hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az MSZP Waterlooja
Lezárul-e a Gyurcsány-korszak?

2009. 05. 16.
A drámai pécsi választási eredmények miatt az MSZP-ben sokan szembenézést sürgetnek a Gyurcsány-korszakkal. A Fidesz politikusai viszont egyre közelebb érzik magukhoz a kormányrúd megszerzését és a kétharmados győzelmet. Nem alaptalanul.

„A pécsi választás bebizonyította, hogy több évnyi MSZP-kormányzás után a Fidesz könnyedén szerezhet akár kétharmados többséget, hiszen még munkáskörzetekben, lakótelepeken is nyert. A számunkra a legrosszabb helyzet is előállhat, hogy akár az összes egyéni körzetet megnyeri a jobboldal, hiszen a »kis Moszkvában« egy jó szocialista jelölt és egy gyenge ellenzéki aspiráns közötti verseny dőlt el, az ismert, az MSZP-re nézve megalázó módon" - magyarázta az MSZP egyik szimbolikus személyisége, hogy miért jelent óriási fejtörést a hétvégi vereség a szocialista prominensek között.

Mint ismeretes, az országosan ismert Szili Katalint (kis képünkön) a szavazók 33 százaléka támogatta, míg Páva Zsolt fideszes jelöltet 66 százalékuk. Nem annyira ismert, de egy egyéni önkormányzati körzetben is volt választás Pécsett, ahol a Jobbik 10 százalékos eredményt ért el, míg az MSZP 20 körülit. Tehát a szocialisták rendkívül rosszul állnak, és ha így mennek tovább a dolgok a pártban, lassan a Jobbik riválisaivá válhatnak.

A már említett politikus szerint az eredmények azt mutatják, hogy az MSZP-t az elmúlt évek politikai teljesítményéért, úgymond, „megutálta" a nép. Úgy szavazták le Szilit, hogy tudták róla: az MSZP különutas politikusa, nem tartozott a Gyurcsány-éra szimbolikus szocialista politikusai közé, sőt, sikerült elhatárolódnia attól a korszaktól. Ráadásul még a forint is erősödött, tehát a rossz pécsi eredményt a válságra sem lehet most fogni. Következésképpen az MSZP egésze került nagy bajba, nem csak az egyik csoportja.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!