Kereső toggle

Márciusi sikertörténet

Amiről idén kevés szó esik

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

1848 március 15-e üzenete ritka, magyar sikertörténet: a polgári átalakulás
reformprogramjának győzelmét, a politikai elit és a tömegek közös táborban való
egyesítését jelképezi. A korszak neves és névtelen „hősei” vállalták az
áldozatot, a nemesek az előjogaikról való lemondást, a „megajándékozottak” pedig
később, a szabadságharc kitörésekor a haza védelmét. A márciusi napokban
győzelemre vitt eszmék, a magyar nyelvű és kultúrájú, polgári berendezkedésű,
független nemzetállam megteremtése több, mint fél évszázadnyi küzdelem után
valósult meg.

A nemzetté válás első, kulturális szakasza a 19. század végén indult el egyes
felvilágosult főurak, például gr. Festetics György és gr. Széchényi Ferenc
munkásságának köszönhetően, akik elhívatásuknak tekintették, hogy kiváltságos
helyzetüket a haza javának előmozdítására használják fel. Az általuk elindított
erjedés teljesedett ki a reformkorban, megalakultak a nemzeti intézmények
(Magyar Tudományos Akadémia, Nemzeti Színház stb.), s a társadalmi érintkezés
hivatalos nyelvévé a „nép” által beszélt magyar vált (1844. évi II. tc.).

A kulturális szakaszt a politikai nemzetté válás időszaka követte, amelynek
során a „nemesi nemzet” helyett az ország lakóit egy politikai testnek tekintve
mindenkit részesíteni kívántak a polgári jogok birtoklásában, kiszélesítve a
tulajdonnal rendelkezők körét (önkéntes, majd kötelező jobbágyfelszabadítás).
Kölcsey 1833-ban két szóban határozta meg saját korának legyőzhetetlen
szellemét, melyek a szabadság és a tulajdon. Elképzelése szerint csak a belőlük
való részesedés képes valódi érdekközösségben egyesíteni a társadalom különböző
csoportjait, melynek köszönhetően a népesség csupán 4,6 százalékát kitevő
nemesség mellett a társadalom széles tömegei kerülnének be a nemzet, vagyis a
jogokkal, tulajdonnal, közös terhekkel és felelősséggel rendelkezők soraiba.

A társadalmi reformok elfogadtatása lépésről lépésre történt, s egy-egy
területen (közteherviselés, jobbágyi terhek megváltása stb.) csupán
részeredmények születtek a gyakorta ülésező reformországgyűléseken. A haladás
begyorsuló irama azonban kitermelte a megfelelő politikusokat, az 1830-as
években még Széchenyi István volt a mértékadó, a 40-es években már Kossuth, a
pesti forradalomban pedig a Petőfi, Vasvári, Jókai, Irinyi vezette radikális
demokraták játszottak vezető szerepet. A 40-es évek második felében a politikai
élet sokszínűvé váló palettáján a taktikát váltó, „fontolva haladó”
konzervatívok mellett (1846. Konzervatív Párt) a liberális nemesség is pártba
szerveződött (1847. Ellenzéki Párt) a parlamenten kívül pedig a Fiatal
Magyarország (Petőfi és társai) forradalmi, és Táncsics Mihály „kommunisztikus”
programja (váltság nélküli jobbágyfelszabadítás, vagyis a föld azé, aki
megműveli) keltettek figyelmet.

A haladás csigatempóját felváltotta a gőzvasút (1846. Pest–Vác) gyorsasága, a
bokros pipafüsttől szagló, homályosan látó nemesi önteltséget pedig az
önkorlátozó józanság és tisztánlátás kellemes illata, amely a célt, a hozzá
vezető utat és a módszert is helyesen határozta meg.

A márciusi napok sikere, lelkesültsége eggyé forrasztotta a különféle politikai
„táborokat”, kibékítette a korábbi vitatársakat. Március 15-én reggel a
Pilvax-kör ifjai elindították a forradalmat, kihasználva a József-napi vásárra
gyülekező „forradalmi tömeg” jelenlétét. A pesti radikálisok által közzétett 12
pont lényegében megegyezett Kossuth március 3-ai liberális reformcsomagjával,
melyet az alsó-, majd a bécsi forradalom hírére a felsőtábla is elfogadott.

A nagy nap (március 15-e) reggelén Pozsonyból gőzhajóval Bécsbe indultak az
országgyűlés küldöttei, zsebükben a törvényjavaslatokkal, hogy megszerezzék
hozzá az uralkodó jóváhagyását. A fedélzetről Kossuth és Széchenyi is bizakodóan
fürkészte a hullámokat, feledve a korábbi ellenségeskedést. Széchenyi ugyan
Naplójában hangot adott kételkedésének is, de március 17-ei levelében már
lelkesedéssel írta: „Barátom, csudákat élünk! Nemzeti honunk hajszálon függött!
Az első felvonás gyönyörűen sikerült! Én teli vagyok a legszebb reményekkel.”


Március 15-én a forradalom győzött Pesten, a küldöttek pedig eredménnyel jártak
Bécsben, s az áprilisi törvények (1848. április 11.) megteremtették a független,
polgári nemzetállam alkotmányos kereteit a Habsburg Birodalom határain belül. A
polgári reform ügye győzött annak ellenére, hogy később a szabadságharc, s vele
együtt a nemzeti önállóság elbukott. Március 15-én maradandó győzelmet aratott a
jó ügy, a nemes, a nagyszerű, a lemondás méltósága és a kapás öröme, minden
erény és bátorság, amelyet a 48-as nemzedék magáénak tudhatott.

Jöhetett bitófa és emigráció, kiegyezés és Trianon, a Horthy-rendszer
antidemokratikus nacionalizmusa, fasiszta terror és kommunista diktatúra,
rendszerváltás és az újabb Magyar Köztársaság viszontagságos tizenhét
esztendeje, és jöhet még számos megpróbáltatás, március 15-e továbbra is a
magyar nemzet legszebb, példaadó ünnepe marad. Azt mutatja, hogy egy nemzet csak
összefogással lehet sikeres, melynek alapját a tehetősebbek, az elithez tartozók
nagyobb áldozatvállalása, érzékenysége és segítőkészsége teremtheti meg, a
gyengék, a hátrányos helyzetűek és az esélytelenek felemelése érdekében.
Táncsics megszólításával élve erre lenne most szükség, nem gondolnák „Kendtek?”.

(A szerző történész.)

Olvasson tovább: