Kereső toggle

Osztálykülönbség

Tanulni külön vagy együtt?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Budapesttől alig hatvan kilométerre, egy kisvárosban járunk. Elkülönülten, a
település határában a roma népesség nagy része: a szocpol-láz idején
félig-meddig felhúzott, nagy családi házak szegélyezik az utcákat. Egy
takarosabb épületen a „Fémvásárlás” felirat jelzi, hogy egyik roma miként
foglalkoztatja a másikat. „Néha embertelen bűz jön az udvarokból, amikor
leégetik a műanyag szigetelést a fémekről” – mondja helybéli kísérőnk, majd
hófehérre vakolt társasházakat mutat az egyik utca végében. „Látja? Azokat a
vadonatúj házakat kifejezetten a romáknak építette nemrég az önkormányzat.
Mindegyiket ide, egy helyre akarják kitelepíteni a városból. Azonban innen
kitörni, azaz beköltözni egy »fehér« utcába alig egy-kettőnek sikerült közülük.
Nekik sem könnyű, hiszen a becsületesen élő, törekvő romákon csattan leginkább
az ostor, miután ők napi kapcsolatban vannak a nem romákkal.” Errefelé
meglehetősen ritka az idegen. Délelőtt van, fiatal fiúk álldogálnak az út
szélén, bizalmatlanul méregetnek minket. „Az a helyzet, hogy itt nem a munka
alapján, hanem a letöltött börtönévek szerint rangsorolják az embereket” –
jegyzi meg kísérőnk.



Fotó: Somorjai L.

„Azért ne feledjük, hogy a rendszerváltás legnagyobb vesztesei a romák
voltak. 1990-ig szinte teljes volt a foglalkoztatottságuk, ez mára a töredékére
apadt” – mondjuk erre mi. „Nincs mese, tanulni kell” – jön a válasz.

Utunk következő állomása a helyi speciális tantervű, azaz „kisegítő” iskola.
Végiglátogatjuk a termekben tanuló kis csoportokat, és két dolog egyből
feltűnik: a gyerekek értelmileg valóban kirínának egy többségi iskolából, nagyon
sok közülük túlkoros. És nem utolsó sorban a diákoknak több mint a fele roma. Az
igazgató elmondja: az elmúlt években egyre kevesebb kisgyereket irányítanak a
„kisegítőbe”. Azt csak kísérőnk teszi hozzá később, hogy a többségi iskola
nyolcvan százaléka roma tanuló, miután az igazgató váltig tagadja, hogy
romaproblémáról lenne szó. Ekkor kezd számunkra világossá válni, hogy ha
romatémában bármit is le akarunk írni, akkor el kell felejtenünk a neveket.

„Elképzelheti, milyen lehet, amikor egy szociális és kulturális hátrányai miatt
súlyos magatartásproblémás gyereket, aki eddig kis csoportban is alig volt
kezelhető, átraknak egy huszonöt fős osztályba – magyarázza egy szintén neve
elhallgatását kérő tanítónő. – Egy ilyen osztály, a pedagógussal az élén,
szétesik atomjaira.”

„Nem tudom, mi a megoldás, csak azt, hogy az együttoktatást külföldön sem
tudják igazán megoldani – mondja egy másik, „kisegítőben” dolgozó
fejlesztőpedagógus. – Elismerem, az nem volt megoldás, hogy a roma kisgyerekeket
automatikusan berakták a „kisegítőkbe”, vagy teljesen elkülönítették a
többiektől. Ez zsákutca. De a jelenlegi iskola nem tud megbirkózni a többségitől
merőben eltérő kultúrájú gyerekek problémáival. Mondok egy példát: a
„kisegítőben” van egy gyerek, aki fél évig hordta ugyanazt a ruhát egyfolytában.
A végén elviselhetetlen bűzt árasztott, a többi gyerek majd elájult mellette.
Pedig azok sem tisztaságmániások. Meg akartuk fürdetni, erre bejött az apja, és
dühöngött a gyerek személyiségi jogai miatt. Vagy egy másik esetben egy
tehetséges gyereket próbáltunk továbbjuttatni egy szakiskolába. Hazavitte a
felvételi papírját, de az apa nem volt hajlandó azt aláírni, bárhogy
könyörögtünk neki, nem fogta fel, hogy a gyereknek jó, ha tovább tanul.”

Kérdésünkre több helyen megerősítették: manapság, amikor átirányítanak egy
nehezen kezelhető, „balhés” gyereket a „speciális iskolából” a többségi
iskolába, ott pillanatok alatt összegyűlik a harminc igazolatlan óra. Az iskola
igyekszik megszabadulni tőle: vagy visszaküldi a „kisegítőbe”, vagy ha ezt a
szakértői bizottság nem engedi, a gyerek magántanulói státuszt kap. A félévi
vizsgákon aztán látatlanban átengedik, s az utcán nő fel, minden eddiginél
korábban eltűnve szem elől.

„A roma kisgyerekeknél alapvető probléma, hogy mivel nem járnak óvodába,
teljesen másképp nevelkednek, mint a nem romák. Ők más területen jók, mint a
többség, de ezzel a mai iskola nem tud mit kezdeni” – véli a tanítónő. Véleménye
szerint a mentalitásbeli eltéréseken túl a szegénység is leküzdhetetlen akadályt
jelent, már csak azért is, mert egy leépült családi környezetben a gyerek
fejlődése is szükségszerűen korlátozott – nem csak a romák esetében.

Hozzátesszük: kimutatható, hogy Magyarországon különbözik legkevésbé a romák
életvitele a velük hasonló szociális helyzetű nem romákétól. „Sikeres
kezdeményezés egyes helyeken a bentlakásos óvoda, de össztársadalmi méretekben
ez mégsem járható út” – véli a pedagógus.

Álfogyatékosok

Magyarországon túl sok a fogyatékos, pontosabban álfogyatékos gyermek. Az
unióban 2 százalék, hazánkban 5-6 százalék volt az arányuk. Az ok a magas
romaarányban volt keresendő: 2002-ben az OKI kimutatása szerint országosan 86
százalék volt a speciális iskolákban a roma gyerekek aránya. Bevett gyakorlattá
vált ugyanis az értelmileg ép roma kisgyerekeket szociális-kulturális hátrányaik
miatt a kisegítőkben elhelyezni a tanulásban akadályozottak (régebben értelmi
fogyatékosok) között, vagy más módon elkülöníteni őket az oktatásban. 2004-től
érvényesül az az irányelv, miszerint akit csak lehet, a többségi iskolák
osztályaiba kell irányítani.

Olvasson tovább: