászati
osztály teljes személyzetét, és külső helyetteseket
állított munkába. Másnap minden beteget személyre szóló
levélben nyugtattak meg afelől, hogy a kórház mindent megtesz
az igazság kiderítése érdekében.

Efren Salivar rendőrségi vallomásában azt állította, hogy
más orvosok bátorítására küldte halálba a reménytelenül
beteg pácienseket. "Áldásosnak" vélt tevékenységével
akkor hagyott fel, amikor egyik kollégája halált okozó
gyógyszereket talált a szekrényében.

A vallomás azt követően került nyilvánosságra, hogy egy
kalifor-niai orvosi bizottság 30 napra felfüggesztette Salivar
orvosi engedélyét. Ez a tény azonban nem feltétlenül
akadályozza meg Salivart, hogy – ha kívánja – tovább
folytassa orvosi "hivatása" gyakorlását, mivel az
Egyesült Államok 16 államában a tüdőgyógyászoknak nincs
szüksége működési engedélyre.

A "kegyes halál" vagy eutanázia kérdése napjainkban az
egész világon megosztja mind a szakmai, mind a laikus
közvéleményt. Olyan vallási, etikai, orvosi és jogi
vonatkozásai vannak a kérdésnek, amelyeket sem megkerülni,
sem egykönnyen megoldani nem lehet. A vitában az is érvként
hangzik el, hogy az eutanáziát elsőként a nácik alkalmazták
széles körben az "életre méltatlan életek" kioltására.
1939 októberében, a háború kitörése körüli zavaros
időben Adolf Hitler elrendelte, hogy tömegméretben hajtsanak
végre "kegyelemdöfést" a betegeken és fogyatékosokon. A
"T–4 Akció"-nak nevezett náci eutanáziaprogram először
az újszülöttekre és kisgyermekekre irányult, majd hamar
kiterjedt a nagyobb gyerekekre és a felnőttekre is.

Az utóbbi években, úgy tűnik, egyre erősebb az eutanázia
párto-lóinak hangja. Ausztráliától Zimbabwéig érnek a
World Federation of Right to Die Societies (Halálhoz Való Jogot
Pártoló Társaságok Szövetsége) tagszervezetei, amelyek
rendszeresen szerveznek konferenciákat a világ számos
pontján. A "kegyes halált" pártolók és ellenzők
közötti indulatok és viták hevessége leginkább az
abortuszvitát körülvevő csatákhoz hasonlítható. A két
vitás téma nem is áll nagyon meszsze egymástól, hiszen
lényegében ugyanazt a végső kérdést vetik fel: kinek van
és kinek nincs joga dönteni az emberéletről.

A gyakorlatban két értelemben beszélhetünk eutanáziáról:
passzív eutanáziának nevezik az orvosok azt az eljárást,
amikor a halálos beteg életét fenntartó kezeléseket
megszüntetik, illetve az életmentő beavatkozástól
eltekintenek. Aktív eutanázia ezzel szemben az, ha az orvos
tevékenyen közreműködik betege életének kioltásában.

Napjaink legismertebb – és talán legaktívabb –
eutanáziát nyíltan gyakorló orvosa az örmény származású
amerikai Jack Kevorkian, aki a maga gyártotta szerkezettel
segíti hozzá szenvedő pácienseit életük önkéntes és
fájdalommentes kioltásához. Kevorkian eddig 81 emberélet
kioltásához járult hozzá – legalábbis ennyi azoknak az
eseteknek a száma, amelyekről a sajtó is tudósított. Az
elhunytak között a legfiatalabb mindössze 21 éves volt. A
Michigan államban élő nyugalmazott orvos maga is elismeri,
hogy ennél jóval többen vették igénybe "segítségét",
többek között néhai asszisztense is.

A Kevorkian egykori betegéről, Merian Frederickről elnevezett
Merian Barátai csoport tagjai Detroitban aláírásgyűjtő
akcióba kezdtek annak érdekében, hogy az orvosi támogatással
végrehajtott öngyilkosság legalizálásáról népszavazás
döntsön. A csoport elismeri Kevorkian érdemeit a kérdés
felszínre hozatalában, ám öntörvényűségét komoly
hibának tartják. A csoport a megoldást az eutanázia
törvényessé válásában látja.

Ezzel szemben mások vitatják, hogy a visszafordíthatatlan
következményekkel járó döntéshez az orvosnak joga lenne
asszisztálni. Érveiket erősíti, hogy a Kevorkian
segítségével öngyilkosságot elkövetett személyek
boncolása során állítólag négyükről kiderült: nem volt
semmilyen fizikai betegségük. Kevorkian eddig kétszer állt
bíróság előtt, és mindkét esetben felmentő ítélet
született, mivel az adott esetekben a betegek maguk hozták
működésbe a halált hozó szerkezetet, így az orvos ennél a
pontnál aktívan nem működött közre.

A hasonló esetek megakadályozását célozza az a múlt év
végén született törvényjavaslat Michiganben, amely más
személy halálának elősegítését öt évig terjedő
börtönbüntetéssel sújtaná. A jelenleg még bizonytalan
jövőj? törvényjavaslat kapcsán egy, a javaslatot pártoló
szenátor Jack Kevorkiant "rákos daganatnak" nevezte, akit
el kellene tiltani az orvosi pályától.

Magyarországon is megoldásra vár még az eutanázia kérdése.
A jelenlegi helyzet szerint az orvos dönt a haldokló életét
fenntartó, illetve meghosszabbító kezelések alkalmazásáról
vagy megszüntetéséről, orvosi indokokra hivatkozva. A mai
hatályos jog értelmében közvetlen életveszély esetén a
betegnek nem áll módjában visszautasítani az orvosi
beavatkozást. Megoldásként sokak szerint felmerülhetne az
Egyesült Államokban és néhány európai országban
lehetséges úgynevezett "előzetes akaratnyilvánítás".
Eszerint a beteg a kezelés megkezdése előtt megbeszéli
orvosával, hogy milyen kezelésekbe egyezik bele, és minek az
alkalmazását nem kívánja: szükség esetén az orvos ennek
értelmében tud dönteni.

Olvasson tovább: