Kereső toggle

Mindenevő nemzedék

Kockázatok és mellékhatások az élelmiszeriparban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az egyre szaporodó élelmiszerbotrányok láttán két kézenfekvő megoldás
kínálkozik a potenciális fogyasztó számára. Vagy legyint egyet, mondván: „úgysem
tudjuk meg soha, mit etetnek meg velünk”, vagy megpróbál tudatos vásárló-ként
minél alaposabban informálódni ét-rendjének hátteréről, hogy legalább a
nyilvánvaló kockázatokat kiszűrhesse. Írásunk az utóbbiaknak igyekszik segíteni
azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az élelmiszeripar trükkjein túl a
„közkinccsé” vált tévképzetekre is rávilágítson.

„Azt a szemetet, amelyet néhányan élelmiszernek neveznek, kisöpörjük az
országból” – adott hangot egyébként jogos felháborodásának Gráf József
földművelésügyi miniszter a decemberi M.E.G.A-ügy kapcsán. Úgy tűnik, hogy
néhány illúzióval szegényebbek lettünk ismét; a szabad kereskedelem megjelenése
nem iktatta ki a csirkefogókat a gazdasági életből, és a határok
átjárhatóságával sem az annyira áhított minőségi termékek kezdtek beáramolni az
országba. Sőt! Az általunk megkérdezett hivatalok vizsgálatai azt mutatják, hogy
élelmiszerbiztonsági és minőségügyi szempontból is sokkal több a probléma a
külföldről származó élelmiszerekkel, mint a hazaiakkal. Igaz, ehhez a negatív
tendenciához a fogyasztói igények is nagyban hozzájárulnak. Például az olcsó
húsárura (virsli, kolbász) akkora a kereslet, hogy húsipari nyesedék és
melléktermékek (például vérkészítmények) behozatalára kényszerülnek a magyar
gyártók.

A rendszerváltás óta tizenhét szervezet őrködik hazánkban a jogszabályok
betartásán. Dolgukat nehezíti, hogy a különböző hatóságok működését eltérő
jogszabályok szabályozzák, mint ahogy arra Péterfalvy Attila adatvédelmi biztos
is felhívta a figyelmet egy múlt heti fogyasztóvédelmi konferencián. Az
adatvédelmi biztos szerint igen aggályos az is, hogy az állat- és
növényegészségügy intézeteinek vizsgálati eredményei, bár közérdekű adatok, nem
ismerhetők meg. A hatóságok által kiderített visszaélések sokszor a jó hírnév és
az üzleti titok megsértése miatt nem kerülhetnek nyilvánosságra. Pedig a
tapasztalatok azt mutatják, hogy a vétkesek nem a pénzbüntetéstől, hanem a
nyilvánosságtól félnek leginkább.

A Hetek is kísérletet tett a fogyasztói jogok érvényesítésére. Ahhoz, hogy az
Országos Élelmiszer-vizsgáló Intézet elárulja, mit is találtak az elmúlt
időszakban ételeinkben, Süth Miklós főállatorvostól kell engedélyt kérni. A
hosszas egyeztetés és beszélgetés után azonban mégis az a benyomása marad az
érdeklődőnek, hogy semmi olyat nem tudott meg, amit eddig is ne tudott volna.
Érthetetlen, miért nem fűződik érdeke a csúcsszerveknek ahhoz, hogy a
nagyközönség a sajtón keresztül ismerje meg a tényeket.

A magyar piac átláthatatlanságát növeli az is, hogy kifejezetten magas a
feketegazdaság aránya – óvatos becslések szerint is több mint harminc százalék.
Így viszont a minőségellenőrzésért felelős hatóságok nem is vállalhatják a
garanciát a piacon megjelenő áruk jelentős részéért. Az illegális üzemek pedig a
busás haszon reményében vállalják fel továbbra is a lebukás kockázatát. A
tavalyi év során egyébként a hatóságok ellenőrzésein 3538 tonna élelmiszer,
főleg hús akadt fenn. Ez a mennyiség elenyésző az ország teljes
élelmiszer-fogyasztásához képest (6 millió tonna). Az élelmiszer-ellenőrző
laboratóriumokban összesen 910 ezer vizsgálatot végeztek, melyek során minden
tizedik esetben találtak valamilyen kifogást.



Évente 910 ezer vizsgálat

Az elmúlt évek európai élelmiszerbotrányai hozzájárultak ahhoz, hogy az EU
élelmiszer-biztonsági politikája alaposan átalakuljon. Nincs még egy terület,
ahol ennyi új jogszabály született volna az elmúlt időszakban. Bánáti Diana, az
Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal alelnöke elmondta lapunknak: rendkívül
fontos felismerése volt a jogalkotóknak, hogy csak a termőföldtől a fogyasztóig
terjedő lánc átláthatósága tudja garantálni a fogyasztók biztonságát. Az EU-n
kívülről érkező élelmiszerek ellenőrzése is egyre szigorúbbá válik. A
mintavételek számánál figyelembe veszik azt is, hogy az adott ország mekkora
kockázatot jelenthet a korábbi tapasztalatok alapján. És létrehozták az
Élelmiszerek és Takarmányok Gyors Veszély- jelző Rendszerét (RASSF), melynek az
a feladata, hogy minden élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos információt
naprakészen tudjanak a tagországok.

Sok jó disznó kis helyen is elfér

Az ismert alapelv szerint jó minőségű terméket csak jó alapanyagból lehet
előállítani. Éppen ezért sokan kérdőjelezik meg, hogy a nagyüzemi állattartás
megfelel-e a minőségi alapanyag kritériumának, hiszen a betonólakban tartott
állatok rendszeresen küzdenek hiánytünetekkel, ugyanis a csirkék nem tudják
kapirgálással, a sertések pedig turkálással pótolni a táplálékukból hiányzó
anyagokat. Idő előtti halálukat levágásukkal oldják meg. Sákán Antal, a Magyar
Sertéstartók Szövetségének elnöke szerint nincs miért aggódnunk, hiszen a
telepeken mindenhol betartják az EU előírásait, vagyis az előírt 0,8
négyzetméter terület minden disznónak megjár. Akinek mégis kifogása lenne a
vázolt körülmények ellen, az az uniónál zörgessen – mondja Hajós Ádám, fővárosi
és Pest megyei főállatorvos –, mivel a tartási és szállítási körülmények nálunk
igenis ellenőrzöttek és megfelelnek az előírásoknak.

Ahogyan a Trabanttól sem várjuk el, hogy a Mercedes tulajdonságaival bírjon, úgy
az olcsóbban vásárolt húskészítményektől sem érdemes sokat várni. Ennek ellenére
a magyar gyártókat rendre arra kárhoztatják, hogy filléres árut állítsanak elő.
Az Országos Húsipari Kutatóintézet igazgatója, Szerdahelyi Károly hiányolja a
magyar termékekről a tényleges hústartalom feltüntetését. Az unióban ugyanis a
visszaélések miatt azt is szabályozzák, hogy mi tekinthető húsnak és mi nem –
érvel Szerdahelyi. A 2005 tavaszán árult szlovák húsvéti sonkáról például
kiderült, hogy lapocka, majd az is, hogy azért volt olyan olcsó, mert mindössze
59 százaléka volt csupán hús. További 41 százaléka vízből(!), beinjektált
szójából, illetve egyéb adalékanyagokból állt.

Igencsak megoszlanak a vélemények abban a tekintetben, hogy hány állatot
tartanak illegálisan Magyarországon. A legálisan tartott közel négymillió sertés
mellett egy- millió körülire szokták becsülni a nem törvényesen tartott jószágok
számát. Sákán Antal szerint ez azért nincs így, mert a gazdáknak elemi érdekük
az állatok bejegyzése az utánuk folyósított EU-támogatás miatt. Akik azonban a
nem hivatalos verziókat is ismerik, azok egyszerű matematika felől közelítik meg
a kérdést. Egy 100 kilós kocát körülbelül 25 ezer forintért vesznek át
lepapírozva, ami disznónként több ezer forintos bukást jelent a gazdáknak.
Ellenben ha „fülét-farkát” is bedarálva elkészül belőle 50 kg kolbász, és ezt,
mondjuk, 2500 forintért kéz alatt eladjuk, akkor 125 ezer forintot kapunk, és a
költséget leszámítva is jelentős nyereségre teszünk szert. Hajós Ádám fő érve
azonban a feketevágások ellen a megbetegedés fokozott veszélye.

Bár a hormonokat és a hozamfokozásra használt antibiotikumokat betiltották az
állattenyésztésben, szinte minden héten hallani használatukról. A hatóságok
által vett hazai mintákban – Gyetvai Béla, a Mezőgazdasági Szakigazgatási
Hivatal egyik igazgató-helyettese szerint – évek óta nem találhatók hormonok, és
csak olykor-olykor vannak bennük gyógyszermaradványok. Mióta a rendeletek
szerint tilos az antibiotikumoknak a megelőzés céljából való használata a
takarmányozásban, a termelők arra panaszkodnak, hogy jelentős hozamnövekménytől
estek el. Dániában például a sertések esetén 2-3 százalékkal csökkent a
súlygyarapodás.

A hazai húsiparon belül jelenleg nagy átrendeződés folyik. A Csányi Sándor
érdekeltségébe kerülő Pick-Délhús Zrt. lett a piacvezető. A régi nagyok közül a
Pápai Hús Zrt. nemrég omlott össze, a Gyulai Húskombinátot pedig a hírek szerint
egy igen nagy húsipari csoport, a dán Danish Crown készül megvásárolni. Ez
utóbbi azért nagy horderejű esemény, mert a húsiparon belül eddig elenyésző volt
a külföldi tőke aránya. A szakma szerint a változások vesztesei a hungarikumnak
számító termékek lehetnek, mivel a gyorsan – 5-6 hónap alatt – felhizlalt
disznók húsa nem alkalmas sem a Pick szalámi, sem a hagyományos magyar kolbász
előállítására. A Sertéstartók Szövetségének elnöke arról számolt be, hogy az
általa 6 hónapos hizlalású disznóból készített kolbász egy idő után csak arra
volt alkalmas, hogy „egeret csapjon agyon vele”. Az igazán jó kolbászhoz
szerinte jó magyar talaj és napfény kell, és az így termesztett kukoricával
legalább egy évig illik hizlalni a disznókat.

Európa kertje lehetnénk

Az Európai Bizottság felmérése szerint a kontinens lakosságának 71 százaléka
tart attól, hogy a zöldségek és gyümölcsök növényvédő szerekkel szennyezettek. A
szakemberek szerint persze nincs miért aggódnunk. Tény, hogy az EU által
vizsgált termékek 47 százaléka tartalmazott kimutatható mennyiségben
szermaradékokat. A vizsgált zöldségek és gyümölcsök 5 százaléka, míg a
bébiételek 2,7 százaléka a határérték feletti szennyezettséget mutatott.
Magyarországon a többféle szermaradékkal is szennyezett minták aránya 13,4
százalék, mely az uniós átlagnál (23,4 százalék) alacsonyabb. A hazai minták
közül az uniós átlagnál az alma, a paradicsom, a saláta kisebb, míg az eper
nagyobb arányban volt szermaradékoktól mentes. A tavaly november 20-án indult
élelmiszer-ellenőrzési kampány során a magyar növényvédelmi felügyelők 16
zöldség- és gyümölcsféléből 161 mintát vettek. A termékek 10,5 százaléka
tartalmazott a megengedettnél több növényvédőszer-hatóanyagot. Elsősorban az
olasz származású csemegeszőlőnél mutatták ki gombaölő szerek hatóanyagának
maradékait, és 20 tonna török származású grapefruit forgalomba hozatalát
tiltották meg.

Hogy miért nem Magyarország Európa kertje, annak számos oka van,
helyzetünknél fogva azonban jó eséllyel indulunk, hogy az unió új
zöldség-gyümölcs logisztikai centrumává váljunk. Magyarország a következő hét
évben (2007–2013 között) jelentősen több fejlesztési forráshoz juthat. Az elmúlt
15 év tapasztalatai mutatják, hogy a magyar zöldség-, gyümölcstermesztésnek
rendkívül éles piaci versenyben kell helytállnia, mindemellett ez idő alatt
elmaradt az ágazat átfogó fejlesztése. Változó minőségű termékeinkkel
akaratunkon kívül hozzájárulunk a gyengébb színvonalú, olcsó, import áru
térnyeréséhez. A hetvenes évek nagysikerű fóliaprogramja nyomán létesült
fóliasátrak mára elavultak, a fóliafelület mintegy a felére csökkent. A
termelés-visszaesés nagy vesztese egyértelműen a gyümölcstermesztés. Sajnos
szükségessé vált egy olyan ültetvénykivágási program, mint amilyet Németország
alkalmazott a keleti tartományok csatlakozása után. Ennek elsősorban a
korszerűtlen alma- és meggyültetvényekre kellene kiterjednie, a nálunk domináns
Jonatán alma mára szinte eladhatatlan a külföldi piacon. A megfejthetetlen
rejtélyek közé tartozik az is, hogy Magyarországon a kertészeti területeknek
miért csak 20 százalékát öntözik, mikor az öntözővíz megfelelő mennyiségben áll
rendelkezésre. De ami ennél is érdekesebb, az az, hogy hazánk annak ellenére nem
produkált eredményeket az alternatív energiaforrások mezőgazdasági alkalmazása
terén, hogy nálunk található a termelésben felhasználható termálenergia
legkedvezőbb aránya a világon!

Fájdalomcsillapító csapvíz és gyümölcstelen levek

Sokak szerint már a csapvíz sem a régi. Jogos kérdés, hogy tele lesz-e a
poharunk káros anyagokkal, ha kinyitjuk a csapot, vagy csak egy
ásványvízlobbista, esetleg egy víztisztító-berendezés-ügynök véleményét halljuk
éppen. Papp Mariann, a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) munkatársa szerint a
víz az egyik legellenőrzöttebb élelmiszerünk, naponta többször is vizsgálják a
minőségét a konkrét cégek és az ÁNTSZ is. A fővárosi víz az európai városok
egyik legjobb minőségű vize, a kötelező szabványoknak maximálisan megfelel, de a
többi városnál sincsenek problémák, mivel a Kárpát-medence gazdag felszín
alatti, kiváló minőségű vizekben. Szakemberek szerint nem jelenthet problémát,
hogy Budapest szennyvizének csak a felét tisztítják, a másik fele pedig többféle
rácsozaton keresztül ömlik a Dunába. Egyébként ez a helyzet hamarosan javulni
fog, hiszen – mint Bátori Mariannától, a Fővárosi Csatornázási Művek
szóvivőjétől megtudtuk – 2010-re várható a főváros teljeskörű
szennyvíztisztítása.

Létező probléma, hogy szennyvíztisztítóink többnyire csak egyszerű biológiai
tisztítást végeznek, és nem képesek a foszfátot és az ammóniát kivonni, valamint
a szennyvízbe kerülő gyógyszermaradványokat sem. Nem titok, hogy az emberi
szervezetbe kerülő gyógyszerek hatóanyagának nagy része a vizelettel távozik. A
kutatók becslése szerint így évente 20 tonna novamidozofen (Algopyrin-hatóanyag)
kerül Budapest területéről a természetes vizekbe. Mikrobiológiai vizsgálatokkal
azt is igazolták, hogy a gyógyszermaradványok – köztük a hormonok – az
élőlényekbe is bekerülnek. Az ivóvíz-szolgáltatók ma még többnyire nem mérik a
gyógyszermaradványok jelenlétét, hamarosan azonban változás várható ezen a
területen is. A gyógyszermaradványokat is lebontó tisztítórendszer
kifejlesztésére 70 millió forintot költ a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.

Ha a magyarok vízfogyasztási szokásait figyeljük, nincs miért aggódni a csapvíz
miatt. A Medián felmérése szerint ugyanis leggyakrabban az ásványvizet
választjuk a szóba jöhető italok közül. 2006-ban 1 főre 85 liter ásványvíz
jutott. A környező országokkal ellentétben nálunk szembetűnően árfüggővé vált a
palackos víz piaca: cél, hogy minél alacsonyabb áron minél nagyobb mennyiséget
forgalmazzunk. A tradicionális, minőségi ásványvizek gyártói csupán komoly
marketingmunkával tudják drágább termékeik eladási mennyiségét szinten tartani
az olcsóbbnál olcsóbb vizek megjelenése mellett.

A magyar élelmiszeriparon belül az üdítőital-gyártás minden évben vezeti a
mennyiségi tabellákat: közel másfélszerese a sörtermelésnek, kis híján a
kétszerese a tejtermelésnek. Több mint háromszor annyi liter üdítőitalt
készítünk évente, mint ahány kilogramm friss kenyeret. Bár az ízekben a
kilencvenes évek második felétől megfigyelhető volt egy nosztalgikus irányvonal
(Traubisoda, Meggy Márka stb.), ennek ellenére tagadhatatlan, hogy máig a
narancs az adu ász. Figyelemre méltó, hogy még az almából is, ami hagyományosan
magyar termesztésű gyümölcs, lényegesen kevesebb fogy.

Az italok megnevezését törvény szabályozza, a gyümölcstartalom függvényében.
Csak akkor „narancslé” a narancslé, ha 100 százalék a gyümölcstartalma. Ezt
követő kategóriák a „nektár”, a „gyümölcsital” és a valamilyen „üdítőital”,
melyben elég, ha egyszázaléknyi gyümölcs van. Az is lehet üdítőital, aminek
nincs gyümölcstartalma: ilyenkor aromával érik el a kívánt jelleget. Ezen fel
kell tüntetni, hogy „ízű”. A többi belevalóról úgy rendelkezik az
Élelmiszerkönyv, hogy csak az összefoglaló nevet kell mindig feltüntetni
(például: étkezési sav, színezékanyag), és utána fel kell sorolni az adalékanyag
számát vagy nevét. Az állományjavítók – például a szentjánoskenyérmag-liszt –
lényegesen olcsóbbak, mint a gyümölcssűrítmények, így részben helyettesíthetik a
gyümölcshúst.

Bár a szörpfogyasztás évről évre folyamatosan csökken, a Bognár Szörp Kft.
megőrizte piacvezető pozícióját. Tulajdonosa, Bognár Kálmán megerősítette, hogy
a rendszerváltás óta jelentősen átalakultak a fogyasztói szokások ezen a
területen is. Bizonyára szerepet játszott ebben az is, hogy a szörpök
„elkészítési procedúrája” (magyarul a felhígítása) egyre inkább felesleges
időpocsékolásnak tűnik ma, amikor azonnal fogyasztható rostos vagy szénsavas
üdítőitalok széles választékát kínálják az üzletek. Ráadásul már rég nem
beszélhetünk arról sem, hogy feltétlenül „takarékosabb” lenne szörpből készített
üdítőt inni.

A világ különböző földrészein élők egyheti élelmiszeradagja:



Egyesült Államok



Lengyelország



Japán



Csád, Közép-Afrika

A vitaminos gumicukortól a pitypangos tehénbélig

„Ha ezer évig eszünk McDonald’s sült krumplit és hamburgert, magasabbak
leszünk, ki fog fehéredni a bőrünk, és kiszőkül a hajunk” – így fordította le
honfitársai nyelvére Fujita Den az „az vagy, amit megeszel” elvet, amikor
bevitte Japánba az amerikai étrendet. Az élelmiszerpiacon már egy jó ideje az
egészségmarketing jelenti az új termékek bevezetésének legkézenfekvőbb módját.
Természetesen az sem probléma, ha az áru ténylegesen nem az, aminek látszik,
hiszen sokan veszik meg például a komlóval színezett fehér kenyeret vagy a
vitaminnal dúsított gumicukrot annak tudatában, hogy legalább aznap is tettek
valamit családjuk egészségéért. Az agyonadalékolt társaiktól szinte semmiben sem
különböző light üdítőket és porokat pedig számtalan honfitársunk kocogás helyett
illeszti be étrendjébe. Hazánkban az elmúlt időszakban leginkább az ásványvizek,
joghurtok, müzliszeletek, az olívaolaj és a sport- és energiaitalok forgalma
növekedett. A külföldön jól bevált termékbemutatók viszont nem adaptálhatók egy
az egyben a magyar közönségre, mivel bizonyos reklámokra teljesen másként
reagálunk. Az egyik margaringyártó cég például sikertelenül alkalmazta a hosszú
élet ígéretét árucikkével kapcsolatban, s mint kiderült, azért, mert hazánkban a
derűs, boldog öregkor a legtöbb honpolgár számára elérhetetlen álomnak tűnik.
Könnyebb dolguk van az egészségesnek nem mondható termékek (cukros üdítők,
rágcsálnivalók stb.) gyártóinak, akiknek csak annyit kellett tenniük, hogy
reklámjaikban valamilyen mozgást vagy sportot ábrázolnak. A világ legnagyobb
banántermelője, a Chiquita történetesen úgy terelte el a figyelmet a
hektáronként alkalmazott 40 kilónyi növényvédő szerről, hogy egy éve a
környezettudatosságot sugalló zöld békával reklámozza magát.

Átlagosan 10 felnőttből 4 előszeretettel dúsítja étrendjét valamilyen
csodaszerrel. A marketingesek azonban a ruhatrendeket megálmodó divattervezőkhöz
hasonlóan felismerték, hogy ezen a piacon is akkor fokozható a kereslet, ha a
mindent megoldó szer időnként változik. A USA Today máris előre tudni véli, hogy
2007 sláger adalékanyaga az ómega-3-zsírsav lesz. Találkozhatunk majd vele
narancslében, tejben és gabonapehelyben is.

A fenti dömpingből kiábrándulókat szólítják meg a rendszerváltás óta hazánkban
is gombamód elszaporodott biotermékek forgalmazói. A hivatalos definíció szerint
biotermék az a növényi vagy állati eredetű élelmiszer, amelyet az ökológiai
gazdálkodás szabályainak megfelelően állítottak elő. A valódi biotermék
ellenőrzött körülmények között termelt, semmilyen műtrágyát és szintetikus,
toxikus anyagot nem tartalmaz. A tápanyag-utánpótlás csak szerves eredetű lehet,
és a növényi károsítókat is mechanikus úton irtják. Permetezéshez csak olyan
engedélyezett szereket használnak az ökogazdák, melyek nem szívódnak fel a
növényekben, és vízzel könnyen lemoshatók. Hazánkban komoly ellenőrzés alatt
állnak a biokertészetek, illetve biogazdaságok. A törvények és a szakszerűség
betartását a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) felügyelete
mellett a Biokontroll Hungária Kht. ellenőrzi szervezett keretek között. A
„reform” vagy „natúr” fogalmakra azonban nincs se jogszabályi definíció, se
ellenőrzési rendszer. Tévhit tehát, hogy a bioélelmiszer minden körülmények
között egészséges is.

A biodinamikus mezőgazdálkodás alapjait Magyarországon Rudolf Steiner osztrák
filozófus fektette le 1924-ben. A módszer fő ismérve, hogy a mezőgazdasági
üzemet zárt, szerves egységként kezeli, ahol az élő talaj, a növény, az állat és
az ember kapcsolata egymás életfolyamatainak elősegítésén alapul. A termesztés
során biodinamikus készítményeket, preparátumokat használnak (ökörszarvba
applikált ökörtrágya, tölgykéreg háziállat koponyájában fermentálva,
pitypangvirág tehén bélfodrában fermentálva stb.), melyek hatásának fokozásához
figyelembe veszik a kozmikus erőket, vagyis a bolygók mozgása által
meghatározott időpontokban juttatják azokat a földbe vagy a növényekre. Ezeket a
főzeteket felhígítják, aztán egy különleges keverési eljárással „dinamizálják”.
Gyakorlatának egyik alaptétele, hogy a föld gyógyításra szorul, méregteleníteni
kell, hogy visszanyerje hajdani erejét. A biodinamikus gazdálkodás legfőbb
képviselője az 1997-ben alakult Demeter International német cég, mely egyfajta
minősítési rendszert is képvisel. A Demeter (a görög mitológiában a földművelés
és termékenység istene) védjeggyel ellátott termékek „olyanok, mint az autók
között a Rolls-Royce” – állítja Ballagó Attila biosütemény-gyártó. A
biotermék-fogyasztó legtöbbször környezettudatos fogyasztó is, egész
életstílusát ennek az egyre inkább elterjedőben lévő – ám láthatóan sokszor
ideológiával kevert – szemléletnek rendeli alá, amelynek a középpontjában a
lakott világ szeretete és tisztelete, a vele szembeni alázat áll. Ha valaki
egyszer elkötelezte magát a bioélelmiszerek mellett, feltehetően igyekszik majd
natúr bútorokkal berendezett lakását bioalapú festékekkel kezelni, konyhájából
száműzi a műanyag edények sokaságát, és vázájába lehetőleg vegyszermentes
kertészetből származó virágot állít.

A Gfk. Hungária januári felméréséből az derül ki, hogy 4 magyar vásárlóból 3
egyáltalán nem vásárol bioélelmiszert, és ezen a szokásán a közeljövőben sem
kíván változtatni. Az ellenőrzött ökogazdaságból heti rendszerességgel vásárlók
száma 3,1 százalék. Tehát hazánkat még csak megérintette a bio- és ökotrend, nem
úgy mint például a német piacot, ahol tavaly 4,5 milliárd eurót költöttek
bioélelmiszerekre, 12 százalékkal többet, mint 2005-ben. A biotermékek forgalma
6 év alatt megduplázódott, és olyan gyorsan nő, hogy a kínálat már nem mindig
tud lépést tartani vele.

Az a vágy, hogy valaki mindenáron minőséginek tartott módon táplálkozzon, mára a
szélsőségek megjelenéséhez vezetett. A híradások szerint nemrég azért halt éhen
valaki, mert nem talált olyan élelmiszert, amelyet egészségesnek tartott volna.
A pszichológusok által ortorexiának elnevezett tünetegyüttest a betegségtől és a
haláltól való félelem váltja ki. Ha valaki állandóan csak a táplálkozásról tud
beszélni, és naponta több órát tölt azzal, hogy megtervezze, hogy hol és mit
vásároljon, illetve miként készítse el a begyűjtött alapanyagokat, jó úton halad
afelé, hogy ortorexiás legyen. A felmérések szerint leggyakrabban a 25 év
feletti magányos nőkre jellemző, hogy minden étkezési tanácsot és híresztelést
kritikátlanul elfogadnak, így egyre kevesebb ételféleséget mernek megenni.
Először a húst, a zsiradékot, a koffeint és a konzerveket zárják ki az
életükből, majd jöhet a fehérliszt, cukor, só, végül a puffasztó zöldségek és a
gyümölcsök is elmaradnak a Candida gombáktól való rettegés miatt.

És ami rajtunk marad

A fejlett országok háztartásaiból kikerülő szemét közel 30 százaléka
élelmiszer-eredetű. Bécsben még alaposabb vizsgálatot folytattak, és azt
találták, hogy a háztartási hulladék 12 százaléka bontatlan csomagolású
élelmiszerekből áll. Mivel a lejárt szavatosságú élelmiszereket a törvényeknek
megfelelően melléktermékként kell kivonni a forgalomból, illetve megsemmisíteni,
sokak szerint a lejárat előtti leárazásoknak az a célja, hogy ne az
áruházláncoknak kelljen ennek a költségeit viselni. A Tescónak még így is évente
milliós nagyságrendű összeget kell kifizetnie a megsemmisítést végző cégeknek –
tudtuk meg Hardy Mihálytól, az üzletlánc PR-igazgatójától. Azt viszont nem
árulta el, hogy pontosan mekkora mennyiségű élelmiszer marad a nyakukon. A
megsemmisítésre azért is szükség van, hogy ne legyen olyan élelmiszer, amely
hamisításra, csalásra – többek között az átcímkézés révén – ad lehetőséget. A
M.E.G.A. Trade-botrány kapcsán azonban kiderült, hogy e téren is történtek
visszaélések. Süth Miklós főállatorvos tájékozódott az ATEV Fehérjefeldolgozó
Zrt.-nél az élelmiszer-hulladék megsemmisítéséről szóló szerződésekről, és azt
derítette ki, hogy egyes szerződések mögött nem egy esetben nincsenek tényleges
szállítások. A megsemmisítés kilónkénti költsége egyébként 36 forint, ha azonban
ki is kell csomagolni az árut – esetleg fel kell bontani a konzerveket –, akkor
43,2 forintot kell érte fizetni.

(Készítették: Bagyarik Cecília, Faragó Emese, Szobota Zoltán, Mérő Attila,
Mérő Edit, Piros Péter, Pálfy Gyula)

Konkurenciaharc – interjú Schobert Norberttel

Másfél hónapja született meg a Gazdasági Versenyhivatal határozata a
Norbi.hu Kft. hárommillió forintos büntetéséről. Miért csak most került az ügy
az érdeklődés középpontjába?

– Az időzítés engem is meglepett. Épp Brüsszelből tartottam hazafelé, ahol
az egészségügyi reformról tárgyaltunk a belga szenátus tagjaival, amikor
értesített a titkárnőm az esetről. Szerintem a mostani támadás

a már tavaly személyem ellen indított lejárató kampánynak a része. A konkurens
cégeknek nyilván a piaci részesedésük szempontjából kedvezőek ezek a
közvéleményt nagyban befolyásoló hírek. Tavaly nyáron indult az egész, amikor
számos tekintélyes szakember magyarázta a nyilvánosság előtt, hogy a
Norbi-termékeknek semmiféle egészségügyi és élelmiszeri hátterük nincs. Aztán
elkészültek a tudományos jelentések, és ezek a hangok elhallgattak. De a hab a
tortán mégis az volt, amikor egy bulvárlap címlapján találtam magam olyan pózban
és szerelésben, amelyben én sohasem voltam.

Kinek állhat érdekében személyed és termékeid lejáratása?

– Az eddigi feljelentések mindegyike a konkurenciám köréből jött.

A mostanit például a B. Zrt. készítette elő, és a C. gyártójától is valami
hasonlóra számíthatok. Mindkét cégnél az válthatta ki az aggodalmat, hogy egyes,
a termékeimmel azonos rendeltetésű szerekből nem rendelkeznek elég nagy piaci
részesedéssel. Én egyébként támogatom a nagy múltú magyar termékek
forgalmazását, de nem ilyen eszközökkel.

Szerinted akkor a termékeidről szóló cikkek minden valóságos alapot nélkülöző
álhírek?

– Igen.

Még akkor is, ha azokat a versenyhivatal jelentésére alapozzák?

– A mostani esetet a média nagy része úgy harangozta be, miszerint becsaptam
a híveimet. Elismerem a felelősségemet az ügyben, de egy valamit leszögezek: a
Norbi.hu Kft.-t a Gazdasági és Versenyhivatal azért büntette meg, mert
elmulasztotta ellenőrizni egyik élelmiszerét, nem pedig azért, mert szándékosan
félrevezette a fogyasztókat. Egyébként ezentúl egy neves élelmiszer-ellenőrző
céggel végeztetjük ezt a munkát.

Van esélyed a multik lobbistáival szemben?

– Az élelmiszeriparnak sok szempontból ugyanúgy meg kellene újulnia, mint
például a politikának. Remélem, elindul majd egy folyamat, amelynek a most
megjelenő könyvem is lökést adhat. Nem arról van itt szó, hogy én egyszemélyes
élet-halál harcot folytatok a multik ellen, sokkal inkább a módszereikkel nem
értek egyet. Addig is folytatom azt, amit akkor is ugyanilyen intenzitással
képviseltem, amikor nem hozott egy fillér hasznot sem.

Adalékanyagok régen és ma

Az E-számok kapcsán hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy esetükben korunk
mesterséges szüleményeivel van dolgunk, melyekkel az élelmiszergyártók a
nyersanyag hiányát kívánják palástolni. Ezzel szemben számos óegyiptomi, ókori
forrásból derül ki, hogy az adalékanyagok használata valójában „ősrégi”
gyakorlat, melyet számtalan esetben alkalmaztak főzés közben. Lássuk a teljesség
igénye nélkül, hogy miket használtak az ókor legnagyobb ínyenceként számon
tartott Apicius korában, és példaként ismertetjük néhányuk mai jelölését.

A római ételek sajátos zamatát olyan állandóan használt hozzávalók adták meg,
mint az állományjavítók vagy sűrítők. Például a halból készült anyagok
előállítására külön üzemek szakosodtak, a legismertebbek Pompeiben és Leptis
Magnában voltak. Az úgynevezett liquamen készítésének lényege, hogy az apró
halakat és a halak belső részeit alaposan besózták, majd egy edényben két-három
hónapig is a napon szikkasztották.

Az így nyert anyag a garum, amelyet leszűrtek; a maradék bomlástermék volt az
allec, ezt szintén mártások sűrítéséhez alkalmazták. Ha sürgősen kellett a
fehérje, és nem volt lehetőség az időigényes eljárást alkalmazni, akkor a nap
hatását főzéssel helyettesítették, erős lángon megfőzték sós vízben a halat
tojással együtt, majd lehűtés után többször átszűrték, míg áttetsző folyadékot
(kolloid oldatot) nem nyertek. Az állomány javítására a nyers vagy főtt tojást,
zúzott-főtt tojásfehérjét és a tej és tojás elegyét is előszeretettel
használták, de szintén a sűrítéshez volt alkalmazható a főtt velő is. A mai kor
embere számára a legmeglepőbb állományjavító minden bizonnyal az ecetes vízben
előfőzött medúza, melyet a húsételekre a garum és a nyers tojás fölé helyeztek,
és csak gőzben főztek össze. (Apicius szerint garantált, hogy az asztalnál senki
nem találja ki, mit eszik.) A sűrítéshez gyakran használtak növényi összetevőket
is, például keményítőt (E 1404).

Az édesítőszerek közül klasszikusnak számított a méz, de a szőlőcukrot
tartalmazó mustot vagy sűrített változatát (sűrűség szerint caroenum, defritum
és sapa) és az édes aszúbort (passum) is szívesen használták. Sokszor aszalt
gyümölcsökkel (mazsola és füge) és virágszirmokkal (ibolya, rózsa) is segítették
az íz

elérését. A sós íz eléréséhez a kősó, a tengervíz, a fűszerekkel kevert pörkölt
só is szerepelt.

Óegyiptomi források szerint már az ókor előtt festették, színezték az
élelmiszereket, de az ókorban is szívesen használtak sáfrányt, bodzát, céklát (E
162), mályvaszirmot, szederlét a megfelelő szín elérésére. Folyadékokat, például
bort tojásfehérje, babliszt, szőlővessző hamujának hozzáadásával fehérítettek,
színmegőrzésre szódában való főzést alkalmaztak, de a kén-dioxiddal (E 220) való
kezelést is alkalmazták. Derítőszerként – és színezékként is – az elkészült
borhoz szenet (E 153) adtak, ezáltal tudták a bor tetejére kicsapódott vagy nem
kívánatos anyagoktól megtisztítani, ugyanezt a hatást tojásfehérje használatával
is elérték.

Az ételek savasságának beállítására ecetet (E 260), borecetet, sós pácot és
cédrátcitromot (citromsav – E 330) is használtak. Az egyneműsített ételek
stabilizálására sót, fűszeres sót, esetleg ammóniáksót (E 250) is használtak,
ugyanezek tartósítószerként is ismertek voltak. Az étel alkotóelemeinek
összedolgozását tojásfehérje, tojás, olaj, tej segítette. Az ókorban is ismert
volt a szárítással, füstöléssel, sózással vagy cukrozással való vízelvonás,
hóval való jegelés, ezáltali tartósítás. Tárolták a gyümölcsöket és zöldségeket
mézben/olajban, gipsszel lezárt edényben, kátrányozott edényben is, valamint
fűrészporban. A tartósítószerek közül kősó, fűszeres só, szalmiáksó (E 510) volt
a leghasználatosabb.

Megetetett társadalom

A Megetetett társadalom című amerikai produkció majdnem dokumentumfilm, mégis
színészek játszanak benne, hasonlóan a United 93-hoz. Szikáran, naplószerűen
mond el három párhuzamos, de végig nem találkozó történetet, ám akár egy Happy
Meal menüben, itt is meglepetés vár ránk. Bónuszként sztárszínészeket kapunk,
ami egy viszonylag olcsó filmben valamilyen „ügy” melletti kiállást jelez. Az
ügy most a fogyasztói társadalomba belebambult milliós tömegek felrázása. Hogy
milyen sötét is a csillogó reklámfelszín alá bújt, valójában rettentő
légzőmaszkján át felénk szörcsögő Valóság. E tekintetben tehát Richard Linklater
filmje beilleszthető a Kóla, puska, sültkrumpli és a Super Size Me mellé. Bár a
vegetáriánus rendező fő üzenete: „Maradjunk egészségesek!” – ezt legalább
mérsékelten szájbarágva fejezi ki.

Az első szál a mexikói illegális bevándorlókat kíséri el a nyomorúságból a
lehetőségek hazájába. Sajnos újat, kirívót nem látunk európai szemmel sem abban,
ahogy megalázzák, kihasználják és megfélemlítik a kis csapat tagjait, ahol csak
lehet. Beszipkázza őket a húsipar, a hamburger-tápláléklánc legaljának páriái
lesznek… ám a kézbe kapott napi nyolcvan dollár, a részletre vett saját kocsi és
a tört angolsággal igazi amerikai pincértől rendelt vacsora is felkerül a mérleg
másik serpenyőjére. Tudatosan hagyják magukat kizsákmányolni e bérrabszolgák, de
közben bejön a narkó, hogy bírják a sivár, veszélyes munkát, és fellazulnak a
nagycsaládi erkölcsök, mert itt mindenki maga dönti el, hogyan él – és ez
sokaknak túl nagy kihívás.

A második történet a vágóhídról kikerült húspogácsa további sorsára épül. A
fiktív – valójában nagyon is McDonald’s-szerű – Mickey’s gyorsétteremlánc
menedzsmentje elemzi slágerük, a Big One eladási adatait. Bár jól fogy a Big One
mini változata, máris új kampányt terveznek. Emberüket előbb a grillezett termék
tesztelésére küldik. Naná, hogy a kémialaborba, ízfokozók és állományjavítók
szentélyébe, ahol azon tűnődnek, hogy a pancsolt műízhez adjanak-e kis
faszénfüstaromát is. Majd nyomás le délre, mert füles jött, hogy a
hamburgerhúsokban „túl sok” a tehénürülék. Megesik ez – elnézést mindenkitől –
bármely helyen, ahol iparszerűen, minimálbérért élelmiszert gyártanak. „Mindig
is volt benne, ezután is lesz… jól meg kell csak sütni a húst” – véli a Bruce
Willis játszotta helyi üzletkötő a terven felüli adalékanyagról, mialatt maga is
egy óriási burgert majszol. S bár e filmben nem lő le senkit, ötpercese a film
egyik legütősebb jelenete, mert el tudja hitetni, hogy a gyorsétteremfíling nem
a minőségi, hanem a trendi étkezésről szól. Ha eddig nem sejtettük volna.

A sztori harmadik szála egy helyi Mickey’s-be vezet. Ez a (most már tudjuk,
miféle) termék és a magát megetettetni vágyó amerikai nép kapcsolódási pontja,
ahol unott kamaszok eladóskodnak félállásban. És itt csúszik meg picit a rendező
eleddig szikár objektívje. A gimis Amber, akit zabáló, bulizó, tévéző, mindent
készen, kérdés nélkül fogyasztók vesznek körül, „radikális kölykök” közé kerül,
és felvilágosodik: tenni kell valamit, akciózni, ahogy a Greenpeace teszi!
Paródiának nem rossz a pár önképzőkör szintű környezetvédő tételmondat, de egy
interjú szerint a rendező ezt komoly „politikai ideának” szánta. Kiengednék hát
az éj sötétjében az egész marhacsordát, a holnap hamburgereit a szabadba… de a
bamba állatok nem akarják a szabadságot, maradnak a megszokott karámjukban, ami
holnap a vesztőhelyükké lesz. Mégsem kell nekik a kerítés nélküli élet a lelkes
kis zöldek nagy bánatára. Az egyszerre kétfelé is ironizáló képsor miatt
emészthető végül a film, ha nem is hagy maga után hosszabb utóízt… (Pálfy
Gyula)

Olvasson tovább: