Kereső toggle

Így formálták át a közvéleményt

A homoszexuális kisebbség hat a közgondolkodásra

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hogyan sikerült a szűk homoszexuális kisebbségnek egy generációnyi idő alatt gyökeresen átformálni a közgondolkodást? – erre a kérdésre keresi a választ Joseph Maretta New York-i lelkész, aki szerint a módszer követésével bármilyen elnyomott vagy üldözött csoport, köztük a keresztény egyház is hasonló sikereket érhet el.

Maretta egy 1990-ben kiadott könyvre utal vissza, amelyben két szerző arról készített elemzést, hogy az Egyesült Államok hogyan fogja leküzdeni minden ellenérzését a melegekkel szemben mindössze tíz év alatt. Ezt a forgatókönyvet követve sikerült a melegeknek egy emberöltő alatt teljesen átformálni a közbeszédet, a közgondolkodást, és már ott is elindult a változás, ahol a kultúra merevsége vagy a társadalom ellenállása miatt nem látszott egyszerűnek ez a feladat. A könyv szerzői, Marshall Kirk és Hunter Madsen tíz lépést sorolnak fel, amellyel egy kisebbség szerintük hasonló sikereket érhet el.
Az első az a bibliai gyökerekkel bíró alapelv, miszerint az határozza meg a beszéd irányát, aki nevet ad a dolgoknak – miként Ádám tette ezt a teremtéskor. A homoszexuálisoknak sikerült az angol nyelvben használt „gay” szó alatt meggyökerezniük a köznyelvben – ami a „boldog, önfeledt” jelentéssel bírt még cirka 150 évvel ezelőtt.
A következő feladat, amit egy kisebbségnek abszolválnia kell, hogy beszivárogjon a kultúra legmagasabb szintjeire, és ott nyerjen meg magának képviselőket vagy támogatókat. A homoszexuális lobbi mögött ma olyan emberek állnak, mint Barack Obama vagy Soros György, sőt még az episzkopális egyház vezetését is sikerült megnyerniük. Nagyon fontos, hogy ne csak saját magával foglalkozzon az a kisebbség, amely társadalmi befolyást kíván szerezni, hanem igyekezzen olyan társadalmi erőt maga mögé állítani, akik formálják a közgondolkodást. Ezt akár anyagi eszközökkel is el tudja érni: a meleglobbi a legjobb példa arra, hogy mindennek és mindenkinek van ára. Ha beállnak egy politikus mögé, az a legtöbb esetben harcos aktivistájává válik a mozgalomnak. Amerikában például azokban az államokban, ahol kérdés volt a melegek házasságát tiltó törvények kiiktatása, mindenhová dollármilliók folytak olyan szenátorok zsebébe, akik a kívánt irányba tudták billenteni a mérleg nyelvét.
Ma széles társadalmi körök a meleg életformát már nem egyszerűen tolerálják, hanem úgy fogadják el, mint a különnemű párok együttélését. Ezzel szemben a kereszténységet – ami korábban széles rétegek támogatását élvezte – szinte már csak a tolerancia szintjén fogadják el az emberek, sőt, a leginkább üldözött társadalmi csoporttá vált a világon. Ezt a cserét főként annak tudhatjuk be, hogy a melegek „folynak a csapból is”, míg az egyház képviselői szinte sosem szimpatikus vagy pozitív szereplők a médiában.
A melegek azt is igyekeznek elérni, hogy az egyház minden szintjére be tudjanak szivárogni. Ferenc pápa nemrég elismerte a katolikus egyházon belül a meleglobbi jelenlétét, és az evangéliumi keresztények között is egyre szélesebb körben elfogadott a meleg „keresztények” egyházhoz való tartozása. Az egyháznak sikeresen meg kell találnia azt a kommunikációs eszközt, amivel le tudja mosni magáról az „intoleráns”, „homofób” és „kirekesztő” jelzőket, és vissza tudja szerezni a jogát ahhoz, hogy egy demokratikus társadalomban szabadon véleményt formáljon a saját meggyőződése alapján. Ebben a háborúban azonban egyelőre a melegek állnak nyerésre. Az egyik leghatékonyabb eszközük, hogy áldozatként állítják be magukat, és ezzel párhuzamosan a televíziós kultúra és a filmek segítségével szoktatják
hozzá a közvéleményt a meleg létformához.
Az egyház nagyon sokáig mind az oktatás, mind a törvények szintjén meghatározó szerepet játszott, illetve az egyházi értékrend uralta mind a két, óriási befolyással bíró szegmenst. Most viszont Európa országaiban olyan törvények születnek, amelyek gyökeresen ellentétesek a bibliai értékrenddel, és a homoszexuális aktivisták előadásait, ha nálunk még nem is, de az Egyesült Államokban már minden gyermeknek kötelező végigülnie. Ezek során olyan „oktatófilmeket” nézhet, mint a „Heathernek két anyukája van” (Heather has two mommies). Az egyháznak tehát, ha újra igazi meghatározó szerepet kíván betölteni a társadalomban, a politikában, a közbeszédben és az élet minden területén, magához kell ragadnia a kezdeményezést, és újra kell definiálni az üzenetét és megjelenését a társadalom felé – vélekedik a New York-i lelkész.