hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Családi drámák áldozatai
Egyre több gyerek kerül az utcára

2008. 01. 23.
Családon belüli erőszak, másság, alkoholizmus, prostitúció, gyerekkereskedelem, eltűnt családtagok felkutatása, és ennek kapcsán mindaz, ami a mai magyar társadalomban és személyes életünkben előfordulhat, megjelenik a köztévé Csellengők című műsorában. Incze Zsuzsa szerkesztő, műsorvezető eddig sikeresen kerülte ki a bulvármédia csapdáit, és 14 éve mutatja be úgy a szükségben levők sorsát, hogy azzal ne okozzon további sérüléseket. Munkáját számtalan díjjal jutalmazták.

A kilencvenes évek elején egy átlagos napon 300-350 gyermek volt az utcán,
ma ennek a háromszorosa. Miben látja ennek a drámai növekedésnek az okát?

– A rendszerváltás után nemcsak szabadabb, de szabadosabb ország is lettünk.
A mai kisgyerekeket már nehéz elzárni attól a fajta hihetetlen naturalizmustól,
amely körülvesz minket. Minden kommunikációs csatornán megjelent a szenny, a
show-műsorokban azokat az értékeiket mutogatják gátlástalanul a tinilányok,
amelyek a legnagyobb kincseik kellene, hogy legyenek. A rend-szerváltás után egy
társadalmi átrétegződés is lezajlott, amely új létformák kialakulásának
kedvezett.

A boldoguláshoz szükséges pénz sokkal központibb kérdéssé vált a magyar
családokban, mint a gyereknevelés, és az alapvető nincstelenség sok helyütt
hihetetlen agressziót szült. Az apa a kocsmába menekül, az anya az utcára vagy a
barátnőihez, a tárgyakban megfogalmazott hiány egy idő után érzelmi hiánnyá lép
elő.

De hogyan válik az egyéni tragédia társadalmi méretűvé?

– Mivel az emberek a saját gondjaikkal sem tudnak megbirkózni, eszükbe sem
jut, hogy másnak is kezet nyújtsanak. Ön odamegy, amikor lát a Keleti
pályaudvaron egy szép, kékszemű kislányt, akiről ordít, hogy elcsalták? Lehet,
hogy ad neki ezer forintot, hogy üljön fel a vonatra és menjen haza, de ő a
stricijének fogja adni a pénzt. A strici profi pszichológus. Látja az emberek
mögötti létbizonytalanságot, a vágyat a másra, mert az alapvető szükségletek
hiánya benne van a metakommunikációban, és neki ennek a helyzetnek a
kihasználása a szakmája.

Milyen eséllyel tudnak normális, társadalmilag konszolidáltnak nevezhető
életet élni azok a gyermekek, akiket korábban bűnözők használtak ki?

– Egy életre megmaradó sebek és hegek árán ugyan, de sikerülhet nekik a
visszailleszkedés. Első könyvemben leírtam egy olyan történetet, ahol egy
családanyából hihetetlen erővel tört fel a keserűség, amikor meghallotta annak a
nevét, aki őt korábban elvitte. Zokogva hívott fel, hogy szeretné figyelmeztetni
az újabb áldozatot, milyen élet vár rá. Ez meg is történt, de ennek ellenére a
szóban forgó kislány újra és újra elment a férfival. Egy másik esetben harmincöt
éves asszonyt csalt el ugyanaz a társaság, egymás után kétszer is. Először
prostituáltnak állították ki, de onnan elszökött, majd újra becserkészték, és
azt ígérték, hogy külföldön mosogatóként dolgozhat, így több pénzt tud majd
hazaküldeni a gyerekeinek. De végül megint prostitúció lett belőle, és most ott
csücsül külföldön egy börtönben. Mert az emberek sajnos annyira naivak és
annyira szeretnék hinni, hogy egyszer rájuk mosolyog a szerencse.

Miért nem tud sok szülő – legjobb szándéka ellenére sem – jó nevelést adni a
gyermekének?

– Azért mert nincs mintája. Én például az ötvenes évek gyermeke vagyok, és
bizony engem sem tanítottak meg sok mindenre a szüleim, de nem azért, mert nem
akartak volna, hanem mert ők sem kaptak mintát és példát az ő szüleiktől, akik
meg háborús gyerekek voltak. Magyarországon azok a fajta polgári értékek
hiányoznak a családokból, amelyek békeidőben jellemezték a világot. Ma már a
szegénység sem hozza össze a rokonságot, megszűntek az összekapaszkodások,
teljesen atomizálódtak az emberek.

Az egyik kislány, akire egy kocsmában találtunk rá, tizenhét évesen szülte meg a
gyermekét. Őt az édesanyja szintén tizenhét évesen szülte, és ahogyan ő nem
tudta, hogy ki az édesapja, az ő gyermeke sem fogja tudni ezt. Nagyon gyakran
ismétlődnek ezek a történetek. Embertelenül nehéz az életnek arról a szintjéről,
ahonnan indultunk, egy jobb minőségű szintre átlépni.

Mekkora szerep jut a családok helyreállásában a megbocsátásnak?

– Azt mondom, amit a Biblia is mond, hogy a megbocsátás az egyik legfőbb és
legfontosabb emberi erény. Sok esetben azonban a gyerekek azért nem tudnak
megbocsátani, mert a szüleiktől sohasem kaptak megbocsátást. Ehhez persze
először azt kellene megtanulnunk, hogy hogyan kell önmagunkkal jóban lenni. Maga
a szeretet is újra és újra bizonyításra szorul. Sokszor elfelejtjük, hogy meg
kell simogatni a másikat, hogy testileg és lelkileg is bizonyítani kell:
összetartozunk. Azért vagyok szerencsés, mert egy olyan műsort vezethetek, ahol
ennek a szeretetnek a bizonyítására teret adhatok. A szülő már azzal, hogy a
nyilvánosságot is felhasználva keresi a gyermekét, bizonyságot ad szeretetéről.

Minden sztori happy enddel végződik?

– Sokszor nem tehetem meg, hogy mindent benne hagyjak a riportban. Ha
például az eltűnt Marika anyukája elmondja, mit fog kapni gyermeke, ha mégiscsak
hazajön, akkor megpróbálom elmagyarázni a szülőnek, hogy a gyermeknek
valószínűleg nem pofonokra van szüksége. Igaz, néha én is azzal a kérdéssel
fordulok ki egy-egy lakásból: miért is jönne ide vissza bárki? A nyilvánosság
szerencsére sok esetben kötelez, kötelezi a szülőt és a gyereket is. Még sohasem
tapasztaltam olyat, hogy a keresett gyerek számon kért volna, miért zaklatjuk
őt. Ellenkezőleg, inkább megköszönik. És ami tényleg meglepő: sokan hívnak fel
azzal, hogy szeretnének segíteni ennek vagy annak az embernek, akit a műsorban
láttak. Tehát még mindig van az emberekben segíteni vágyás és adakozási készség,
legfőképpen azokban, akik maguk is hiányt szenvednek számos dologban, de amijük
van, abból szívesen adnak másnak.

A helyreállás útjára lépő családok jelentik a sikert vagy a bizalom a
közvetítő felé?

– Annál nagyobb siker nem érhető el a szakmában, mint hogy az emberek rám
bízzák magukat és elhiszik, hogy nem fogok belőlük bohócot csinálni a képernyőn.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!