Kereső toggle

Honnan jön a segítség?

Terjed az AIDS Afrikában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bill Clinton amerikai elnök e heti, hat afrikai országot
érintő körútja a világ figyelmének középpontjába
helyezte a kontinenst. A világ hírműsoraiba eddig jobbára
csak az országot fenyegető áradások, éhínségek és
diktátorok révén bekerülő államok most azt remélik, hogy
az amerikaiak és a fejlett országok segítségével végre
elindulhatnak a valódi fejlődés útján. Clinton egyik fő
célja – segélyek nyújtása mellett – annak elősegítése,
hogy az afrikai kontinens országai képesek legyenek magukon
segíteni.

Afrika a világ harmadik legnagyobb földrésze, lakosai több
nyelven beszélnek, mint bármely más kontinens lakói. A fekete
földrész legdélebbi részén európai népek leszármazottai
élnek: az elmúlt évszázadokban letelepedtek itt hollandok,
angolok, portugálok és németek is. A gyarmatosítás végére
Franciaország Nyugat-Afrika nagy részét magáénak tudhatta.

A legtöbb afrikai állam kormányát egyetlen párt vagy
politikai csoportosulás ellenőrzi. Ugyanakkor sokuk
törvényhozása és jogrendszere még a gyarmati időkben
bevezetett európai jogrendre épül, bár az észak-afrikai
országok törvénykezése bőven merít a muszlim vallás
tanaiból is.

Clinton tizenkét napos afrikai körútja során egymástól
távol eső országokat látogat meg: Botswanát, Ghánát,
Ruandát, Szenegált, Dél-Afrikát és Ugandát. Az utazás
jelentőségét méltató kommentárok emlékeztetnek arra, hogy
amerikai elnök még soha nem töltött ennyi időt a
kontinensen. Az Egyesült Államok egyre inkább potenciális
kereskedelmi partnerekként tekint az afrikai államokra. A
jelentős segélyek ellenére is, amelyek többek között utak,
vasutak és erőművek építését teszik lehetővé, az
Egyesült Államok a "segély helyett kereskedelem"
politikáját vallja. Az USA jelenlegi afrikai exportja 20
százalékkal haladja meg a szovjet utódállamokba irányuló
kivitelének arányát, és máris százezer munkahely kötődik
hozzá közvetlen módon. Az amerikai gazdaság szempontjából
sem teljesen mellékes tehát az afrikai kapcsolat.

A gazdasági segítség – akármilyen formában jön is –
elengedhetetlen a súlyos gazdasági és politikai örökséget
hordozó afrikai országok társadalmi fejlődéséhez. Uganda, a
volt Belga Kongó a világszerte pusztító AIDS-járvány
epicentruma. Ez a szegény közép-afrikai ország az egyik
leginkább fertőzött terület a világon, és vélhetően innen
indult pusztító útjára a járvány. Az első esetet 1984-ben
diagnosztizálták, s azóta több mint 400 ezer ember esett
áldozatul a kórnak, míg a fertőzöttek száma 1,5 millióra
nőtt.

Az Ugandával határos Ruandában máig mindennapos az etnikai
ellentétekből fakadó erőszak és a banditizmus. Az 1994-es
mészárlásban félmilliónál is többen estek áldozatul a
hutu szélsőségesek népirtásának. Az igazságszolgáltatás
erőit a mai napig lekötik a háborús bűnösök perei.

Ghána, a magát Afrika kapujának tekintő nyugat-afrikai
ország kulcsszerepet játszik a földrészre irányuló amerikai
befektetések szempontjából. 1983 óta a diktátorból lett
demokrata elnökkel, Jerry Rawlings-szal az élén, Ghána a
szabad piacgazdaság kiépítésére irányuló reformok országa
lett. Mindezzel együtt a mezőgazdaság és az ipar területén
is igen kicsi, mintegy 5 százalékos csupán a külföldi
befektetések aránya. Ennek nagyobbrészt az elmaradott
infrastruktúra, illetve a kommunikációs hálózat hiánya az
oka, amely elriasztja a potenciális befektetőket. Emiatt igen
magas, 25 százalék fölötti a munkanélküliségi arány.

Dél-Afrika északi szomszédja, Botswana sincs stabil gazdasági
helyzetben. Legfőbb gondja az országot sújtó
elefántcsont-kereskedelmi tilalom, melyet közel egy évtizede
hozott az ENSZ. A rendelkezés célja az orvvadászat és az
elefántpusztulás megakadályozása volt, ám azóta fordult a
kocka: a túlnépesedett elefántállomány jelent veszélyt a
termőföldekre, sőt néha magára a lakosságra is.

Az apartheiden éppen csak túllépett Dél-afrikai
Köztársaságban sem sima a demokráciához vezető út. Az öt
évvel ezelőtti eufóriát, amikor a 47 évig tartó apartheid
rendszer békésen véget ért, és Nelson Mandela ült az
elnöki székbe, lassan elfelejti a lakosság. A demokrácia,
úgy tűnik, nem hozott egyenlőséget. Egyrészről a feketék
hátrányos helyzete továbbra is fennmaradt: még mindig
kevesebb mint húsz százalékát keresik a fehérek éves
átlagjövedelmének. Másrészről az apartheid ellenhatása is
megfigyelhető. Dél-Afrika 5,3 millió fehér lakosa közül
sokan "fordított diszkrimináció" áldozatának érzik
magukat. A képzettebbek a rossz közbiztonság, a korrupció és
a romló színvonalú szolgáltatások miatt lassan
elszivárognak az országból. 1994 és 1996 között közel 30
ezer ember emigrált, legtöbbjük fehér értelmiségi.
Ugyanakkor az országnak nagy szüksége van képzett emberekre,
és ilyeneket – éppen a feketék apartheid alatt
visszaszorított oktatása miatt – csak a fehér lakosság
körében találhatni. Elemzők ugyanakkor aláhúzzák azt a
tényt, hogy az 1994-es hatalomátvétel óta kialakulóban van
egy új fekete középosztály. Az ország vezetése nagy
reményeket fűz a külföldi befektetésekhez, amelyektől
újabb munkahelyek létrehozását várják.

Bill Clinton – úgy tűnik – mindent megtesz, hogy körútja
során ébren tartsa az Amerikától kapható segítségbe vetett
reményeket mind gazdasági, mind politikai téren. A kérdés
most már csak az, vajon Clinton afrikai körútját az az
érdeklődés inspirálta, amelyet felesége és leánya tavalyi
látogatása keltett benne – mint ahogy egyes washingtoni
véleményekből kiderül –, vagy pedig Amerika befolyását
kívánja előkészíteni a földrészen tett tájékozódó
látogatása során.

Olvasson tovább: