Kereső toggle

Tankönyveink és a Könyv

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Bibliát, mint az emberi civilizáció meghatározó
alapművét, a háború utáni Magyarországon először az
1979-ben bevezetett, Veres András és Ritoók Zsigmond által
írt középiskolai irodalomkönyv tárgyalta. Bár a Könyvek
Könyve jelentőségénél jóval kisebb teret kapott az új
tankönyvben, a Kádár-éra kulturális szempontból
"puhuló" időszakában mégis örömmel töltötte el a jobb
érzés? tanárokat és diákokat, hogy egyáltalán beszélni
lehetett a Bibliáról. A pártállami rendszer összeomlása
óta a tankönyvpiacon is jelentősen megváltozott a helyzet: a
korábban monopóliumot élvező Tankönyvkiadó mellett ma már
több mint ezer kiadó működik, melyek közül számos
tankönyvekre specializálódott. Se szeri, se száma a szebbnél
szebb kivitelű, méregdrága, ámde legtöbbször kapkodva
elkészített, elavult szövegű, átgondolatlanul szerkesztett,
csaknem használhatatlan tankönyveknek. Az alábbiakban öt,
1992 és 1995 között megjelent irodalomkönyv Bibliáról
szóló részeiből szemelgetek. Az idézetek – úgy gondolom
– önmagukért beszélnek.

A nyomtatásban több mint 1000 oldal terjedelmű, 66 könyvből
álló Biblia – amit egy angol irodalomtörténész joggal
nevezett könyvtárnak – alig több mint egy oldalt érdemelt
ki az I. tankönyvben (a számok feloldását lásd a cikk
végén). Összehasonlításul: ugyanekkora terjedelmet kapott a
kötetben a római költő, Horatius életrajza; a görög
drámának pedig több mint hat oldalt szenteltek a szerzők! A
Biblia keletkezését illetően is gyakran félrevezető
állításokat olvashatunk. A III. tankönyv például ezt írja:
"Különböző, nagyrészt zsidó szerzők munkája a Biblia"
– holott az egész Bibliában egyedül Lukács evangélistával
kapcsolatban merül fel, hogy nem zsidó származású (az V.
tankönyv kategorikusan közli, hogy "pogány" volt,
anélkül, hogy tisztázná, mit ért e kifejezésen), rajta
kívül az Ó- és Újszövetség valamennyi szerzője zsidó! A
Zsoltárokkal kapcsolatban a IV. tankönyvben ezt olvassuk:
"Minden valószínűség szerint népi eredetű, közösségi
énekek voltak (ma is azok), melyeket ünnepeken, egyházi
szertartásokon énekeltek." Talán jobb lett volna a homályos
"népi eredet" helyett megnevezni az ismert szerzőket:
Dávidot (73), Aszáfot (12), Kóré fiait (11), Salamont (2),
Mózest (1) és Etmánt vagy Etánt (1). (A zárójelben levő
számok az általuk szerzett dalok számát jelentik.)

A marxista-evolucionista valláskritika egyes elemeinek
beszűrődése érezhető még a viszonylag korrekt tankönyvek
egyes megfogalmazásain is. Az ilyesfajta megállapításokkal,
mint például: "A zsidó vallás gyökereit kutatók
megtalálták egyes bibliai történetek forrásait (pl. a
sumerek eposzában, a Gilgamesben), s megtalálták az
istenképet befolyásoló, annak kialakulásában szereplő
kultuszokat is (pl. Baál-kultusz)…" (IV. tankönyv) –
óvatosan kellene bánni. Egyáltalán nem bizonyítható, hogy
az ókori keleti eposzok forrásai voltak a bibliai teremtés-,
vízözön-, vagy Bábel-történeteknek. Az V. tankönyv a
Gilgames eposz vízözön-elbeszélését pedig egyenesen a
Biblián belül tanítja. A két történet összehasonlítása
után megállapítja: "A Bibliában közölt szöveg a
mezopotámiai mítoszokon alapszik, a fordított átvétel
lehetetlen." E megállapítás is arra az előfeltevésre
épül, hogy mindenképpen átvételről lehet csak szó, de a
bizonyítással adós marad. Mi lenne, ha visszafogottabban
"közös motívumkincsről" vagy "párhuzamosságokról"
beszélnénk?

A III. tankönyv "A Biblia nem mítosz" fejezete első
pillantásra sokat ígérőnek látszik. Hamar kiderül azonban,
hogy mit ért a szerző a "nem mítosz"-on: a
többistenhívő "pogány" szemlélet kiiktatását a Biblia
szövegéből, minthogy "valamikor a zsidók is lehettek
többistenhívők, s joggal hihetjük, hogy a kezdetekről
szóló ősi héber elképzelések is olyanok voltak, mint a
környező népekéi". Ez a Rudolf Bultmann
"demitologizálás" koncepcióját visszhangzó fejezet
teljességgel felesleges egy 14 éves diákok számára szóló
irodalomtankönyvben. Nem is beszélve arról, hogy Bultmann e
teóriáját szakmai körökben sokkal többen utasítják el,
mint ahányan támogatják.

