Kereső toggle

Antiszemita uszítás zsidó pénzen?

A Hunnia becsülete

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

KÉP

Ekrem Kemál György, a török
származású hungarista. A bíróság több alkalommal
felmentette
Fotó: MTI

Létezik, mert létezhet Magyarországon folyóirat, mely
kilencéves fennállásának szinte első napjától permanens
antiszemita propagandát folytat, és amelynek alig van olyan
száma, amelyben az zsidóság ellen hangulatot keltő írások
ne lennének. Ez a folyóirat egyik alapvető céljának "a
nagy világhazugság, az úgynevezett zsidó holocaust
leleplezését" tartja, és eszerint is cselekszik. Nincs
nyugat-európai ország, ahol ez hasonló szemérmetlen
nyíltsággal, ilyen durva hangnemben lehetséges volna. Ez a
folyóirat megteszi, mert megteheti, hogy még ő perli be azt a
zsidó humanitárius szervezetet és azt a parlamenti
képviselőt, aki az ügyészséghez fordult, és ennek az
antiszemita hangulatkeltésnek a jogi minősítését, és
bírói ítélet alapján a beszüntetését kérte. Mi több,
magát az ügyészséget is pereli, mert annak idején (még
1991-ben!) az indokoltnak találta a bűnvádi eljárás
megindítását a folyóirat ellen. Elvégre őket
"meghurcolták", nekik kártérítés jár… A bíróság
ugyanis elutasította végül a vádindítványt és úgy
ítélt, hogy a folyóirat antiszemita írásai nem valósítanak
meg bűncselekményt. Igaz, azt nem mondta ki az ítélet, hogy
az antiszemita cikkek nem antiszemiták, és azt sem, hogy az
ügyészi szervek jogellenesen jártak volna el, amikor
bűncselekmény alapos gyanúja miatt a büntetőeljárást
kezdeményezték. A Hunnia szerkesztője és kiadója azonban
(mert róluk van szó) ilyen tényállás mellett is elég okot
lát arra, hogy jogsérelemről panaszkodjék. Miért is ne,
hiszen antiszemita propagandához a sajtószabadság alapján van
joguk, és nincs olyan cikkely a magyar törvénykönyvben, amely
antiszemita propagandisták személyiségi jogait kétségbe
vonná. Kétségbe vonni – Hunniáék szerint – csak annak a
parlamenti képviselőnek az interpellációs jogát lehet, aki
közel hét éve meg merte kérdezni, hogy meddig mehet
büntetlenül az antiszemita hangulatkeltés. A Hunnia ugyanis
"a háborúban bűntelen öt kis nemzet színe-virágának"
nevezte a tömeggyilkos háborús bűnösöket, a "Néhány
szó a zsidó katasztrófáról" cím? cikkben pedig 10 ezer
főre "becsülte" a magyar holocaust áldozatainak számát.
Megjegyezzük: a holocaust tagadása nyilvánvalóan antiszemita
jelleg? megnyilvánulás. De a Hunnia egyik számában az
olvasható, hogy "az úgynevezett keresztény kurzus ellenében
létrejött és valós szemita kurzus hosszan tartóan
biztosítja, és a nyomtatott, elektronikus média által
tartósítja is a liba- és pöceszagú szabadosság
gátlástalan országlását". Másutt kérdez a lap: "hogyan
is rúgjunk bele abba a fokost dobáló, ostort pattogtató,
lobogós gatyás pusztafiba, aki nem kapja le csikós kalapját
bóherhut előtt? És többre értékeli a lajbit a
kaftánnál?" A Hunniában a kommunizmus csak "államosított
zsidó fasizmus". Végül egy idézet az egyik tavalyi
számból: "Tudjuk! Merjük! Tesszük! – mondta a három
jómadár, a tudatlan Róth, a gyáva Weisz és a gátlástalan
Grün". A bíróságok mindezt nem találták faji uszításnak
abban az előző kormányzati ciklusban, amelyben a bíróságok
a rasszista és faji alapon elkövetett gyilkosságok esetén sem
használták a 156. paragrafust. A nyíltan zsidózó, Szálasit
éljenző Szabó Albertet nemrégiben újra felmentette a
bíróság. A jelenség ellen szót emelő képviselő
vesszőfutása pedig hét éve tart: az ügyészség által
beterjesztett antiszemita vád esetén a bíróság azonnal
eldöntötte, hogy az alaptalan. Az antiszemita propagandával
tehát cseppet sem vádolható újság kártérítési keresetét
azonban két hét múlva tárgyalja a Fővárosi Bíróság.
Hunniáék roppant szerények: csak 19 millió 154 ezer 614
forint kártérítést követelnek. Ebből 3 milliót
"erkölcsi kár" címén (a volt képviselőtől, a zsidó
szervezettől és az ügyészségtől), a többit "anyagi
kár" címén az ügyészségtől, vagyis az államtól – az
adófizetők pénzéből. Ha a bíróság helyt ad az újságnak
is alig nevezhető irományhalmaz keresetének, akkor a tanulság
úgy összegezhető: a kódolt antiszemita uszítás a
szólásszabadság fogalomkörébe tartozik, ennek bírálata
nem. Ma, amikor napilapok, folyóiratok gyakran egzisztenciális
gondokkal küzdenek, példányszámukat és terjedelmüket
kénytelenek csökkenteni, némelyikük meg sem tud jelenni, a
Hunnia változatlan terjedelemben és viszonylag tekintélyes
példányszámban jut el olvasóihoz. De mennyivel olcsóbb és
kellemesebb lenne, ha a Hunnia az állam és a káromolt zsidók
pénzén folytathatná működését – erkölcsileg újabb
bírósági ítélet által felmagasztosítva. Abszurdum, és
újabb abszurdum. De meddig nőhetnek a fák? Az égig?

Olvasson tovább: