Kereső toggle

Megszólalnak a kövek

A Biblia és a tények

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mi a történelem? A történészek által koronként újra
meg újra felvetett kérdésre mindeddig nem született
egységes, mindenki számára megnyugtató válasz. Pedig e
kérdés nagyon is tisztázandó, hiszen ha a Biblia
"történeti hitelességét" akarja valaki megkérdőjelezni,
feltétlenül tisztában kell lennie azzal, mit ért
"hiteles" történelem alatt.



De Vaux, Josef Milik és Lunkester Harding professzorok a négyes
számú qumráni barlang feltárásánál. Történelmet
találtak

Úgy tűnik, hogy a szűkebb pátriánkban oktató és kutató
történészek jelentős része még nem jutott túl azon a XIX.
században gyökerező és a "dialektikus és történelmi
materializmus" által is favorizált nézőponton, amely
szerint a történelem nem más, mint az úgynevezett
"történelmi tények" (az emberi civilizáció termelte
írásos és tárgyi "források") összessége. A
történész feladata csak annyi – vallotta a múlt század
legtekintélyesebb historikusa, Leopold Ranke –, hogy
"egyszerűen megmutassa, hogyan is történtek a dolgok".
Ranke után történésznemzedékek hosszú sora indult csatába
a szinte mágikus erővel felruházott "Wie es eigentlich
gewesen?!" (Hogyan is történt valójában?!) kiáltással az
ajkán – abban a reményben, hogy megtalálta a bölcsek
kövét. A pozitivisták, akik szerették volna a
történelemtudományt a természettudományok rangjára emelni,
befolyásuk teljes súlyával támogatták a tények kultuszát.
"Először gyűjtsd össze a tényeket – mondták –, s
azután vond le belőlük saját következtetéseidet." Ebből
a felfogásból alakult ki a nagy liberális újságíró, C. P.
Scott kedvenc mondása: "A tény szent, a vélemény szabad."
Bár Scott mondása jól hangzik, manapság már minden
újságíró tudja, hogy a vélemény leginkább a megfelelő
tények kiválogatása és elrendezése révén befolyásolható.



A történelem üres lapjai



A tények – a közmondással ellentétben – nem beszélnek
önmagukért. Valakinek meg kell szólaltatnia őket; sőt
valakinek azt is el kell döntenie, melyik tény jusson szóhoz,
milyen sorrendben és milyen összefüggésben. Ráadásul a
történelmi tények – minél régebbiek, annál inkább –
már önmagukban is valamilyen kiválasztódási folyamat,
szelekció vagy puszta véletlen folytán maradtak fenn. A
Bibliában leírt eseményekkel egykorú keleti és nyugati
ókori történelem krónikája hemzseg az üres lapoktól. Ennek
legfőbb oka a források egyoldalúsága, esetlegessége, illetve
esetenkénti teljes hiánya. Még a görög-római antikvitás
megismeréséhez legfőbb forrásul szolgáló
történetíróknak is csak elenyészően kevés műve maradt
ránk teljes egészében, és ezeknek legrégibb kéziratai is
sokszor több száz évvel a szerzők halála után keletkeztek.
Vegyünk egy konkrét példát. Az Augustus kori Livius római
történetíró (i. e. 59–i. sz. 17) megírta Róma
őstörténetét, vagyis hozzá képest 700 évvel korábban
történt eseményekről számolt be művében. Livius
legkorábbi kézirata azonban csak a XI. századból maradt
ránk, tehát az általa megírt események és a fennmaradt
"forrás" között csaknem kétezer évnyi szakadék tátong!
Ennek ellenére Róma őstörténetét mindmáig Livius
beszámolója alapján tanítjuk az általános iskoláktól az
egyetemekig.



A leghitelesebb ókori könyvek



De nézzük ezek után, hogyan is állunk a Bibliával mint
történeti forrással. Először is egy nyilvánvaló tényt
kell leszögeznünk: a Biblia egyes könyvei között időben és
térben is jelentős távolság húzódik, Mózes és János
apostol működése között körülbelül másfél ezer év telt
el; a keletkezés két térbeli végpontját pedig az Eufrátesz,
illetve a Tiberis partján fekvő világvárosok: Babilon és
Róma jelentik. Ennek ellenére e hatvanhat könyvből álló
gyűjtemény méltán nyerheti el a "leghitelesebb ókori
könyv" megtisztelő címet. Az Ószövetség héber
szövegének legrégibb kéziratai, a nevezetes qumráni
tekercsek felfedezése (1947) óta már az i. e. II. századból
is rendelkezésünkre állnak, amellyel alig több mint 200 évre
csökkent az ószövetségi kánon utolsó könyvének
keletkezése és a legkorábbi kéziratos források között
húzódó időbeli távolság. Qumránban egy kivételével
valamennyi ószövetségi könyv kéziratát megtalálták, s
talán az sem véletlen, hogy az első tekercs, amelyet sikerült
szinte teljes épségében kibontani, éppen Ézsaiás (Jesaja)
könyvét tartalmazta, annak teljes szövegével: az első
verstől az utolsóig. A holt-tengeri tekercsek tehát
alátámasztották az Ószövetség mai napig is használt héber
szövegének egységét és hitelességét, mivel azokkal
gyakorlatilag szó szerinti egyezést mutattak!

De nem áll rosszabbul a helyzet az Újszövetség könyveivel
sem. A bibliakritika "nagy századának" kellős közepén,
1840-ben egy fiatal tudóst, Konstantin Tischen-dorfot nevezték
ki a lipcsei egyetem professzorává, aki – kortársai
véleményével szemben – meg volt győződve az Újszövetség
könyveinek hitelességéről. Tischendorf azt tűzte ki élete
legfőbb céljául, hogy megtalálja a legrégebbi létező
újszövetségi kéziratot, amellyel igazolni lehetne, hogy annak
szövege az apostolok korától kezdve napjainkig lényeges
változtatások nélkül maradt fenn. Ezért a Közel-Keletre
utazott, hogy kolostorok és templomok könyvtáraiban ősi
kéziratok után kutasson. Végül a Sínai-félszigeten épült
Alexandriai Szent Katalin kolostorban bukkant rá a keresett
kódexre: a szemétkosárból halászta elő, éppen azelőtt,
hogy a szerzetesek mint értéktelen ócska holmit elégették
volna. Az i. sz. IV. században íródott csaknem teljes
Újszövetség azóta Codex Sinaiticus (Sínai Kódex) néven
vonult be a tudomány történetébe. Az új felfedezés az
apostolok halála és az első kéziratok közötti űrt szintén
körülbelül 200 évre csökkentette. Ezután következett az a
korszak, amikor Egyiptom homokjából ezerszámra kerültek elő
görög nyelv? papiruszok, köztük olyanok is, amelyekre
bibliai szövegeket írtak. Ezek közül a legrégebbi
újszövetségi kézirat a manchesteri John Rylands könyvtárban
őrzött kicsiny papiruszdarabka, amelyre János evangéliuma 18.
fejezetének néhány versét írták az i. sz. 120-130 körüli
időkben, vagyis az apostol halálát követő egy emberöltőn
belül! Ma is ez a legkorábbi ismert újszövetségi
kézirattöredék – ráadásul éppen abból az evangéliumból
származik, amelynek hitelességét a legtöbben vonták
kétségbe.



A Biblia nem mítosz



A Biblia könyveinek lejegyzői tudatosan törekedtek az általuk
hallott, látott vagy átélt események precíz rögzítésére.
A bibliai könyvek nem vallásos iratokként vagy mítoszokként
születtek: eredeti szándékuk szerint történetírói
igénnyel és jogi értelemben vett írásos
tanúvallomásokként jegyezték le őket. Történeti
forrásértékük – még akkor is, ha megfosztjuk nyilvánvaló
szellemi eredetüktől és mondanivalójuktól – semmivel sem
kisebb, mint bármely fennmaradt ókori történetíróé! Erre
ma már számos olyan külső bizonyíték is szolgál, amellyel
még Hérodotosz és Livius sem dicsekedhet.

"Az elmúlt században Palesztinában és a környező
országokban folyó régészeti kutatások teljességgel
átformálták a Biblia történelmi és irodalmi hátterére
vonatkozó ismereteinket. A Biblia többé nem tűnik a múlt
valamiféle magányos emlékművének, olyan jelenségnek,
amelynek semmi köze ahhoz a környezethez, amelyben
megszületett. A Bibliával szemben a XVIII. és XIX. század
jelentős tudósai által megfogalmazott szkepticizmus egyre
inkább hitelét veszti. Egyik felfedezés a másik után
eredményezte, hogy egyre nőtt a Biblia mint történeti forrás
értékének elismertsége" – fogalmazott a bibliai
régészet egyik legnagyobb tudósa, William Foxwell Albright
századunk harmincas éveiben. A bibliai régészet által azóta
is folyamatosan napvilágra hozott leletek között bőséggel
akadnak a kinyilatkoztatást tényszerűen alátámasztó
források is. Terjedelmi korlátok miatt ehelyütt még arra sem
vállalkozhatunk, hogy akár csak az utóbbi két-három évtized
legjelentősebb felfedezéseit ismertessük, de e felfedezések
horderejének érzékeltetésére talán egy-két kiragadott
példa is elegendő lesz.



A kövek is megszólalnak



Bálámról, a Mózes korában élt közel-keleti látnokról
manapság legtöbbeknek csak a közmondásossá vált szamár jut
eszébe. Az izraeli régészeknek is óriási megdöbbenést
okozott, amikor 1967-ben Deir Allában megtalálták "a
megnyílt szem?" Bálámnak valamikor az i. e. VIII.
században kőlapokra írt próféciáját, amelynek
szóhasználata több ponton is megegyezett a Biblia róla
szóló történeteinek frazeológiájával. Íme a bizonyíték,
hogy – nyilván nem zsidó környezetben – "szent
szövegként" hagyományozták tovább a híres jós szavait.
Nahman Avigad, az izraeli egyetem régészprofesszora a hetvenes
évek végén bukkant rá Jeruzsálemben több tucat, az első
Szentély lerombolása idején (i. e. 586) elrejtett pecsétre.
Ezeken több, a Bibliában is szereplő név volt olvasható,
köztük Jeremiás írnokáé, Báruké is. De ugyanúgy
találhatunk adatokat a bibliai tényekre, eseményekre
vonatkozóan a közel-keleti levéltárakban megőrzött
szövegekben is. Babilonban a királyi udvar számadásai
között előkerült négy ékírásos agyagtáblácska, melyeken
a fogságba hurcolt Jehójakin júdeai király és fiai neve is
szerepelt, mint akiknek élelmiszert osztottak ki. Az asszír
birodalom számos feliratos forrása beszél a királyok korában
történt eseményekről. Az Eszter könyvében szereplő
Márdokeus (Mordecháj) neve pedig Mar-du-uk-ka alakban egy
Berlinben őrzött perzsa agyagtáblán őrződött meg – és
szinte vég nélkül idézhetnénk a különféle forrásokat és
bizonyítékokat. Az Újszövetséggel kapcsolatban is számos
hitelesítő forrás került napvilágra a régészet
jóvoltából. 1961-ben olasz archeológusok Caesareában, a
régi tartományi fővárosban megtalálták Pontius Pilátusnak,
a Jézus-per egyik főszereplőjének építési feliratát. De a
Jeruzsálem környéki sziklasírok is sok meglepetést
tartogattak a kutatók számára. E. L. Sukenik professzor, az
izraeli régészet egyik úttörője egy sziklafalba vágott I.
századi sírboltban megtalálta a kürénéi Alexander családi
temetkezőhelyét, ahová ő maga, továbbá két gyermeke: Sára
és Alexander volt eltemetve. Minden bizonnyal ő lehetett az,
akiről Márk evangéliumában olvashatunk: "És
kényszerítének egy mellettök elmenőt, bizonyos cirénei
(kürénéi) Simont, aki a mezőről jő vala, Alekszándernek
és Rufusnak az atyját, hogy vigye az ő keresztjét."
1990-ben ugyanezen a környéken véletlenül bukkantak rá egy
beomló sírboltban Kajafás főpap családi sírboltjára, ahol
egy csontládikában megtalálták földi maradványait.

"A tény szent, a vélemény szabad" – idéztük cikkünk
bevezetőjében az újságírás talán legismertebb szlogenjét.
A Bibliával kapcsolatban nálunk azonban mindeddig sokszor épp
az ellenkezője volt tapasztalható: a vélemények szentek, a
tények pedig szabadon elhallgathatók.

Olvasson tovább: