Az első világháborút követően az európai országok gazdasága nem tudott a hadiiparról gyorsan átállni a civil üzletmenetre, gazdasági visszaesés tört rá Európára, és ezért jellemzően befelé fordultak a nemzetek. Ez a bezárkózás a háborút elvesztő – egyben kárpótlást is fizető – nemzetekre volt leginkább jellemző, ami a gazdaságirányításban erős protekcionizmusban öltött testet.
A válság következtében ugyanis az egyes államok arra törekedtek, hogy megóvják hazai piacaikat a külföldi gazdaságok otthon eladhatatlan termékkészleteinek beáramlásától. A hazai piacok védelmében ezért magas vámokat, szigorú mennyiségi korlátozásokat vezettek be, sőt, az is előfordult, hogy az árfolyam-ingadozások és devizaválságok miatt megszüntették a nemzeti valuták szabad átválthatóságát is.
Az 1929–33-as világgazdasági válság hatására a korábbi európai szabadkereskedelmi rendszer végleg megszűnt. Az vált jellemzővé, hogy az államok egymás kárára is védték saját piacaikat, s a nemzeti gazdaságok az önellátás irányában alakultak át. Mindez – a gazdasági válság miatti társadalmi feszültségekkel kiegészülve – azt is eredményezte, hogy Európa számos országában a radikális jobboldali politikai erők kerültek hatalomra. A „nemzeti sérelmek” aztán Európában korábban nem tapasztalt barbár katonai konfliktushoz vezettek.
2009. 02. 20. (XIII/8)
