Kereső toggle

Szovjet romantika, orosz terjeszkedés

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Múlt vasárnap népszavazást írtak ki a Krím félsziget hovatartozásáról. A kérdés az volt, hogy a Krím megtartsa-e autonóm státuszát, vagy csatlakozzon Oroszországhoz. Minderre felségjelzés nélküli orosz harckocsik árnyékában kellett válaszolnia a lakosságnak. Azóta vér is folyt. Helyszíni riport.

Bajszos, fülbevalós bácsika áll az út közepén, a mellkasára akasztott Kalasnyikovval. Int, hogy állítsuk le az autót. Szemerkél az eső, és fúj a szél, de ez szemmel láthatóan kicsit sem zavarja az ellenőrző pont önkénteseit. A torlaszokon lobogó orosz zászlók kétséget sem hagynak a felől, merre húznak a fegyveresek. Julíja, a sofőrünk lehúzódik az útról, letekerjük az ablakot, és kiadjuk az útleveleinket. „Szálljon ki” – mondja a bácsi, amikor meglátja a magyar útlevelemet.

Az volt az elképzelésünk, hogy a népszavazást mind Szimferopolból, mind Szevasztopolból tudósítani fogjuk. Nyomós indokaink voltak az indulásra: a Pravíj Szektor (Jobb Szektor) aktivistája megadta annak az ukrán ezredesnek a telefonszámát, aki nem állt át az oroszokhoz. Nyikoláj vár minket, csak valahogyan el kell jutnunk hozzá.

Szimferopolban, mivel nem volt sajtóakkreditációnk, nem engedték, hogy fotózzunk a szavazófülkében, a látvány azonban magáért beszélt, miféle népszavazás is volt ez. Átlátszó urnákba dobálták be a szavazatokat, igennel válaszolva valamelyik kérdésre a következő kettőből: 1. Akarja-e, hogy a Krím félsziget Oroszországhoz tartozzon? 2. Akarja-e, hogy a Krím félsziget autonóm maradjon az 1992-es ukrán alkotmány szerint? Bárki láthatta, ki-mire szavazott. Előző éjjel a pro Ukrajna aktivisták közölték, hogy a saját testi épségük érdekében inkább el sem mennek szavazni. Ugyanezt mondták a még Sztálin által a félszigetre telepített tatárok is, akik szóba álltak velünk.

Félelmeik nem voltak alaptalanok. A felségjelzés nélküli orosz egységek, akik körbezárták a félsziget stratégiailag kulcsfontosságú intézményeit, valamint a Kijevből hazatért Berkut egységei már azért pofon vágtak akárkit az elmúlt hetekben, ha nem oroszul szólalt meg az ellenőrző pontjaiknál. Több külföldi újságírót vertek meg, kobozták el a felszerelését, nyomták a fejéhez a fegyver csövét. Persze a helyi aktivisták szerint az oroszok és barátaik kesztyűs kézzel bántak a külföldi sajtóval.

Kissé szorongva indultunk útnak Szevasztopol felé. A körülbelül 80 kilométeres utat tíz-tizenöt kilométerenként szakítják meg ellenőrző pontok, nem lehet kiszámítani, hogy kit találunk ezeknél, és ők hogyan viszonyulnak majd az idegenekhez. Már az elsőnél kiszállítanak a kocsiból.

Artur Aukon és Kiril Krabu észt újságíró kollégák azonnal kiszállnak. Ők orosz ajkúak, ellentétben velem. Ha mást nem tudnak segíteni, hát fordítják, mit akarnak tőlem. A bajszos bácsi hosszasan nézegeti az útlevelemet és az észtek útlevelét is, majd elmosolyodik. „Gondoljatok bele, a Krím, Litvánia, Észtország, Magyarország mind visszatér a Szovjetunióba” – mondja lelkesen, lereagálva Putyin elnök újdonsült területi igényeit. „Magyarország sosem volt a Szovjetunió tagja” – próbálkozunk, de a bácsi ezt feleli: „Még lehet!”

Visszaadja az útleveleinket, és beljebb invitál minket, ahol egy orosz típusú gulyáságyún készül az ebéd. Ragaszkodnak hozzá, hogy az elvtársiasság jegyében ebédeljünk velük, majd utunkra engednek. Ők a helyi falvak önkéntes milíciája, idős, orosz ajkú emberek, telve nosztalgiával a Szovjetunió iránt. Azt mondják, hogy azért emelték az útblokádot, hogy elejét vegyék a náci provokációnak Kijevből. „Milyen náci provokáció?” – kérdezem, mire azt feleli, hogy „hát azok a nácik, akik meg akarják ölni az oroszokat”.

Az egész Krím félszigeten hallani azt az orosz propagandát, hogy az új kijevi kormányzat és a vezető politikai erők nácik, akik már kimondták a halálos ítéletet minden Ukrajnában élő etnikumra, így a kárpátaljai magyarságra is. És, hogy a Pravíj Szektor nevű ultranacionalista mozgalom a Krím félszigeten egyet jelent a nemzetiszocializmussal. Ez azonban nem igaz.

A Hetek tudósítója kint volt a Majdan téren, és több Pravíj Szektor aktivistát is megismert. Azt is, hogy egyáltalán bejutott a blokád alatt álló Krím félszigetre, közvetve nekik köszönheti. Mikhail Makaruk, a mozgalom aktivistája szerint a Pravíj Szektor nem fenyeget semmilyen etnikumot Ukrajnában, nem a zsidók, oroszok, magyarok, tatárok ellen lép fel, egyszerűen csak elutasítja az autoriter kormányzást, és mindent elkövet annak érdekében, hogy megőrizze Ukrajna területi integritását. „Banderisták vagyunk, nem fasiszták” – állítja Makaruk (erről lásd keretes írásunkat), majd megkér, hogy amennyiben lehetőségem lesz rá, juttassak el egy rövid közleményt a magyar szélsőjobboldali Jobbik nevű pártnak, amelyben számon kérik a róluk a magyar sajtóban közölt téves állításaikat, valamint méltatlannak nevezik a hirtelen jött oroszbarátságot. E sorok írásakor a közlemény írásos formája még nincs a birtokomban.

Dacára annak, hogy magyarként egy ismert ukrajnai kisebbséghez tartozom, Makaruk gyakorlatilag mindent elkövetett, hogy kapcsolatba tudjak lépni a Krím félsziget orosz annektálását ellenzőkkel, beleértve több ukrán katonai bázist is, ahol nem álltak át vagy adták meg magukat a katonák. Az egyikükhöz indultunk el Szevasztopolba.

Az út hátralévő része viszonylag eseménytelenül telt. Az első ellenőrző pont őrei még barátilag figyelmeztettek, hogy lehetőleg ne nagyon álljunk meg útközben nézelődni, mert a hegyek tele vannak az orosz különleges egységek mesterlövészeivel, akik lőnek bármi gyanúsra. Nem is tettük. Szevasztopolban az észt kollégák megkértek, hogy lehetőleg ne szólaljak meg angolul – így is elég lesz, hogy egy kamerával a kezemben mászkálunk. A Berkut egységének reakcióit nem lehet kiszámítani, sem pedig a felségjelzés nélküli (orosz) katonákét.

Szevasztopol főterén óriási buli volt. A nagyszínpadon orosz előadók hazafias nótákat énekeltek, orosz nemzeti lobogókat és sarlóval meg kalapáccsal ékesített vörös zászlókat lengettek az emberek. Az utcák tele voltak óriásplakátokkal, melyek olyan szövegekkel népszerűsítették a referendumot, mint „a Krím végre hazatér” valamint, hogy „mondjunk nemet a nácikra”. Fotózás közben azért belekerültem némi kis lökdösődésbe, mert angolul válaszoltam egy lelkes oroszbarát kérdésére. Letartóztatásomat az észtek aktív közbelépése akadályozta meg.

Miután végigfotóztuk az oroszbarát nagygyűlést, hívást kaptunk, hogy az ukrán ezredes vár minket a szevasztopoli tengerészeti akadémián. Hosszas kerülőutakat téve megyünk oda, hogy lehetőleg senki se kövessen. Az elmúlt napokban, amikor a bahcsiszeráji katonai bázis Ukrajnához hű katonáit akartuk meginterjúvolni, a felségjelzés nélküli katonák mindent elkövettek, hogy megakadályozzák. Most is egy ilyen incidenst próbáltunk meg elkerülni, sikeresen.

Az ezredes az akadémia parkjában találkozik velünk. Megkér minket, hogy lehetőleg ne írjuk le a vezetéknevét, hogy ne lehessen idő előtt azonosítani. Nyikolájként mutatkozik be, azt megengedi, hogy lefotózzam a váll-lapján a csillagokat. Elmondja, hogy utasítást még nem kaptak az ukrán kormánytól, hogy mit tegyenek, így várakoznak. Jelenleg 24 ukrán egységet blokkolnak felségjelzés nélküli orosz csapatok, de elmondása szerint estére többen lesznek. Azt is megtudjuk, hogy más ukrán különleges egységek is bejöttek a Krímbe, szintén utasításra várnak. „Meddig tudnak kitartani az oroszokkal szemben, ha a helyzet fegyveres harcba torkollik?” – kérdezem Nyikolájt. „Két napig” – feleli az ezredes.

Este indulunk vissza Szimferopolba. Ünnepi hangulat van: tűzijátékok repülnek az ég felé, és fel-felugatnak a Kalasnyikovok. A Krím azt ünnepli, hogy 123 százalékos részvételi aránnyal tartotta meg a népszavazást és lett „független állam”. Oroszország azonnal el is ismeri annak. Éjszaka az ukrán hadsereg mozgósít, és a csapatok felsorakoznak a Krím határán, reggelre pedig több száz felségjelzés nélküli páncélos lepi el a Krím utcáit. Sajtóértesülések szerint az orosz és az ukrán hadügyminiszter március 21-éig tűzszünetben állapodik meg. Az ukrán kormány létrehozza a nemzeti gárdát. Makaruk elmondása szerint a Pravíj Szektor gerillaháborúra készül az orosz megszállás ellen.

Kelet-Ukrajna oroszlakta városaiból olyan hírek érkeznek, hogy ott is megjelentek a „védelmi erők”, orosz páncélosokat is láttak Gdanszk és Donyeck közelében. Bár ezeket a híreket nem erősítették meg, nagyon úgy tűnik, hogy az orosz csapatok nem álltak meg a Krím határában. Az oroszbarát krími lakosság is erre biztatja Putyint. „Vedd el, a tiéd” – hangzik a jelszó, és minden oroszlakta településre értik Ukrajna területén.

„A háború egy karnyújtásnyira van” – mondja a telefonba Mikhail Makaruk, amikor már a vonaton ülünk, és megpróbáljuk elhagyni a félszigetet. Ukrán katonák csak Melitopolban szállnak fel ellenőrizni az utasok papírjait.

Bandera

Az ukrán nacionalisták Sztepan Banderát (1909–1959) tartják politikai irányadónak. Bandera az ukrán nacionalista mozgalom vezetője volt, hozzá kapcsolódik a független Ukrajna kikiálltása 1941-ben Lembergben. A náci vezetés azonban nem vette jó néven Bandera függetlenségi törekvéseit, így koncentrációs táborba internálták 1944 szeptemberééig. Távollétében az OUN frakció, melynek Bandera is a tagja volt, kimondta, hogy a lengyeleket asszimilálni kell vagy elpusztítani, ennek jegyében etnikai tisztogatást végeztek, mely „volhíniai mészárlásként” vonult be a történelembe. Bandera ekkor már koncentrációs táborban volt, és nem maradtak fenn adatok arról, hogy neki személyesen tudomása lett volna erről az akcióról, ellentétben erős riválisával, a mészárlásra utasítást adó Mykola Lebeddel. A szomszédos kelet-európai országok nyílt antiszemitizmusával szemben az ukrán nacionalista mozgalom nem tekintette ellenségnek a zsidóságot, sőt örömmel vettek fel tagjaik közé zsidó származásúakat. Banderát 1959-ben ciángázzal gyilkolta meg a KGB Münchenben.