Kereső toggle

Nagy Imre magányossága

Miért nem lett a rendszerváltó Magyarország hőse a néhai miniszterelnök?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Elvitték a Kossuth térről Nagy Imrének, Magyarország mártírhalált halt miniszterelnökének a szobrát. Az eltűnést a tér építészeti átalakításával magyarázták, ám a döntés komoly és érdemi vitát robbantott ki a közéletben Nagy Imre szerepével kapcsolatban.

A Nagy Imre körül fellángoló legújabb kori vitákkal legutóbb akkor foglalkoztunk a Hetekben, amikor a jobbikos Szávay István az Országgyűlésben moszkovita gazembernek nevezte Nagy Imrét (Nagy Imre védelmében, Hetek 2018. június 29.). Az akkori vitával kapcsolatban arra hívtuk fel a figyelmet, hogy Nagy Imre előtt 1956 novembere és 1957 áprilisa között igenis valódi választási lehetőség állt – és a néhai miniszterelnök a pártapparatcsik lét kényelme helyett a hazájáért elszenvedett mártírhalált választotta (lásd még: Nagy Imre élete és halála, Hetek 2018. június 15.).

Moszkovita titkosügynökből mártír miniszterelnök

A Nagy Imre életútjával kapcsolatos kérdések jóval mélyebben megosztják a magyar közéletet, mint azt a rendszerváltás utáni évtizedekben gondolni lehetett. Az elmúlt hónapok Nagy Imre-vitáiban számos, valóban érdemi állítás fogalmazódott meg a néhai miniszterelnökkel kapcsolatban, köztük olyanok is, amelyek valóban beárnyékolják Nagy Imre életútját. Ezek elsősorban a húszas-harmincas években a Szovjetunióban folytatott tevékenységével, a magyarországi németek kitelepítésével és az erőszakos kollektivizálásban játszott (saját, korábbi elveivel szembemenő) szerepével kapcsolatosak.

Tény (ezt az életművére rokonszenvvel tekintő olyan művek is elismerik, mint Charles Gati Vesztett illúziók című, 2006-ban, a forradalom 50. évfordulójára megjelent könyve), hogy a legvéresebb sztálini időkben Nagy Imre önként és szorgalmasan működött együtt a szovjet titkosszolgálattal, vagyis az OGPU-val, majd az NKVD-vel (bár hogy pontosan kikre és milyen vallomásokat tett, az a szovjet irattárak messze nem teljes körű megnyitása miatt máig nem tisztázott). Ezzel szemben közönséges rágalomnak tűnik az a régóta terjesztett legenda, amely szerint Nagy fiatal csekistaként részt vett volna Jekatyerinburgban a cári család lemészárlásában.

Szintén tény, hogy földművelésügyi, majd belügyminiszterként Nagy Imrének kulcsfontosságú szerepe volt az 1945-ös földosztásban, majd – szégyenletes módon – a magyarországi németek közül 185 ezer ember kitelepítésében.

Az is vitathatatlan, hogy Nagy Imre 1948-49-ben ellenezte a Rákosi-féle kommunista pártvezetés erőszakos kollektivizálásra vonatkozó döntését, és ennek a véleményének a párt vezető testületei előtt hangot is adott. A Rajk-per árnyékában, 1949 őszén megtagadta ezt az álláspontját, majd az 1950-es évek elején begyűjtési miniszterként kulcsszerepet játszott a magyar parasztság kirablásában, több ezer ember megnyomorításában, családok ezreinek tönkretételében, a magyar vidék kiéheztetésében.

Végül az is nyilvánvaló, hogy Nagy Imre részben párt-, részben titkosszolgálati vonalon kivételesen jó kapcsolatokra tett szert a sztálini Szovjetunió vezetésével. Egy jellemző (Péter Gábor által megörökített, majd Gati által közölt) epizód: 1952. november 7-én a bolsevik hatalomátvétel 35. évfordulóján rendezett operaházi ünnepség szünetében Nagy tájékoztatja Péter Gábort, Rákosi hírhedt ÁVH-jának vezetőjét (!) arról, hogy a Kremlbeli hatalmi harcok következtében letartóztatták Péter közvetlen szovjet felettesét, a szovjet titkosszolgálat korábbi bécsi és budapesti helytartóját, Mihail Bjelkin altábornagyot – magyarul: 1952 végén Nagy naprakészebb volt a szovjet titkosszolgálatokon belüli aktuális leszámolások kérdésében, mint az ÁVH hírhedt vezetője.

A refomkommunista Nagy Imre

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: