Kereső toggle

Kínaiak Magyarországon

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A magyarországi kínaiakról majdnem mindenkinek a piac, a korrupció és a
bóvli jut eszébe. Pedig a valóság színesebb, mint képzelnénk. Szinte semmit sem
tudunk róluk, nekik viszont nagyon markáns véleményük van rólunk. S a két ország
jövőjét figyelve lassacskán hozzá kell szoknunk, hogy egy globalizálódó
világhatalom polgárait lássuk bennük.



Fotó: Somorjai László

Az ázsiai bevándorlók dömpingszerű megjelenése egyértelműen a rendszerváltás
időszakához köthető hazánkban. A nyitás politikája Teng Hsziao-ping ötlete volt,
és az idő bizony őt igazolta: jelen gazdasági sikerük innen eredeztethető. És
persze onnan, hogy Kínában egy emberöltőnyi időt tekintve gyakorlatilag végtelen
a munkaerő. Ahogyan a külföldi tőke be-, úgy a kaland, a szabadság és a pénz
után vágyók tömege kiáramlott az őshazából. Sokan felismerték, hogy ők
hivatottak annak a vákuumnak a betöltésére, amely a posztszocialista országok
kiskereskedelmi hálózataiban keletkezett. A vízumkényszer 1988-as eltörlése után
három éven belül nulláról 30 ezerre nőtt a hazánkban regisztrált kínaiak száma.
Elődeik a Kádár-érában itt ragadt vendégmunkások voltak, akik az otthoniakat is
felvilágosítva beindították a „ruhalázat”. Eleinte a transzszibériai expresszel
egészen Pekingig utazhattak fejenként hétszáz forintért, így kialakult a
„Selyemút II.”. Az áttörést a bőrönd konténerekre cserélése jelentette, amely a
mai napig megingathatatlan formája a szállítmányozásnak. A ’90-es évek elejére
hazánk lett a Kelet-Európába induló kínai import regionális központja, főleg a
délszláv háborúk áruhiányára építkezve. A rossznyelvek szerint akkoriban annyi
kínai termék jött be hazánkba, hogy mondjuk egy téli időszakban minden magyarnak
tíz tollkabátot és húsz pár csizmát kellett volna vennie ahhoz, hogy valamennyi
elkeljen. A vámkezelés többnyire a burleszk szintjén zajlott, mert a magyar
hatóságok eleinte képtelenek voltak megállapítani, hogy valódiak-e a kereskedők
által bemutatott számlák. Tény, hogy a kölcsönös érdekek mentén elég hamar jó
együttműködés alakult ki a két fél között.

Az idill első hulláma 1992-ig tartott, amikor is a magyar hatóságok úgy
döntöttek, hogy az „ígéret földjét” „ítélet földjévé” változtatják az ázsiai
bevándorlók számára. A második hullám pedig az ezredfordulón ért véget. Innentől
kezdve lehetett egyre drasztikusabban érzékelni, hogy Magyarország csordultig
megtelt az olyan szinvonalú kínai termékekkel, amelyeket hozzáférhetővé tettek
számunkra. A jugoszláv helyzet konszolidációja után már nem lehetett
számolatlanul eladni az árut, ezenkívül a vámhivatalok is elkezdtek helytállni.
Amióta pedig beléptünk az unióba, minden harmadik országból származó termékre
importengedély kell. Sokan, akik az elején jöttek, és jól megszedték magukat,
egy idő után vagy hazamentek, vagy továbbálltak Csehországba, Szlovákiába és
Lengyelországba. A jelenlegi kedvelt célpont Románia és Ukrajna, de többen
visszaköltöznek az anyaországba, hiszen a 10 százalékos gazdasági növekedés
nagyobb perspektívát jelent.

Négy Tigris és a többiek

Józsefvárosi piac, 2007. március 2. péntek 11 óra: Nike, Adidas, Gucci,
Armani stb. ruha-, cipő- és napszemüveg-hegyomlások mindenfelé. Az árusok 95
százaléka a környék lakóinak szóhasználatával élve: „ferdeszemű”. A vásárlók
egytől egyig magyarok, nyugdíjas nénik vagy fiatal párok. Szerteszét a földön és
minden beugróban szemétkupacok, széttépett kartondobozok. Az eső beesik az
összetákolt tetőkön, a gyros és lángos illata egybeolvad a műanyag cipők
szagával. Néhol egy-egy elővigyázatos bőrdzsekis megkérdezi, hogy „gázsprayt,
sokkolót, viperát” igénylünk-e, ha már erre jártunk. Kérdésünkre kiderül, hogy
tűzijáték is van, méghozzá 4 ezertől 50 ezerig mindenféle, a legnagyobb hét
percen keresztül lövöldözi el 240 patronját. Azokon a jól körülhatárolható
helyeken, ahol szeszesitalt is lehet kapni, fürtökben lógnak a kigyúrt,
ránézésre életfogytiglant sugárzó versenyzők. Egyikük foghegyről érdeklődik:
kérünk-e előre kitöltött számlatömböt. Több kínai ázik a sikátorok szűk utcáinak
közepén, és mint a postán a gép, úgy pörgetik a húszezreseket. Minden sarkon
legalább egy mobiltelefon-árus ígéri, hogy másnap reggelre bármilyen készüléket
képes beszerezni, melyek különleges ismertetőjele, hogy: „ócsó, zsírúj és
függetle’…”. Íratlan szabály, hogy a kábítószerre és a fegyverekre nem illik
nyíltan rákérdezni, pedig hetente kétszer érkezik a drogszállítmány.



Fotók: Somorjai László

A kínaiul Négy Tigris névre keresztelt piac már nem éli fénykorát, de még
mindig elosztóközpontként funkcionál. A felmérések szerint minden ötödik magyar
vásárolt már kínai piacon Budapesten vagy a vidéki városok valamelyikében
fellelhető kicsinyített mások egyikében, ahol a kereskedők fele bizonyítottan
ázsiai. Eleinte főleg azon bevándorlóknak állt a zászló, akik a Józsefvárosi
piacon tudtak helyiséget bérelni, így egy idő után akár 40 ezer dollárt is adtak
egy árusbódéért. És ez még mindig olcsóbb volt, mintha a piacot üzemeltető
társaságnak utalják a szokásos csúszópénzt. Szintén a statisztikák árulkodnak
arról, hogy csaknem minden magyarországi kínaira jut egy vállalkozás. Mások
szerint ennek csak a fele a valós szám. Mindenesetre a kínaiak 85 százaléka
foglalkozik kereskedelemmel, és 10 százalékuk dolgozik éttermekben. Az árusok
háromnegyede 100-200 ezer dollár forgalmat bonyolít le. A kolónia egyik vezetője
szerint közülük maximum tízen lehetnek olyanok, akiknek az évi jövedelme eléri a
2-4 millió USA-dollárt. Együtt jelentős erőt képviselhetnének tehát, de
tolmácsaik és ügyvédeik is úgy látják: inkább széthúznak. Amikor legutóbb
bérletidíj-emelés volt a piacon, csak a vietnamiak tudták megszervezni magukat,
a kínaiaknál ismét akadt egy-két érdekképviselet, akiket sikerült „megkenni” a
magyaroknak. „Itt ők az urak, és mindenki védi a saját területét” – tudjuk meg
egy évek óta ide járó „területfelügyelőtől”, aki további nációk jelenlétét is
figyelmünkbe ajánlja: arabok, vietnamiak, törökök, afgánok, szerbek és ukránok
is hasítottak maguknak egy-egy szeletet a piacból.

Ahogy ellenőrzésre indulnak a vámosok a vámhivatalból, a kínai árusok azonnal
bezárnak – meséli egy vándorpiacos. Szerinte mindenkit megvesztegetnek, akin
átmegy az áru, és állítólag 5 ezer euróba kerül, hogy zárva maradjon a konténer
ajtaja. „A budai villás, BMW-s nagymenő kínaiak már régen saját nyomdájukban
nyomják a vámpapírokat” – ragozza jól értesült forrásunk, aki azt is tudni véli,
hogy ha meg is bukik egy árus, két hét után más név alatt ismét teljes gőzzel
üzemelhet, mert haverjai segítenek neki talpra állni. A józsefvárosi piacot
2006-ban 220 ellenőrrel hatszor keresték fel. Míg más piacokon a kereskedők 28
százaléka, addig itt 76 százalék felejtett el számlát adni. Az adóellenőrök
megrökönyödésére az is előfordult, hogy a számlát pénzért kínálták a számukra.


Nincs min csodálkozni – mondja erre Salát Gergely történész, hiszen Kínában
évezredes hagyományai vannak a korrupciónak. Egy friss adat szerint a kínai GDP
15 százaléka megy el kenőpénzre. Azt is felesleges várnunk, hogy az árusok
lelkiismeret-furdalást érezzenek a csalások miatt. Inkább ügyes és rafinált
kereskedőnek látják magukat, akik jól el tudnak igazodni egy adott ország
viszonyai között. Úgy gondolkodnak, hogy van egy lehetőség – gyenge a
szabályozás és az ellenőrzés –, ezt pedig ki kell használni.

„A hivatalnokok, a rendőrök, a közterület-felügyelők számára mi csak mocskos
kis sárga bűnözők vagyunk” – sóhajt fel Laa Ji, a Fáy utcai piac egyik
örökmozgó, mindig mosolygó árusa, aki tizenöt éve él nálunk. A pekingi születésű
fiatalember eredetileg tanulni indult Európába, de az anyagi gondok hamar
szétfoszlatták a vasútépítő mérnöki álmokat. Érkezésekor az volt a trend
Kínában, hogy az állami nagyvállalatok kedvező hitelre adtak árut annak, akinek
megfelelő kapcsolatai voltak. És Jinek voltak, ugyanis a nagybátyja komoly
funkcionárius volt a pártban, úgyhogy áru hamar került, ám egyre nehezebb volt
eladni. Ji szerint a nagyvállalatok már nem a piacokban, hanem a
bevásárlócentrumokban látják a jövőt, új márkákat, trendi cuccokat már szinte
csak nekik gyártanak. A Tesco, a Cora és a többiek dömpingáron árulnak, nehéz
velük versenyre kelni – mondja.

A világ CD-lejátszóinak 80 százaléka, a cipők 70 százaléka, a gyerekjátékok 90
százaléka kínai gyártmány. Abból, hogy az unióban fellelhető bútorgyártók
érdekképviseletei – a ruhások és cipősök példáján okulva – védővámok
bevezetéséért lobbiznak, arra következtethetünk, hogy a hazánkban még nem létező
csúcsminőségű ázsiai termékek nagy része a küszöbön várakozik a bebocsátásra.
Hogy eddig hol voltak, és hogy ténylegesen mikor apasztják majd bankszámláinkat,
még a jövő zenéje, de a kínai kereskedők magyarországi kivonulását figyelő
szakemberek egybehangzó állítása szerint az Amerikát és Nyugat-Európát már
meghódító ázsiai világmárkák feltűnése új dimenziókat nyithat a piacon.

Mások, mint mi

Hivatalosan jelenleg 6800 kínai tartózkodik munkavállalóként az országban. A
valóság az érintettek szerint is ennek minimum háromszorosa. Közülük eddig
kevesebb mint százan kapták meg a magyar állampolgárságot. Mivel a Kínai
Népköztársaság nem ismeri el a kettős állampolgárságot, ezt a formát kevesen
választják. A kínai kolóniában végzett felmérések szerint az értelmiségiek
felülreprezentáltak közöttük. Persze az is lehet, hogy csak írástudók voltak
hajlandók kitölteni a tesztet, mivel a velük foglalkozó magyarok tapasztalatai
szerint számtalan analfabéta telepedett meg nálunk.

A kínaiak beilleszkedési problémáinak egyik fontos tényezője, hogy nem veszik
figyelembe a magyar társadalmat. Egyik tolmácsuk szerint sokkal nagyobb üzleti
sikereket érhettek volna el, ha nem a maguk esze szerint választják meg
munkatársaikat. Mivel nem tudnak magyarul, elég referencia nekik, ha látják,
hogy magyar alkalmazottjuk tud kommunikálni honfitársaival, de az már nem
érdekli őket, hogy mennyire kvalifikált az illető. Talán a kulturális vákuum
számlájára írható, de nem tartják be az alapvető szabályokat még a Kreszben sem.
Többségük rossz sofőr, aki valahol vette az okmányokat. Az autóbérlést azért is
részesítik előnyben, mert így nem a sajátjukat törik össze hétről hétre.

Egy kínai cégnél dolgozó magyar alkalmazott szerint az európai üzleti kultúrával
csak felületesen vannak kapcsolatban, és teljesen más a gondolkodásmódjuk, mint
a miénk. Mivel a feltételes mód hiányzik a szótárukból, ezért az ilyen tartalmú
ígéreteket gyakran tényként értelmezik. Értékrendszerükben a pénz áll a
hierarchia csúcsán, melyhez a hatalom, a barátság, a család, a szerelem és még
sok minden más képzetét társítják. Viszont az etikettet nem minden esetben.
„Nemrég a főnököm tárgyalni ment egy másik kínai céggel, kiszállt az Audijából,
öltönyben, aktatáskával, és egy hatalmasat köpött a cég díszkertjének
bukszusára” – meséli a magyar beosztott. Ő már azon sem lepődik meg, hogy

3-4 napig is elhordanak egy inget. Mindemellett kedvesnek és megértőnek tartja
főnökeit, hiszen ha például beteget jelent az ember, nem kezdik el azonnal
gyanúsítgatni, hogy idén már hányadszor lógja el a munkát. A lehetetlent pedig
egyszerűen nem ismerik. Alaphelyzet, hogy valamelyik haverja biztos ismer
valakit, aki el tudja intézni az adott dolgot.

A felmérések azt mutatják, hogy hazánk az egyik legkevésbé befogadó ország
Európában. Sokan összekapcsolják a kínaiak hazai jelenlétét azzal, hogy számos
vállalat tönkrement az elmúlt időben, és megjelent a létbizonytalanság. A
leggyakrabban azt fogalmazzuk meg velük kapcsolatban, hogy túl sokan vannak.
Salát Gergely történész szerint igen fontos egy félreértés tisztázása, két dolog
ugyanis tendenciózusan összekapcsolódik a magyar köztudatban: az egyik az itt
élő kínaiak jelenléte, a másik a kínai árudömping. Annak, hogy a multicégek
Kínában dolgoztatnak, nincs köze ahhoz, hogy nálunk is élnek kínaiak – érvel a
szakember.

Bányász Edit sinológus szerint a magyarok még csak most kezdik felismerni, hogy
a világban egy igen nagy változás történt, nevezetesen: Kína nagyhatalom lett. A
kínai emberek nagyon büszkék országuk eredményeire, nem gondolják azt, amit mi
róluk, hogy kizsákmányolják őket és rabszolgák. Azt látják, hogy folyik a
termelés, van munkájuk, és gazdaságuk a világon a legnagyobb ütemben növekszik.

A hazánkban élő külföldiek közül a kínaiak vonzódnak leginkább a fővároshoz, a
Budapesten élők aránya több mint 80 százalék. Mivel az ázsiai bevándorlók
második generációja még csak most növekszik, nem lehet megmondani, hogy milyen
mértékben integrálódnak majd a magyar társadalomba. Az első generáció érthető
okokból nem akart asszimilálódni, de gyermekeiket nagyon is ebbe az irányba
„tolják”. A rendszerváltás után érkezettek nagy részének már tinédzser korú
gyermekei vannak, akik magyarul beszélnek és gondolkodnak, és sokuknak esze
ágában nincs hazamenni. Nagy kérdés, hogy ők átadják-e majd gyermekeiknek a
kínai nyelvet és kultúrát.

Kultúra és kungfu

Magyarországon számos kínai szervezet működik. Ezek többnyire származási hely
alapján szerveződnek, és jellemzőjük még, hogy a kínai államnak akarnak
megfelelni. Az egy tartományból vagy egy nemzetségből származó emberek
rendszeresen összejárnak. Nagy Lin, a Magyarországon élő Kínai Nők Egyesületének
tiszteletbeli elnöke lapunknak elmondta, hogy pusztán azért hozták létre
egyesületüket, hogy ünnepeiket közösen tudják megülni. Az elnök asszony meg is
lepődött azon feltételezésünkön, hogy ők esetleg érdekvédelmi szervezet
lennének, hiszen szavai szerint „nincs semmi probléma”. Tapasztalatai szerint ha
honfitársainak bármiféle problémája adódik, először a rokonságot keresik fel,
ezután következnek a barátok, majd végül a hivatalos szervezetek. Ezt támasztja
alá Takács Emőke, a Menedék Egyesület – amely a Magyarországon élő migránsok,
köztük is a kínaiak megsegítésére jött létre – munkatársa is, akit praxisa során
még egyetlen kínai sem keresett meg gondjaival.

A kolónia létszámához viszonyítva sok, vészesebb időkben is legalább tízféle
újságjuk jelenik meg. Az „Új Szemle” című lap főszerkesztő asszonya, Geng Jie
feltárta, hogy ők például a kínai közösség számára fontos eseményeket,
kulturális programokat, meghívókat közlik olvasótáborukkal. Igyekeznek a magyar
eseményekről is beszámolni, de őszintén elmondta, hogy a belpolitikai
csatározások nem igazán kötik le olvasóik figyelmét. A kínai kolónia tagjai
egyre inkább aktiválódnak közéleti szinten is, és nem árt szem előtt tartanunk,
hogy kultúrájuk domináns, magyarán mindig sikerült átformálnia azt a közeget,
amelybe behatolt. A teakultúra, a kínai zeneművészet és a szépírás
hagyományainak ápolása mellett a Civil rádióban önálló műsorral jelentkeznek. A
közösségen belül működnek keresztény és buddhista egyházak is, de a többség
gondolkodásmódját még mindig a marxizmus jellemzi.

Ami viszont kifelé is szól, sőt „hungarizálódott”, az a kungfu. 17 különböző
kategória van a szakszövetség rendszerében, országosan pedig körülbelül 30
tagegyesület működik – mondta el a Heteknek Fejér Gábor, a Magyar Kungfu
Szakszövetség elnöke a küzdősport hazai spektrumáról. Napjainkban nagyjából
ötezren foglalkoznak versenyszerűen a kungfuval, 95 százalékuk magyar.
Világviszonylatban elég jónak számítanak a magyar versenyzők, az utóbbi években
rendszeresen aranyérmekkel térnek haza a nemzetközi megmérettetésekről. A
sporthoz kapcsolódó ideológia szemléletükben, életmódjukban, táplálkozási
szokásaikban és a problémákhoz való hozzáállásukban is megmutatkozik. Az
„átlagos” sportágakhoz képest a különbség a tradicionális tiszteletben
keresendő, ugyanis a mester és a tanítvány kapcsolatára nagy hangsúlyt
helyeznek. A kungfu legtöbb irányzata mögött van vallásfilozófiai irányzat.

A maffiáról óvatosan...

Az elmúlt években igen sokat lehetett hallani a kínai maffiáról, vagy ahogyan
az ázsiai ország lakói mondják, a fekete társadalomról. Vannak, akik váltig
állítják: piti bűnözők próbálkoztak csupán azzal, hogy komoly maffiózóknak
állítsák be magukat, de abban a pillanatban, hogy feldobta őket valaki,
kapituláltak. Ezek az ügyek kerültek a médiába, így mindenki elhitte, hogy
léteznek. P. Szabó Sándor máshogy látja. A nemzetközileg is elismert Kína-kutató
évekig a honi rendőrség bevetéseinél dolgozott mint tolmács (ő mondta kínaiul,
hogy: Fel a kezekkel!). Tapasztalatai szerint a különböző kínai maffiacsoportok
elsősorban a kilencvenes években tevékenykedtek nagyon aktívan hazánkban. Ezek
közül a legerősebbek két kínai tartományhoz, Fujianhez és Zhejianghoz kötődtek.
A szakember fontosnak tartja megjegyezni, hogy tagságuk elenyésző volt a teljes
kolónia létszámához képest, mégis ők tartottak rettegésben mindenkit a kínaiak
közül. Arra viszont alig van példa, hogy a magyarok közül bárkivel is
konfliktusba kerültek volna.

A maffia térhódítása arra vezethető vissza, hogy a kínai közösség üzleti
konfliktusai során gyakorlatilag nem számíthatott a magyar hatóságok
segítségére, akiket egy idő után teljesen megbízhatatlannak tartottak. Jellemző
eset, hogy miután egy kínai férfi bement a helyi rendőrőrsre és elmondta, hogy
családjával együtt halálosan megfenyegették, az ügyeletes egy telefonszámra
mutatott a falon, mondván: ezt hívja, ha baj van. A maffiózok ezzel szemben
mindenki számára elérhetők voltak, és beceneveik – például Csangocska – hamar
elterjedtek a kolóniában. A tartozások rendezését sok esetben gyermekrablással
és váltságdíjak követelésével oldották meg, ám nemegyszer gyilkosság lett a
történet vége. A kínai maffia – főleg nyelvi akadályok miatt – viszonylag ritkán
érintkezett a magyar bűnözői csoportokkal, tagjait könnyen toborozta, mert a
hatalmas nyereség mellett igen kicsi volt a rizikó. Ráadásul kínai szemmel nézve
a magyar büntetési rendszer hihetetlenül elnéző.

Egy idő után a maffia oly mértékben kezdett elhatalmasodni a kolónia
mindennapjai felett – rengeteg emberrablás, gyilkosság és fegyveres zsarolás
történt –, hogy a kínai közösségnek elege lett. A kínaiak már nem szerettek
kínaiak között lakni, egyre gyakrabban igyekeztek elszeparálódni, titkolták még
a lakcímüket is. Többek szerint ezért nem alakult ki „China Town” Budapesten. A
kolónia értelmiségi rétege a kínai sajtón keresztül kiadta a jelszót: űzzük ki
magunk közül a gengsztereket! Kérték továbbá a magyar hatóságok segítségét is,
és megjelentek kínai nyomozók, akik főleg tanácsadóként funkcionáltak. A bűnözők
számára elrettentő volt a kínai hatóságok feltűnése, főleg azután, hogy a
nyomozók a magyarországi kínai újságokban nyílt levelet tettek közzé, amelyben
hadat üzentek a maffiának. (Ezt a módszert a magyarok is eltanulták: most éppen
az APEH próbálja a kínai sajtón keresztül rábírni a nagyobb számlaadási
fegyelemre a piacozókat.) A letisztulási folyamat egyik drámai epizódja az volt,
amikor az egyik legbefolyásosabb maffiafőnököt a családjával együtt
meggyilkolták. A kilencvenes évek vége felé aztán a magyar rendőrség is
elkezdett alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz. Amíg korábban – finoman
szólva – nehézkesen mozogtak a maffiaügyekben, a létrejövő szervezett bűnözés
elleni csoport már komoly erőkkel lépett fel. Nekik főleg a maffia migrációra
szakosodott „részlegei” jutottak, akik az illegális bevándorlók behozatalára
specializálódtak, és a kolónia a „kígyófejek” elnevezést ragasztotta rájuk.

A tavaszünnep hangulatába egyébiránt máig vegyül némi izgalom is, mivel ez a
tartozások rendezésének és a véres leszámolásoknak az időszaka is egyben.
Legutóbb két tinédzser vívott meg a budapesti Népligetben egy hölgy kegyeiért.
Pechükre térfigyelő kamera rögzítette, ahogyan egyikük közvetlen közelről
gázpisztollyal lövi fejbe a másikat. A rivális koponyája pár centire nyílt csak
szét, ami annak is köszönhető, hogy a helyszínen később előkerült húsvágó bárd
igénybevételére már nem volt lehetőség.

A külföldön élő kínaiak négy típusa

Kereskedő-vállalkozó: jellemzője a nagyfokú mobilitás, ami megmutatkozik
tartózkodási helyének gyakori változtatásában is.

Vendégmunkás: aki szerződése lejártával hazamegy.

Huaqiao: Kínán kívül él, de kínai állampolgárságát megtartotta. Ez a réteg
élvezi a kínai kormány támogatását; hazájához szoros politikai, gazdasági,
kulturális és érzelmi viszony köti. A magyarországi kolónia nagy része ebbe a
csoportba sorolható.

Huaren: kínai származású külföldi állampolgár, többnyire az Egyesült Államokban,
Ausztráliában vagy Nyugat-Európában él, kultúrája „eurázsiai”, mivel Kína
számára túlságosan elnyugatiasodott, más kultúrák számára azonban túlságosan
kínai maradt.

Bank of china

A hazánkban befektetni vágyó kínaiak számára saját bank is működik
Magyarországon.

A Bank of China (Hungária) Rt.-t 2002-ben jegyezték be budapesti székhellyel. A
bank jegyzett tőkéje kettőmilliárd-hétszázmillió forint volt. Tulajdonosa a Bank
of China. Igazgatósági tagjai között két magyar szerepel, Fekete János és dr.
Schiffer Péter, a többiek kínaiak.

Kultúroffenzíva

A kínai nyelv és a kultúra népszerűsítésére Pekingben létre hozták a
Konfuciusz Intézetet. Első képviseletét 2004-ben Dél-Koreában nyitották meg, s
mára már 130 hasonló működik világszerte. A magyar intézet 2006 végén nyitotta
meg kapuit. Alapításához a kínai fél az első évben – a 3 ezer könyvből álló
gyűjtemény mellett – 100 ezer dollár támogatást nyújtott. Hamar Imre az ELTE
kelet-ázsiai tanszékének vezetője, a Konfuciusz Intézet igazgatója lapunknak
elmondta: küldetésük célja az, hogy a magyar emberek számára eddig gyakorlatilag
ismeretlen, több ezer éves kínai kultúrával ne csak a piaci kínálatból, hanem
tudatos tájékoztatásokon keresztül is szembesüljenek az érdeklődők.

Józsikák, Krisztikék és Tímeák - avagy mi újság a magyar–kínai kétnyelvű iskolában?

„Te honnan érkeztél?” A feltűnően ázsiai kinézetű kisfiú nem érti az újságíró
buta kérdését, hiszen, mint mondja, itt született hazánkban, és nem is járt még
másutt. A magukat magyarnak érző, de kínai származású Józsikák, Krisztikék és
Tímeák számára a tizenéves kor hozza el a valódi konfliktusokat, hiszen
szeretnének magyarnak látszani, szeretnének beolvadni, de a külső jegyeik és a
nem kifejezetten befogadó hazai közeg miatt ez igen nehezen megy. Miután
Medgyessy Péter 2003-as kínai látogatásakor megígérte, hogy létrejöhet a
kínai–magyar iskola, egy évvel később, 2004 szeptemberében 94 diákkal már el is
indult a tanítás.

Bár ebben az időben a Diákigazolvány Adatbázis szerint 450 kínai gyerek
tanult fővárosi iskolákban, mégsem íratták be a várt létszámot. Jelenleg 124
tanulója van az iskolának, és köztük egyre több a magyar származású. Az iskola
egész Európában egyedülálló, mivel két célnyelvet tanítanak – mondta el
lapunknak Lindner Gusztávné, a Magyar–Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola
igazgatója. Úgy járhatnak egy osztályba a gyerekek, hogy egyikőjük csak kínaiul
tud, míg a másik csak magyarul. Sőt, mivel a pedagógiai programjukban vállaltak
alapján nem utasítanak el senkit, jelenleg van olyan mongol tanítványuk is, aki
csak angolul tud egy kicsit. Ez a különbözőség a pedagógusoktól azt követeli
meg, hogy differenciáltan oktassanak. A napköziben például folyamatos
korrepetálás zajlik. Az ide járó gyerekek szülei nagyrészt a piacon dolgoznak,
az igazán gazdag réteg gyermekei ugyanis Budán járnak angol nyelvű iskolába. Az
iskola további sajátosságát az adja, hogy a kínaiak rendkívül mobilisak: jönnek
és mennek. Van olyan gyermek, aki csupán két hétig járt ide, mert a szülei úgy
gondolták, hogy inkább továbbállnak. Gyakran előfordul az is, hogy a gyerekek a
nagyszülőknél maradnak Kínában, hogy a szülők szabadabban ténykedhessenek. De a
fordítottja is előfordul, amikor itt hagyják a gyermeket távoli ismerősökre
bízva, míg ők hazamennek ügyeiket intézni. Nemegyszer fordul elő, hogy egy
gyerek minden előzetes bejelentés nélkül „eltűnik”, és az iskola nem tudja
tovább követni a sorsát. Az igazgatónő elmondta, hogy sokszor olyan tragikus
sorsokat ismernek meg, ami egy magyar szívnek szinte feldolgozhatatlan.

Az igazgatónő korábban magyar iskolákban dolgozott, ezért meg tudta figyelni,
hogy a kínai gyerekek sokkal szorgalmasabbak. Azt hozzák magukkal – amit a
pedagógus szerint magyar gyerekeknél sajnos már nem lehet látni –, hogy a tanár
tekintély, és a műveltség nagyon nagy dolog. Kínában ugyanis nemcsak otthon
fegyelmezik keményen a gyerekeket, hanem az iskolában is. Csak az udvarias és
kulturált viselkedés elfogadható számukra. Ezért aztán magyar közegbe érve
gyakran valóságos kultúrsokk éri őket. Az iskolában természetesen nem
találkoznak az utcán jelenlévő rasszizmussal, viszont a kockázatok miatt a
pedagógusok sokszor nem mernek velük kimozdulni. Ha mégis szembesülnek a magyar
intoleranciával, tanáraiktól tanulhatják el, hogyan lehet védekezni az
előítéletek ellen.

A magyar mint idegen nyelv óra igen jókedvű. A fiatal tanárnő nem poroszos
stílusban, hanem a gyerekek kezdeményezéseit elfogadva tanít, mégsincs
fegyelmezési probléma. A gyerekek lelkesen éneklik és játsszák el a Cifra
palotát és a Koszorú, koszorút. Amint viszont el kell magyarázni társuknak, hogy
miért is szomorú az a koszorú, kínaiul csacsognak tovább.

Bagyarik CecÃlia

Olvasson tovább: