Kereső toggle

Bedőlt a jóléti piramisjáték

Interjú Sarkadi Szabó Kornél független pénzügyi elemzővel

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A nemzetközi helyzet egyre csak fokozódik. Az utca embere pedig lassan azt sem tudja, melyik válság miatt nyög éppen. Mi köze egymáshoz az EU-nak, az USA-nak és a svájci franknak? Miért bolondultak meg a tőzsdék? Mi az a W alakú válság? Többek között ezekről is beszélgettünk Sarkadi Szabó Kornél elemzővel.

Hány krízissel állunk szemben most tulajdonképpen?

- Egyetlen, harminc éve tartó, kóros folyamattal állunk szemben, ami a nyolcvanas évek Amerikájában kezdődött. Ez gyakorlatilag a mértéktelen, hitelekből való építkezés, a jóléti finanszírozás érdekében való eladósodás, a növekedés minden áron való fenntartása, valamint a piaci versenyszabályozások teljes hiánya. Megfejelve azzal a tévhittel, hogy az olcsó munkaerő és a nyersanyagbázis kifogyhatatlan. Ez a világ legnagyobb és legkártékonyabb piramisjátéka, ahol a rendszer irányítói, a bankok és a multik a középosztállyal mint rabszolgákkal építtették fel a birodalmukat. A hitelből való élet propagandáján keresztül láncolták magukhoz a kisembereket.

Azért - sokak szerint - ebben a kisemberek sem teljesen ártatlanok...

- Valóban. Az utca emberének is megvan a maga sara, méghozzá az, hogy engedett a csábításnak, és sem a gazdasági, sem a politikai döntések túlburjánzásának nem parancsolt megálljt. Más kérdés, hogy ez valóban elvárható lett volna a köz emberétől, amikor még a legnagyobb közgazdászok is vakon hittek a piac önszabályozó mechanizmusaiban.

Mi manapság a legsúlyosabb: a svájci frank, az USA vagy az európai országok krízise? Melyek az esetleges ok-okozati összefüggések ezek között?

- Az USA és az EU krízisének ugyanaz az alapja: a túlzott eladósodás. Persze vannak finom eltérések, de mégis ugyanabból a téveszméből táplálkoznak: a hitelből finanszírozott növekedés eszméjéből. A svájci frank erősödése az előbbi kettő függvénye, hiszen a tőke a viharos időkben menedéket keres magának, amit jelen körülmények között az arany és ez az alpesi deviza tölt be. Persze valójában ezek is csak buborékok, hiszen ahová ilyen gyorsan nagy mennyiségű „forró pénz" megy, onnan ugyanilyen gyorsan tovább is tud állni.

Sokak szerint 2008-ban világméretekben „félrekezelték a válságot". Mi a véleménye erről?

- Nem 2008-ban, hanem már 2000 után elrontották a dolgot Amerikában, amikor a dot.com-lufi és a 2001-es terrortámadás után egyszázalékos alapkamattal és teljesen szabályozatlan jelzálogpiaci hitelezéssel próbálták megóvni a korábbi jóléti növekedést. Legalább ilyen súlyos következményű tény, hogy a 2008-ban jelentkező krachot világszinten még több hitellel - és főleg államadósság-növeléssel - próbálták megfékezni, míg a bankok és a pénzügyi rendszer újraszabályozására tett javaslatok teljesen elhaltak. Így gyakorlatilag csak annyi történt, hogy nyertek két-három évet, ami alatt újrafújták a buborékjaikat is. Így viszont még fájdalmasabb lesz a tisztulás.

Egyetért azzal, hogy egy W alakú válságban vagyunk? Esetleg most csak megtorpant a felemelkedés, de majd folytatódik?

- A múlt rendszerén alapuló felemelkedésben nem hiszek, a fejlődésben viszont igen. Pénzügyi és anyagi értelemben a W forma elkerülhetetlennek látszik. Ez viszont nem baj! A válság önmagában nem feltétlenül rossz dolog, sőt, normális következménye egy korábban elburjánzott és abnormális folyamatnak. Egy krízis átrendeződést hozhat, és esélyt egy tiszta lappal való újrakezdéshez. Ugyanez a sansz megvolt 2008-ban is, de akkor a politikusok nem éltek vele. Politikai szempontból könnyebb volt konszolidációba fogni, mint „gyökérkezelni", mert az megszorításokkal és lemondásokkal, mi több, választási vereséggel járhat. Ennek eredménye viszont, hogy a W közepét jelentő csúcspont sem emelkedett olyan magasra, mint remélték. Ma pedig - a csúcson túllendülve - már visszafordíthatatlanul a lejtőn haladunk. Csak a lejtő meredeksége lehet kérdés.

A svájci frank például emberi akarat folytán erősödik, és semmi köze a svájci gazdaság teljesítményéhez. Nem lehet ezt egyszerűen „leállítani"? Hiszen ez közös érdek lenne.

- A svájci frank azért van erősödő trendben, mert Európában egy több száz milliárdos, svájci frankban jegyzett hiteltömeget kell törlesztenie a piaci szereplőknek, ami automatikus frankvásárlással jár. Ezt a trendet erősítették fel a spekulánsok és azok a befektetők, akik menedékként tekintenek az alpesi fizetőeszközre. Ezt csak úgy lehetne megállítani, hogy az Európai Unió és Svájc megegyezne a hitelhegy rögzítéséről valamilyen árfolyamon. Itt azonban már akkora méretekről van szó, hogy ezzel gyakorlatilag a frank-euró-árfolyamot fixálnák. Ez azonban egyik félnek sem érdeke. Ez középtávon rossz lenne Svájcnak, mert rontja az exportjuk versenyképességét, és a hiteleseknek is óriási árfolyamveszteséget kellene elkönyvelniük. Sajnos ez a folyamat ésszerűen már nem kezelhető.

Akkor mégis mi lehetne a megoldás?

- Most már valószínűleg meg kell várni, hogy kipukkanjon a buborék. Ám a folyamat visszafelé is egy darabig öngerjesztő lehet. Ha elkezd gyengülni a frank, akkor azok a kései befektetők, akik buknak majd a frankon öt-tíz százalékot, elkezdik majd kivonni a pénzüket, ez pedig további svájcifank-gyengüléssel járhat. A svájcifrank-hitelállomány nagysága miatt azonban esélytelennek látszik a 2008-as szintre való visszatérés. Azt pedig, hogy ez a fordulat mikor következik be, jövő héten vagy egy-két év múlva, lehetetlen megmondani.

Milyen megoldási lehetőségek adódhatnak az USA helyzetében?

- A legjobb megoldás most már nagyon-nagyon fájdalmas lenne, és lehet, hogy társadalmi, politikai értelemben kivitelezhetetlen. Ugyanis hagyni kellene, hogy megtisztuljon a gazdasági és pénzügyi szféra. Fel kellene darabolni az óriásbankokat, a nagyvállalatok esetében sokkal szigorúbb versenyszabályozásra és adóterhekre volna szükség, illetve meg kellene lépni a gazdag rétegekre kivetett vagyonadó bevezetését is. Mindezek átmenetileg drámai jövedelemcsökkenést és megugró elbocsátásokat okoznának, de így legalább egy a józan ész mentén és átlátható módon működő gazdasági szerkezet jönne létre a folyamat végén. De hát melyik vezető politikus merné ezt ma felvállalni? A világ vezető hatalmait annyira behálózták a lobbiérdekek, hogy itt csak valami nagy-nagy történelmi megrázkódtatás segíthet.

Átmeneti „tűzoltó" megoldásként viszont, sajnos nagyon valószínű, hogy az amerikai politikusok ismét a „pénznyomdát" választják, azaz készpénzt pumpálnak a gazdaságba. Ez rövid távon enyhítheti ugyan a kilengéseket, de még nagyobb inflációval, valamint a középosztály teljes és végérvényes lecsúszásával járhat.

Bármi lesz is a globális forgatókönyv, az azért nyilvánvaló, hogy öt-tíz éves távlatban nem térünk vissza a lovaskocsik korszakába. A világgazdaságot fellendítő technológiai újítások minden jel szerint az energiaszektorban lesznek, és az energia tömegtermelése - akár napenergia, akár fúziós energia révén - jóval hatékonyabb lesz. Az esély tehát megvan arra, hogy idővel a tömegek jobb körülmények között éljenek. Az már viszont a politika és az újraelosztó állam dolga, hogy ki is egyenlítse és mindenkihez eljuttassa ezen újítások leendő előnyeit. Az út azonban addig csöppet sem lesz diadalmenet, és átmenetileg fizetnünk kell a múlt hibáiért.

Az euró vajon túléli ezt az uniós krízist?

- Az euró túlélése egy tisztán politikai döntés függvénye. A lakosság helyzete viszont az eurózónán belül és kívül is romlani fog - ettől függetlenül. A baj igazán nem a devizákkal van, hanem az adósságokkal, vagyis a pénzügyi szerkezeten belül kellene keresni a hibát. Teljesen mindegy, hogy lesz-e közös pénzügypolitika vagy eurókötvény-piac, és esetleg egy-egy állam kiválik az eurózónából: ha egy úszni nem tudó emberre a világ legjobb fürdőnadrágját adjuk, akkor is megfullad a mély vízben.

A tartós megoldásnak itt is hasonlónak kellene lennie, mint az előbb kifejtett esetben. A helyzet annyival bonyolultabb az öreg kontinensen, hogy itt huszonhét nemzeti és gazdasági érdek feszül egymásnak. Egy ilyen helyzetben szinte esély sincs a józan konszenzusra, hacsak ezt a piaci folyamatok egy további óriás zuhanással ki nem kényszerítik. Vagyis - alapesetben - sajnos itt is marad a bankóprés és a vele járó infláció.

A magyar események szinte eltörpülnek ezek mellett, vagy mégsem? Mi a leginkább figyelemre méltó itthon ezek kapcsán?

- Sajnos az elmúlt húsz évben mi is „sikeresen" bekapcsolódtunk a hitelből finanszírozott jóléti piramisjátékba. Nincs az a rövid távú gazdaságpolitika, amely érdemben változtatni tudna ezen. Az állam- és magánadósságok történelmi csúcson vannak, törékenynek tűnünk, mint nádszál a szélben. Ha nem lenne ekkora az államadósság, nagyobb lenne az állam mozgástere, és mondhatná azt a kormány, hogy átvállalja a frankhitelek egy részét. Ez a vonat viszont már elment.

Bár az is igaz, hogy a három évvel korábbi helyzethez képest a magyar államnak több tartaléka van, de alapvetően a mi helyzetünket is a világpiaci események határozzák meg. Például sok múlik azon, hogy Kína miképp vészeli át a soron következő vészterhes időszakot. Ha ugyanis Kínában is kibontakozik egy hitelválság, és bebukik az évi tízszázalékos növekedés, akkor bukik Németország Kínába irányuló exportja is, ami megpecsételné a németországi magyar beszállítók sorsát is. Jelentős belső fogyasztásra pedig a svájcifrank-hiteltörlesztések okán lecsökkent megtakarítások miatt nem számíthatunk. Vagyis összefoglalva: a lehetőségeink egy-két évre előre erősen korlátozottak. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne kelljen tíz- vagy húsz- éves távlatokban előre gondolkoznunk. Ha jövőbeni döntéseinknél legalább a józan ész érveit követjük, akkor nagyobb esélyünk van a fejlődésre, mint eddig.