Kereső toggle

A calais-i Dzsungel

Tovább folynak a Csalagút-csaták a menekültekkel

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nyilatkozat- és sajtóháborúba, már-már diplomáciai konfliktusba torkollott az elmúlt két hétben a Calais francia kikötőváros térségében kialakult, elhúzódó migránsválság. A Franciaországot és Nagy-Britanniát a La Manche-csatorna alatt összekötő Eurotunnel, a mind szigorúbban őrzött Csalagút hovatovább az egyedüli reményt testesíti meg az Afrikából és a Közel-Keletről idáig eljutott emberek ezreinek szemében arra, hogy elérjék áhított céljukat, a szigetországot.

Az alagút francia bejáratától mintegy tíz kilométerre lévő, a köznyelvben „Dzsungel” néven emlegetett sátortábor valószínűtlen tévédíszletté vált. Lakói, mint a 22 éves Alam Ahmadzaia, a bokrok előtt, a szemetes tisztáson állva nyilatkoznak: „Minden nap megpróbálok átjutni Angliába, akár két-háromszor is” – mondja az afgán fiú. Tarek, egy 25 éves afrikai hozzáteszi, hogy ez még mindig nem olyan kockázatos, mint Etiópiában maradni: „Az én országom a veszélyes, a háború, a diktatúra a veszélyes.”
Pedig számos „dzsungellakót” ért baleset, körülbelül tízen életüket vesztették, és a csendőrökkel való összecsapásokban is sokan megsérültek. A calais-i kikötő egy frissen felhúzott, öt méter magas pengés drótkerítés miatt szinte megközelíthetetlenné vált a migránsok számára, komphajón már alig juthatnak át a britek földjére: ez váltotta ki a Csalagút bejáratánál július végén az új rohamokat. Ismételten 1500-2000 ember próbálkozott, mintegy másfél százan fel is jutottak a túlpartra tartó járművekre. Odaát időt nyernek, amíg a hatóságok kivizsgálják, jár-e nekik a menekültstátusz. Az új „Csalagút-csaták” azonban a La Manche mindkét partján kiverték a biztosítékot.
Maga David Cameron, a konzervatív brit kormányfő jelentett be friss intézkedéseket az áradat feltartóztatására (a hangyák vagy sáskák raját jelölő „swarm” szót használta, amiért nem csak saját országában ostorozták baloldali publicisták és jogvédők). Cameron ugyan óvakodott attól, hogy közvetlenül a francia partnereket hibáztassa a helyzetért – viszont a brit parlament több tagja és a jobboldali bulvársajtó hevesen támadta a gallok „tutyimutyiságát”, Cameront is kiosztva, amiért „túl puha” a franciákkal szemben. A bő kétmilliós példányszámú Daily Mail címlapon követelte, hogy küldjék a brit hadsereget Calais-ba, majd Nigel Farage, az euroszkeptikus UKIP vezetője tanácsolt francia földön brit katonai szerepvállalást. Roger Helmer, a Függetlenségi Párt európai képviselője arra utalva, hogy 1347 és 1558 között Calais brit fennhatóság alatt állt, ironikusan úgy fogalmazott, hogy ideje lenne „visszafoglalni a várost”.
Calais polgármestere viszont azt panaszolta a tévében, hogy tűrhetetlen terhet ró városára a migránsok feltartóztatása, ami pedig főleg brit érdekeket szolgál. Francia elemzők sokasága bírálja a 2003-ban aláírt francia–brit egyezményt, amely – mivel London nem csatlakozott a schengeni megállapodáshoz – a Csalagút francia termináljára testálja a Nagy-Britanniába irányuló illegális bevándorlás megakadályozását, az erre szolgáló létesítményeket. Ezek fenntartásához a britek is hozzájárulnak, a legutóbbi események után 10 millió euróval növelték is az összeget, amit a párizsi bírálók úgy fognak fel, hogy a franciák mintegy „bérmunkában” végzik a kínos feladatot. Xavier Bertrand, Nicolas Sarkozy volt francia elnök jobboldali pártjának egyik vezetője azzal állt elő, hogy a franciák a Csalagút brit oldala felé áramló tömeg átengedésével riposztozzanak Londonnak. Holott, mutatott rá a Le Nouvel Observateur, Nagy-Britannia nem csupán a külföldiek iránt is nagyvonalú társadalombiztosítási rendszere okán vált kiemelt céljává például az egykori brit nemzetközösség országaiból érkezőknek, hanem azért is, mert nem vezette be a személyi igazolványt. Ez megkönnyíti az illegális bevándorlók fekete munkavállalását, ami mellesleg a brit GDP mintegy 10 százalékát adja.
A polémia közepette a két kormány megpróbált ellengőzt adni. Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter Londonban találkozott brit partnerével, Theresa May-jel, majd a kedélyeket lehűtendő vasárnap közös cikket publikáltak több világlapban. Abszolút prioritásnak minősítették a migránsválság rendezését és azt, hogy ezt közösen érjék el; rámutattak, hogy globális migrációs válságról van szó, amelynek megoldásához az érintett államok (Görögország, Itália és „más országok”) közreműködését is sürgették. Az „egy jobb élet reményében kétségbeesett utazásra vállalkozóknak” pedig megüzenték, hogy „a brit utcákat sem arannyal kövezték ki”.
A felsorolt konkrét intézkedések – több pénz több rendőrre, több drótkerítésre, szigorúbb ellenőrzés, kevesebb kedvezmény a migránsoknak, az embercsempészek szigorúbb büntetése – alkalmasak lehetnek a gyakran háborúk és pusztító konfliktusok elől menekülők áradatának fékezésére, de arra is, hogy bizonyos fokig kifogják a szelet a még keményebb fellépés híveinek vitorlájából.
A brit anglikán egyház egyik vezetője viszont a humanizmust kéri számon a döntéshozókon. „Mind keményebb világgá válunk, mind keményebben bánunk egymással, megfeledkezünk az emberségről. Újra rá kellene ébrednünk arra, hogy mi is egy emberi lény, és hogy minden ember számít” – idézte Trevor Willmott doveri püspök szavait a Le Monde.
Lapzártánk idején elsüllyedt egy menekültekkel teli hajó Líbia partjaitól mintegy 25 kilométerre. A halászhajón közel hétszáz ember tartózkodott, és az első jelentések szerint tragikusan sok halálos áldozatot követelt a zord időjárás okozta baleset. Szerda esti értesülések szerint körülbelül száz embert sikerült kimenteni a vízből.