hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ágyúval verébre
Erős felindulásból elkövetett jogalkotás a visszaesők megfékezésére

2009. 05. 08.
Szigorítási verseny alakult ki a két politikai erő között, mióta a Büntető Törvénykönyv (Btk.) módosítása van porondon. Az erőszakos bűncselekményt elkövetők megfékezésére  kialakított új rendszert azonban a „sarlatánság” és a „politikai PR” kifejezésekkel illeti a kriminológus szakma. Mindeközben a társadalom továbbra is kifejezetten kedvezőtlennek látja a közbiztonság országos állapotát, noha az ORFK összesítése szerint az idei év első három hónapjában jelentősen csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma.

A Fidesz kezdte a három csapással. Ilyen névre keresztelt és egyben elutasított törvénytervezetük azt kívánta elérni, hogy a személy elleni erőszakos bűncselekményeknél a harmadik eset után a bíró a büntetési tétel felső határának kétszeresét is megítélhesse, ha pedig az több, mint 20 év börtön, akkor csak életfogytig tartó szabadságvesztést lehessen kiszabni.

A korábban bűnmegelőzés-barát szocialista jogfelfogás - talán emiatt is - gyökeres fordulatot vett. A múlt héten a parlamenthez benyújtott Btk.-módosítás bevezeti az erőszakos többszörös visszaesők fogalmát, amely azokra a bűnözőkre vonatkozik, akik legalább három alkalommal erőszakos bűncselekményeket követnek el egymás után. Így lehet egy háromszoros rablásból 12 év börtön, vagy egy nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozó verésből négy és fél év elzárás. A fegyverrel elkövetett rablások és betörések a jövőben legalább öt évet érnek, egy februárban életbe lépett jogszabály alapján pedig ezek előkészülete is büntethető. Továbbra sem éri meg rendőröket és pénzügyőröket inzultálni, illetve a Molotov-koktélok és féltéglák feléjük hajigálása is sok év magányba kerülhet.

Ami a kevésbé erőszakos bűnözőket illeti: aki az utolsó szabadulásától számított három éven belül ismét szándékos bűncselekményt követne el, és korábban már legalább kétszer ült, másfélszer annyit kaphatna, mint a vonatkozó büntetési tétel maximuma. Vagyis az illető két év helyett három évre lecsukható, akkor is, ha „csak" pár tízezer forintnyi kárt okozó lopásban vétkes. A bíróság kezét annyiban köti a jogszabály, hogy különös méltánylást érdemlő esetben is legalább a minimális büntetési tételt ki kellene róniuk.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!