Kereső toggle

Egy hét a kurd felkelők főhadiszállásán

Házasság majd a győzelem után

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása



A kurdisztáni hegyek között. A harcosok kedvence a
sünhús
Fotó: Sygma

A Közel-Kelet kellős közepén, Törökország, Irán, Irak
és Szíria találkozásánál, a kurdisztáni hegyekben egy
fegyelmezett, állig felfegyverzett, 15 ezer fős gerillasereg
harcol évtizedek óta. A Kommerszant cím? orosz lap riportere
eljutott a kurd felkelők titkos főhadiszállására, ahol
váratlan élményekben volt része.

Már napok óta egy közel-keleti városban várakoztunk az
indulásra. Egyszer csak megérkezett értünk egy fedett furgon,
és kezdetét vette nem mindennapi utazásunk a kurd felkelők
tartományában. Többórás zötykölődés után a távolban
hatalmas hegyvonulat sötét körvonalai tűntek fel. Hamarosan
megérkeztünk első szálláshelyünkre, ahol a házigazdák
nagy vendégszeretettel és észrevehető tisztelettel fogadtak
bennünket. Másnap már furgon nélkül, gyalog folytattuk
utunkat. Eleinte egy hegyi ösvényen haladtunk, majd az is
eltűnt, és a sziklákon kellett tovább kapaszkodnunk. A
sziklamászás közben értettem meg a hagyományos kurd
népviselet egyik fontos darabjának, a húsz méter hosszú,
derékra csavart sálnak a jelentőségét. Míg én nagy
nehézségek árán a függőleges sziklafalakat kerülgettem,
addig társaim sáljukat mászókötélként használva, játszva
tornászták fel magukat a szédítő csúcsokra, ahol aztán
türelmesen üldögélve bevártak.

Kezdtünk elfáradni. Egy idő után vettem a bátorságot, és
megkérdeztem, hogy messze vagyunk-e még a határtól? "Már
messze" – hangzott a válasz. Hamarosan észrevettem, hogy
nem vagyunk egyedül. Hirtelen egy ember sötét sziluettje tűnt
fel előttünk. Amolyan igazi, hús-vér partizán volt, az
elmaradhatatlan Kalasnyikovval a vállán. A férfi – miközben
sűrűn mutogatott a távoli hegyek felé – rövid
helyzetjelentést adott kísérőinknek kurd nyelven. A kurd
felkelők ma is olyanok, mint ahogy a régi metszeteken
ábrázolták őket: igaz, a bajuszuk nincs már olyan kackiásra
kipödörve, és eltűnt a hagyományos görbe szablya is. A
nemzeti viseletnek számító bő gatyához sokzsebes
"túlélőmellényt" hordanak, amelyben a töltények,
gránátok és kések mellett könyveket hordanak magukkal. A
kurd gerillák tanult emberek: legtöbbjük elvégezte a
középiskolát, sőt többen az egyetem befejezése után
csatlakoztak a felkelőkhöz.



A gerillák mindenről készek lemondani. size="2">Fotó: Leonyid Gankin

A második nap végére megérkeztünk a törökországi
kurdok főhadiszállására. Egy sziklabarlangban találtuk
magunkat, a padló cementezett, a falak zöldre festve. Itt
kapott helyet a vezérkar, a raktárak, a kórház, továbbá egy
fegyverműhely is, kisebb esztergapadokkal. Az áramot saját
generátor szolgáltatja, és a bejárat közelében egy
ultramodern műholdvevő van felszerelve. A partizánok főleg a
Brüsszelből sugárzott kurd emigráns tévéadást nézik.
Nekem úgy tűnt, hogy a felkelőket a háborún és a politikán
kívül nemigen érdekli más. Igaz, mikor valaki véletlenül
átkapcsolt a természetfilmeket sugárzó csatornára, a
közönség a hatalmas hegyek láttán elismerően morajlott fel.
A sünökről szóló film is nagy élénkséget váltott ki
közöttük; mint kiderült, ez a harcosok egyik csemegéje a
hegyekben: "Olyan a húsuk, mint a madaraké" –
magyarázták. Szerencsére délben más menüt tálaltak fel:
báránysültet kaptunk rizzsel. Amikor rá akartam gyújtani,
minden esetben külön engedélyt kellett kérnem a
parancsnoktól, Botan Saanduntól, aki tejfölszőke hajával
inkább egy svédre, mintsem kurdra emlékeztetett. "Mi nem
cigarettázunk – magyarázta. – Először is a füst könnyen
elárulhat minket, másodszor: ennyi embert nehéz lenne ellátni
dohánnyal, harmadszor pedig – és ez a legfontosabb –, a
cigaretta a függőség és a gyengeség kifejezője." A
partizánok készen állnak arra, hogy lemondjanak mindenről,
ami akadályozhatja őket a harcban. Nemcsak a dohányzást
utasítják el: nem fogyasztanak alkoholt, és az intim
kapcsolatokat sem nézik jó szemmel, annak ellenére, hogy sok
nő van közöttük. Alapelvük szerint: "Házasság – majd a
győzelem után".

A kurdok nincsenek híján a fegyvereknek és a muníciónak.
Ezekért utazni sem kell, a hegyi ösvényeket jól ismerő
kereskedők bármelyik "tűzfészekbe" elhozzák a rendelt
árut. A pénz nem számít: a legtöbb támogatás az emigráns
kurdoktól érkezik a kurdisztáni hegycsúcsok közé. Csak
Németországban félmillió kurd várja, hogy a hontalanság
évszázadai után egyszer talán saját hazájukba
költözhetnek. Addig is a fegyver, a pénz és a harcosok – a
közel-keleti tradíciók szerint – szabadon áramlanak az
országhatá-

rokon keresztül.

(Forrás: Kommerszant Vlaszty, 1998. február)

A kurdok ősidők óta élnek a Törökország, Irak,
Irán és Szíria által közrefogott hegyvidéken. A 40 milliós
nép még soha nem rendelkezett önálló állammal. Mind a négy
"anyaország" üldözi a saját területén elő kurdokat,
ám szívesen támogatja a másik fél kurdjait. A négyek
egységesen elutasítják az önálló kurd állam gondolatát,
jóllehet a kurdok egyre befolyásosabb tényezőként lépnek
fel a világpolitika színterén. Már van hadseregük és
zászlójuk, Brüsszelben pedig emigráns kurd parlament
működik, ahova a kurd diaszpóra küld képviselőket. Még
adót is fizetnek, ezek az összegek elsősorban a harci
alapítványokba gyűlnek. Mivel jól tudják, hogy a meglévő
határokat nem tudják átrajzolni, így a kurdok rövid távon a
négy ország keretein belül törekednek autonómiára.
Mindegyik érdekelt állam tisztában van azzal, hogy sokat
nyerhet az, akinek a közvetítésével létrejön majd a béke.
A tervek szerint a törökországi kurdok területén fog
áthaladni nyugati irányba a kaszpi olajvezeték, amely
Belső-Ázsiát köti majd össze a Nyugattal. Úgy tartják: a
régió hamarosan a "második Perzsa-öböl" szerepét
töltheti be. A nagyhatalmak közül Európa és az Egyesült
Államok már aktívan bekapcsolódott a politikai
alkudozásokba, míg Oroszország egyelőre kivár a döntéssel.
1997 decemberében az EU demonstratív gesztussal az uniós
tagságra várakozók között az utolsó helyre állította
Törökországot a kurdokkal szembeni erőszakos akciói miatt.
Az Egyesült Államok erre nyomban felajánlotta támogatását
Törökországnak az amerikaiak által a világ legnagyobb
terrorista szervezetének tartott Kurd Munkapárttal szembeni
harcához. Oroszország két lehetőség között vívódik:
egyrészt hasznos lehet számára az összefogás a kurd
ellenállással a NATO-tag Törökországgal szemben. A kurdok
megakadályozhatják az Oroszországot megkerülő új
olajvezeték kiépülését is. Másrészt sokan úgy vélik: nem
érdemes a kurdok miatt kiélezni a dinamikusan fejlődő
törökökhöz való viszonyt, akik Oroszország legjelentősebb
kereskedelmi partnerei a térségben. - Laudancsek Katalin -

Olvasson tovább: