Kereső toggle

Szemle a pártok vallási konyháján

Fő-e új méreg?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

PÁSZTOR LÁSZLÓ

 



Milyen törvények születnek majd?
Fotó:
Somorjai László

A magyar társadalom vallásos csoportjai számára a
vallásszabadság érzékeny kérdés. Magyarország vallási
szempontból is plurális társadalom, ahol jelentős számban
élnek olyanok, akiket a vallásügyi kérdések egyáltalán nem
érdekelnek. Széles társadalmi réteget képez azoknak a
polgároknak a száma, akik a "maguk módján" vallásosak.
Az utóbbi kategóriába tartozók hitüket a privát életük
részének, magánügyüknek tartják. Ezért nem élvez
elsőbbséget pártkötődésükben a pártok valláspolitikai
programja. A vallás azonban belső sajátosságából fakadóan
alapvetően közösségi tevékenység is, ami szervezettséget,
közös vallásgyakorlatot, a vallásos meggyőződés
tanítását és hirdetését is magában foglalja.

A vallásnak szükségképpen intézményesülnie kell a konkrét
történelmi térben és időben. Ezért a különböző
felekezeteknek egyáltalán nem közömbös, hogy a pártok –
különösen a sikeres szereplésre esélyes politikai erők –
milyen egyházpolitikai programmal lépnek a választók elé.

Jogállamban elfogadott, hogy a felekezetek képviselői a
demokratikus politikai kultúrának megfelelően igyekeznek
tagjaikat befolyásolni, hogy híveik az egyházuk társadalmi
érdekeit figyelembe vevő politikai erőket részesítsék
támogatásukban. Ez a gyakorlat Magyarországon is kezd
kialakulni. A rendszerváltás utáni választások eddigi
tapasztalatai szerint a keresztény történelmi egyházak aktív
tagságának zöme a nemzeti-keresztény politikai erőket
támogatta. A nem keresztény egyházak, valamint a szabad- és
kisegyházak, továbbá a más vallási közösségek és a
felekezetekhez lazán kötődő állampolgárok többnyire a
szocialista, liberális pártokra adták voksaikat. Nincs nagy
valószínűsége annak, hogy a vallásos társadalmi csoportok
választási szokásai jelentős mértékben megváltoznának a
május választáson.

Nyitott kérdés azonban, hogy a katolikus választópolgárok
hogyan értékelik az MSZP teljesítményét a vatikáni
megállapodással kapcsolatban. A másik nagy kérdés, hogy a
történelmi egyházak gyakorló tagságának többsége
elhiszi-e a Fideszről, hogy hiteles nemzeti-keresztény
politikai erővé változott időközben, vagy a
fiataldemokraták színeváltozását csupán trükknek,
választási fogásnak ítélik.



Szocialista turmix



A nagyobbik kormányzópárt egyházpolitikáját ellentmondások
is jellemzik. A szocialisták sajátjukénak érzik a
Németh-kormány ideje alatt elfogadott, valóban demokratikus
vallási törvényt, amely a klasszikus szabadságelvek alapján:
az egyház és az állam szétválasztása, a különböző
egyházak törvény előtti egyenjogúsága és a vallások,
gyülekezetek szabad alapítása elvének figyelembevételével
készült. Az Antall-éra idején, amikor e törvényt heves
támadások érték, az ellenzékben levő MSZP-nek sikerült
elhitetnie magáról, hogy az etnikai, vallási kisebbségek
felé a legtoleránsabb párt. Kormányzati szerepben azonban ez
a kép módosult róluk: néhányszor igazolódott, hogy –
különösen a miniszterelnöknek és környezetének – nem
könyny? levetkőzni a kádárista megrögződöttséget. Főleg
koalíciós társának, az SZDSZ-nek köszönhető, hogy a
kormány egyházpolitikája az elmúlt években nem gerjesztett
jelentős társadalmi feszültségeket, harcot. Belföldön és
külföldön még egyaránt hihető maradt, hogy az MSZP
elfogadható módon tiszteletben tartja az emberi jogokat és a
vallási pluralizmust.

A vallásügyek önkényes kivétele a Művelődési és
Közoktatási Minisztérium hatásköréből, a vatikáni
megállapodás és annak keresztülerőszakolása, s az ezzel
kapcsolatos politikai vita lefojtása sokak számára
kétségessé tette azt, hogy az MSZP európai mércével
mérhető baloldali párttá vált. Az említett ügyekben
tanúsított eljárása inkább a szomszédos, posztkommunista
kelet-európai pártokra emlékeztetett.

Az MSZP míg tudatosan semleges akar maradni különböző
ideológiai áramlatokkal, vallási meggyőződésekkel szemben,
addig néhányszor megmutatkozott, hogy materializmusán és
ebből származó vallási előítéletein nem volt képes teljes
egészében túllépni, bár a vallási program egyik alkotója,
Hegyi Gyula, gyakorló katolikus szocialista képviselő, mindent
megtett, hogy az MSZP-t világnézetek feletti pártként
jelenítse meg. Az ateista, materialista ideológiák alapján
álló politikusok, pártok a vallásszabadságot és a
különféle vallásokat történelmi szerepük, társadalmi
hasznosságuk alapján ítélik meg.

A transzcendenst tagadó politikai erők a vallási
meggyőződést szubjektív képződménynek, a hamis tudat
termékének vélik. Számukra az igazságnak csak materiális,
társadalmi iránya van, s akkor igaz valami, ha "a
gondolkodás egybeesik tárgyával", vagyis "az objektív
valóságnak, az anyagnak felel meg".

A materializmus a vallási állításokat eleve torznak, a
valóság szubjektív, illuzórikus tükröződésének
minősíti. Hasznosnak csak abban az esetben látja, ha az
általuk társadalmi fejlődésnek, progressziónak gondolt
tényezőket erősíti. Ebben a világképben a vallási
állításoknak, gyakorlatnak nincs igazságtartalma, legfeljebb
történelmi, civilizációs, társadalmi, szociális haszna és
jelentősége.

A nyugati vallásszabadságról szóló felfogás nem a
transzcendens nyílt vagy rejtett tagadásán alapul, hanem az
ember teremtményi mivoltából és szellemi igényének
betöltési vágyából indul ki, ezért a vallást a
legalapvetőbb emberi, egyéni és társadalmi szükségnek fogja
fel, ami nem szorul bizonyításra, mert Isten, a transzcendens
keresése az ember folyamatos, mindenkori feladata, legfontosabb
elidegeníthetetlen joga, amitől az állam az egyént nem
foszthatja meg, illetve a hit megvallását és gyakorlását nem
szoríthatja az emberek magánszférájába. (A korlátozásnak
bizonyított, konkrét bűncselekményekre és nem társadalmi,
politikai előítéletekre, hangulatokra kell épülnie.)

Mivel a vallási kijelentések és gyakorlatok igazságtartalma
egzakt módon nem bizonyított, ezért egy demokratikus
jogállamban a különféle egyházakat nem rangsorolják, a
médiához, vagyonhoz való jutás alanyi jog, és nem a
társadalmi hasznosságukért nyújtott állami dotáció.

Az MSZP egyházpolitikai választási programja tartalmaz zavaros
elemeket is, melyben keveredik a modern emberi jogi felfogás a
materialista társadalomkoncepcióval, a kádá-

rizmussal és a nemzeti-keresztény tradícióval. A program
például az euroatlanti integrációt az "ezeresztendős Szent
István-i tradíció folytatásának" állítja be. A magyar
állam és a Szentszék közötti megállapodást az
integrációs törekvések szempontjából értékeli, bár maga
a program is elismeri, hogy az uniós tagállamok többségének
nincs ilyen jelleg? megállapodása a Vatikánnal. A szocialista
politikusok is a jobboldali politikusokhoz hasonlóan aggódnak
az egyházalapítás jogával való visszaélések miatt, és a
programból úgy tűnik, hogy a jövőben szűkíteni kívánják
a gyülekezetalapítás jogát, holott erre a bejegyzett
egyházak – a Boszorkányszövetséget leszámítva – nem
nagyon adtak okot. Az egyházpolitikai választási program azt
állítja, hogy "sokan vissza is élnek a fiatalok, a
vallásilag kiéhezett lelkek tájékozatlanságával". Ez a
homályos és ideologikus íz? vádaskodás sem annyira a miép
színekben uszító lelkész képviselőjelöltekre (MIÉP-es
színekben legalább nyolc lelkész, teológus és egyházi
személyiség indul képviselőjelöltként), vagy a Pándy-féle
lelkészekre, Groer bíborosokra, hanem vélhetően a
vallási-szellemi értékeket megújítani igyekvő, növekedő
keresztény reformkezdeményezésekre, új vallási mozgalmakra
vonatkozik.

A kiemelt szemelvények azt látszanak bizonyítani, hogy a
szocialisták programja egyházpolitikai tekintetben a
nemzeti-keresztény vonulat felé mozdult el, és jobban idomul a
kelet-európai: az orosz, román, szlovák posztkommunista
pártok valláspolitikájához. Az sem felel meg a valóságnak,
hogy az MSZP gazdasági értelemben is szétválasztotta az
államot az egyháztól. Ehelyett arról van szó, hogy az
egyházak állami támogatását automatizálta, garanciákat
vállalt bizonyos egyházak eltartására. A választási
programból is kitűnik: az MSZP nem egyenlő mércével méri a
felekezeteket, azokat hatalmi érdekeinek megfelelően
rangsorolja, minősíti. Ezáltal erőteljesen hozzájárul, hogy
a hatályos jogszabályokkal szemben olyan szokásjogok
határozzák meg a különféle egyházak társadalmi helyzetét,
szerepét, melyek antidemokratikusak és a vallásszabadság
gyakorlati érvényesülésének meghiúsítói. Egy demokratikus
jogállamban nem elégséges, ha a hatalom csupán féken tartja
és bizonyos korlátok közé szorítja a vallási
kisebbségekkel szembeni intoleranciát, és nem használja azt
fel a vallási kisebbségek megfélemlítésére és
elnémítására.

Az MSZP magatartása a vatikáni szerződés megkötése után
kissé – például – Fidel Castro politikájára emlékeztet,
aki a nyolcvanas években az apolitikus evangéliumi mozgalmakat
azért hagyta érvényesülni, hogy ezáltal a politizáló
katolikus egyházat gyengítse. Majd a kilencvenes évek
közepétől a Vatikánnal való kapcsolatai megjavultak, és eme
jó kapcsolat megőrzése fejében – a katolikus egyház vélt
sérelmeire való hivatkozás-

sal – elkezdte az újrakeresztelő evangéliumi közösségek
zaklatását. Az MSZP ezt a csapdát akkor tudja elkerülni, ha
világos, demokratikus elvek alapján politizál, és nem teszi
magáévá azt a nemzeti-keresztény rögeszmét, amely szerint a
vallási pluralizmus aláássa a nemzet egységét, illetve a
társadalmi békét, valamint akadályozza az euroatlanti
integrációt. Számukra is megszívlelendő Szent István
király Imre herceghez írt intelme: "Az egy nyelvű, egy
szokású ország gyenge és esendő."



"Az arra hivatottak"



A jobboldali pártok egyházpolitikája erőteljesen kötődik a
század elején meghonosított, a szabadelvű, progresszív
nemzeti valláspolitikát háttérbe szorító antidemokratikus
tradícióhoz. A Fidesznek például nem elég a történelmi
egyházak jelenlegi pozitív diszkriminációja sem, azt
állítja, hogy "a vallásszabadságnak mint alapvető emberi
jognak a gyakorlása újból érzékelhető akadályokba
ütközik". Növelni akarják a közösségi vallásgyakorlás
lehetőségét és annak intézményes védelmét. A
"polgári" párt természetesen kizárólag az arra hivatott
történelmi egyházak szerepét kívánja növelni az
oktatásban, a vallásban, a szociálpolitikában. Kisegyházak
és szabadegyházak, más vallási mozgalmak a Fidesz számára
– egyházpolitikai programjuk alapján – nem léteznek. Az
állam és az egyház viszonyára vonatkozó felfogása a
Horthy-rendszer szellemiségét meghatározó kultuszminiszter,
Klebelsberg Kunó álláspontjához hasonlít. Klebelsberg azt
mondta magáról, hogy "azért vagyok ellensége az egyház és
az állam elválasztása tanának, mert az állami eszközök nem
elégségesek a lelki rekonstrukciókra".

A szétválasztás helyett az állam és az egyház közötti
szoros együttműködésre épült az egész Horthy-rendszer
egyházpolitikája. A katolikus egyház a Horthy-féle
keresztény kurzus ideje alatt sem igényelte a formális
összefonódást az állammal, ehelyett informális csatornákon
keresztül érvényesítette az érdekeit a társadalmi élet
minden területén. A Fidesz eltér a polgári gondolkodástól,
amikor a nemzet, a vallás és az állam érdekeinek
azonosságából indul ki. A klasszikus polgári gondolkodás
számol az érdekellentétekkel, ezért szerinte az államnak
csak az államérdekeket kell képviselnie, az egyházakét –
amelyek nem azonosak az államéval – nem.



A Szent Korona polgárai



A kisgazdák új alkotmányt hirdetnek, melyben a vallási,
nemzeti és Szent István-i állameszmény egy identitásba van
olvasztva. Szerintük az "Ég és a Föld" között akkor
jött létre szerződés, amikor István király 1038-ban a
magyar Szent Korona képében az országot Szűz Máriának
felajánlotta. A kisgazdák töretlenül hisznek abban, hogy
Magyarország a Koronáé, ami nemcsak az ezeréves
államiságnak, hanem az egyházi intézményrendszernek, az
apostoli keresztény hitnek is jelképe. A kisgazda
egyházpolitika szerint mindannyian a magyar Szent Korona
polgárai vagyunk.

A kisgazdák állam és egyház viszonyáról alkotott felfogása
középkori, feudális. Szerintük "az egyház és az állam
kettőssége a házassághoz hasonlítható: az egyház és az
állam szétválasztása a házastársak válásához
hasonlítana". A kisgazdák egyházpolitikai céljaik
érdekében Egyházi Újjáépítési Bizottságot is
felállítanának, mellyel a háború előtti történelmi
egyházak restaurációját kívánnák megvalósítani.

A nemzeti-keresztény pártok a Horthy-rendszer
egyházpolitikájának folytatói, melynek egyik sajátossága az
volt, hogy az 1895. évi, a vallásszabadságról szóló
törvényt deklaráltan érvényben tartotta ugyan, de az
államigazgatás ezzel szemben törvényellenes gyakorlatot
honosított meg. A történelmi egyházakon kívüli közös
vallási gyakorlatot rendőrségi ügyként kezelte. A mostani
jobboldali pártok indokai is nagyon emlékeztetnek a
Horthy-korszakra, amely az egyház és az állam szoros
együttműködését az ország erkölcsi talpra állításának
szükségességével ideologizálta. Az erkölcsi válság
okozói természetesen már akkor is a liberálisok és a
kommunisták voltak. Fazekas Csaba Kisegyházak és
szektakérdés a Horthy-korszakban cím? kitűnő könyvében
utal arra, hogy a történelmi egyházakat és hitelveik
igazságát kétségbevonók a hatalom szerint már akkor is
veszélyeztették egyszerre a közrendet és az egyházak
egymással való viszonyát.

A Fidesznek és a kisgazdáknak a különböző egyházpolitikai
elképzeléseik ellenére közös a kiindulási pontjuk. Mindkét
párt tudni véli – az igazi demokrata és polgári politikusok
által mindig is megkerült – kérdésre a választ, hogy
melyik a jó és melyik a rossz vallás. Előítéletük szerint
a magyar nemzet vallása nem változtatható, mert az a nemzet
létezését és egységét alapjaiban veszélyeztetné. Ezért
nem ismerik el a vallásszabadság részének a polgárok
felekezeti hovatartozásának, vallási meggyőződésük
megváltoztatásának jogát, illetve ez kizárólag
rekatolizálási és ellenreformációs érdekek szolgálata
alapján jelent pozitívumot számukra. A független vallási
közösségekre nem vonatkoztatják a vallás szabadságát. A
jobboldali nemzeteszmény spirituális- lelki közösség is,
amely egységének letéteményesei a katolikus egyház vezető
szerepét elfogadó, úgynevezett történelmi egyházak.

A Horthy-rendszer vallási intoleranciájának egyik fő
gerjesztője a nemzeti és a vallási identitás
összekapcsolása. A katolikus és protestáns történelmi
hitelvekkel szemben álló vallási közösségeket a hatóság
automatikusan egyházellenes, nemzet- és államellenes
közösségeknek nyilvánította. E vallási közösségek jogi
személyiségét a törvény nem ismerte el, vagyonszerzését
nem engedélyezték, egyházközséget, iskolát nem
alapíthattak, tilos volt számukra az istentiszteleteken a
gyűjtés, rendőri felügyelet alatt álltak.

A mai nemzeti-keresztény pártok e tradíció nyomdokain
járnak, és ennek szellemében fogalmazták meg egyházpolitikai
választási programjukat, amely egy "szörny-állam
iszonyatát" idézi fel, melyről József Attila így írt:
"s az emberiségen mint rajta a rák, nem egy szörny-állam
iszonyata rág, s mi borzadva kérdezzük, mi lesz még, honnan
uszulnak ránk új ordas eszmék, fő-e új méreg, mely közénk
hatol…" (Thomas Mann üdvözlése).



Méregtelenítők



A szabaddemokraták kormányzati szerepben a szabadságpárti
nemzeti tradíciót magában foglaló egyházpolitikai koncepció
alapján politizáltak. A XVI. századi tordai országgyűlés,
valamint a Kossuth, Deák, Eötvös nevével fémjelzett
szabadságpárti, nemzeti és polgári hagyományokhoz, az 1990.
évi IV. törvényhez való ragaszkodásuk miatt néhányszor az
ellenzéki pártok részéről heves támadások érték őket.
Az egyetemes emberi szabadságjogokkal és a modern
nemzeteszménnyel is összhangban álló egyházpolitikai
programjukat részben tudták érvényesíteni. Magyarország
fennállása óta a mostani szociálliberális kormányzás alatt
érvényesült először leginkább a vallásszabadság a
gyakorlatban. A szabaddemokraták a pártatlan állam hívei,
akik a polgárokra és a közösségekre bízzák, hogy a
hitbeli, világnézeti, életfelfogásbeli kérdéseket
megválaszolják. Éppen a pártatlanság elvéhez való
ragaszkodása miatt került az SZDSZ koalíciós partnerével is
vitába. Az SZDSZ egyházpolitikája kiszámítható, s egyaránt
figyelembe veszi a nagyegyházak, szabadegyházak és más
vallási közösségek jogait és érdekeit. Egy erős és
magabiztos SZDSZ kormányzati szerepben és a parlamentben is
kulcsszerepet játszhat a jövőben a magyar demokrácia
fejlődésében, valamint a vallásszabadság hazai
érvényesülésében. Úgy tűnik, elsősorban a
szabaddemokratáktól várható el a nemzeti-keresztény pártok
egyházpolitikájának méregtelenítése.

Olvasson tovább: