Az esztétikai szempontból botrányosnak ítélt Wass Albert-szobor Bonyhádon
Idén nyáron három településen is szobrot kapott tisztelőitől Wass Albert.
Betudható lenne ez akár annak is, hogy a hungarizmus elkötelezett híveként
számon tartott erdélyi magyar arisztokrata író – akinek máig nem tisztázott
háborús bűnös múltja – éppen száz évvel ezelőtt született. A szoboravatási láz
azonban nem most tört ki: 2003 óta összesen harminchárom helyen állítottak
emlékművet a gróf emlékére, amiből „mindössze” négy esik az idei évre. Boros
Géza művészettörténész számításai szerint ezzel a szobormennyiséggel Wass Albert
holtversenybe került Adyval és Arannyal, és harmadik helyezetté válhat a köztéri
irodalmi toplistán Petőfi Sándor és József Attila után.
A nyár legjelentősebb akciója a jobboldali írószent debreceni szobrának a
felállítása volt: az eddigiekhez képest grandiózus műalkotást a megvalósítói
országos zarándokhelynek szánják. A városvezetés kormánypárti képviselői
ellenezték a kezdeményezést, mondván: Debrecen nem akar hungarista őrváros
lenni. Az össznépi tiltakozások nyomán a polgármester, Kósa Lajos kénytelen volt
hangsúlyozni, hogy nem a város, hanem egy civil szervezet, a Polgári Casino
állít Wassnak közadakozásból szobrot, amit ő magánemberként támogat. Kósa koránt
sincs egyedül: a tapasztalatok szerint egyházi személyek és Fidesz-politikusok
állandó közreműködői országszerte a Wass-emlékmű-avatásoknak és a kultusz
terjesztésének. „A párt honlapja rendszeresen beszámol az újabb
szoboravatásokról, és képviselői egyre aktívabb szerepet játszanak Wass
rehabilitálásában” – szögezi le Boros Géza a Mozgó Világban megjelent
elemzésében.
Szélsőjobbos érzületű hívek az író szellemi hazatérésének és honfoglalásának
jegyében arra törekszenek, hogy minden megyében Wass-szobrot állítsanak. A
kezdeményezők jobbára civil szervezetek, polgári körök és magánszemélyek. A
szisztematikus köztéri terjeszkedés országszerte ellenállásokba ütközik, ezért a
helyi önkormányzatok jobbára kénytelenek elhatárolódni az akcióktól. A hivatalos
elutasítás – különösen a fővárosi tiltás – tovább növeli a „hazájában
számkivetett író” mítoszát, és végül az ugyancsak számkivetett szobrok
leggyakrabban a történelmi egyházak ingatlanjaiban kerülnek méltó helyükre.
Ugyanez játszódott le a Romániában anno háborús bűnösként elítélt író
emlékműveivel Erdélyben is, ahol a betiltott szobrokat rendre a templomokba
menekítették.
„A köztéri műalkotások felállításával kapcsolatos döntés mindig az illetékes
önkormányzatoké. A rendszerváltás óta megszűnt mindenfajta politikai-ideológiai
jellegű korlátozás. Tegyük hozzá: szerencsére” – mondta el érdeklődésünkre
Pataki Gábor, az MTA Művészettörténeti Kutatócsoportjának aligazgatója, a Képző-
és Iparművészeti Lektorátus zsűrijének tagja. Az önkényuralmi jelképek törvényi
tilalmán kívül nincs kifejezett tartalmi szempontú szabályozás, szemben például
Romániával, ahol egy 2002-ben hozott törvény szerint a háborús bűnösök nem
részesülhetnek köztéri elismerésben. Magyarországon a jelenleg hatályos
törvények értelmében a közterületen vagy önkormányzati tulajdonú épületekben
elhelyezett műalkotások esetében az önkormányzatok kötelesek a Képző- és
Iparművészeti Lektorátus szakvéleményét is kikérni. A szakvélemény kizárólag a
műalkotás művészi értékére vonatkozik, és kötelező érvénye legfeljebb a
közfinanszírozású munkák esetén lehet, hiszen megléte az állami pályázati pénz
folyósításának alapfeltétele. Ahhoz, hogy akár civil, akár helyi önkormányzati
pénzből közterületen emlékművet állítsanak, igazából csak az önkormányzat –
formai és nem tartalmi kritériumok alapján szabályozott – engedélye kell.
„Mondhatni, kizárólag a képviselőtestület politikai felelősségtudatán és
ízlésvilágán múlik, hogy kikerülhet-e az utcára mondjuk Szálasi szobra – teszi
hozzá Pataki. – A településeknek ugyanis szívük joga, hogy akkor is
fölállítsanak maguknak egy erősen kifogásolható műalkotást, ha nem nyernek hozzá
szakmai és állami támogatást. Ha úgy tetszik, ez is a demokrácia része.”
Korszellem
„Wass Albert írói kvalitásai önmagában nem volnának elégségesek ahhoz, hogy egy
ilyen rajongói tábort generáljanak. Népszerűségének nyilvánvalóan politikai okai
vannak, jóllehet hívei ezt tagadják” – fejtette ki kérdésünkre Ungváry Krisztián
történész. Szerinte a köztéri szoborállítás eleve mindig politikai kérdés, és
csak másodsorban művészeti. „De amilyen a magyar belpolitika minősége, olyan
lesz a szobrokról folytatott vita is” – teszi hozzá, s ennek megfelelően az író
körül kialakult hisztérikus polémia is szimbolikusnak tekinthető. Wass Albert
személyisége egy konzervatív, mindenfajta modernitással szembe menő reakciót
jelképez, a magyar földhöz ragaszkodó életmódot, és egyben szimbolizálja az
egykori dicső magyar sorsot is, ami alapvetően Erdélyben található meg. Ehhez
kapcsolódik a sérelempolitika, a Trianonnal kapcsolatos jogos és máig
tisztázatlan kérdések. „Az emberekben ma egy csomó félelem és kétség van a
modernitással kapcsolatban, ezért lelkesednek egy olyan személyért, aki egy
nemzeti idillt tud a könyveiben megjeleníteni. A régmúlt dicsőség, mint egy
romlatlan állapot a mostani zűrzavaros jelenhez képest – ezt képviselheti Wass
Albert. Ilyen körülmények között egy olyan író, mint ő, folyamatosan
felértékelődik. Ehhez nem kell se antiszemitának, se rasszistának, se
fideszesnek lenni, egyszóval ennél súlyosabb a helyzet. Ezekkel a kérdésekkel
manapság elég nagy tömeget lehet megszólítani, viszonylag hatékonyan. Sokkal
nagyobb tömeget, mint mondjuk Nádas Péteren vagy Konrád Györgyön keresztül. A
hiányos történelmi ismeretek, a feldolgozatlan múlt ugyanúgy közrejátszik az
ilyen kultuszok fölerősödésében, mint mondjuk a rendszerváltást, az uniós
csatlakozást, vagy akár az idei olimpiát követő csalódottság” – erősíti meg
Ungváry.
A történész szerint a nemzetfogalommal kapcsolatban elég nagy káosz él az
emberek fejében, de ez a káosz legkésőbb az államalapítás óta folyamatosan jelen
van. „Wass Albert ma egy korszellemet képvisel, ugyanúgy, mint például a 60-as
70-es években Németh László. Most, amikor a magyar társadalomnak az erdélyi
tematikájú magyar nemzeti önápolásra van szüksége, akkor Wass Albert ennek egy
viszonylag minőségi szállítója. Az ő munkássága és személyes sorsa ehhez jól
felhasználható, de harminc év múlva feltehetően ugyanúgy nem fog érdekelni
senkit, mint amennyire érdektelen ma Németh László” – vélekedik Ungváry.
2008. 09. 12. (XII/37)