A legtöbb előítélet, félreértés és ostobaság azonban
Jézus alakjával kapcsolatban fordul elő a tankönyvi
szövegekben. A IV. tankönyv például ezt írja: "Jézus
megreformálta, új alapokra helyezte a zsidó vallást, új
vallást teremtett." Ehhez hasonló a II. tankönyv
megfogalmazása: "Jézus, aki tetőtől talpig modern ember és
erkölcsi lény volt, tanításaiban sajátos módon értelmezte,
nemegyszer átlépte a Törvény elavult parancsait." De a
legdöbbenetesebb példa a III. tankönyvből való: "Több
szerző, köztük jó néhány vallástanár megemlíti: Jézus
járt és tanult Indiában, és onnan tért vissza
szülőföldjére immár különleges ismeretekkel, köztük
csodatevő és betegségeket gyógyító képességekkel." A
teljes Bibliát (Ó- és Újszövetség) valamennyire is ismerő
ember számára elképesztő mondatok ezek! A szerzők bizonyára
sohasem olvasták Jézus mondatait Máté evangéliumában: "Ne
gondoljátok, hogy jöttem a törvényeknek vagy a prófétáknak
eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább,
hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a
föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska
el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik." Azokat a
"különleges ismereteket és képességeket" pedig, amelyek
révén emberek tízezrei gyógyultak meg és halottak támadtak
fel a halálból, Jézus nem indiai csodafakíroktól, hanem
Isten Szellemétől nyerte: ugyanattól a Szellemtől, aki már
az Ószövetségben is világraszóló csodákat cselekedett!
(Elolvasandó Mózes, Illés, Elizeus, Ezékiel
élettörténete.)

Különösen vigyázni kellene a szerzőknek arra, hogy
nyilvánvalóan felekezeti dogmákból eredő tévedéseket ne
kövessenek el a tankönyvek szövegében. Íme, egy kirívó
példa: "A Lukács-evangélium szerzője a hagyomány szerint
orvos volt, de úgy is emlegetik őt mint aki több Mária-képet
festett, alkotott." (III. tankönyv) A "hagyomány" itt
valójában Pál apostol egyik levele, amelyben utal Lu-kácsra,
a "szeretett orvosra", aki egy másik apostoli levél
alapján munkatársa lehetett. A Mária-képeket pingáló
Lukácsról szóló történet viszont késői, teljességgel
apokrif hagyomány, amellyel a katolikus egyház
Mária-kultuszát igyekeztek alátámasztani. Ugyancsak a
felekezeti dogmák világába tartozik – és a Biblia
kinyilatkoztatásával teljesen ellentétes – az V. tankönyv
azon megállapítása, amely szerint Gábriel főangyal (a
szövegben szereplő mókás "Gábor angyal" helyett) azért
nevezte Máriát "kegyelemmel elhalmozott"-nak, mert Mária
"mentes minden bűntől, még az eredeti bűntől is, vagyis
szeplőtelenül fogantatott". Az ilyen kijelentések nem
minősíthetők másként, mint az ideológiasemleges állami
oktatás elleni tudatos manipulációknak, amelyeknek
tankönyvekben semmiképpen sem szabadna helyet kapniuk.


A cikkben hivatkozott tankönyvek:



I. tankönyv – Gyémánt Csilla, Madácsy Piroska, Szigeti
Csaba, Tar Ibolya: Irodalom tizennégy éveseknek, a
hatosztályos középiskolák II. osztálya számára. A Biblia
cím? fejezetet (pp. 9–31.) Gyémánt Csilla és Madácsy
Piroska írta. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1995.



II. tankönyv – Boda Edit, Forgács Anna, Osztovits Szabolcs:
Irodalom I. Szövegek, képek, információk. A világbanki
képzési program irodalomkönyve. A Könyvek könyve, a Biblia
cím? fejezet (pp. 59–102.) Boda Edit munkája. Nemzeti
Tankönyvkiadó, Bp., 1996.



III. tankönyv – Pleskó Ilona, Somi Éva, Irodalmi
feladatgyűjtemény a középiskolák

I. osztálya számára. A kezdetektől a XVIII. századig. A
Biblia cím? fejezetet (pp. 10–22.) Pleskó Ilona írta.
Mozaik Oktatási Stúdió, Szeged, 1995.



IV. tankönyv – Fábián Márton: Világirodalom
középiskolásoknak. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1995, pp.
45–49. n.



V. tankkönyv – Mohácsy Károly: Irodalom I.
Szakközépiskolák I. osztálya számára. Tankönyvkiadó, Bp.,
1989, 1992.

Olvasson tovább: