Kereső toggle

Az MLSZ-diadalív árnyékában

Interjú Varga Zoltán olimpiai bajnok labdarúgóval

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A magyar labdarúgó-válogatott 55 évvel az 1954-es felnőtt világbajnokságon szerzett ezüstérme után tudott újra dobogóra állni egy rangos tornán, igaz, ezúttal csak a húszévesek korosztályában. Hogyan értékeli ezt a sikert?

- Nézze, elég nehéz megszólalni Magyarországon ilyenkor, mert óriási eufóriát kreálnak egy kétségtelenül pozitív szereplésből. Anno hasonló helyzetben voltam tavasszal, amikor a magyar válogatott megnyert néhány könnyebb tétmérkőzést, és a sajtó már a világbajnokságon látta a csapatot. Most is azt mondom, amit akkor: kezeljük helyén az eredményt! Az igazság egyébként az, hogy amikor szakmailag jobban szemügyre vettem a fiatalok játékát, akkor azt láttam, hogy nincs csapatjáték.

Mit ért ez alatt pontosan?

- Azt, hogy egy-két egyéni teljesítményre épül a gárda, nincs a szó valódi értelmében vett játékrendszerük. Kétségtelen, tehetséges csapatról van szó, de túlságosan is Németh Krisztiánra és leginkább Koman Vladimir passzaira épült a taktika. Van egy viszonylag stabil védelmük még, de ennyi.

Az U20-as korosztály nem a tehetségkeresésről, az ifjoncokról szól már, éppen hogy még nem a felnőtt, beérett játékosok kategóriája: valahol a kettő között. Azonban jegyezze meg mindenki, hogy ezek a játékosok a felnőtteknél egyelőre nem tudtak odakerülni egy igazán rangos csapatba. Egykoron én 16 évesen kerültem a Fradi-nagyok közé, 19 évesen már válogatott voltam. És akkor a magyar futball még nemzetközileg jegyzettebb volt. Nézzük meg azonban közülük csak a két legjobbat: Némethet most passzolta le 20 évesen a Liverpool a közepes szintű AEK Athénnak, és még ott is bizonyítania kell hosszú távon. Ott van még Koman is, aki a Bariban eddig pályára sem lépett! Az lenne az előrelépés, ha Angliában egy Németh Krisztiánról úgy beszélnének, ahogyan mondjuk Fernando Torresről.

Egy korábbi nyilatkozatában a hazai focisulikat  egy csirketelephez hasonlította.

- Ezt fenn is tartom, még akkor is, ha csak én hangoztatom ezt is Magyarországon, bolond módon. Én alapvetően az akadémiai rendszer mellett vagyok. Fájó probléma, hogy ezeket a játékosokat amilyen gyorsan csak lehet, próbálják eladni külföldre. Itt a történet arról szól, hogy szó szerint még a tojáshéj a fenekükön van a fiataloknak, amikor már pénzt csinálnak belőlük, még azelőtt, hogy igazán tapasztalatokat szerezhettek volna, és érett egyéniséggé válhatnának.

Én meg azt mondom, hogy Magyarországon lehet és kell ugyanolyan edzéseket tartani, mint bárhol másutt. Annak idején Hrutka Jani (korábbi válogatott védő - a szerk.) nyilatkozta, miután kiigazolt az akkor élgárdának számító Kaiserslauternhez, hogy „ez az Otto Rehhagel (a görög válogatottal később Európa-bajnoki címig jutó mesteredző - a szerk.) éppen olyan edzéseket tart, mint a Varga Zoli". És most jön a lényeg: a szeptemberi vb-selejtezőkön, valamint a Debrecen BL-meccsein 40-50 ezer néző gyűlt össze a nemzeti stadionban, mert Magyarországon az emberek szeretik a futballt, itt például még a nők is tudnak játékosokat, csapatokat felsorolni. Csak éppen ez a felfokozott hangulat, az atmoszféra hiányzik! És soha nem fogod tudni a közönséget kielégíteni, úgymond nagybetűs magyar futballt létrehozni addig, amíg nem tartod itthon a tehetségeket, az egyéniségeket. Mert ezekkel a saját nevelésű játékosokkal tudnak azonosulni a szurkolók, és így jön ki egy magyar bajnokira az MTK-drukker, a Fradi-drukker. Márpedig ez a cél.

