Kereső toggle

Hogyan lett példakép Bakács Tibor?

A világ, ahogy a tinédzserek látják

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Lopni, hazudni nem nagy bűn, olykor a gyilkosság is megengedett, az idősek pedig ellenszenvesek - többek között így vélekednek némely általános iskolások a Kaposvári Egyetem legfrissebb felmérése szerint. A családok szétesése, illetve a média eluralkodó hatása, a celebek világa már kiskorban cinikussá teszi a gyerekeket, akiknek egy része uzsorás, autócsempész vagy pornósztár szeretne lenni.

Tizenhárom éve végeznek felméréseket a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Karának tanárjelöltjei 8-15 éves diákjaik körében. Idén 1423 gyermek véleményét kérdezték meg, elsősorban a tanórák témáiból kiinduló magánbeszélgetések során. Bár vitatható lehet a kutatás módszertana, az összegyűjtött vélemények figyelemre méltóak.

A beszélgetések célja a gyerekek erkölcsi állapotának felmérése volt, családjuk, a média és az iskola hatásának tükrében. Tóth Istvánné adjunktus, kutatásvezető szerint az elmúlt évtized elsődleges tapasztalata, hogy a családok egyre jobban szétestek, míg a bulvármédia hatása - az internet, a Való Világ, az Éden Hotel, a celebek - mindent elural, s ez messzemenőkig tükröződik a gyerekek értékítéleteiben is. A kutatások megerősítik a kortárs csoport, főként a fiatal hírességek hatásának fölerősödését, illetve a család és az iskola háttérbe szorulását. „A tévésorozatokban szereplő nagyon fiatal gyerekek a Barátok közt, a Jóban, rosszban ifjú szereplőinek szerepkörét valóságosnak, vonzónak, követhetőnek vélik; önálló élet, saját döntések, vetkőzőmagazinokban való megjelenés, lopás, zsarolás, kétes pénzszerzés, hazugságok, pletyka. Ha a sorozatokban mindez működik, a való élet miért lenne más?" - olvasható a kutatási beszámolóban.

Tóth Istvánné szerint 10 éve még a gyerekek 40 százaléka mondta azt, hogy nem szeretetteljes légkörű családban él, míg ma 70 százalékuk állítja ugyanezt. Sokuknak soha senki nem kíváncsi a véleményére, s a fiatal pedagógusok voltak az egyetlenek, akik iskolaidő után, két-három órás kötetlen beszélgetések során végighallgatták őket arról, hogy mit is gondolnak a világról. A gyerekek kétharmadának egyébként külön élnek a vér szerinti szülei.

Az emberölés témája a Toldi kapcsán, a vétlen gyilkosságok révén jött elő a hetedikeseknél: 7 százalékuk szerint a gyilkosság csak jogos önvédelem esetén jöhet szóba, amikor például életveszélyes eszközökkel, késsel, borotvapengével megtámadják az embert - sajnos ilyen rablásnak meglepően sokan voltak elszenvedő alanyai kortársaik részéről. Újabb 6 százalékuk szerint ezenkívül a barátok elárulása, a titkok kiadása is annyira súlyos vétség, amit adott esetben gyilkossággal is meg kell torolni.

A 8-15 éves diákok 65 százaléka szerint a hazugság, a lopás szükséghelyzetben megbocsátható. Szépirodalmi példák alapján folytak beszélgetések a lopásról is, s ennek kapcsán a megélhetési bűnözés is szóba jött; az egyik gyerek például leírta, hogy ők rendszeresen lopnak fát az erdőből. Az ok: nem fagyhatnak meg. A gyerekek naprakészek a média híreiben, többször felmerült, hogy ha Bakács Tibor lophatott szalámit, sajtot, akkor ők miért ne lophatnának csokit.

„Bakácsot ráadásul a média szinte felmentette, mondván: bocsánatos bűn volt, megtévedt, hiszen elvesztette az állását, nagyon nehéz időszaka volt. Jó néhány gyerek fel is háborodott ezen" - mondja Tóthné. Az is nagyon jellemző, hogy a gyerekek egyfajta cinizmussal kezelik a celebek, politikusok viselt ügyeit, mondván: ha celeb az ember, akkor mindent megúszhat. „Míg ha az apám sikkaszt a műhelyében a bevételből, akkor jön az adóhatóság, és keményen fizet, vagy lecsukják" - mondta egy 12 éves fiú.

Minél nagyobbak a gyerekek, annál jobban tolerálják a lopást. „Hihetetlen indulatok munkálnak bennük; úgy vélik, hogy ami nincs nekik, azt meg kell szerezniük" - mondja Tóth Istvánné. - Ha a szülők nem tudják megvenni az mp4 lejátszót, jobb mobiltelefont, sportcipőt, akkor elveszik valakitől, mondván: azoknak úgyis van pénzük másikra. Volt olyan gyerek, aki elmondta: az ő szülei keményen dolgoznak, anyja bolti eladó, apja szakmunkás, és nem tudnak egyről a kettőre jutni. A szomszéd hozza be az autókat szlovák rendszámmal, sötét ügyletei vannak, viszont sokkal jobban él. Ebből a gyerek azt szűri le, hogy az ő szülei élhetetlenek, buták, lúzerek, és az az életképes ember, aki megszerzi a családjának mindazt, amire szüksége van. A pedagógus a 100 ezer forintos fizetésével szintén nem számít követhető mintának" - fejtegeti az adjunktus, hozzátéve: a gyerekek egyharmada viszont azt mondta, hogy egy gombostűt sem szabad elvenni - és ez sem kevés.

A 13-15 éves lányok közül sokan modellek, pornósztárok szeretnének lenni, külföldre mennének akár erotikus jellegű munkát végezni, mert mint mondják, „azzal sokat lehet kaszálni". A szülők erkölcsi állapota - akik ezeket a műsorokat vagy a pornófilmeket nézetik a csemetéikkel -, talán még aggasztóbb. Tóth Istvánné szerint így az sem csoda, hogy a 12-15 évesek 52 százalékának az a legfőbb életcélja, hogy túl legyen az első szexuális kapcsolatán. „Ez egyfajta teljesítménycél - mondja az adjunktus. - Az egyik 13 éves fiú például úgy gondolja, hogy ő már elkésett egy kicsit ezzel, de reméli, hogy most nyáron már biztosan túlesik rajta. Amelyik lány pedig nem így gondolkodik, az szerintük vagy ronda, vagy vallásos, vagy túl szigorúak a szülei, és később rá fog jönni, hogy nem kell senkinek. Nagyon sokan néznek pornófilmeket, 18 éves korukra mindent kipróbálnak, és jó eséllyel teljesen kiégnek, a személyiségük szétesik" - figyelmeztet Tóthné.

Bár az erkölcsileg éretlen gyerekkort mindig is jellemezte némi nyitottság a tiltott vagy deviáns dolgok vagy akár a kegyetlenkedések iránt - elég csak Golding vagy Csáth Géza műveire gondolni -, Tóthné szerint régen a felnőtt-társadalom világossá tette a gyerekek számára, hogy mindez elfogadhatatlan. „A 15 évesek olyan mintát látnak otthon, amit az iskola nem képes korrigálni, legfeljebb némileg tompítani" - mondja. A gyerekek értékítéleteinél ugyanis csak a szüleik mindennapi életével kapcsolatos beszámolóik a megrendítőbbek. „A szülők között egymás lejáratása igen gyakori; a hülye, idióta, lúzer, semmit érő jelzők a családok több mint felében jellemzőek" - olvasható a kutatási beszámolóban. A legobszcénabb káromkodásokat napi szinten hallgatják a gyerekek, szüleik őket és egymást egyaránt káromolják. Nem ritka a csapkodás, törés, zúzás, lökdösődés, de a verekedés, verés sem. A fentiek nem kizárólag az aluliskolázottság függvényei, diplomás szülőknél is előfordulnak. „A beszélgetés nem jellemző, ritka és kevés. Nem igazán kíváncsiak a véleményemre" - fogalmazta meg a gyerekek 70 százaléka.

Rendkívül materialista, pénzközpontú szemlélet jellemzi a családokat - úgy tűnik, minél szegényebbek, annál inkább. „Jellegzetes kivétel volt egy nagyon szerény körülmények között élő lelkész családja, ahol 6 gyerek van. A gyerekeknek új ruhája még az életben nem volt, de mindegyik sportol, zenét tanul, nem káromkodnak, vannak barátaik. A többiek ugyan megszólják őket a kínai cuccaik miatt, de ezt képesek normálisan feldolgozni" - meséli az adjunktus.

Pikó Bettina pszichológus kutatásai is azt támasztják alá, hogy a gyerekek annál nehezebben képesek kezelni a problémáikat, az anyagi különbségeket, minél materialistább, pénzcentrikusabb a családi értékrendjük. Viszont minél inkább az emberi kapcsolatok, a transzcendentális értékrend dominál, annál inkább képesek megküzdeni a gyerekek a negatív hatásokkal, és annál kevésbé csúsznak bele devianciákba, drogfüggőségbe.  }}}

„Régen ennyi unatkozó, agresszív gyerek nem volt. Segítettek a ház körül, most viszont azt látják a hallgatóink, hogy sem megművelt földek, sem állatok nincsenek sok helyütt, csak a vidéki nihil. Nem egy településen a kocsma és a játékgép az egyetlen közösségi tér - folytatja a kutatásvezető. - Minden gyerek arról panaszkodott, hogy rettenetesen unatkozik. Elsősorban a szülők felelőssége lenne, hogy a gyerekek értelmesen töltsék a szabadidejüket."

A mai 13-15 éves korosztályt az iskola által nyújtott intellektuális tudás nem érdekli. Az adjunktus szerint egy család életébe kívülről belenyúlni igen nehéz, ráadásul a legproblémásabb családok a legelérhetetlenebbek. „Rendkívül veszélyeztetett korosztály lett a mai gyermekeké, mivel egy teljesen értékvesztett világban nőnek fel" - fogalmaz Tóth Istvánné.

Vajda Zsuzsanna pszichológus egyrészt aggályosnak látja, hogy a kutatási beszámolóból nem derül ki, pontosan hogyan történt a felmérés. Másrészt szerinte a serdülők szívesen adnak provokatív válaszokat, ezt sem kell mindig elhinni. Azt azonban kétségtelennek tartja, hogy az említett tendenciák léteznek. Az egyik legfontosabb a család szerepének gyengülése és a kortárs csoportok befolyásának erősödése. A család nemcsak háttérbe szorul, hanem a felnőttek habitusa is változik a gyerekekkel szemben, és ma egyre inkább partnernek tekintik őket. Régebben a szülők igyekeztek a jobb arcukat mutatni a gyereküknek (és ez nem is puszta színlelés volt, hanem korrektebbül is viselkedtek, ha a gyerek a tanúja volt), míg ma nem. Ahogyan az élet minden területén kevésbé védik a gyerekeket, kevésbé törekszenek rá, hogy legalább az életük első évtizedeiben felépülhessenek bennük ideálok. Egyébként nem egyszerűen értékváltozásról van szó, hanem arról, hogy a felnőttek élete is nehéz lett és kiszámíthatatlan, ezért nem tudják menedzselni magukat. Erre még ráterhelődik a média hatása, amelynek - ezt széles körű adatok támasztják alá nemzetközi szinten is - a gyerekek és a hátrányos helyzetűek a leginkább kiszolgáltatottak. A szakember szerint nem lehet úgy változtatni a média tartalmán, hogy a nézettséget továbbra is szem előtt tartjuk: éppen a nézettség mint egyetlen kritérium az, ami fokozatosan kiiktatott minden morális vagy egyéb megfontolást. Ugyanis - és ezt a kereskedelmi adók képviselői cinikusan többször is megfogalmazták - az emberek azért is néznek műsorokat, mert felháborítónak találják. Ilyenkor a felháborodásból közügy lesz, és többen szeretnének tudni róla - közben zajlik egyfajta hozzászokás. Sajnálatos, hogy a médiaszabályozás során politikai iszapbirkózás zajlik, és senki nem tesz erőfeszítést, hogy tisztázódjanak alapvető dolgok: ha például valaki állatot kínozna a Való Világban, azonnal be lehetne tiltatni, ha viszont férgeket etetnek az emberekkel, akkor nem.

A pszichológus szerint a közeljövőben a társadalmi konfliktusok éleződése várható. Az Egyesült Államokban a 15-24 éves fekete férfiak 30%-a börtönben van. Hogy mi lehet a kiút ebből a helyzetből? Alapvetően szükség lenne a probléma súlyosságának a felismerésére, társadalmi figyelemre. Pillanatnyilag azonban a társadalmi dezintegráció folyamataival találkozunk mindenütt. A pedagógusoknak és az iskolának lehet szerepe, ha sikerül hangot találni a fiatalokkal, és olyan célokat kitűzni, amik valamilyen módon hatással lehetnek a társadalom életére. Vajda Zsuzsanna szerint fel kellene ébreszteni a fiatalokban az építő kritikai szellemet. Például kezdeményezzenek kampányt a való világ és hasonló műsorok bojkottjára, megfelelő, a fiatalok számára is elfogadható érvekkel alátámasztva.

A pubertáskor nehézségei

A pubertás szó hallatán sokan három dologra asszociálnak: kiszámíthatatlan hormonokra, megbolondult fiatalokra és családi háborúkra. Ez azonban több, nemrégiben végzett kutatás szerint nem más, mint egyszerű negatív előítélet. A fiatalok ugyanis ebben az időszakban ismerkednek saját határaikkal – és a legyintés vagy rájuk csapott ajtó helyett segítségre, türelemre és megértésre szorulnak.
A Spiegel magazin nemrégiben összefoglalót közölt arról, hogy német iskolákban forradalmi újításokkal igyekeznek a pubertáskort elért tinik fölös energiáit lekötni. Az egyikben kalandtúrákat szerveznek a gyerekeknek, ahol kénytelenek maguk megkeresni a szükséges pénzt – és mindamellett, hogy bajtársi kapcsolat alakul ki közöttük, megtanulják, hogyan kell egy hátizsákot praktikusan bepakolni, hol találnak üres zsebbel szállást, és persze hogy az embernek sosem szabad rohannia. Három hét fogcsikorgatás után viszont mindegyik gyerek más emberként tekint magára. Egy másik iskola a Stasi volt üdülőtelepét újítja fel lépésről lépésre, mivel szerintük a pubertáskor gyorsabban és kevesebb problémával zajlik le, ha a gyerekek hasznos tevékenységekkel használják el a fölös energiát.
Ezek az úttörők az általános vélekedéssel szemben nem passzívan figyelik, ahogy a fiatalok saját testük fejlődését kénytelen-kelletlen tudomásul veszik, és így-úgy próbálnak uralkodni a vérükben száguldó extra hormonmennyiségen, hanem igyekeznek őket értékes tevékenységekkel arra terelni, hogy fedezzék fel saját korlátaikat, illetve azt, hogy miben tehetségesek. A pubertáskor ugyanis minden szempontból nehéz a fiatalok számára. Vagy azért, mert nem kezdődik meg időben (ez a fiúknál probléma), vagy azért, mert túl hamar megkezdődik (ezzel a lányok küzdenek inkább). Az pedig, ha túl sokáig tart, sokak szerint a szülők és az intoleráns környezet hibája.
Intenzív hormontermelés indul be ebben a korban, az agy „átszervezi saját magát”, ivaréretté válnak a fiatalok, akik lélekben még sokkal inkább lennének gyerekek, de testben már nem azok többé. Pontosan ezek a hormonok felelősek azért is, hogy a gyerek hirtelen elviselhetetlenné válik – legalábbis a szülők és az iskola számára, akik általában nincsenek felkészülve a pubertás kezelésére. Ekkor ugyanis a korábban jól teljesítő diákok is rosszabbul teljesítenek, amire a legtöbb iskolának csak negatív válaszai vannak. Ráadásul az egyre növekvő teljesítési kényszer súlyos terhet ró a gyerekekre, akiket egyébként is zavar, hogy nem mennek úgy a dolgok, ahogy megszokták – így az egyéb feldolgozandók mellett elviselhetetlenné válik a nyomás. A német tanulmányok szerint ezzel magyarázható, hogy a fiatalok a hétvégén őrült bulizásba fognak, hogy levezessék a bennük felgyülemlett feszültséget.
A fiatalok helyzetét a média sem segíti. Az iskolai megfelelési kényszer mellett a tévé és az internet által meghatározott szépségideáloknak is meg akarnak felelni. A tökéletesre gyúrt férfiakat és a cérnavékony nőket azonban a legtöbben képtelenek utánozni, ami viszont önértékelési, a lányoknál pedig étkezési zavarokat okoz. Mindezt tetézi a nyugati világban eluralkodott tendencia, ami egyre későbbi életkorra tolja azt az időpontot, amikor az utód végre elhagyja a családi fészket. A Nyugaton „trendi” élethosszig tartó tanulás, a késői egyetemi évek és a több diploma egyáltalán nem kedvez a fiatalok önállósodásának, akikre viszont gyakran csak a tartós munkanélküliség várna a könnyen megszerezhető, de megfelelő állásra nem váltható felsőfokú végzettség megszerzése után. Mivel
a környezet már nem olyan, mint az ipari forradalom idején, amikor 15 évesen már az „inaskodás” évei kezdődtek meg a fiatalok életében, ezért gyakran sokáig ki sem derül, hogy az érintett miben tehetséges, s ezzel értékes éveket veszteget el.
A pubertás a szülőknek is gyakran feladja a leckét. A gyerek hirtelen szeszélyessé válik, érzelmi ingadozások jönnek, amit csak az a szülő tud megfelelően feldolgozni a német felmérések szerint, akinek van kapcsolata a gyerekkel, és aki képes extra türelmet és humort fektetni a kapcsolatba. Ha ugyanis nem idegenítik el maguktól a gyereket, az is előfordulhat, hogy mint régen, újra igényli majd, hogy este az ágya mellett ülve beszéljék meg a napi eseményeket. Erre azonban kevés család képes: a világválság, a multinacionális cégek családellenes munkarendje és az egyszülős családmodell egyáltalán nem kedvez annak, hogy a gyerek hangulatváltozásait is megfelelően tudja kezelni a szülő. (Rimaszombati Andrea)