Kereső toggle

A kapitalista világban nem járható út a szociális segélyekre fektetni a hangsúlyt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Lengyel László, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója

Jelentős különbség van a mi és az északi szomszédunk szociális ellátása
között. Egyértelműen jobb és magasabb színvonalú nálunk, mint Szlovákiában,
ugyanakkor az is igaz, hogy folyamatos a leszakadásunk hozzájuk képest. A mi
kormányaink az elmúlt évtizedben jelentősen „túllőtték” a szociális
rendszerünket. Leginkább a családi pótlékban, a béremelésekben és a
nyugdíjrendszerben számították el magukat. Ezzel szemben Szlovákia sokat
profitált az egykulcsos adórendszer, a szociális reform elindításával.

Mégis a szlovákok előtt járunk abban az értelemben, hogy nálunk már volt
„osztogatós korszak”, náluk pedig nem zárható ki, hogy a mostani, felhalmozást
követő időszakot követheti hasonló eljárás. Lehetséges, hogy idővel szociális
feszültségek keletkeznek, és mint tudjuk, a politikusok meglehetősen populisták
ahhoz, hogy feltegyék majd a kérdést: miért is ne osszuk ki a pénzt? Egy másik
nehézség, hogy az euróövezetbe való bejutás után nem lesz feltétlenül
felhajtóereje az ottani gazdaságnak, hasonlóan, mint Magyarországnak sem volt az
EU-csatlakozás után.

A monetáris politika feladását és önállóságának elvesztését követően az infláció
növekedésére számíthatunk Szlovákiában. A helyzetet nehezítheti, hogy ez a
probléma valamennyi európai gazdaságban gondot okoz. Igaza van Surányi György
korábbi jegybankelnöknek abban, hogy a mostani jelentős gazdasági növekedést
emelkedő infláció nélkül nehéz elképzelni, ennek leszorítása pedig a
növekedésben áldozatokat produkál majd a szlovák gazdaságban.



Bod Péter Ákos, egyetemi tanár, volt jegybankelnök

Azoknak a táborát gyarapítom, akik szerint a szlovákok a maguk szempontjából
nagyon helyes politikát folytattak. A magam részéről irigylem azt a
teljesítményt, amellyel sikerült teljesíteniük az euró bevezetéséhez
nélkülözhetetlen maastrichti kritériumokat. Az eurózónába való belépés nem
gusztus kérdése, erre ugyanis kötelezettséget vállalt minden az Európai Unióba
belépő új ország. A tagoknak csupán abban van mozgásterük, hogy mikorra
időzítik a feltételek betöltését. A szlovákok, a szlovének, a ciprusiak vagy a
máltaiak a korai verziót választották, míg Magyarország, Lengyelország – a mai
állás szerint legalábbis – a sor végére kerül.

Nem arról az oldalról közelítem meg, hogy mekkora árat fizettek a szlovákok
az euróért. Úgy vélem, az ár egybevág a józan ésszel és az önérdekkel. Minden
embernek érdeke ugyanis, hogy kicsi legyen a deficit, alacsony maradjon az
infláció és a kamatszint.

Az euróhoz vezető út feltételeit csak annyira nehéz teljesíteni, mint például
egy túlsúlyos embernek azt mondani: fogyjon le. Lehet természetesen azt mondani,
hogy ez egy kegyetlen dolog, de azon senki sem vitatkozik, hogy dupla súllyal
közlekedni sokkal nehezebb.

Ebből a szempontból sikeres volt a „lefogyasztás”, és ennek köszönhetően marad
alacsonyan az államháztartási hiány, nő gyorsan a gazdaság és a bérek
Szlovákiában. Sajnos a magyar átlagbérek nem nőnek második éve, miközben a
szlovák átlagbérek 5-6 százalékkal emelkednek.

A tekintetben vitatkozom a kollégákkal, hogy az euró bevezetése, a monetáris
politika feladása feltétlenül az infláció megugrásához vezetne. Magyarországon
is magas az infláció, holott nemzeti kézben van a monetáris politika.



Hamecz István, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója

Szlovákiában az euró jövő évi bevezetésének lehetősége komoly előzményeket
igényelt. Az egykori bőkezű, pazarló rendszert át kellett alakítani. A cél
megvalósulásának érdekében a Dzurinda-kormány nagyon komoly szociális
megszorításokat hajtott végre: felére csökkentette a nyugdíjat, a családi
támogatásokat, a tb-járulékot. Valószínűleg nem örültek neki, de nem okozott
általános társadalmi elégedetlenséget. De valamit valamiért! Ennek
eredményeképpen a szlovák gazdaság eddig soha nem látott növekedést produkál,
jócskán lekörözve Magyarországot.

Hozzátartozik az igazsághoz, hogy van egyfajta fáziskésés. Nálunk ugyanis a
’90-es évek közepére datálható az a folyamat, amely északi szomszédunknál csupán
az elmúlt 3-5 évben kezdett felfutni. Például a privatizáció, a piacnyitás, a
multinacionális vállalatok beengedése, amelyek biztosítják a gazdasági növekedés
stabilitását.

A siker titka a szemléletváltásban keresendő. Szlovákia tudomásul vette azt a
tényt, hogy egy kapitalista világban nem járható út a szociális segélyekre
fektetni a hangsúlyt, és ebből eltartani a lakosságot. Ellenkezőleg, a
munkavállalókat, a munkavállalási hajlandóságot kell támogatni. A végrehajtott
adóváltozások és szociális reform következtében jelentős cégek választják
Szlovákiát, mert látnak benne fantáziát.

Tudni kell ugyanakkor, hogy nemcsak a stabil gazdasági helyzet vonzó számukra,
hanem az is, hogy ott magasabb a szakmailag képzett emberek aránya, mint nálunk,
és többen vannak azok, akik hajlandóak munkát vállalni. Ezzel szemben
Magyarországon erős a korrupció, magasak a vállalkozásokat sújtó adók, és
viszonylag kevés a jó minőségű és megfelelő számú munkaerő.

Megfigyelhető, hogy a közjó nem határozza meg feltétlenül a politika
irányvonalát. Ma Magyarországon az emberek nemigen akarják tudomásul venni azt,
amit a szlovákok felismertek. Mi a dupláját költjük szociális támogatásokra,
mint a környező országokban elfogadott. Ne csodálkozzunk tehát, ha egyszer majd
azt vesszük észre, hogy a környezetünkben mindenki lehagyott bennünket.

Láthatjuk, hogy bizonyos intézkedéseket nem lehet erőszakkal „lenyomni” a nép
torkán, nélkülözhetetlen lenne, hogy a politikusok beszélgessenek a
választóikkal. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy nem korrekt ilyen szociális
politikát folytatni. Ahhoz azonban, hogy az emberek is felismerjék a változás
szükségességét, rosszabbodó körülményekre van szükség. Ha nem megy másként, meg
kell várni, amíg visszaesésbe, elmélyülő válsághelyzetbe esik a magyar gazdaság,
talán ez kijózanítóan hathat az átlagemberekre is, hogy meglássák, szükség van a
változásokra. Ehhez azonban sok időnek kell eltelnie. Akár tíz évet is kell erre
várni. (Az összeállításban segített: Mosberger Pálma, Mester Ivett, Piros Péter)

Olvasson tovább: