„Ma a teljes liberalizmus térhódításáról szokás beszélni a gyereknevelésben,
mivel abszolút viszonylagossá vált mindenfajta értékrend – mondja Kiss B.
Gyöngyi iskolapszichológus, egyben a Ferencvárosi Nevelési Tanácsadó munkatársa.
– Ebben nyilván a média is erősen közrejátszott meg a rendszerváltás, továbbá az
előtte eltelt negyven év is. Mindenesetre ma ott tartunk, hogy a szülők teljesen
tanácstalanok a téren, hogy mivel tesznek jobbat a gyereküknek: ha becsületesnek
nevelik, vagy ha gazembernek?”
Kiss B. Gyöngyi érzékletes példaként említi fia kosárlabdaedzőjét, aki a hazai
utánpótlás-nevelésben dolgozik, s aki az ellenfél tiszteletére és a maximális
sportszerűségre neveli tanítványait. Viszont arról panaszkodik, hogy a
tehetséges gyerekek a kupákon rendre alulmaradnak az ellenfeleikkel szemben,
akiket a „Taposd le, rúgd bokán!” elvre dresszíroztak.
„Hozzátenném azt is, hogy a túlhajszolt felnőtteknek ma egyszerűen nincs
energiájuk a gyermeknevelésre – ami következetes formájában elég munkaigényes
elfoglaltság –, és kényelemből ráfogják: ők liberálisak, szabadnak nevelik a
gyermeküket, és különben is: mindent megadnak neki – mondja Gyöngyi. – Így a
kicsik már óvodás koruktól kezdve azt csinálnak, amit akarnak. Ráadásul a mai
szülőnemzedék már beleesik abba a korosztályba, akiket a bölcsőde nevelt, így
családi mintájuk sincs arra, mit kell otthon kezdeni a gyerekkel.”
Mindehhez hozzájárul a korai biológiai érés, illetve a korai önállósodás is,
amelynek következtében a gyerekek tizenkét éves koruktól a maguk feje szerint
élik saját életüket, miközben a felnőtt-társadalom mindinkább infantilizálódik.
Ezt szokás úgy kommentálni, hogy a fiatalság mintakövetőből mintaadó
korcsoporttá vált.
A felső tagozatban, amikor a gyereket már nem nagyon kísérgetik, a szülők az
iskola számára szinte elérhetetlenné válnak, a gyerekek meg maguktól ritkán
mennek be az iskolapszichológushoz tanácsért.
„Ha meg is jelenik egy-egy anyuka, gyakran azért könyörög: csináljon valamit a
gyerekkel az iskola, mert ő már képtelen hatni rá. Ez ma már az óvodásoknál sem
ritka jelenség” – teszi hozzá a pszichológus.
A gyerekek nevelése tízéves korra lényegében befejeződik. Előretolódik a
serdülőkor is, amikor elindul egy természetes leválási folyamat: megnő a
kortársak szerepe, a gyerek sok értéket megkérdőjelez és ütköztet más normákkal.
Mérlegre teszi a szülei életét, és ha ez hiteles értékrendet képvisel, akkor
ehhez a fiatal előbb-utóbb vissza fog térni.
„Általános tapasztalat, hogy hatodik osztályra »zakkannak meg« a gyerekek,
amikor megindul a hormonok működése – mondja Kiss B. Gyöngyi. – Hogy ekkor
kézben tudod-e tartani a folyamatokat, az az előző tizenkét év minőségétől függ.
Azt szoktam mondani, mindenkinek olyan serdülő gyereke lesz, mint amilyen szülő
– és serdülő – ő volt.”
Ez az a kor, amikor a pedagógusok széttárják a kezüket, mert eddig tudtak hatni
a gyerekekre a hagyományos módszerekkel: rászólás, kiküldés, intőbeírás. Később
a tanár egyre tehetetlenebb, részben azért, mert máig a hagyományos
szereposztásból indul ki: ő a tanár, neki mindig igaza van. „Az az igazság, hogy
az iskola a legtöbb helyen egy rendkívül merev struktúrában és szereposztásban
gondolkodik, miközben a körülötte levő világ és értékrend, amire az egész
normarendszere alapult, már rég atomjaira hullt” – véli a pszichológus.
Ma soha nem látott nevelési feladatok hárulnak az iskolára: egészségnevelés,
kommunikáció, párkapcsolatra, családi életre felkészítés, erkölcstan,
drogmegelőzés. Teljesen általános, hogy olyan súlyos dilemmákkal kell
szembenézniük az iskoláknak, mint például kirúgják-e a súlyos drogfüggő
diákokat. Különösen, hogy többnyire az iskola az egyetlen megtartó közeg a
problémás gyerekek számára.
„Ha a gyereknek nincs bizalma a szülőhöz, a tanárhoz, akkor ott fogja átverni,
ahol tudja. Eleve az egész személyiségfejlődés erre épül, az »ősbizalomra«, ami
a születést követő hetekben alakul ki – hangsúlyozza Kiss B. Gyöngyi. – A
bizalom azt jelenti, hogy bármit elmondhatsz a szüleidnek: lehet, hogy nem
fognak megdicsérni, de mindig megvédenek a külvilággal szemben.”
2008. 03. 14. (XII/11)