Most eszembe jut Lionel Messi, aki argentinként játszik 17 éves kora óta Spanyolországban.

- Nekem semmi bajom azzal, ha egy igazi topcsapatba kerül egy olyan csiszolatlan gyémánt, mint Lionel Messi. De itt nem erről van szó! Nem lehet említeni olyan magyar focistát, aki egy topcsapatban hétről-hétre szerepet kapna. A sajtó az egy-két szándékosan előrenyomott játékosról ír, hogy „nézd meg, hová jutott mondjuk a Hajnal Tamás". Arról azonban senki nem beszél, hogy sokkal többen vannak, akik a kalandvágy és a nagyobb pénzösszegek miatt kimentek a közelmúltban, aztán később kiábrándultan kullogtak haza. Ismét hangsúlyozom, akkor tudunk előrelépni, ha ki tudunk alakítani egy erős NB1-et, ez mindennek az alapja.

De mégis, ez az itthoni közeg nem húzza le a játékosokat?

- Hát, igen, ez egy fontos kérdés. Az itthoni futballközeget elég hosszan kellene analizálni önmagában is. Hiszen ide tartozik a korrupt focivezetőktől kezdve a kopaszok maffiarétegéig sok minden. Összegezve azt mondhatom, ahogyan más területek esetében, úgy itt is az lenne a megoldás, hogy a politika belenyúl a labdarúgásba. De komolyan! Nem pedig a kénye-kedve szerint. Nem az a megoldás, hogy a futball-szövetség kiszolgálja a különböző játékos eladások mögött zajló pénzügyi érdekeket.

Az MLSZ éppen sikerpropagandát folytat. Ezek szerint ön nem elégedett a szervezet tevékenységével?

- Írja meg, kérem, hogy most egy nagyot nevettem! Mi az, amivel elégedett legyek? A nemzetközi támogatásokból felépült telki edzőközponttal?

Éppen szeptemberben hosszabbították meg Erwin Koeman szerződését.

- Szerintem minden játék akkor lesz szép és érdekes, ha rizikós, ha nem sablonokra épül. Nos, Koeman még a hazai meccseken is egy kínlódó, sablonos játékot erőltetett. A válogatott a szeptemberi selejtezőket gyakorlatilag végigszenvedte, a kezdéskor halálra volt ítélve. Már a felállásban semmi jele a megalkuvás nélküli győzelemre törekvésnek, a harciasságnak. Pedig a nézők ezt várták.

Ön szerint többet is ki lehetett volna hozni a meccsekből?

- Egy bátrabb, fantáziadúsabb játékkal igen. Néhány játékos szerepeltetésével sem értettem egyet. Gera Zoli szerintem Magyarországon messze a legjobb támadó. ő képes a csatárjátékra igazából, mert ő tud lőni, cselezni, fejelni, ért a finom játékhoz, és nem is lassú. Erre beteszi őt jobb oldali futónak. A 160 centis Husztit pedig beküldte a szálfa termetű svéd védők közé, hogy az ő fejére íveljék a labdát. Komolyan nem is tudom, hogy ezt viccnek szánta-e. Ellenben van olyan válogatott játékos a csapatban, aki csíp, rúg, harap, ezért én labda helyett csak bokszkesztyűt adnék neki. Itt kapitányt kell cserélni, ez egyértelmű. Hihetetlen, hogy nálunk fel sem merül az edzőváltás lehetősége, míg a minket megelőző, de a vébére szintén ki nem jutó svéd válogatottnál a korábban sikeres Lars Lagerbacknek esélye sincs a maradásra.

Azért valamit csak előrelépett a válogatott, nem?

- Hagyjuk ezt, kérem! Az előrelépés az lenne, ha kijutnánk már egy nagy tornára végre.

Ön szerint mi az, ami miatt a leginkább nem tud továbblépni a focink?

- Sajnos, itthon mindent átsző a korrupció, a labdarúgást pedig különösen. Mesélhetnék ezer történetet a magyar kluboknál folyó átigazolási politikáról, hogy a tehetségek helyett miért huszadrangú légiósokat vásárolnak. Csak példaként említem, hogy nézze meg a Népligetet! Ott elvileg vagy 300 gyereket nevelnek a FTC-ben, az első csapatban most viszont mégsem játszik szinte egy sem. Kérdem én, miért nem? Ennyire jók az idegenlégiósok? De mehetünk még ennél is tovább: már korrupt a mama, a papa, amikor csak azért veszik meg a szerelést a csapatnak, hogy a gyereküket játszassa az edző. A tehetségek helyett azokat teszik be, akik perkálnak. És az a gyerek, aki hagyja, hogy a szülei ilyen módon vásárolják be a csapatba, már manipulálható, a körülötte levő tehetségeket is visszahúzza.

És ez a visszahúzó kar tényleg képes hosszú távon eltüntetni a tehetségeket?

- Abszolút. Figyelje meg, Magyarországon egyre kevésbé tudnak érvényesülni az értékes, tehetséges emberek! Egy egyéniségben mindig több van bizonyos területeken, mint a többiekben, ezért a benne levő értékek önmaguktól akarnak érvényesülni, nem bírja el a gyomruk az ilyen kis „játékokat". Külföldön ez másképpen van, ott egy olyan talentum, mint Messi, vagy egy Ronaldinho kijárja a maga útját. Igazából nem is véletlen, hogy focistaként sokan menekülnek itthonról, mert egyszerűen ez a közeg kidobja magából az embereket. Ha lenne a klubjaink körül egy szerethető atmoszféra, amire nem jellemző ez a totális korrupció, talán nem vándorolnának ki az első hívó szóra a futballisták.

De mi az, amin azért változtatni lehet? Hozzuk vissza a grundokat, vagy építsünk modern pályákat?

- Az akadémia pont a grundokat hívatott felváltani, ilyen módon pedig tényleg jó kezdeményezés. Viszont el kellene érni, hogy Magyarországért működjenek, ne pedig pillanatnyi pénzérdekeket szolgáljanak! Fontos a pályák minősége is, de még inkább az, hogy sok pálya legyen, és ehhez szorosan hozzá tartozzanak a jó edzők! El kell érni, hogy élvezzék a gyerekek azt, amit csináltatnak velük, és motiváltak maradjanak! Az egész társadalom érdeke a gyerekeket százával terelni a sport felé. Azért, hogy értelmes dolgokat csináljanak, hogy egészségesebbek legyenek, a sporton keresztül pedig megtanulják a társadalmi érintkezés alapvető szabályait, nevelődjenek, de az sem hátrány például, ha valakinek a sportolás kölcsönöz egy jó kiállást. Annak is óriási a jelentősége, ahogyan kijön a gyerek a szülői házból vagy a nevelő- és sportintézetekből: hallotta-e már, hogy „Tiszteld az embereket", vagy azt, hogy „Köszönj előre, ha jön a szomszéd!"

Végül engedjen meg még egy kérdést: Ha az ön egyik fia tizenéves lenne, mit tanácsolna neki, hova menjen focizni? Maradjon itt, vagy menjen külföldre?

- Ha lenne egy ismerősöm, akiről tudom, hogy nagyon kemény edző, akkor azt mondanám a fiamnak, hogy menjen hozzá! Én annak idején ütöttem-vertem a játékosaimat és arra mindig büszke voltam, hogy csak az alázatos és tehetséges játékosokat engedtem tovább, azokat, akik sokat dolgoztak. És azt hiszem, van is okom erre, mert nálunk rengeteg a nagyon tehetséges, de rendkívül akaratgyenge ember. Úgy hiszem, olyan edzőket kell keresni, akik konzekvensek, és csakis azoknak a játékosoknak adják meg a lehetőséget, akik szorgalmasak és megérdemlik. A megfelelő fiatalok kiválasztása az edzői szakma legfontosabb eleme. Ezt a kiválasztást pedig nem lehet tanulni, ehhez szeme kell hogy legyen egy edzőnek. Márpedig Magyarországon szerintem mindig is voltak ilyen tehetséges, jó szakemberek. Csak hagyni kellene őket dolgozni!

Olvasson tovább: