Kereső toggle

Megmenthető-e a magyar család?

Németh Sándor írása

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A család értékeinek védelme és megújítása várhatóan olyan témája lesz a választási kampánynak, amely joggal kelti fel a társadalom érdeklődését.

A kilencvenes években különösen a fiatalok körében a rendezett polgári család iránti vágy megerősödött, annak ellenére, hogy a közismerten egyik legbonyolultabb problémának, a család válságának megoldását a rendszerváltás után sem tudta elvégezni a magyar társadalom. Sőt, ahhoz hozzákezdeni sem volt képes. A család társadalmi szerepével, céljaival kapcsolatos magyar politikai elképzelések számos szempontot figyelmen kívül hagynak, többnyire gazdasági jellegű intézkedésektől várják a javulást. A család válsága és megújításának feladata a gazdaságilag is erős nyugati világnak szintén egyik akut kérdése, ami azt jelzi, hogy a család felbomlásának szinte már hagyományos okai mellé újak is társultak, amelyeket idehaza is figyelembe kell venni a család intézményének megmentését célzó politikai program elkészítésekor. A jelenlegi kormány politikáját valóban nem lehet családbarátnak nevezni, az alacsony jövedelmek, a magas adóterhek, a közüzemi díjak hatalmas nyomás és feszültség alá helyezik a magyar családokat, ami számos esetben váláshoz vezető személyes konfliktusokat gerjeszt a házastársak között. Ez a folyamat azonban régi keletű, az elmúlt három évtizedben a gazdasági okok jelentős szerepet játszottak a válások növekedésében, valamint abban, hogy a család alapjául szolgáló házasságkötések száma ez idő alatt a felére csökkent. A szociális-liberális kormány azt hangoztatja, hogy a tartós gazdasági növekedés számára megteremtette a feltételeket, ami a jövőben a családok helyzetének javulásához is vezethet. A magyar család megmentése, megújítása azonban komplex feladat, melyben a gazdasági mellett számos más, etikai, emberi, kulturális szempont is jelentős szerepet játszik. A demokráciában a politikától a család működéséhez szükséges gazdasági környezet megteremtését várhatja el a társadalom. A család megújulásában azonban a polgároknak, egyházaknak és a civil szféra más társadalmi szervezeteinek kell a fő szerepet betölteniük. Az állam nem írhat elő családi modellt, életstílust a polgárok számára, az állami beavatkozás a család krízisét mélyítette el mind ez idáig.

Állami családok

A tradicionális típusú családot először is az ipari forradalom rázta meg, amely radikális változást hozott a hagyományos női és férfi szerepekben. Az otthon és a munkahely különvált egymástól, a férjet a munkahely és a munkaidő elválasztotta feleségétől és családjától, melynek következtében a férfi szerepköre jelentősen módosult. Főleg a család megélhetését biztosító jövedelem megszerzése lett a fő feladata. Az otthon vezetését, ellátását és védelmét a családi ház falai közé szorult feleség vette kezébe. A férj és a feleség közötti munkaközösség megszűnése kölcsönösen elidegenítette a házastársakat egymástól, ami először nem annyira a válásokban, mint inkább frusztráltságban, depresszióban és egyéb családi konfliktusban mutatkozott meg. A férjek energiájának és idejének java részét a munkafeladatok elvégzése kötötte le, mert csak így tudták a megélhetést biztosítani a lecsúszással szemben a családjuknak. Különösen azoknak a középosztályhoz tartozó férjeknek jelentett ez szinte kötelező feladatot, akik a családtagok ellátásának magasabb színvonalára koncentráltak. Ez is szerepet játszott abban, hogy a születési arány a középosztályban jóval kisebb lett, mint a szegényebb rétegekben.
A Horthy-éra idején a politikai elitben komoly aggodalmat váltott ki a népesség ilyen alakulása. Igyekeztek a középparasztságot, a középosztályt több gyermek vállalására ösztönözni, míg a szegényebb társadalmi réteg szaporulatát viszszafogni. Horthy Miklós szerint a magyarság szaporodása "nem halad a kívánatos irányba". A magyar családdal kapcsolatos koncepciójának központi eleme a középosztálybeli családok szaporodásának ösztönzése, amely által a magyarság jövőjét, a kisebbségekkel és az úgynevezett ellenséges szomszédokkal szembeni számbeli és kultúrfölényét biztosítani lehet. Az állami beavatkozás célja Horthy szerint az, hogy "egyrészt meg kell teremtenünk az egészséges fajszaporodás feltételeit, másrészt a faj színvonalának emelése szempontjából nem kívánatos elemek, úgy mint a betegek, bűnözők, a szellemileg gyengék, munkakerülők stb. szaporodását közérdekből lehetőleg csökkenteni kell" (Horthy levéltervezete Gömbös Gyulához). A keresztény-nemzeti jellegű állam a családot megfosztotta autonómiájától, s alárendelte egy sajátos nemzeti ideológiának. Amíg a horthysta családmodell pozitívan diszkriminálta a magyar középosztályt, addig kirekesztő jellegű volt a társadalom alacsonyabb rétegeit képviselő családokkal szemben.
Adolf Hitler még ennél is ridegebb és kirekesztőbb jellegű koncepciót alakított ki a családról. A Führer számos intézkedéssel igyekezett elérni, hogy a fajtiszta német nők minél több gyermeket szüljenek a birodalomnak. A nők szakmai képzését erőteljesen korlátozta, hogy az otthont irányítsák, az energiáikat a gyermekszülésre és a nevelésre fordíthassák, és a német férfi testével, lelkével, szellemével törődhessenek. A külön utakon járó agglegényekre és az egyedülálló nőkre súlyos adókat róttak ki, míg a házaspárok minden gyermek után különböző fizetési kedvezményben részesültek. A prostitúció, a pornográfia és a homoszexualitás a köznép számára tilos volt, ezek csupán egyes pártfunkcionáriusok és az SS privilégiuma lehetett. A náci ideológia szerint a házasság maga nem lehet életcél, hanem magasabb társadalmi érdekeket kell szolgálnia: a faj fenntartását. Ez lehet egyedüli feladata (William L. Shirer: a Harmadik Birodalom születése és bukása). A német magasrendű társadalmi érdekeket Adolf Hitlernek a világ fölötti uralom megszerzésére irányuló törekvései képezték. A Vezér rögeszméinek megvalósítása érdekében fosztották meg a német lányokat a továbbtanulás lehetőségétől, emberi méltóságuktól és szabadságjogaiktól, hogy a birodalom számára minél több halálra szánt ágyútöltögetőt szüljenek. A német család a náci hatalom egyik kiszolgáló alegységének számított, melyben nem volt helye a szerelemnek, az intim, emberi, a házasságokat összekapcsoló közös érzéseknek. Ugyanakkor más etnikumokhoz tartozó családok tönkretétele és kiirtása a náci program egyik legfontosabb része volt. Így kívánták biztosítani a magasabb rendű német családok számára az "élettér"-t.
Ebben az állami vezetésű családmodellben gondolkodott az államszocializmus is, amely még inkább elmélyítette a család válságát. A sztalinista-kommunista (permanens) forradalmi mozgalmak útjában álltak az előző politikai rendszer által megnyomorított családok, melyek az ideológiai hadviselés céltáblájává lettek. Az ötvenes években a családot – mint feudális-burzsoá képződményt – a maradiság, a kispolgáriság, az önzés, az antiszociális magatartás szimbólumaként állították be, ahol a legmagasabb rendű társadalomnak, a szocializmusnak ellenségei lapulnak. Hősies tettnek számított, ha valaki párt- és népellenes családtagjait feljelentette az illetékes hatóságoknak. A pártállam is kategóriákat állított fel a magyar családokkal szemben aszerint, hogy a családok alávetik-e magukat a szocialista nevelés céljainak, vagy közömbösek, illetve ellenségesek-e azzal szemben. A szocialista társadalom eszményét elfogadó családok előtt nyílt meg az ajtó a társadalmi felemelkedés számára. A női foglalkoztatottság általános jellegűvé vált ez időben, melynek következtében már a feleségeket is a munkahely és a munkaidő elidegenítette a férjtől és az otthontól. A nők helyzete ezzel sokkal rosszabb lett, mivel nemcsak a munkahelyükön kellett helytállniuk, hanem a család ellátásának gondját is viselték, s így a feleségek többet dolgoztak, mint a férfiak.
A gyermekek nevelése, tanítása állami feladat lett (bölcsődék, óvodák stb.), melynek sikere érdekében a szülőknek "az intézményes nevelés (állami nevelés) céljainak alávetve" szorosan együtt kellett működniük az iskolával, hogy gyermekeikből szocialista állampolgár válhasson. A pártállam társadalmi környezete teljes mértékben családellenes volt. Az állam minden önálló feladatkörüktől megfosztotta a szülőket, s lényegében véve csupán látszat családok működhettek. A szülőknek idejük és energiájuk nagy részét a szocializmus építésébe kellett beleölniük. Így saját gyermekeik nevelésére, tanítására és különösen személyes, szeretetteljes családi közösség építésére alig maradt idejük, energiájuk és pénzük. A pártállami családok tagjai kifelé forduló egyének voltak, a vérségi köteléken kívül szinte alig maradt az életükben közös találkozási pont. A "szocialista család" eredménye közismert: széttört házasságok, fizikailag, lelkileg súlyosan sérült, anyagilag kifosztott egyének, szegény társadalom lett.

Rendszerváltás szexforradalommal

Pozitív fordulatot a rendszerváltás sem hozott a magyar családok helyzetében. A szülőknek főleg anyagi kényszertől hajtva szinte szó szerint napestig kell dolgozniuk, ha olyan szerencsések, hogy van munkahelyük. Az állam számos nevelési feladatot visszaadott a családnak. A szülők jelentős része azonban nem tud mit kezdeni ezzel, mert a változás egyrészt felkészületlenül érte, másrészt a gyermekek taníttatásához egyre több pénzre van szükség. Ennél jóval alapvetőbb gondok is emésztik a magyar családok jelentős részét: képtelenek szert tenni annyi jövedelemre, amennyi a létezésükhöz szükséges javak megszerzéséhez elegendő. A családok reális helyzetét megvilágító statisztikai adatok szerint az emberek pesszimistán ítélik meg a jövőjüket, az élethez való esélyeiket.
A tavalyi évet leszámítva, az elmúlt években – különösen 1995-ben – jelentősen csökkent a reálkereset. A Bokros-csomag bevezetésének évében 12,2 százalékkal romlott. Halvány reménységre ad okot az 1997-es év 5 százalékos emelkedése. 1970 óta Magyarországon mintegy felére csökkent a házasságkötések száma (1970-ben 96 ezer 612, míg 1996-ban 48 ezer 930 házasságot kötöttek). A születések száma is folyamatos csökkenést mutat. 1970-ben 151 ezer 819 volt az újszülöttek száma, míg 1996-ban csupán 105 ezer 272. A jelenlegi kormány gazdaságpolitikája a gazdasági stabilizációban elért eredményei dacára sem tudott eddig javulást hozni sem egyéni, sem családi szinten a polgárok számára.
A hatvanas években a nyugati világban egy újabb családromboló mozgalom bontakozott ki, a szexforradalom. Megjelentek az alternatív életmódok apostolai, akik szerint azok az értékek, amelyek évszázado-kon át a tradicionális típusú családokban jelen voltak, megvalósíthatóak új típusú családokban is. A család fogalmának határai kitolódtak, és különböző együttélési variációkat (is) tartalmaznak. Azóta a család, amely hagyományosan házasságra, gyermekszülésre vagy örökbefogadásra épült, nehezen definiálható tartalma homályos és képlékeny. Az alternatív családban a kölcsönös gondoskodás, együttélés is mentes a tartós hűségtől, a felelősségvállalástól. Ez a cseppfolyós család addig áll fenn, amíg szoros érzelmi összetartozás köti össze a feleket. A változásra nyitottak, mert az egyén boldogulása, szabadsága fontosabb a tartós házassági elkötelezettségnél és a család építésénél. Sőt, ezeket egyszerűen az önmegvalósítás útjában álló, avítt akadályként látják. A fiatal, mai tizen- és huszonéves nemzedéknek ettől az alternatív családmodelltől kezd undora lenni. A fiatalok, a szó szoros értelmében, saját bőrükön tapasztalhatták meg az alkalmi kapcsolatokból, felelőtlen szerepekből, mulandó szeretetből, a normális és aberrált életvitelek közötti átjárhatóságból fakadó súlyos lelki, személyiségi sérüléseket és zavarokat, az erkölcsi leépülést és a gazdasági lecsúszást.
A szexuális forradalom úgynevezett vívmányai először a hetvenes és a nyolcvanas években állami ellenőrzés mellett gyűrűztek be bizonyos társadalmi csoportokba. A rendszerváltás után és különösen a kereskedelmi televíziózás megjelenésétől – azaz az elmúlt év őszétől – terjed egyre nagyobb mértékben hazánkban. Az alternatív családmodellt propagálja a média. A különféle csatornák harmadosztályú filmjeiben, sorozataiban a hagyományos családnak elvétve jut pozitív szerep. Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy ez a magyar családokban még meglévő értékeket is lerombolja.
A család szétesése és a romló közbiztonság, illetve a közbiztonság hiánya között nyilvánvaló összefüggések állnak fenn. A szakemberek szerint az utóbbi években nőtt a családon belüli bűncselekmények száma. Magyarországon több mint 400 ezer olyan csonka család van, amelyben egy szülő neveli a gyermekét. Ezek a családok sokkal inkább ki vannak szolgáltatva a lecsúszás és az elszegényedés veszélyének, mint a két szülővel rendelkező családok. Az elvált szülők gyermekei lelki és szexuális területen is sérülékenyebbek. Hajlamosabbak a deviáns magatartásokra, mint a teljes családban élő társaik. Közismert, hogy a szülők gyakorolnak legnagyobb befolyást a gyermekek vallási, erkölcsi, politikai értékrendjének kialakulására. Sőt, a gyermekek a szülőktől tanulják meg a párthoz és az egyházhoz való kötődést is. A családi szocializáció azonban nagyon is ellentmondásosan, zavarosan működik Magyarországon. A szülők jelentős része nem képes gyermekeinek átadni az új körülményeknek megfelelő demokratikus normákat, életszemléletet, erkölcsi, vallási értékrendet. Ezért a szülői ráhatásnál a kortársak, a média nagyobb befolyást gyakorol a gyermekek személyiségének alakulására.
A magyar jobboldali pártok családpolitikájában szerepet játszhat szavazóbázisuk és társadalmi támogatottságuk kiépítésének szándéka is.

"Csak semmi romlottság"

Fontos, hogy a nyugati baloldali, liberális pártokhoz hasonlóan a magyar szocialista-liberális politikai erők is újragondolják a család társadalmi szerepét és jelentőségét, megfelelő politikai programot, intézkedési tervet dolgozzanak ki a magyar család megmentése érdekében. Így elkerülhető lenne e fontos terület egyoldalú kisajátítása, valamint megakadályozható lenne, hogy a családok újra sajátos jobboldali, nemzeti ideológiának és hatalmi érdekeknek legyenek alárendelve. Senkinek nem használ, ha bizonyos politikai szereplők a magyar család válságát kampányfogás eszközéül használják fel. Valóságos, hihető megoldások helyett csupán populista szlogeneket, felelőtlen ígéreteket hangoztatnak. A legtöbb jobboldali magyar politikus illúziókat táplál, amikor azt gondolja, hogy a családok válságának erkölcsi és szellemi részét a valláserkölcs, illetve bizonyos felekezetekhez való kötődés képes megoldani. Ezek a politikusok figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy az egyházakat az elmúlt évtizedekben, és napjainkban is folyamatosan, éppúgy sújtja az erkölcsi válság, mint a társadalom világi részét.
Az alternatív családmodellt, az abortuszt, a válást, az egyháztagok nagyobb része nem a hivatalos dogmák alapján, hanem világi szempontok szerint közelíti meg. George Barna, amerikai keresztény szociológus szerint "a válás nem válogatós". A népesség minden csoportjában azonos intenzitással rombol.
A legtöbb egyháztagnak, sőt a lelkészeknek, a papoknak a hite igen felületes, és csupán formálisan kötődik a keresztény alapigazságokhoz. A névleges keresztény világ tehetetlensége miatt emberek milliói lépnek ki a katolikus és protestáns gyülekezetekből a nyugati világban. A történelmi egyházaktól való elfordulás egyik oka az, hogy az egyház nem volt képes választ adni az emberek súlyos egzisztenciális kérdéseire, családi és gyermeknevelési problémáira.
II. János Pál pápát mindenütt örömmel fogadják a világon, de a családdal, a házasélettel, a születésszabályozással, válással, a papi szüzességgel kapcsolatos álláspontjával ellentétesen cselekszik saját egyházának nagy része is. A mai fiatal házasok számára, nehezen követhető Augustinus tanácsa, aki szerint "az embernek olyan ölelés után kell vágyódnia, melyben nincs semmi romlottság". Egy férj a felesége karjaiban a romlottságot – a nagy egyháztanító szerint – csak úgy tudja elkerülni, ha közben a születendő gyerekre koncentrál és a mennyország után vágyakozik.
Ez a természetellenes és a bibliai igazsággal is szembenálló valláserkölcsi szempont – nemzetközi vizsgálat alapján – gyakori válóok is, mivel a szexuális beteljesülés hiányát okozza a házastársakban, ami posztmodern világunkban gyakori ösztönzője a hűtlenségnek. Egyébként az USA-ban a vallásos hit értékeinek és gyakorlatának kiüresedése, illetve más vallási ellentétek a leggyakoribb válóokok között szerepelnek.
A felvázolt probléma is mutatja, hogy a politikusoknak, a hatalomnak a család védelmét nem szabad bizonyos valláserkölcsök alapján abszolút igazként a polgárok elé állítania, mivel ez szükségképpen a klasszikus emberi jogok korlátozását vonja maga után. A család értékét az egyének emberi, kulturális, erkölcsi, szellemi értékei képezik, akiknek szabad döntéseik alapján kell megválasztaniuk azt az együttélési formát, amely a hatályos jogszabályok és közfelfogás szerint a család kategóriájába tartozik.
A tisztán keresztény jellegű tradicionális típusú családmodell a mai magyar társadalomban kisebbségi életvitelnek számít, amit állami eszközökkel nem szabad a többségre kényszeríteni (Lukács László teológus professzor szerint a katolikus egyházat a magyar lakosság mintegy 10 százaléka támogatja csupán).
Teljesen indokolt, hogy a különböző felekezetek képviselői kritikusan ítélik meg a magyar család anyagi, erkölcsi állapotát. A hatalom bizonyos korlátozott gazdasági intézkedésekkel – csekély mértékben – képes enyhíteni a családok anyagi gondjait. A család emberi és erkölcsi-szellemi területén azonban csak akkor várható számottevő javulás, ha a magyar társadalom növekvő számban lát, ismer meg olyan egészséges, jól működő szeretet- és örömteli családokat, melyekben a házastársak kölcsönösen, őszintén szeretik egymást, minőségi időt töltenek el egymással, képesek problémáik megoldására, gyermekeikkel közösen törődnek és foglalkoznak.
Ezért viszont az egyházak különösen sokat tehetnek, de csak abban az esetben, ha a fiataloknak, szülőknek tartandó programjaik versenyképesek lesznek a médiával.

Olvasson tovább: