Kereső toggle

Erő a fasizmussal szemben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Lapzártánk után, csütörtök este a Hetek Közéleti Klubban tart előadást Elie Wiesel Nobel-békedíjas író. A regisztrációkból úgy tűnik, a rendezvény többezres antifasiszta nagygyűléssé válik. Értelmiségieket kérdeztünk arról, hogy mennyire fontosak az ilyen témájú megmozdulások.

Hack Péter (a Hetek Országos Közéleti Hetilap főszerkesztő-helyettese): Nagy elismerés a Heteknek, hogy Közéleti Klubjában fogadhatja Elie Wieselt. Lapunk egyik küldetése, hogy fellépjen a fajgyűlölettel, az antiszemitizmus, a rasszizmus különböző formáival szemben, és kiáltson, ha veszélyt lát. Tevékenységünkkel arra próbálunk rámutatni, hogy a holokauszt, a rasszizmus, az antiszemitizmus nem a zsidóság és nem az etnikai kisebbségek ügye, hanem alapvetően a többség ügye. Borzalmasan nagy bajban van ugyanis az az ország, ahol szalonképessé tud válni a faji alapú értékítélet. Az egyik magyar egyetemen a diktatúrából a demokráciába való átmenet jogi kérdéseit tanítom, nemcsak magyar, hanem európai jogász- és politológushallgatóknak, és őszintén megdöbbenek azon, hogy mennyire tudatlan a történelem iránt egyébként érdeklődő huszonéves értelmiség. Azt is tapasztalom egyúttal, hogy a rasszista gondolkodás nagyon könnyedén eléri a társadalomnak ezt a fontos szeletét.
Lapunk mindig is azt képviselte, hogy a Magyarországon nagy szükség lenne igazi patriotizmusra, arra a fajta hazaszeretetre, amely nem másokkal szemben határozza meg a nemzethez tartozást; amely nem kirekeszt, hanem befogad; amely nem acsarkodik, és nem uszít, hanem segítő kezet nyújt és befogad. Meggyőződésünk, hogy azok vannak többségben ebben az országban, akik elutasítják néhány száz náci egyenruhába bújtatott ember hőbörgését. A következő lépés az lenne, ha ez a kritikus tömeg a maga helyén fel is emelné a szavát a gyűlölet ellen. A Hetek Közéleti Klub antifasiszta nagygyűlését is éppen azért szerveztük meg, hogy ezek a hangok összeadódjanak, és ellensúlyozzák az utcán hőbörgő nácik torz országimázsát.

Székhelyi József (színművész): Remélem, csak átmeneti vendég és nem vált őshonossá társadalmunkban a náci eszmék kedvenc élőhelye, a dermesztő közöny. Nem tekinthetjük köldöknéző egykedvűséggel azokat a borzasztó rasszista jelenségeket, amik napjainkban történnek Magyarországon. Aktivizálni kell minden becsületünket, minden humanizmusunkat, és föl kell emelnünk a szavunkat, ugyanis önmagában már a rasszizmus ténye is gyógyíthatatlan, kóros elváltozást, deformációt eredményez a többségi társadalomban. Minden erőforrásunkat mozgósítani kell a társadalom védelmében, hogy ez a szörny ne szokjon ide végképp, ne legitimálódhasson, ne legyen mindennapos gyakorlattá, ne legyen olyan természetes, mint hogy hétfő után kedd következik. Ehhez nagyon hiányzik egy igazi parlament a magyar közéletből. Hiányoznak a politikai és közéleti szereplők bátor megszólalásai, azok a szolidaritásról árulkodó jelek a médiában, amelyek azt üzenik, hogy látjuk és értjük aktuális sérelmeiteket, és biztosíthatunk benneteket, hogy teljes szívvel-lélekkel mellettetek vagyunk, mi: a többség elitje. Illúzió azt gondolni, hogy a gyűlölet megáll a cigányoknál és a zsidóknál. Ha nem teszünk semmit ez ellen, egyszer mindenki sorra kerül: a tótok, a svábok, a rácok, a besenyők, a magyarok.

Köves Slómó (az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője): Kevesen tudják róla, hogy Elie Wiesel a mai napig vallásos zsidó. Amikor New Yorkban találkozott a Lubavicsi rebbével, a 20. század egyik legfontosabb szellemi vezetőjével, aki szintén holokauszttúlélő, feltette neki a nagy kérdést, miszerint hogyan tud valaki Auschwitz után hinni Istenben. A rebbe egy okos zsidó fordulattal, kérdéssel felelt: Hogy lehet nem hinni Istenben? Wiesel erre azt mondta neki, hogy ha ez nem egy önmagában értendő kérdés, hanem válasz az ő kérdésére, akkor sajnos nem tudja elfogadni. Ettől még gyakran találkoztak, és személyes és hitbeli kérdéseit mindig megbeszélte vele.
A rebbe gyakran hangsúlyozta neki, hogy az emlékezés nem merülhet ki az emlékezésben. Igazán akkor emlékezünk, ha teszünk az ellen, amit velünk akartak tenni.
Elie Wieseltôl nemrég megkérdezték, szerinte van-e remény arra, hogy a világ megváltozik. Azt válaszolta: ha nem lenne, akkor az egész élete értelmetlen. Ehhez a változáshoz nemcsak makro-, hanem mikroszinten is meg kéne szólalnunk. Egy barátom azt mondja, ha Magyarországon valaki beszáll a metróba, és lóg a cipőfűzője, akkor tízen is szólnak neki, hogy „ne haragudjon uram, de a cipőfűzője ki van kötve”, de ha ugyanezt az embert a nyílt utcán agyonverik, akkor mindenki közömbösen elnéz mellette. Meg kell vizsgálni, hogy a magunk mikroszintjén mit tehetünk ez ellen a közömbösség ellen.

Jancsó Miklós (filmrendező): Elie Wiesel maga az emlékezés, a nem felejtés, ezért is kapott Nobel-díjat. Hogy itt van Magyarországon, ez jelzés mindenkinek. Mert igenis szembesülni kell a történelmi szennyesünkkel. Természetesen a magyart mindig tépte a balsors, de ő is kutya volt, mart, akit lehetett. Ezért a szembesülés csak akkor sikerülhet, ha felszámoljuk azt a tarthatatlan helyzetet, hogy az ellenfelet meg se hallgatjuk, el se olvassuk, amit ír, egyszerűen kiküszöböljük. Egymást elfogadva tudunk csak szembenézni a múlttal és a mai szennyessel is. Elie Wiesel személye is ezt jelenti: patetikus kifejezés, mégis: a vízözönben ő szikla.

A társadalmi béke fenntartásáért az állam is felelős. A párizsi békeszerződés egyértelműen leszögezi, hogy Magyarországon sem lehet nyilas- és egyéb ilyen típusú szervezeteket létrehozni. Nálunk lehet. Rákenhetjük például az oktatókra, hogy ők is antiszemiták, és rasszisták, de lehet, hogy egyszerűen csak a törvényeknek kéne érvényt szerezni. A liberális demokrácia egyik erénye, de egyben gyengéje is azonban éppen az, hogy nem lehetett például parancsra feloszlatni a Magyar Gárdát.
(A beszélgetést közvetítette a Klub Rádió Szabad a pálya című műsora. Készítették: Földvári Katalin és Vizin Balázs)

Olvasson tovább: