Kereső toggle

Tűzvonalban

Miért harcolunk Afganisztánban?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A hadügy nem érzelmi alapon működik” – fogalmazott lapunknak egy Afganisztánt megjárt katonanő, aki korábban két társát is elveszítette a közép-ázsiai országban. Kormánypolitikusok és a lapunknak nyilatkozó szakértők is egyetértenek ezzel a megközelítéssel, még akkor is, ha természetesen részvéttel említik a hétfőn hajnalban hősi halált halt Pappné Ábrahám Judit nevét. Mint mondják, óriási külpolitikai baklövés lenne, ha Magyarország önkényesen kivonulna Afganisztánból, amelynek stabilitása az iszlám radikalizmus és az ópiumtermelés elleni küzdelem miatt is fontos.

Bár profi katonai kiképzést kapott, soha nem vett részt fegyveres harcokban Pappné Ábrahám Judit, a magyar honvédség afganisztáni missziójának harmadik elesett katonája. A 32 éves asszony - aki már három külföldi missziót is megjárt - személyzeti ügyintézőként irodai munkát végzett. Magyar idő szerint hétfőn hajnalban indultak el Puli-Humriban lévő táborukból Mazar-i-Sarifba, hogy hazautazzanak Magyarországra. A településtől 20 kilométerre azonban a járművek mellett házilag készített bomba robbant, majd több irányból is lőni kezdtek rájuk. Egy páncéltörő gránát (RPG) telibe találta a konvoj negyedik autóját, egy páncélozott Toyota terepjárót: meggyilkolva a katonanőt, és megsebesítve három társát. A konvoj parancsnoka segítséget kért és kapott: német és afgán egységek avatkoztak be a visszavonuló magyarok védelmére; a tűzharc órákon keresztül tartott.

Az elesett katonanő férje szintén Afganisztánban volt, de néhány nappal korábban már hazatért. Az asszonyt posztumusz hadnaggyá léptették elő. Lapzártánk idején szállították haza a támadásban életveszélyes arc- és agykoponya- sérüléseket szenvedett Kolozsvári György zászlóst. A másik sérültet, Dani Fruzsina orvos főhadnagyot repesztalálat érte, és bár sérülései nyolc napon túl gyógyulóak, a helyszínen hozzálátott a többi sebesült ápolásához. Rajtuk kívül egy szakaszvezető sérült meg könnyebben, aki a konvojt biztosító csapat tagja volt - ő úgy döntött, hogy nem szakítja meg szolgálatát, ezért nevét nem hozták nyilvánosságra.

A történtek után a kormány Afganisztán-politikája nem változott - jelentette ki rögtön az incidens után a honvédelmi miniszter. Hende Csaba később az ázsiai országba induló magyar helikopterpilóta-kiképzőkkel való találkozása alkalmával hangsúlyozta: nem kapott olyan jelzést, hogy valaki haza akarna jönni a jelenleg Afganisztánban szolgálók közül.

Több Afganisztánban szolgált katona is arról számolt be lapunknak, hogy az utóbbi időben elszaporodtak a hasonló, magyarokat is érintő incidensek (lásd keretes írásunkat). Ezért a magyar Tartományi Újjáépítési Csoport (a használatos rövidítés: PRT) - amely főként a segélyezésben, orvosi rendelő építésében, kútfúrásban vagy például mezőgazdasági jellegű fejlesztésekben működött közre - nem tudta elég hatékonyan ellátni a feladatát. Sőt, a veszteség csak idő kérdése volt. (Ezt megerősítette az a honvédségi információ is, hogy a magyar katonák már túléltek egy hasonló merényletet: akkor terepjárójuk mellett robbantotta fel magát egy merénylő, de a katonák közül senki sem sérült meg.)

Wagner Péter, a Magyar Külügyi Intézet Közép-Ázsia-szakértője egyetért azzal, hogy egy ilyen vagy hasonló incidens „benne volt a levegőben". Ennek elsődleges oka az, hogy az elmúlt években megerősödtek az ellenállók - a Talibán és a Hezb-i-Iszlámi nevű szervezet - Észak-Afganisztánban. (Egyrészt a Pakisztánból érkező támogatás révén, másrészt amiatt, mert afgánok tömegei érzik úgy, hogy saját kormányuk nem képviseli megfelelően az érdekeiket.) Tevékenységük egyik gócpontja Kunduz, illetve Baglán tartomány, ahol a magyar PRT is működik. „Ez az újjáépítési csoport - a kunduzi német PRT-hez hasonlóan - mindinkább visszaszorult a saját táborába. A magyarok egyébként elvileg meg tudnák magukat védeni, és ebben

segítségükre lehet az afgán haderő egyik helyi zászlóalja is, valamint az ezt támogató Műveleti Támogató és Összekötő Csoport (OMLT), amely felerészben magyar, felerészben amerikai. Az előző politikai vezetés azonban informálisan azt támasztotta követelményként a PRT parancsnokai elé, hogy élve hozzák haza a fiúkat, ezért az élni és élni hagyni elv érvényesült" - magyarázta Wagner Péter.

A helyzetet bonyolította, hogy idén tavasszal, az amerikai erősítés részeként mintegy ötezer amerikai katona érkezett az északi régióba (itt található Kunduz és Baglán tartomány), és folyamatosakká váltak a felkelők elleni műveletek. Wagner Péter elképzelhetőnek tartja, hogy a magyar-amerikai OMLT számára rendszeresek voltak az olyan veszélyes helyzetek, mint a mostani, de erről itthon nem kaptunk tájékoztatást, a sajtóban nem jelentek meg a szalagcímek, hogy „csapataink harcban állnak". Hangsúlyozta azt is, hogy ilyen körülmények között a táborba szinte teljesen beszorult - ám az ellenállók számára így is könnyű célpontot jelentő - magyar PRT szerepe kérdésessé vált. „Jelenleg kérdéses a PRT értelme, azt is mondhatnám, hogy ezért nincs értelme meghalni, ami egyébként - jegyezzük meg - a katonai munka reális veszélyei közé tartozik. Nem véletlen, hogy a NATO-n belül is gondolkoznak az ilyen újjáépítési csoportok értelmén, hiszen az országszerte erősödő konfliktusok mentén csekély lehetőség mutatkozik az újjáépítésre" - mondta a szakértő. A tervek két irányba mutatnak, egyes PRT-k teljesen civil irányítás alá kerülhetnek, mások pedig felhagyhatnak a fejlesztési tevékenységgel, és csak az afgán erők kiképzésére koncentrálhatnak majd.

Wagner Péter szerint a kivonulás gondolata mindenképpen elvetendő. „Ennek ugyanis egyszerűen fogalmazva az lenne az üzenete, hogy Magyarország gyáva, ennek pedig jelentős diplomáciai következményei lennének" - fogalmazott.

Az afganisztáni NATO-misszió kapcsán a szakértő hangsúlyozta: már régen nem a terror elleni harc és a demokrácia exportálása a nemzetközi erők elsődleges célja, hanem az afgán kormány támogatása, legitimitásának megerősítése, és az, hogy tisztességgel el lehessen hagyni az országot. „Irakban az amerikaiak egy viszonylag konszolidált helyzetet tudnak maguk után hagyni. Erre lehet esély Afganisztánban is, ám ehhez a kulcs az, hogy az afgán hadsereg és rendőrség meg tudjon erősödni, amihez minimum 4-5 évre van szükség" - vélekedett a Magyar Külügyi Intézet szakértője.

„Az Afganisztáni misszió ENSZ-felhatalmazás alapján indult, és a kimenetele messze túlmutat a közép-ázsiai ország sorsán" - hangsúlyozta a Heteknek Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára, a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet munkatársa. Afganisztán ugyanis a világ leginstabilabb államai közé tartozik, amely a tálibok uralma idején az al-Kaida fészke volt, és - több más ország, mint például Jemen, Szudán vagy Szomália mellett - a radikális iszlámnak, a szomszédos Pakisztánnal együtt ma is meghatározó bázisa. Ezenkívül - hívta fel a figyelmet a szakértő - a világ ópiumtermelésének 90 százalékát az afgánok adják. Az innen származó drogot elsősorban a posztszovjet térségben, Európában és a Közel-Keleten terjesztik. A nemzetközi közösségnek tehát elemi érdeke, hogy a tervek szerint 2011-ben kezdődő kivonulás végén a NATO ne egy „ön- és közveszélyes" országot hagyjon maga után. Ez azonban meglehetősen nagy kihívás - je-gyezte meg Tálas -, és korántsem biztos, hogy sikerül.

Magyarországnak nem szabad egyedül kivonulnia - hangsúlyozta. Ennek rossz üzenete lenne nemcsak a szövetségeseink, hanem az iszlám szélsőségesek irányába is, akik megerősítést kapnának arra nézve, hogy erőszakkal meghátrálásra tudnak késztetni egyes országokat. „A NATO-ba való belépésünkkor szerződésben vállaltuk, hogy részt veszünk a szövetség békefenntartói és stabilizáló feladataiban. Azt is mondhatjuk, hogy ez az ára annak, hogy ide tartozunk. Nagyon fontos a katonai missziók külpolitikai vonatkozása is: ezek a vállalások gazdasági és politikai területen mindig megtérülnek. Ez egy nagyon kemény adok-kapok, ami hozzásegít bennünket ahhoz, hogy az érdekeinket érvényesíteni tudjuk" - magyarázta Tálas Péter, megjegyezve, hogy a 150 ezres haderőhöz viszonyítva az összesen 320-360 fős magyar kontingens nem számít túl jelentős vállalásnak, mint ahogy a veszteségeink is eltörpülnek sok más ország veszteségei mellett.

Tálas Péter szerint is itt az ideje, hogy átgondoljuk afganisztáni szerepvállalásunkat, azon belül is a PRT küldetését, hiszen a biztonsági helyzet nem teszi lehetővé ennek hatékony működtetését, ráadásul a szövetségesek szemében nem a legértékesebb tevékenység. A magyarok jelenleg ötféle feladatot látnak el. A PRT mellett vezetünk egy Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoportot (OMLT), irányítjuk a kabuli repteret, van egy különleges műveleti egységünk, és a helikopterpilóta-kiképzők is hamarosan megkezdik munkájukat. A szakértő szerint csökkenteni lehetne a magyar katonák számát, miközben értékesebb feladatokból az eddigieknél többet vállalunk. Ilyen lehet a kiképzésben való részvétel vagy a különleges műveleti egység bővítése.

Magyarok a fronton

„A tálib szó számomra a halál rongyos angyalát jelentette, aki bármikor kész kioltani egy katona életét” – jegyezte meg lapunknak egy Afganisztánt megjárt magyar katona. Az országot jellemezve a hihetetlen nyomort említette elsőként, mondván, nálunk a legnyomorultabb  putrikban is jobban élnek az emberek, mint az afgánok nagy része, akik közül sokan úgy járnak napszámosként háborúzni, mint ahogyan mások nálunk kapálni. Baglán tartományt, ahol a magyar újjáépítési csoport is működik, „középkori” hadurak irányítják, akik a szó szoros értelmében, élet és halál urai. Interjúalanyunk elmondása szerint, miután az amerikaiak offenzívája nyomán egyre több tálib harcos szorul északra, tavaly óta erősödtek a fegyveres konfliktusok a térségben, ami a magyarokat is folyamatosan veszélyeztette. „Amikor kiérkezel, pár nap alatt fölpörög az ember, és valóságos adrenalinmámorban csinálod végig a küldetést. Ez jelentősen csökkenti a veszély- és fenyegetettségérzetet, de volt pár olyan helyzetünk, amikor halálfélelmet éreztünk” – emlékezett vissza a katona. Hozzátette: a motivációt a pénz és az előmenetel jelenti. Itthon egy szerződéses katona 80 ezer forint átlagfizetést kap, ezzel szemben a külszolgálat 3 hónapja alatt 3 millió forintot is megkeres nettóban.
Egy másik katona is arról számolt be lapunknak, hogy szinte minden nap életveszélyes szituációk között szolgáltak, ezért is lepődött meg, hogy a hazai közvélemény csodálkozik a haláleset kapcsán. Szerinte a katonák ezt vállalják fel, ez a kötelességük – bár a munkájukat jobban kellene támogatni. Elmondása szerint például a felszerelést tekintve elmaradottabb eszközökkel kellett dolgozniuk, mint más nemzetbeli társaiknak.
Egy másik interjúalanyunk egysége mindennap járőrözött, és amíg kint volt, két komolyabb fegyveres rajtaütés is történt, amire nem számítottak, és volt két bomba, amit orvul, gyakorlatilag a tűzszerészeket tőrbe csalva raktak le a tálibok – ők voltak az afganisztáni magyar misszió első hősi halottai. „Arra nem lehet előre felkészülni, hogy egyik pillanatról a másikra elveszíted az egyik társadat, akivel össze vagy szokva, a kiképzés óta ismered, aztán együtt konvojoztok, belelátsz az életébe. Nagyon megrázó. Gyula Magyarország legjobb tűzszerésze volt. Mindenki szerette, az utolsó misszióját akarta kint tölteni, meg is mondta nekünk, hogy ő többet nem jön, és most is csak azért vállalta el, mert a különleges műveleti csoport felkérte. Októberre volt kitűzve az esküvője. Pont pár nappal a halála előtt beszélgettem vele, hogy mikor megy szabadságra, és mondta, hogy június közepén. Utána döbbentünk rá, hogy tényleg az utolsó missziója volt, és tényleg júniusban jött haza, csak sajnos koporsóban” – mesélte.
Részben egy pszichológus és részben a bajtársak segítségével körülbelül egy hónap alatt dolgozták fel nagyjából a történteket. „Ekkor kaptuk meg úgymond Gyula utódját, azt az első osztályú tűzszerészt, akit helyette küldtek. Vele már a második bevetésén megtörtént a tragédia.
Akkor fordult meg először a fejemben, hogy mit keresek én itt, muszáj-e nekem ekkora kockázatot vállalni? Ezt már nehezebben dolgoztuk föl.
A félelmet viszont felváltotta a düh: akkor most azért is kimegyünk, és megmutatjuk, hogy nem fogtok ki rajtunk, akkor is mosolyogva segítünk rajtatok, ha a terroristáitok ezt megpróbálják megakadályozni.
Felfogja az ember, hogy egy globális háborúban a jó oldalon áll, mint egyszerű katona, akinek muszáj segíteni az embereket, mert ha ô is megfutamodik, akkor hogyan fognak továbblépni azok a szerencsétlenek, ki ad nekik esélyt a fejlődésre. Szörnyű, amit mondok, de egy-két haláleset még nem indok arra, hogy egy nemzeti haderő a kivonulást fontolgassa. A hadügy nem érzelmi alapon működik, pláne, hogy kötelezettséget vállaltunk a NATO-nak, amit nem lehet ilyen egyszerűen felrúgni” – mondta el a katona. (Sz. Z., H. S.)