Kereső toggle

A fordulatok városa

Miért nem tudta Izrael 1948-ban elfoglalni Jeruzsálemet?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az izraeli–arab konfliktus legérzékenyebb pontja Jeruzsálem kérdése. Míg az
izraeli hivatalos álláspont a várost oszthatatlan fővárosnak tekinti, a
palesztinok szerint – és ezt a nemzetközi közvélemény többsége is így látja – az
1967-ben elfoglalt Kelet-Jeruzsálem Ciszjordániához hasonlóan megszállt terület.
A jeruzsálemi Óváros a Templom-heggyel együtt azonban már 1948-ban Izrael
fennhatósága alá kerülhetett volna, ha az ENSZ nem hirdet váratlanul
fegyverszünetet, két nappal a város elfoglalása előtt.

A függetlenségi háború, amelynek az elején még Izrael léte volt a tét, 1948
júliusára fordulóponthoz érkezett. Az arab hadseregeket ekkorra már minden
fronton megállították, sőt az izraeliek néhol már ellentámadásba mentek át. A
Hagana félkatonai erőiből egy több mint hatvanezres ütőképes hadsereget
állítottak föl, és ezzel a harcok során először fölénybe kerültek az arab
haderőkkel szemben.

Miután az arabok nem tették le a fegyvert, az izraeli vezetés a teljes offenzíva
mellett döntött, amelynek középpontjában az addig folyamatos ostromzár alatt
álló Jeruzsálem állt. A város zsidó parancsnoka július 15-ére mindent
előkészített a Óváros elfoglalásához, beleértve, hogy kétezer év után újra
megszervezzék az elfoglalandó városrész közigazgatását. Annyira biztosak voltak
a sikerben, hogy egy idős kémiatanár személyében már a kormányzót is
kiválasztották. Dávid Saltiél tábornok mindennek tetejébe előre megírta győzelmi
jelentését Jeruzsálem teljes elfoglalásáról, amelyet a Dávid-citadella tornyából
közölt volna a nagyvilággal. Ezek után tényleg már „csak” az Óváros elfoglalása
maradt hátra.

Ez sem tűnt nehéz feladatnak. Az eredeti terv szerint az izraeli erők – a Palmah
elitalakulataival az élen – átkaroló hadmozdulattal közrefogják az Óvárost, majd
tüzérségi zárótűz fedezékében minden oldalról támadást indítanak az arab légió
megfogyatkozott erői ellen. A támadásra július 15-e és 19-e között kerülhetett
volna sor, és a biztos győzelem reményével kecsegtetett.

Az Arab Liga az izraeli győzelmek láttán az ENSZ-hez fordult segítségért, attól
tartva, hogy egész Palesztinát elveszíthetik. A Biztonsági Tanács nem késett a
válasszal, és július 17-ei hatállyal azonnali fegyverszünetet hirdetett.

Saltiélt és vezérkarát villámcsapásként érte a hír, mivel az eredeti támadási
terv éppen két nappal több időt kívánt, mint amennyi rendelkezésre állt. Ekkor
egy világhírű zsidó fizikus, Jóél Racah sietett a szorult helyzetben lévő
izraeliek segítségére. Az idős tudós régi kézikönyvek alapján néhány nap alatt
egy különleges robbanószerkezetet épített. Az új terv szerint a bombával rést
ütnek az Óváros falain, majd ezen keresztül frontálisan megrohamozzák a várost.
Bár tudták, hogy ezzel nagy kockázatot vállalnak, az idő rövidsége miatt mégis
ezt a megoldást választották. A támadás időpontja majdnem pontosan egybeesett
Jeruzsálem babiloni elfoglalásának 2500-dik évfordulójával.

Egy nappal a fegyverszünet előtt megindult a támadás, izraeli katonák a
folyamatos ellenséges tűzben a falhoz vonszolták a közel kétmázsás
robbanószerkezetet, majd fedezékbe húzódva aktiválták azt.

A hatalmas erejű detonáció megremegtette az egész várost. Mindenütt felharsant a
kiáltás: „Megnyílt a fal!” A támadó egységek offenzívába kezdtek, élükön a
Palmah egységekkel, akik tartalék robbanóanyagot is magukkal vittek, nem
titkolva, hogy azt a Templom-hegyen álló két mecsetnek tartogatják. (Bár Ben
Gurion szigorúan védte a szent helyeket, az izraeli seregben ekkor még nem volt
elég nagy a fegyelem, hogy ennek érvényt lehessen szerezni.)

A hatalmas füstfelhő közben lassan szétoszlott. A támadó izraelieket pedig a
hatalmas lyuk helyett gépfegyvertűz és egy nagy koromfolt fogadta. A világhírű
tudós ezúttal alaposan elszámolta magát. Ezzel a város elfoglalására vonatkozóa
zsidó remények is szertefoszlottak, mivel a tűzszünet 24 órán belül életbe
lépett.

Olvasson tovább: